2013. március 30., szombat

Beálltam a sorba

Szabolcs pár napja rendszeresen farag, megkapta állandóra a bicskáját is. Kevin is farag, a gyújtósból készít baltát, szekercét, mikor mit. Szabolcs nagy vágya hogy kanalat faragjon. Egyelőre csak forgácsot gyárt, de majd meglesz az a kanál is :)
Ma én is faragtam, mivel gyújtóshasogatás közben előjött a fából egy fakanál. Már csak tisztázni kellett, mert a forma tökéletesen jó volt.
Szóval beálltam a sorba, és faragtam a fiúkkal.
Szabolcs persze beszólogatott:
- Neked nincs bicskád?
- De van.
- Akkor azzal faragj, ne az enyémmel.
- De messze van, a másik szobában, mindjárt kész vagyok.
- Jól van, kivárom!
az egyik kész, a másik Kevinre vár

Kaptam ajándékokat.is.
Kirától egy verset, Szabolcstól egy rajzot.

Kevintől Húsvéti tojástartót, amit ő készített.


A vers:

Tudod, néha nem úgy látszik,
Olyan, mint mikor az idegeiden játszik.
De tudhatnád, hogy mindig szeret Téged,
Hisz neked köszönheti, hogy az életbe lépett.

Olyan vagy neki, mint a legjobb barátja,
Néha pedig ha tehetné, az ablakon kivágna!
De amúgy meg nagyon szeret téged,
És akár az életét is feláldozná érted.

Hiszen te vagy az egyetlen, az eredeti,
Ki néha a nagy pofonokat lekeveri.
Főleg akkor, ha valami hülyeséget csinálok,
Amúgy meg BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!

Magamnak ezt a táskát csereberéltem, Adrienn munkája, akinek ezúton is nagyon köszönöm, a cserecsomag kedden indul innen!

Torta holnap lesz, mivel mégis lesz rokonlátogatás. Mondom Líviának:
- Jön holnap az Irén.
- Tudom.
- És a Dia is.
- Jó.
- Tudod ki az?
Gondolkodik, majd:
- Holnap megmutatom neked.

Ezúton kívánok mindenkinek Kellemes Húsvétot, sok locsolót, meg ilyeneket.

2013. március 29., péntek

Hoppszahopp

Ákos rajongók! Ezt ismeritek?


Véletlen fedeztem fel, de azóta ezt hallgatom. Mondjuk Ákossal így vagyok, egy-egy zenéjét addig hallgatom, míg szétkarcolódik a gépen az mp3. De nagyjából napokig, folyamatosan.

Szar ám ez a Húsvét, pénz sincs, és az idő is olyan amilyen. Rossz az idei naptár, egy héttel korábban van a Húsvét is no meg a szülinapom is, mint kéne. Időjárásilag is, és anyagilag is. De tanulva a nyúlból lett antiloptól, elfogadom amit ad a ma, mert mindenben van valami jó.
Nem részletezem, de minden rossz ellenére elégedett vagyok a mai nappal, no meg az életemmel is. Minden jó felé halad, jól érzem magam.

Azért valami tortafélét összedobok holnap, ha már a gyerekek készülnek rajzokkal, miegymással (talán rendrakással is??).

A két legkisebb egyébként nem tudja, hogy válás lesz, hisz nem is értenék. De Lívia spontán elkezdett beszélni az új apukájáról, és ez már mindennapi téma nála. Holott új apuka még a környéken sincs, és mint mondom, nem is hallott semmiről. De még aprócska, így érzékenyebb mint a nagyobbak.
Röviden ennyi a helyzet, lassan megőrülünk a bezártságtól, attól hogy oxigén csak szellőztetésnél van, mert mindig hullik valami jóféle áldás az égből.

2013. március 28., csütörtök

Gesztenyehámozó

Ti hogy csináljátok? Először címet adtok, majd elkezdtek írni? Vagy írtok, írtok, és a végén elnevezitek a gyereket?

A dolgok szükségességén gondolkodtam, mikor is ma reggel ezt a megosztást találtam.
Felesleges konyhai eszközökről szól.
Bár némelyik tetszik, de halál felesleges például az eper szeletelő, és azt hiszem a banán szelő ollót sem koszolnám össze ha egyszer ott a kés. Nem vagyunk amúgy elmaradottak, nem baltával esszük a fagyit, és nem konyhakéssel vágjuk a gyerek haját, sőt a turmixgépet is nagyon hasznosnak tartom.

Mint ahogy a tojás szeletelőt is de hát a tojás amúgy szétesik. Mondjuk ha nem lenne az őskori NDK-s örökség, akkor azt hiszem nem szórakoznék azzal sem, mert amiket kapni lehet a megfizethető kategóriában, azok olyanok is. Olyan kanyarszeleteket csinál a benne lévő horgászdamil vastagságú drótocska, hogy a kuka feletti elengedés és a kézi szeletelés az egyetlen gyógyír rá.
Ez az NDK-s bezzeg annyira erős, hogy rakott krumplihoz is használom. Mármint a kisebb krumplikat ezzel szeletelem.

A hétvégi kiwi pucolásnál jutott amúgy eszembe a téma, mikor is felködlött valami teleshopos kiwi és egyéb (zabszem) hámozó cucc, ami akkor, 10 éve is csillagászati összegbe került, ehhez képest pedig akkora gagyi volt, hogy a fal adta a másikat.
Emlékszem még olyasmire is, mikor elkezdett kedvencem lenni a máig imádott hagymaleves. Ami rengeteg hagyma megpucolásával, aprításával jár. Ez nem volt a kedvenc részem (mivel ez a fajta hagyma leves nem ám krémleves, itt a hagymakockák szépen kockaként vannak a levesben, célszerű hát szép egyenletesnek lenniük), emiatt próbáltam mindenféle szuper szeletelőt beszerezni.
Nem voltak olcsóak.
Viszont hosszútávon több volt a gond a tisztításukkal, mint a munka könnyítésére vonatkozó hasznuk. Ha nem lettem volna annyira kezdő versenyző akkor, 15 éve, akkor ezek árából egy jó konyhai robotgépet vettem volna, ami kiválóan aprít hagymát is. Ilyenem máig nincs, azt hiszem idén hozhatna ilyet a szülinapomra az ajándékosztó gépezet.
(beszúrás: havat fogok lapátolni a szülinapomon, és fűtök majd, mint még eddig sosem, de sebaj)

Manapság a hagymát nagy lukú reszelőn reszelem, és póréhagymával plusz újhagymával dúsítom a levesem. Így vörösből kevesebb kell. No meg lett egy szuper Ikeás késem, aminek nem tapad a lapjára a hagymaszelet vágás közben, így nem rántja szét a kés vágás közben az egészet. Ezzel úgy aprítok, mint aki ezt évekig tanulta: villámsebesen. De a reszelés a legjobb. Erre a célra megfelel még a húsdaráló is, de ha nem kondérral fűzzük a hagymalevest, akkor felesleges bepiszkítani. De azt hiszem egy jó késkészlet sok mindent megold, és tényleg jóról beszélek, nem a buszpályaudvaron "Na, vegyen má'!" felkiáltással árult csodabökőkről.

Lépjünk túl a hagymalevesen.
A kiwihámozó szuper dolog, valljuk be.
Legalább annyira, mint a meggymagozó.
Sok-sok éves konyhai és befőző tapasztalattal azt mondom, még a meggymagozó is felesleges, mármint meggyhez. Amihez kiváló, az a magról lefejthetetlen apró sárga ringló. Amiből szintén annyi terem, hogy érdemes lekvárnak bedolgozni.
Néhanap egy vadgesztenyehámozó is jól jönne, de gondolom ilyet nem lehet kapni, marad erre a célra a kiskés.

Szerintem a háztartásban az egyszerűsítés a cél, azaz minél egyszerűbb és kevesebb eszközzel megoldani a dolgokat.
Emlékszik még valaki a felmosófára és a felmosórongyra?
Nekem sem olyan van, de a profi takarítónőknél azt látom már évek óta, hogy bizony a modern felmosófejeket is kézzel csavarják ki. Mert úgy jobb valamiért.
Akkor miért is jobb a csavarókosaras felmosó?
Oké, tényleg kényelmesebb, elismerem.
De ebben is továbbmehetünk, mert van a piaci 600 forintos teljesen átlagos felmosóvödör-szett, és vannak a nevesített, maguktól felmosó 5-10 ezres szettek is.
Kérdezem, mennyivel tud többet?
Törhetetlen?
Nem kopik olyan gyorsan a szövete?
Szép volt a reklámja?
Megér ennyit az a kis különbség?
Higiéniai okokból a fejet pár havonta kicseréljük, szerintem nem mindegy hogy mennyibe kerül.

Folytatom a listát, minek örülnék még.
Egy fűszeraprító kés időnként jól jönne, az a köríves pengéjű két oldalt fogható fajta.
De én például ilyesmit gyakran aprítok, csalánt is, és az szúr.
Nálunk, ahol rengeteg a mosogatnivaló a mosogatógép is kitermelné az árát, de azt hiszem előbb a konyhába be kéne vezetni a vizet :)
Bár az heteken belül meglesz, a mosogatógép még várhat.
Ezt az írást két hete kezdtem, és tudnám még folytatni, de nem teszem.

2013. március 26., kedd

Alkalmazkodni kell

Tudom, tudom, mint a vadgalamb.
Mindenki és mindenhol erről beszél. Már a "jónapot" mellé is jár némi időjárás kibeszélés, még a kutyákkal is erről beszélgettem út közben.
Megemlítettem ma reggel: fát kell venni, mert nem lesz Húsvétra tűzifa.
Ez a mondat önmagában nagyon vicces lehetne, ha kint nem lenne az a hó.
Lassan érkeznek a fecskék, a gólyák, és mit fognak itt találni?
Visszamennek Afrikába?
Ilyenkor én már nem szoktam fűteni! Nálunk pár héttel hamarabb ér véget a fűtési szezon, mint a lakótelepen.
De most?
Szerintem tudjátok, hisz Ti is fűtötök.
A síruhákat azért sem vettem vissza a téli zsákokból, de örülök, hogy a sapkákat és meleg zoknikat még nem pakoltam el.
Tudom én, hogy az ember sokszor csak mondja, hogy nem bírom tovább, elég volt már ebből, feladom, de azért sikerül mindig lépést tartani még az időjárással is, és alkalmazkodunk a szélsőségekhez.

Talán az állatok és a növények kicsit jobbak ebben.
Vagy csak nem halljuk őket.
De ők ugye hang nélkül csinálják a dolgukat, és élik az életüket.
Alkalmazkodnak a változásokhoz, mert muszáj nekik, és nincs kinek panaszkodni.
Ott a kutya a faluban, szép termetes jószág, valakik befogadták, de mindig megszökik. Soványságából kifolyólag gondolom nem kap eleget enni, és keresgél.
Szimpatikus kutyó, sok helyen látom, tesznek ki neki ételt, ő pedig alszik egy darabig az adott kerítés előtt és tovább megy.
Egyik reggel az erdőn át mentem, a kutya már ott volt, arra ment. Kicsit behúzta a farkát ahogy mellé értem, de lassan közelítettem, megenyhült, és hagyta magát megsimogatni. Kicsit jött utánam, néha megálltam, megsimiztem a fejét, ahonnan egy kullancsot is kiszedtem, majd mondtam neki: keresse meg a neki való gazdit, mert az álomgazdi minden kutyának jár.
Utánam nézett, és lefeküdt.
Szóval éldegél, alkalmazkodik a körülményeihez, csak sajnos a világ nem fogja sokáig hagyni. Mert valaki fél tőle, valakinek nem tetszik majd, a többi szerintem mindenkinek ismerős.
Holott a kutya lélekvezető, védelmező segítőként jelenik meg az adott ember életében, addig marad, amíg szükség van rá. Ha kidobod, ha nem kérsz belőle, segítséget utasítasz el. Igaz barátot, akinek mindent elmondhatsz, aki sosem fog ítélkezni, de a jelenlétével segít.

A lányom a hátam mögött viccekkel bombáz, nem bírok itt komoly maradni. Lassan vége az utolsó fiúmesének is, jönnek az alvóim a meseigényükkel, szóval itt a mai nap vége :)

One day

Aki a Facebookon is ismer, láthatta hogy családi állapotot és nevet változtattam. Ennek oka, hogy házasságunk nemsoká hivatalosan is véget ér.

Aki a szívéhez kapott, megkérem ne tegye, mert minden rendben van nálunk, köztünk. Olyasmi ez, mint egy betegség, amiből most gyógyulunk ki, hosszas betegeskedés után.

Ez a kapcsolat már nagyon hosszú ideje nem úgy működött, mint kellett volna, lábadozó beteg volt csak, ami képtelen a gyógyulásra abban a formában ahogy létezik.

Ki nem hagyhatnám a szinonimagyártást!
Mert a betegségek ilyenek.
Mindig valami változást jeleznek, illetve azt, hogy figyelni kellene a dolgokra, mert nem minden stimmel. A betegség ilyen jelzés, a test jelzése. Aki nem veszi jelzésnek, és folytat mindent ahogy addig csinálta az meggyógyul ugyan, de a teste ismét jelezni fog.
Az állandóan ugyanabban megbetegedő egy tanulásra képtelen vagy leckét észre nem vevő személy. Egyébként még a párhuzamoknál maradva annyi: mit gondoltok miért volt ennyire beteg most az egész családunk? Bizony, a változás szele miatt. Mi most lépünk át egy másik létdimenzióba, ezt pedig a test is megérzi.

A cím csak úgy jött, ez a zene jár a fejemben, mert jó.
És ez a nap is eljött, felvállalom hogy a házasságunk halott már rég, pont ideje más síkra terelni a kettőnk közti kapcsolatot. Ami barátságként szuper jól működik.

Szólnom kell még arról, hogy a dolog főként részemről halt meg, Krisz próbálta foltozgatni, de az én érzelmeim hiánya ezt nem tette lehetővé. Kívántam neki, hogy legyen valaki más, akit szerethet, mert tőlem nincs viszonzás. Bejött neki, van valakije, aminek igazán örülök, és tudom hogy boldogabbak lesznek mint mi voltunk.
Mert a partnerünk hibái nem számítanak, ha van szerelem, de egyből felerősödnek, ha nincs. Így a rossz dolgok most eltűntek, mert már nem muszájdzseki a házasság, hanem egy mérföldkő az életemben, ami nemsoká mögém kerül az utamon. Nem szikla többé, amit kerülgetek, de nem merek átugrani, félve a mögötte lévő szakadéktól. Már nem félek, bár ez a szabadság kicsit fura érzés.
Bár én most óriási terhet dobtam le, még nem vagyok gyógyult, nem keresek most még másik kapcsolatot, amit azt gondolom nem is lehet keresni.
Majd jön.
Ott van már rég valaki a homályban, aki lesz, de még nem ismerem.

Erről inkább elmesélek egy régi történetet.
Mikor még az előző kapcsolatomból kandikáltam kifelé, és beszélgetve egy másik anyukával az akkori oviból megemlítettem, hogy vele ellentétben én a királyfit fehér lovon még várom, megrökönyödött, és ez pontot is tett a "baráti" kapcsolat végére.
Mert onnan kezdve ő azt hitte, nekem a férje is szóba jöhet. Teljesen eszerint viselkedett, bár én csak utólag jöttem erre rá, de még most az évek távlatából is totál agyrém volt a csaj.
Mert nem is tudom.
De én úgy gondolom: aki vihető azt vigyék. Ha ő a férjében sem bízott, akkor minek kellett neki? Az emberi viselkedésnek ezt a részét nem annyira értem én mint kis naiv. Ha valaki egyedülálló, akkor miért is nem lehet részes a társas, baráti viszonyokban, mitől lesz pária?
Mindegy is, mert most sincs ilyen társaságom, nem kell kinézni engem sehonnan. Hisz a társasági életem az iskolai rendezvényekre korlátozódik, már amelyikre elmegyek :)

Visszatérve, a gyerekek életében minőségi változás nem lesz, csak némileg ritkábban látják majd az apjukat.

2013. március 24., vasárnap

Lovagok

Szabolcs néha meglepő dolgokat művel.
Például simán benne van bármi rosszaságban, nem számít neki rendetlenség, mégis: mikor betegen ledőltem a lányszobába az ágyra papucsban, keményen levette a lábamról és ledobta a földre.
Vagy mikor tavaly nyáron Líviát elhívta a szomszéd néni, és ő ment is, a néni pedig mondta: elviszem a hugit. Szabolcs szépen utánuk sétált, és nyugodtan elvette Lívia kezét a néni kezéből, majd szó nélkül hazavezette őt. Nemrég pedig boltban voltunk, nagyobb helyen, és folyt az orra. Az amúgy is megvenni szándékozott zsepiből kivettem egyet, hogy fújja ki. De teljesen kiakadt, hogy ezt nem szabad, és eldugta a zsebkendőt míg ki nem fizettem. Nagyon aranyos volt :)

Kevinnel beszélgettünk, és kérdezett valamit, hogy mit jelent. Nem emlékszem melyik szó volt, de mondom azt jelenti, aki hazugságokkal szed fel csajokat. Erre ő:
- Ez szemétség, én ilyet nem csinálnék, mert bűntudatom lenne.

Szóval minden rosszaságuk és kamuhegyeik ellenére becsületes és jó gyerekek ám :)

Lívi még eléggé tropa állapotban van, azt hiszem még mindig marad itthon. Bár tegnap lehetett a csúcspontja, mikor is átaludta a napot, alig evett, inkább vizet ivott. Gyógyteát sem volt hajlandó, így az is mára maradt. Mert hiába kérem ki a tanácsot, mit is adjak neki, ha nem issza meg :) Bár amilyen makacska, nem csodálkozom rajta. Szerencsére ma már napsugarasan ébredt, megitta a menta-kamilla teát, most pedig pihen. Kevin is fájlalja a torkát, légcsövét. Holnap dokizik, úgyhogy megint 2 gyerekkel leszek.

2013. március 21., csütörtök

Forralt bor

Az egész kis család lebetegedése nem volt betervezve erre a hétre.
Még mindig  eléggé letaglózott vagyok, de már kifelé megyek. A gyerekek hasonlóképp, hol egyik, hol a másik nagyobb fiú van itthon, az ovisok és Kira egész héten. Persze kényelmesebb lenne egyedül betegeskedni, de ezt nem kérdezte senki. Így velük is törődni kell, és magamat sem hajthatom túl, mert most nem bírom. Szerencsére Kira már tegnap is jobb állapotban volt mint én, így felesben melóztunk. Ő lefoglalta a kicsiket, játszott velük míg én megoldottam az egyebeket.

Voltak persze fennakadások, de semmi megoldhatatlan.
Miután tegnap reggel Krisz elment a munkába, nagy örömmel vettem észre, hogy bizony az előző nap vett húst nem vágattam fel és pakoltattam el vele. Így állhattam neki, hisz még két nap zacskóban a husi halála lett volna. A lábam a gyengeségtől remegett, én magam a fázástól, pedig nem volt hideg. De két napja nem tudom eldönteni, fázom-e vagy melegem van?
De ma már fát is vágtam, holnap pedig pakolni kell, mert szombaton lomtalanítás lesz.
Mindegy, elég a panasznapból, nem a betegségre koncentrálok, hanem arra, hogy jól vagyok és kész. Egyébként a legkeményebb gyógyszer amit beszedtünk az a fokhagymás méz és a forralt bor volt. Ilyenkor sem szaladunk a patikába.

Örömmel látom, hogy ritkás jelentkezésem ellenére vannak olvasóim, hisz a szám oldalt növekszik :)
Köszi mindenkinek hogy nem parkoltatjátok a blogom, tényleg igyekszem gyakrabban jelentkezni.

Pár kép, és mennem kell, mivel még kicsit kuszák a gondolataim, és vonz az ágyam.

Kicsik Kiráról lógva

Baba az 1.B-ben


lányos hajszárítás

alkotó Lívia reggel 5-kor


2013. március 16., szombat

Ijedezzünk?

Akit folyton ijesztgetnek, előbb-utóbb nem fog komolyan venni semmit.
Ez a normál viselkedés.
Mert van aki rááll az ijedtségre, és folyvást ebben az állapotban leledzik.
Retteg az árnyékoktól, az utcáktól, a sötéttől, a hidegtől, a naptól, a víztől, mindentől, mert mindennel ijesztgetik.

Így van ez időjárás fronton is. Manapság kattintunk kettőt, meghallgatjuk a rádiót, és hiszünk nekik (?).
Ha gondolkodunk, odafigyelünk, akkor nem hiszünk, mert azt látjuk: hamisak, nem pontosak az előre jelzések, max. 1 napra előre, de sokszor még annyira sem.
Így nem veszünk komolyan komolyabb figyelmeztetéseket sem, mert sosem (ritkán) jönnek be. Olyan lutrifélét játszhatnak ott ahol ezeket az előrejelzéseket készítik, vagy csak egyszerűen túl sok a változó tényező.
De tényleg.
Ki vesz komolyan olyat, hogy márciusban mínuszok, és nagy havazás lesz?
Sokan nem vették komolyan, mert a rádió és a tévé hazudik, ijesztget, szinte mindig.
És ezzel elérte azt a média, hogy amikor kellene, akkor sem figyelnek oda az emberek a figyelmeztetésekre.
Mit reagálnátok, ha bemondaná a mindenható tévé, hogy tornádó, hurrikán, hófúvás várható? Nagyjából megrántjuk a vállunk, hisz ki vesz komolyan ilyesmit? Még Húsvét hétfő is április 1.-re esik, lehet hogy márc. 15. is elcsúszott akkorra.
Véleményem szerint nem kéne annyit ijesztgetni az embereket, és akkor az ilyen dolgokat komolyan vennék.

2013. március 14., csütörtök

Levendulás bableves

Szuper ez a tavaszi hó.
Hiába van technikailag még tél, ezt azért nem vártuk.
Süvít a szél, borulnak a kocsik az árkokba, ez a rohadt tél nagyon maradni akar.
De inkább nézzetek híradót, ha szörnyülködni akartok.
Vagy ne nézzetek, ha nyugodtak akartok maradni, úgy egyszerűbb lesz az élet.
De akkor úgy jártok mint én, aki sem híradóval, sem napilappal nem bombázza az agyát, és nem is tud semmiről ami napi szinten megy a világban.
A pápa dologról mondjuk tudok, mert hallottam a rádióban.
És Cipőről is, bár a Republik egy másik életemhez tartozott, de most is szívesen hallgatom.
Tudom én, hogy mindenkinek meg kell halnia, nem élhet mindenki folyamatosan, de némelyeket kicsit jobban sajnálunk.

Elmesélem Szabolcs esetét, aki hazajőve a suliból be akart gyújtani. Én a suliban voltam, a versenyek zárónapján segédkeztem. Árva szó nélkül ment haza, pedig tudta hogy ott vagyok, és próbálkozott. Hideg mondjuk nem volt bent, és teljesen logikátlan, hogy épp az én szobámat célozta meg kályha ügyben, hisz ott neki nincs semmi érdekes. A tévés szoba a fal túlfelén van, tehát érthetetlen volt a választása. Már itthon elmagyaráztam neki, miért is csinált hülyeséget, ő pedig szépen elfogadta.
Mostanában kezd önállóan csinálni ilyesmiket, bár a szendvicskészítés és kajaszedés nem veszélyes tevékenységek.
Igyekszem ám nem letörni ilyenkor a lelkesedésüket, nem vagyok túlféltő anyuka. Nem visítozok ha futni mer a gyerekem, ha el kell esnie, akkor essen. Nem zavar ha egy szál pólóban megy ki télen, sőt a mezítláb közlekedés is max. a zokni mocskossága miatt érdekel. Az éves gyógyszerfogyasztásunk, orvoslátogatásunk engem igazol: nem kell belebeszélni a gyerekbe vagy magunkba a betegséget, problémát.

Az pedig, hogy miért is nem érné meg nekünk a tusfürdő használat a napokban kiderült. Készült pár levendulaszappanból víz hozzáadásával tusfürdő, amit szépen flakonokba töltöttem. A gyerekek nagy örömmel mosakodtak vele, de mikor pár nap múlva már nem figyeltem, akkor egy flakon elment egy fürdésre.
Persze, mert Lívi baba bablevest főz a fürdővízből poharakban, és a tusfürdő a bab.
Egyébként Szabolcs első körben kijelentette, hogy a tusfürdő nem jó a bőrnek, szóval marad a szappannál. De megnyugtattam, hogy ez a mi szappanunkból van, szóval engedélyezett.

Meséljek még?
Ülök itt könyökölve, és az összes okos, humoros gondolat elillant valahová, szóval megyek inkább kenyeret gyúrni holnapra. Ahhoz nem kell ész.

2013. március 13., szerda

Nyersételek hegymászó Barbie-val

Nevezhetjük másfajta életmódnak, vagy új hóbortnak, tök mindegy. A nyersétel fogyasztás napjainkban reneszánszát éli. Azért reneszánsz, mert gondolom a történelem folyamán előfordult már, hogy valakik inkább nyersen ették a zöldséget, mert nem ismerték a párolóedényt vagy a cementes főzelékeket.
Én főzöm a cementes főzeléket, vagdosom-reszelem a salátát, de abban mindig van valami, ami miatt x vagy y gyerekem félretolja. Vagy a színe nem jön be, vagy valami. De én nem csüggedek, mert ha meglátnak egy fej káposztát, akkor fogják a tálkát és a kést, és "Anya, vágj nekem!" felszólalással sorban állnak érte. Így van ez a karfiollal is, egy nagyobb fej elfogy röpke két óra alatt, csak úgy darabolva, tálból. Répából, karalábéból is azért veszek sokat, mert amíg van, addig raklapszám fogy, mint az alma.
De nem ússza meg a jégsaláta sem, bár arra egyes elvetemültek kecsöpöt nyomnak, ipari mennyiségben. Boltit persze, mert a hazai már rég elfogyott.

Kajafronton az esti nyúzásokat szeretem leginkább. Jön Kevin a sovány, a folyton éhes gyerek.
- Mi a kaja?
Én mint jó konyhásnéni végigsorolom a lehetőségeket, általában 4-5 féle választás van. Hideg, meleg, nyers, főtt.
Mindenre arcrángás a válasz, az én végső válaszom pedig:
- Akkor ott a kutyakaja, beszéld meg Bodrival, vagy nyalogass lisztet.

- Nincs Bodri kutyánk. Inkább iszom egy pohár mézes tejet.
- Rajta. De kérdezd meg a többiek közül azokat, akik látják mit csinálsz. Ne engem jöjjenek nyúzni, hogy olyat akarnak, amit te iszol! Te szolgálod ki őket.

Itt a tavasz, adjunk szép világos gatyót a bébinkre, és indulás az oviba. No persze az erdőn át, hisz reggelente ezer hangja van, a sok tavaszi párzó és telet búcsúztató madár nagyon szépen dalol. És az erdő felé hosszabb Boni kutyáék kerítése, akit meg kell simogatni. Boni a röfögő stafford, aki biztos sok nasit kap, mert olyan szépen néz, és a kerekre felhúzott, csodálkozó szeme édesen ráncolja a homlokát. Van egy kis túlsúlya, no. Majd bekéredzkedek, és megmutatom a gazdiknak, hogy lehet ugráltatni kicsit az energiabombájukat :)
Szóval az erdőben lépkedünk, ahol sár van. Nem süllyedős, de egy pici lánykának pont szép mintát rajzol a cipője a nadrágra ott, ahol hozzáér minden lépésnél.

A képen hegymászó Barbi még sötét naciban van, de ez a reggeli program általában. Mindenre fel, mindenhová le, így születnek a foltos nadrágok. Sebaj, hisz ipari mennyiségben veszem a környezetbarát folttisztítót, el is kell használni.
Megyek tavaszi ruhadobozokat átpakolni, Szabolcs bőrkabátot kell keresnem, meg pár tonna sícuccot elraknom.



2013. március 11., hétfő

Mese a hegyről és a zellerről

Már megint az esti mesével kezdek.
Olyan ez nálunk, mint egy autóverseny.
Mondjuk mostanában nehezen mennek a témák, de azért 3-4. próbálkozásra sikerül.
Ennyiszer kezdek bele a "Hol volt hol nem volt"-ba, mire valami gondolatcsíra kikel a fejemben.
Majd belendülök, és az immár száguldó kocsim elé ugranak.
Tegnap:

Hol volt, hol nem volt...
- Anya, nem takartál be rendesen!
...
Hol volt hol nem volt...
 (Mégis mi a francról meséljek??? Csak elő kéne venni valami mesekönyvet, de azt nem szeretik, és én sem.)

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy nagy hegy. Óriási volt, egyik lábánál tenger, másiknál virágos rét volt. A tetején felhők pihentek meg, olyan magasan volt az a tető.
Élt ám rajta minden, ami csak lehet. Voltak rajta erdők, volt kristálytiszta vizű hegyi forrás, és még egy tó is. Az erdeiben vadállatok, a vizekben halak, békák, a fákon és bokrokon madarak fészkeltek...

Éééééés, kezdődik a dumaparti:

- Milyen lába van a hegynek?
- Biztos büdös.
- Sziklák is voltak rajta, szerintem.
- Ez a takaró még mindig nem jó.
- Apa, nem ülsz ide?
- De milyen a lába a hegynek??

A hegy lába az a hely, ahol a mezőhöz, a tengerparthoz, a sík részhez kapcsolódik. Mint ahogy ti álltok a földön a lábatokkal. Csak épp az egész hegy alja egy láb, nincs külön két lába.

Eme gondolat közben felszedem a fonalam, és folytatom:

Ez a hegy sokat unatkozott, hisz az ő szemszögéből nem sok minden történt. Madarak? Unalmas. Felhők? Unalmas. Halak, békák? Még unalmasabb. Szóval aktívan unta magát, és arra vágyott, történjen már valami izgalmas. Elmehetne mondjuk a sivatagba, vagy a Himalája mellé kis hegynek.
De nem ment.
Helyette olyasmi történt, ami évezredek óta nem esett meg.
Alatta, mélyen a földben egy apró lávagömb a magmából elindult felfelé. Ettől a mozgástól elkezdtek a belső lemezei összecsúszni, és a forró láva utat tört. Először nem volt túl nagy, csak egy apró belső robbanás zajlott le. De ez az apró robbanás egy nagyobb lavinát indított el, lyuk keletkezett a hegy belsejében, egészen le a magmaburokig, és hirtelen kitört a hegy tetején az óriási lávafolyam. A hegyből vulkán lett! Micsoda izgalom! Az kevésbé, hogy elpusztult rajta és körülötte minden élet, de a hegyet ez nem érdekelte. Csak a forró folyam, ami égette a testét, vad, hömpölygő lávafolyamok marták le róla a fákat! Az unalmas tó vize is felforrt! Sültek a halak!
De egyszercsak vége lett.
Így van ez, semmi sem tart örökké, az izgalmas dolgok sem.
De hamarosan új izgalom kezdődött a hegy életében, hisz az élet újraindult.
Új fék nőttek, új halak bukkantak fel, új madárkák fészkeltek rajta, és a felhők is visszatértek. Így elkezdődött egy új élet a hegyen, ami semennyire nem volt unalmas.

- Mint az embereknél. Újraszületett minden, de ezt az oviban senki nem hiszi el.
- Mert még kicsik, és az ő anyukájuk nem mesél ilyeneket.
- És a hegy lába nem lógott bele a vízbe?

Hagyjuk. Késő van, itt a vége fuss el véle, alvás.

Ma is uncsi napom lesz, hisz óvoda-bolt-takarítás-főzés-Krisz indítása a munkába után megyek a suliba zsíros kenyeret kenni a sulisoknak. Most zajlik nálunk a Petőfi hét, sok versennyel. Ennek örömére jönnek a környék falvaiból a gyerekek.

Tegnap konyhafalat takarítottunk Kirával, plusz hamburgert sütöttem. Ami azért érdekes, mert válogatós Kevin fiam nem kért zöldséget bele. Ugyanis:
- A fehér répa szar benne.
- Igaz hogy csak zellert reszeltem bele, de oké.
- Akkor az a szar.
- Jól van, de egyél zöldséget, de a hamburgernek az a lényege. Ezért reszelek a húspogácsába is zellert, céklát, ilyeneket. Az nem szar?
- Nem, abban nem érzem.
- Oké, akkor így tovább---nekem. Ezért rakom tele zöldséggel a hamburgerhúst, haha!
Egyébként válogatós Kevin fiam gyertyái eladóak, a szappanos oldalamon megtalálható mind. Nagyon szépek, nézzétek meg :)

Szép napot/hetet mindenkinek, nem tudom mikor jövök legközelebb :))

2013. március 10., vasárnap

Öt perc

Mama hotel.
Ismeritek a kifejezést, ugye?
A gyerek, aki sosem szakad le az anyjáról, még ha külön él, akkor is ott mosat, eszik nap mint  nap.
Nos, továbbgondolva, azt hiszem minden rosszmájúság nélkül mondhatom, hogy manapság nem csak mama hotelek vannak, szimpla házasság hotelek is létrejöttek.

   Öt percesek a kapcsolatok, hisz sokkal többet egyszerre, aktívan nem nagyon tölt az átlag a társával. Munkába járás, gyerekek hurcolása, bevásárlás- mire idő lenne másra is (itt olyan igazi dolgokra gondolok, mint a beszélgetés, amiben mindkét fél aktívan és élvezettel vesz részt, ami nem a napi teendőkről szól), addigra energia nincs. Nem tudom mi tart össze némely kapcsolatot, azon kívül, hogy van valami közös dolguk együtt, de hagyjuk most az ilyen sors kérdéseket.

   Engem e pillanatban az érdekel, hogy miért vannak együtt csak azért emberek, hogy ne az üres szobát nézzék esténként, hanem szuszogjon mellettük valami másik emberi lény.
Vajon mit kezdenének egymással ezek a párok, ha hirtelen nem lenne tévé, xbox, okostelefon és internet? Gondolom van akik végre megismernék és igazán megkedvelnék egymást, de sokan rájönnének, talán mégsem ezt a lovat akarták. Ez csak addig volt jó, amíg a kapcsolat öt percekből állt.
Neked a barátod a társad, vagy csak valaki, aki melletted szuszog? Vagy kiderülne, hogy egyenesen az ellenséged?

   Már az is elég tragikus, hogy eleve úgy van kialakulva a rendszer, hogy a saját lakás az életcél, majd az életre szóló rabiga. Hisz ki kell fizetni, fent kell tartani, és ehhez pénz kell. A pénzhez munka, a munkához a fizikumunk, illetve egészségünk. Vajon visszanézve úgy fogjuk gondolni, megérte egy házért/lakásért ennyit odaadni? Annyit dolgozni, hogy öt perces kapcsolataink legyenek?
A sok öt percben vajon meglátjuk a társunk igazi arcát?
Megismerjük a céljait, vágyait?
Belefér a majd-rabságban élő emberek világába az, hogy érdekelje őket a másik világa?

   Mert a majd-rabság az öt percnél is rosszabb.
Majd ha felnövök, majd ha házas leszek, majd ha gyerekem lesz, majd ha lesz kocsim, majd ha nyerek a lottón, majd ha nyugdíjas leszek, majd ha....
Ismerős?
Van akinek ez az egész élete.
Én sikítani tudok tőle.
   Millió ember élete eltelik úgy, hogy egy árva pillanatot nem él meg valódiként, soha nincs a most-ban, mert mindig van valami, ami miatt a most-ot kevésnek érzi, és hozzátesz egy "majd"-ot. Emberek, akik életük egyetlen pillanatát sem élvezve verekszik át magukat a takonytengeren, amivé a létük válik emiatt.
   A majd-rabság ugyanis nem célok kitűzése, és apránként való megvalósítása, hanem az ebben a csapdában élő csak kihelyezi a vágyát a majd-ba, és sosem tesz érte semmit. Várja, hogy valami történjen, de egy pozitív gondolatot sem küld efelé, csak a szerencsétlenség érzete hatalmasodik el egyre jobban és jobban az életén és lényén.

2013. március 6., szerda

Életek közt

Költözünk, változtatunk, továbbállunk.
Eljőve a szülői házból, de még ott is, sokféle lehetséges jelen és jövő zajlik egyszerre körülöttünk. Mindig vannak lehetőségek, vannak utak. Ki melyiket választja, aszerint alakul a további élete. Némely dolgot nem lehet átvinni a másik életbe, nem mindennek van átjárás az életeink közt.

Egy költözésnél elvesznek dolgok, ki tudja hová? Ott nem maradt, itt nincs, szemétbe nem került. Minden pont tiszta, mégsincs meg.
Annak a dolognak ennyi "dolga" volt velünk, itt járt le a velünk való munkaideje, tovább kellett állnia.
Ez persze belülről nem ilyen egyszerű, hisz hiányzik.
A régi fotó, a fél pár cipő, az eltört étkészlet, vagy a macska.

Egy-egy döntéssel milliónyi dolog sorsát írjuk újra, rendeződik át az egész egyenlet. Csak a változás állandó, a dolgaink sincsenek hozzánk ragasztva.
Minden apró részlet az életünkben ki van téve a változás állandóságának, egy költözéssel magunk is új emberré válunk. Régi szokásokat, jellemvonásokat hagyunk a másik, régi helyen, mint kivénhedt rossz pokrócot.

Sajnos a kedvenceink sem ússzák meg a változásokat. Hiába mondják/mondták régen, hogy a macska házhoz szokik, ott kell hagyni, ezt a macska nem feltétlen így érzi. Hiányzik a gazdája, nem eszik, nem iszik, hiába kap simogatást is, csak nyávog keservesen.
Eljönnek hát érte, megy az új helyre, de pár nap, és egy véletlen balesetben bevégzi. Neki ennyi volt azzal a családdal/emberrel, de újat sem akart. Ez fáj, de sokat nem lehet tenni ellene. Vannak dolgok, amiket visszacsinálni nem lehet.
A kutya is tökéletesen érzi a várható változást. Csak néz nyugtalanul utánunk, mikor elindulunk valamerre, néz, és a szeme mondja: "Ne menj, az nekem a vég." De menni kell, mert a döntés megszületett, a sorsba nem nyúlhatunk bele, az övé is megvan, a miénk is. Tőlünk függő szuverén sorsú lények az életünk részei.

2013. március 5., kedd

Nyitva!

Séta a reggeli napsütésben, gondolatokkal és érzésekkel teli. Igyekszem jól megfogalmazni, ne feledjem el, mire le tudom írni.

A reggeli napkeltében még minden benne van, még ott az újdonság ígérete a madarak reggeli ébresztő csivitelésében, ilyenkor még bármi lehet. A korai párás, hideg napsütés, a dolgukra igyekvő emberek, egy köszönés, egy-egy érdeklődés, majd halad mindenki tovább. Senki nem tudja merrefelé megy a mérleg nyelve, jó lesz-e vagy átlagos, derűs vagy borús, kinek-kinek a maga kedvére fog alakulni. A rosszkedvűnek rossz napja lesz, a jókedvűnek bizonyára jobb. Aki mindenben a jót veszi észre, aki mosolyog a bajra is, arra a világ is visszamosolyog.
A mogorva ember ilyennek álmodja a világát, ezt éli meg, ezt látja mindenben, vigyázzunk, ne ragassza ránk a mogorvaságát. Neki amúgy is elég rossz lehet, hagyjuk békén. A vissza nem köszönő bolti eladó, az árut csapkodó pénztáros, a beszólogató postás, és a többi ilyen ember nem miattunk ilyen, ők maguktól ilyenek. Ne hagyd hogy elrontsák a napod!

Nézd meg inkább az apró köveket, mind nagy szikla volt egykor. Ők is az örök körforgás részei, sziklaként kezdik, az erózió kavicsokat, majd homokot csinál belőlük. Lerakódva, évezredek alatt ismét sziklává tömörülnek.Olyanok egyébként, mint az egykor volt nagy családok. Testvérek, unokatestvérek, másod-unokatestvérek sokasága, szerteágazó kapcsolatok, nagy család, ahol mindenki tud mindenkiről. Akik tartják a kapcsolatot, leveleket váltanak, eljárnak egymáshoz időnként, Ünnepekkor összejön az egész nagy család, és tudnak egymásról.

Ma sok család széthullott, nem is ismerjük rokonainkat, pedig olcsó és gyors a kommunikáció, de mégis "messze" vagyunk. Eltávolodunk, idegenekké válunk, akik ha találkoznak, semmit sem tudva egymásról beszélgetnek. Kedvesen, de semmitmondóan. Ismeretlen ismerősökké váltunk, a szomszédról is többet tudunk, mint némely rokonról. Párhuzamos kavics életeket élünk, morzsolódunk, új közegbe kerülve pedig beolvadunk.
Lehetne másképp.
Nyissunk mi, és a világ is kinyílik.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...