2013. április 30., kedd

Fontossági sorrend

Most aztán nagyon eget rengető dologról lesz ám szó!
Van az, hogy hallok egy zenét, és megszeretem. Akkor az, akármilyen jó feldolgozásban hallom mástól, nem kell. Csak az eredeti.
Milyen érdekes, Kira is így van ezzel.
Az egyik legutóbbi Glee-ben volt ez a dal:

Ó, mondom ezt szeretem, de nyomjuk már le eredetiben:

De neki nem kell, mert neki nem ez az eredeti. Pedig nem sokban tér el, csak hát az apró kis különbségek, mint Vincent Vega mondta a Ponyvaregényben. Mármint ami Európában más, mint Amerikában. Azaz ugyanaz a szar van itt is, csak az apró kis különbségek teszik számára Európát mássá.

Szóval szinte szégyen, hogy ezzel foglalkozom a világmegváltás helyett, de ez van.
Meg kellett állapítanom, a szippantós szakma túl van telítve. Profi vállalkozókkal, akik mindent megtesznek a kuncsaftokért.
Az a kezdet, hogy a neten egyet is nehéz találni aki felveszi a telefonját, vagy megfizethető áron eljön ide a korántsem világ végére. Értitek? A szomszéd, 5 km-re lévő falu még oké, de ez nem. Mert a térkép széle szerintük. Vagy azt mondja egy másik, hogy majd ő hív ha épp ráér. Mondom, köszi, de nekem csütörtök reggel 8.-ra üres emésztő kell. Majd hív szerdán. Oké, köszi, nem kell.
Mindegy, eljött egy, akkor amikor megbeszéltük, úgy csinálta hogy az udvar nem úszik a szarlében, szóval profi volt a fickó. Beszélgetett a gyerekekkel, még arra is válaszolt, mikor Szabolcs megkérdezte, hogy lehet ezt az undorító munkát csinálni. Hiába, tud ez a gyerek disztingváltan kérdezni.
De megtudhatta, hogy Indiában a csatornatisztítók le is mennek a vízbe. Így a bácsi munkája már nem is tűnt olyan rossznak.

Ma sétáltunk a két kisebbel. Kevin maradt játszani. Mivel a Motorolám minden kártya nélkül mint táblagép üzemel, netre csatlakozik, lehet vele játszani, így megkapták.

Szóval a séta képek:



Ez hétvégi, délutáni kövön fekvős szieszta:




Én és a technika

Megvagyunk, szeretjük egymást. Én követem az újdonságait, igaz nem naprakészen, de azért igen. Kell is, mert nem akarok őstulok lenni a gyerekeim előtt. Bár ahogy Szilit elnézem mikor az érintős telefonnal szórakozik... No és megemlítendő, mikor átvettem a Sony-t, mutattam Kirának: nézd a fülhallgató helyett ráköthető a hangfal. Erre ő mélyen lenézett rám, hogy ezt nem tudtam??!
Szóval figyelek, amennyire telik tőlem, és követem.
A technikát.
Megszerettem az okos telefont is, bár az utolsóval nem mélyült el a kapcsolatunk. De kiderült számomra, hogy ha egy ilyen készülék elromlik, nem érdemes szervizeltetni, mert az ingyen szerviz nem javítja meg, de pénzt költeni rá felesleges.
Megtanultam, hogy a Motorola is egyre rosszabb, vagy csak a mi piacunkon lévők tényleg a gyártás szemete. Mert egyébként szeretem, de 1 év után mindig elkezdett akadozni a működése. Hol a töltéssel voltak problémák, de volt olyan, amelyik elkezdett telefonálgatni.
Öntudatra ébredt mint a Terminátorban a gépek.

Most is ez van.
Megjavíttattam, mert nem töltődött. Most töltődik, de tegnap furcsa műveletekbe kezdett. Belül elkezdett rezegni, mint mikor megérintem a képernyőt.
Inkább leállítottam, mielőtt még felhívna egy üzbég rokont.
Majd végiggondoltam mire lehetne használni?
Poháralátétnek nem jó, mert csúszkálna rajta a pohár.
Nem egyforma lábú asztal alá emelőnek?
Kis tükör helyett a táskába tenni?
Ismerkedéshez! Elejtem, hátha utánam hozza valaki.
De azt hiszem az a világ vagy 100 éve elmúlt, és a roncs telefon nem csipkés zsebkendő... vagy olyan veszi fel akinek nem kéne:

Hiába, úri nép vagyok már, válogatok a kendermagban.
A gyerekek tele vannak régi telefonokkal, de megkockáztatom, el tudnának játszogatni vele.
Suliba kislabda dobáshoz?
Ugróiskolához kavics helyett?

Oké, abbahagytam.

Kérek egy okostelefont! Ezekkel a hülyékkel nem tudok mit kezdeni! Csak telefonálni jó! Amit Kira használ annak még qwerty billentyűje sincs! A másik, amit én használok, magától nem fogad maileket! Úgy kell utasítani rá, hogy töltse le őket! Borzalom! Toporzékolnék is, de gondolhatjátok: annyira mélyen nem érint a probléma.

2013. április 27., szombat

Pármondatos beszámolók

Már nem Baba, nem Lány, hanem Línia.
Annyiszor mondatom vele, mert olyan aranyosan mondja, és olyan hamar megtanulja rendesen, hogy ezt sokszor akarom hallani. Beszélt telefonon öcsémmel, és egyszercsak mondja (gondolom kérdés hangzott el): - Línia vagyok. Te ki vagy?
- Attila.
- Nem vagy az, az oviban van!

Tegnap ő is és Szili is itthon volt, köhögés miatt. Kint játszottak a saját bunkijukban (a bodzabokorra kötött nagy vászonlapok), és Szabolcséból lopkodtak. Játékokat, gyereküléseket. Lívi mondta: Szabolcs mérges lesz :)

Lívi este már nem köhög, Szilinek pedig éjjel hagymáztam a szobát. Még mindig ez a favorit. Egy kis fej hagyma 4 vastag szeletre vágva, tányéron az ágy közelébe-pillanatok alatt enyhül, majd elmúlik a köhögés. Most édeskömény illóolajat tettem rá, de bármilyen mentolos illó megteszi (euka, borsmenta, rozmaring, édeskömény, ánizs, vagy fenyő). Még mindig alszik, teljesen nyugodtan.

A macska pedig borogat. Akkora köcsög! Reggel 5 és 6 közt végigjárja a lányszobában a szekrényt, amit otthagynak azt lelöki. Anyám és Kira már tudják, este lepakolnak, de akkor is talál valamit a kis izé. Most is valami nagy tárgy repülhetett, mert nagyot szólt.

Jövő héten csatornásodunk, bár a szerelő hétvégén akart jönni, de mondtam neki: van ám itt 5 gyerek, abból 3 veszélyes, akiket nem akarok a gödör mellett felügyelni. És nem azért mert netán beleesnek, hanem mert zavarják a munkát. Inkább hét közbeni napot beszéltünk meg. De a jövő hét nem csak ettől izgalmas, hanem 4 darab Anyák napi előadás miatt (az ovis egyben van). Jól van, még jó hogy naptárba írtam, mert most nézem: a nagy iskolásoknak a következő héten lesz, szóval semmi torlódás.

A kutyák még mindig nem tértek magukhoz a múlt heti nyersétel napok után. Történt, hogy a tejes néniék bikát vágtak, amiből adtak egy vagon nyesedéket. Főképp zsíros darabokat, de volt rajta hús is. Ha már vadállat-eredet, és marha hús, akkor nyersen kapták. De annyit sikerült adnom, hogy Csipi a puli még ásott is el belőle. Röhögtünk, hogy örülhetnek a hangyák a hirtelen jött Kánaánnak...
Igazából Borisz (a labrador) a feneketlen gyomrú, a többiek normálisak. Buksi napokig hurcol egy-egy kenyérdarabot, jól összemorognak időnként Borisszal rajta, de simán átengedi mikor Borisz futtatva van, és első dologként végigjárja a kajalelőhelyeket. Lehet, hogy neki őrzi :)
Szóval pár napig nem voltak éhesek, még most sem jeleznek ha 1-2 órát késik a kaja.
Hiába, szerintem így kéne táplálkozniuk, azaz nyers kajával. De a bolti, kutyakajának vett csirke nem feltétlen olyan, amit nyersen adnék.

Kevin kertészkedik. Most ígértem neki palántákat jövő hétre, annak készít elő helyet. Most, reggel 6-kor.

Elhoztam a szervizből a telefonjaim. Az okosakat. De még mindig hülyék.
Történt tavaly év végén, hogy csináltam magamnak előfizetést, arany drága Vodafonunknál. Ennek keretében vettem egy Xperia Tipo készüléket, ami nagyjából 3 hét után azt mondta, mikor telefonálni akartam: "nincs regisztrálva a hálózaton" .
Semmi nem segített rajta, ment a szervizbe.
3x.
Majd mikor már a töltést sem vette fel, és bekapcsolni sem lehetett, akkor másik szerviz jött. Most van új akksija, nincs regisztrálva a hálózaton, és nem lehet bekapcsolni.
Mivel a Vodánál azt mondták, nekik semmi felelősségük, a szerviz majd eldönti lehet-e cserélni fő alkatrészt (azaz alaplapot), de persze nem lehet. Mert így néz ez ki: senkinek semmi felelőssége, a szerviz leszarja, a Voda leszarja, nekem van egy használhatatlan telefonom 2 év hűséggel. Illetve egy haldokló Motorolám, amit nem lehet a kapcsoló gombbal ki és bekapcsolni, szóval állandóra be van kapcsolva a képernyője, mert egyébként csak az akksi kivételével lehet kikapcsolni, illetve berakással be.
Azt hiszem a Sonyt kidobom, vagy kipróbálom a repülő üzemmódot. Vagy odaadom a gyerekeknek focizni. Magamnak pedig összerakok egy kis pénzt, és veszek valami nem hűséges kártyafüggetlen telefont. Amire igazi garancia van, minimum 1 év.

Nagyjából ennyi történt. Persze sokkal több, de ki emlékszik mindenre...

2013. április 25., csütörtök

Holnap

Vagy ma.
Tegnap?
Miért?
Csakazértis!
Nem hiszem.
Talán.
Jó lesz?
Ühüm.
Ezt miért?
Kit érdekel?
Érted?
Soha!
Minek?
Vársz?
Várok én is.
Mégsem.
Nem várok, csak kivárok.
Apró különbség.
Csak én értem?
Tudok ám mindent!
Lement a nap.
Holnap újra felkel.
Ma rossz volt?
Holnap jobb lesz.
Vagy nem.
Rajtad múlik.
Ez is.
Mint minden.
Nekem jók a napjaim.
Mindegyik.

Természet/Élet:

Hegyek váltják a sík vidékeket, vízmosások sáros parttal, szeles idők, majd napsütéses napok, viharok és elvonulások, tavasz-nyár-ősz-tél. Van akinek az élete is így zajlik, 3 havonta új dolgok köszöntenek be. Van aki a nyár elmúltát akkorra datálja, mikor ifjúsága véget ér. De mikor lesz vége? Van egyenszabály? Nincs. Ki mikor érzi úgy. Van, aki a helyemben, 39 évesen úgy érezné, itt a vég, jön a rettegett 40. Ugyan! Ezek csak számok. Ha kifelé mosolygós és jó kedélyű vagy, senkit nem érdekel a korod. De ha rágod és emészted magad a világ dolgain, akkor 30 évesen is vén vagy.
Azt mondom, úszni kell az árral, de sokszor csak az árral szemben lehet. Ha nem vállalod, kiszállsz a vízből. De ha a víz az életet jelképezi? Akkor mi történik mikor kiszállsz? Elástad magad, mert nem mertél szembe menni a világgal? Beállni mindig a sorba? Mi vagy te, birka? Szerintem sem.
Annyi arcunk és álarcunk van az éveink során.
Igen, néha birka, néha csak egy pici hangya, de időnként kitör a tigris, a vad ragadozó, vagy az irányíthatatlan, saját fejét követő csacsi. Rossz-e valamelyik? Szerintem nem. Szerintem az a rossz, mikor valaki beleragad egy szerepbe, azt híve egyetlen jónak, mindenhatónak. Vagy az a rossz, aki nem érti, helyzetekhez mérve viselkedünk vagy nem viselkedünk, hozunk döntéseket, mert nincsenek örök szabályok.
Egy jó szabály van mindenre: ELMÚLIK.
Bú, bánat, öröm, gazdagság, szépség, egészség, csúfság, betegség. Élet és halál, mind csak forog, telik-múlik, az idő oly relatív fogalom. Éld meg ma azt amid van. Ó, én nem arra gondolok, hogy igyál, drogozz, stb. mert egyszer élünk. Nem. Az ilyenekkel raknám teli a poklot, vagy valamelyik vulkánt, és kilőném őket a Holdig. Játssz, dolgozz, alkoss, kinek mi az öröm.
Ne bújj bele a napi rossz dolgok paplanjába, mert csak vergődni fogsz benne. Szaggasd két kézzel, majd dobd ki a hasznavehetetlen dolgokat az életedből. Csak az üdvös, ami örömet okoz.

2013. április 23., kedd

Átitatva

Érezted már ezt? Voltál már a természet része? Tudod, úgy igazán. Mikor leülsz egy farönkre, és csak szemlélsz. Hallgatod a csendet, a millió apró zörejt, madarakat, méheket, reccsenéseket. Ülsz, és nem vársz, csak létezel. Együtt lélegzel az erdővel, nézed a nap megcsillanó fényeit a fák rései közt, nézed az apró patakot, és jön a gondolat: mit számít, mekkora a folyó? De akár legyen tenger vagy óceán. A vízcsepp mindegyikben ugyanaz. Egyszerű vízcsepp, molekulák összessége, de nekünk élet. Mindegy honnan jön, mindegy hová megy, lényeg: míg itt van, addig a miénk, addig minket éltet. Oxigént ad, tisztít, bennünk él, majd rajtunk kívül folytatja. Adtunk egymásnak valamit. Ő energiát adott, mi információval láttuk el a molekuláit. Egy darabig része lesz az, mi belőlünk ivódott belé, majd elhagyja az útja során.

Lassan megnyílik neked ez a világ, egyre többet látsz. Látod az összes madarat, hallod a sokféle hangot, már meg tudod különböztetni őket. Mert becsuktad az ember-szemed, és kinyitottad a látót. Nem keresed a látnivalót, nem kutat a szemed, nem ezért vagy itt. Csak észreveszed ami neked szól. Egy szerelmes madárpár udvarlási, párzási szertartása, a kismadarak egy másik fészekből, a pataknál iszogató rigó, a nyikorgó szajkó, és persze a pici fecskefióka, aki első röptét teszi. Még gyanútlan, nem ijed meg minden zajtól. Megvizsgál egy fát, minden ágán végigröppen, szinte szaglássza. A teste akkora mint egy fürjtojás, aprócska az egész madár.

Érzed, ez már a fák lélegzete, eggyé váltatok pár röpke pillanatra. A levelek zizegését követi a hajad, ahogy a kósza szellő játszik velük. Az apró légy, aki a kezed bőrét vizslatja, és persze csiklandoz. Eszedbe jut, olvastál erről az ausztrál bennszülöttek kapcsán, akik hálásak a légynek, mert tisztítja őket, leszedi ami nem kell. Most egy pillanatra abban a sivatagban vagyok, próbálom elviselni, és megállapítom: ezt is szokni kell, mert nagyon zavaró ez a finom csiklandozás. A légy elszáll, a távolban kutya vakkant, ideje hazamenni, már hívnak az otthoniak is. Valahogy tudja az a kutya merre járok, már az erdő szélénél jelzi: tudja hogy én jövök.

2013. április 19., péntek

Leszel a barátom?

Ha ugyanazokat a szavakat használjuk, ha ugyanazt a könyveket olvassuk, ha ugyanaz a zene tetszik, ha egyetértünk bizonyos kérdésekben, akkor barátok vagyunk?
Gyermekkorban, kamaszkorban lehet hogy ennyire egyszerű.
.
A felnőtteknél ez már kicsit másképp megy. Legalább egy közös gondolatféle kell, legalább valami, ami elindít egy beszélgetést, de onnan már akár teljesen mások is lehetünk, létrejöhet a barátság.

Nálunk a közös dolgok nem feltétlen járnak barátsággal, de lehet egyenesen utálatos is valaki, pedig ugyanaz mint én, vagy legalábbis hasonló. Olyan sok apró tényező dönti ezt el, és mégis annyira egyszerű: életünk minden szakaszát más és más embertársak "uralják". Vannak barátságok, amik kitartanak az idők végeztéig, szerintem mindenkinek van olyan az életében, akivel megvan a kapcsolat, legfeljebb nem minden napos az érintkezés.

Vannak kapcsolatok, amik nem mennek át bizonyos szűrőkön, mint például életünk változásai. Van aki csak egy szakaszban volt velünk, mert egy másik életszakaszunk neki már nem felel meg, megváltozik a hozzáállása, az érzései. Bár engem erősen elgondolkodtatna, hogy ha egy időszakban jó voltam, akkor az miről szólt? Kettőnkről, vagy csak róla? Mert ha kettőnkről, akkor miért zavarja az én életem megváltozása? Ha pedig csak róla, akkor nem is volt barátság. Az ilyet hívják érdekkapcsolatnak. Akkor is, ha nem ez a szándék vezérli az illetőt, mégis: csak addig kellünk neki, amíg az övéhez hasonlatos a mi életünk, amíg a saját képére tud formálni, vagy egyenesen a saját kedvére ugráltatni.

Igen, nekem is volt ilyen, mindig szóba kerül. Amíg azt hitte, hasonlóképp negatív vagyok mint ő, addig jó voltam. De hamar megkaptam: túl pozitív vagyok. Gyanús vagyok. Boldog ember nincs. Pozitív ember sincs. A férfiak mind köcsögök. Úgyis mind ugyanazt akarja. Satöbbi. Az ember pedig  csak úgy működik hosszan és normálisan, ha önmaga lehet. A fentiek nem az én gondolataim. Ha nem kellek így, akkor ne kelljek sehogy. Inkább senki, mint egy érdekkapcsolat. Inkább "szakítsunk", mint hogy bármelyikünk megalkudjon.

Ha egy ilyen baráti viszony át tud alakulni semlegessé, akkor jó. De ha van egy megbántott fél, abból lehet ám sárdobálás is. Na erre a szintre ne menjen senki, mert csak mocskos lesz. Jó ha a másik fél értelmes, akkor talán lehet vele beszélni, kinek mi nem jó. De ne feledjük: ha saját magunkról van szó, sokszor eltűnik az értelem, és marad a megbántottságra hajlamos kicsi gyermekféle.

Ha olyan egyszerű lenne, mint gyerekként!
De nem az.
Életszakaszaink, nagy lépéseink mindig áldozatokat követelnek.
Írtam nemrégiben erről, nem minden átvihető. Némely kapcsolat sem él túl egy nagy váltást.

Nekem a mostani váltást a sótartó üveg nem élte túl, és a jó kis tojásszeletelő is kukaesélyes. De ennyi belefér, nekem fontosabb, hogy nálunk sima átalakulás van, és baráti a viszony. Pont a napokban volt beszélgetésem a nagyobb gyerekeim "apjával", aki többek közt közölte, hogy ha nem engedem vonatozni hat megyével távolabbra a gyerekeit, akkor majd meglátogatják ha felnőnek. Illetve megfenyegetett, én pedig kiröhögtem. Sorban rávilágítottam, a fenyegetése miért is mulatságos, erre visszavett a tempójából. Szóval vele sosem volt baráti a viszonyom, de valahogy nem is hiányzik.

De ez most nem igazán személyes bejegyzés volt, mégis itt kötöttünk ki. Erősen gondolkodom ám egy blog átnevezésen is. Valahogy a diliház determinálja az itthoni állapotokat. Bár szeretem az itthoni diliházat, de ennyi áldozat belefér. Szóval erősen gondolkodom az új néven, ha lesz valami, akkor meglátjátok. Az elérhetőség címe persze marad majd :)

Mit szólnátok az " Életem kérdései "  címhez? Vagy: "Gondolatok az életemből"  Vagy:

2013. április 17., szerda

Dementor a Vajdahunyad várban

Tanul a kislányom.
Elhívtam majonézt készíteni, néha merészelek ilyesmit is. Mármint konyhai, főzőmunkába bevonni. Némely egyszerűbb dolgot megtanulhatja a rántottán kívül is :)
Elkészül a majonéz, persze közben tízszer le akart szakadni a keze, a fülhallgató nem akar kiesni a füléből, tehát nehezen hall, de kész lett.
Kérdem:
- Megjegyezted, vagy felhívsz 10 év múlva?
- Mit gondolsz?
- Utóbbi.

Hétvégén többek közt voltunk a Városligetben is. Ott utunkba került a Vajdahunyad vár is, ahol sok mindent megtudtam a nálam okosabb gyerekeimtől. Például azt, hogy az Anonymus szobor olyan mint egy Dementor (by Szabolcs). Nekem, mint nem-Potter nézőnek ez elsőre le sem esett.

Párbeszéd Kevinnel:
- Miért építették ezt ide, ha nem lakott itt Mátyás király?
- Gondolom azért, hogy az is lássa, aki nem tud elmenni Kolozsvárra.
- Akkor a világon mindent ideépíthetnének, nem?
- Igen, és valami jó kis tengerpartot is rittyenthetnének valahová :)

Hazafelé szuper élmény volt a vonatozás. Mindenki nagyon fáradt volt. Mi mindenen röhögtünk (Kira, Kati én), a gyerekek piszkálták egymást. Mivel odafelé normálisan telt az út, gondolom a fáradtság lehetett. Ez persze nem esik le egy gyermektelen Endre atya és Anna nővér jellegű házaspárnak (nem tudom kik ezek, de amit Kati mesélt róluk az megállta a helyét, amúgy Jóban-rosszban szereplők, hátha valaki szintúgy nincs képben). Szóval egyik alkalommal, mikor Szili Szabolcs fejére ült, és hangosan röhögtek, megszólalt a pasi, hogy:
- Úristen! Mikor szállnak le ezek?
- Soha! - mondtam én, és nem hagytam abba.
- Nem gondolja hogy fáradtak lehetnek? Nem kell ám ugatni barátom! (amúgy arra nem emlékszem milyen szavakkal mondtam, de a lényeg ez volt)
Leszállásnál kedvesen elköszöntem tőlük, de persze nem köszöntek vissza.

Szóval aki utazott már gyerekekkel, és hasonló élénk csapata van, az el tudja ezt képzelni. Mikor már rongyosra beszélted a szád, így inkább hagyod, hadd ugráljanak egymás fején, mert tudod: hiába minden szó, alvás vagy pihenés kéne.






2013. április 13., szombat

A múltkori erdőzés

Múlt héten, az első meleg napon történt.

Egész nap borongós, hűvös idő volt, majd délután 3 felé Kira felkiáltott:
- Süt a nap!!
- Gyerünk, kifelé mindenki! mondtam én.
- Anya, jössz velem futni?
- Épp hennás a fejem, mint látod.
- És? Ki látja?
Ez igaz, így mentünk.
Mint már írtam, nagyon szeretem az erdőt, mindig ellazulok tőle, jó hely nekem meditálni. Ember ritkásan fordul elő, most is csak egy kósza favágó csapkodta valahol a fát.
Gondolom őt sem zavarta a henna a fejemen, ami Kira szerint olyan volt, mintha kutyaszarral mostam volna hajat. De beteg kutyáé, hisz felkenve még zöld.
Hiába, ezek a kamaszok eléggé ismerik a disztingválás fogalmát, és a visszafogott vélemény nyilvánítást is.
Pár száz méter után inkább leültem a kedves farönkömre, és csak "vigyáztam" Kirára, míg ő futkosott. A téli élmény óta fél a vaddisznóktól. Van is miért, hisz mostanában fialnak, ilyenkor még erősebben támadnak ha arról van szó.
Ettől függetlenül Banyával megbeszéltünk egy elméleti, jövő heti erdőzést, növény gyűjtögetést, gombázást.

Tehát, miután Kira eleget futkosott, haza indultunk. Az értünk síró-rívó stafit megsimogattuk, de utána visszafordultunk az erdő felé, és arra mentünk haza, mert a hennás fejem még mindig nem akartam a köz elé tárni. Akkor sem, ha nem jár arra senki.
A csermely mellett Kira fára mászott.
Ment egyre magasabbra, majd lenézve kissé parázva mondta, fentről bizony elég magas. Én pedig fotózgattam, védekezni úgysem tudott.
a kezdet


innen is ment magasabbra
Lila a fán


napKira
fotó rólam, fentről--a henna innen nem látszik :)
Röviden ennyi volt, ma sajnos nem volt időm erdőzni, holnap sem lesz. De azt hiszem majd pótolom. Hogy a többiekről is legyen szó:
Kevin aktívan tavaszt érez. Rakja rendbe a bunkerét, a tavaly kivitt régi franciaágy-fekvőrészt szétverte (nemrég volt lomtalanítás, ez utána jutott eszébe).
Kira ma kivitte a kicsiket erdőbe, gyíkot fogtak, illetve simogattak. Kirát pedig megharapta :)
Szili az ovival néptánctalálkozón volt Erdőkertesen, erről a felvétel itt.

Szabolcs a Vissza a jövőbe film által előszedte a gördeszkát, és akkora hátast dobott, hogy csak nyekkent. Hisz elég laza volt ahhoz, hogy gyakorlatlanul, telefonnal a kezében gördeszkázzon. De erős gyerek, nem sírt.
Lívia pedig már úgy ugrik le a kád széléről: egy-két-há-kilövés! És hozzáteszi: most tanultam.
Így már egész más az élet, egész nap kint lehetnek, alig látni őket.


2013. április 11., csütörtök

Lezárva

Azt hiszem a magánéletemre, kapcsolatomra vonatkozó írásokat befejeztem. Nem történt semmi rossz, csak van aki nem érti ezt sem.
Én úgy gondolom, jobb egy olyan világ, ahol minden ilyesmi természetes folyamat, nem sajnálkoznak egymáson az emberek és persze nem is ítélkeznek.
Többször gondolkodtam már azon, vajon némely beszélgető partnerem mennyire gondolhat sivárnak vagy emocionálisan nullának, hisz tőlem nem sűrűn kap senki sajnálkozásba burkolt érdektelenséget. Ha igazi probléma, ha megoldás szükséges, akkor segítek keresni. Ha csak annyi kell hogy meghallgassak valakit, akkor igyekszem annak eleget tenni.
De nálam inkább az "ezzel mit kezdjek" kérdés szokott felmerülni, valahogy sokan úgy érzik, kell a tanács, mit lehetne változtatni.
Ez persze nehéz.
Mert a változás idő és munkaigényes feladat.
Már a szappanos oldalamon is írtam pont erről, hogy az emberek nyafognak a problémáik miatt, de megoldani nem igazán akarják őket. Már aki, akinek nem inge..., bla-bla.
Mindenképp érdekes a világ, én szeretem.
De naivan sok mindent nem értek.
Lényeg, hogy nem kívánok szakítós-szingli blogot alapítani ebből, de ami az életem fontos része, arról írok :)

2013. április 10., szerda

Ne sajnáljatok!

(Krisz! Lesznek benne kemény szavak, fájdalmas, genya részek is!)
Jövök-megyek, és persze szóba kerül időnként a helyzetem változása. Megdöbbent, hogy mit tapasztalok emberektől.
Bár előrevetem, az, hogy nem tudok és nem is akarok konvencionális lenni, az talán meghatározó. A társadalom, a közösség része vagyok, elsöpröm a szemetet, lenyírjuk a füvet a ház előtt is, stb., de játszmákba nem megyek bele.
Nem vagyok szegény asszony, aki magára maradt öt gyerekkel, miközben hamarosan újra nősül az exférje, nem tartok panasznapot, nem sírom tele a környéket a gaztetteivel, és nem sírom tele a párnám mert valaki elvette a játékom.
Mint írtam már, én örülök, hogy meglelte a boldogságát, örülök, hogy az évek óta tologatott játék még használható más számára, hogy nem tettem tönkre teljesen.

Mert mi ketten robbanékony, erős egyéniségek vagyunk, nem egyszerűen játsszuk az életnek nevezett meccset, hanem teljes lángon izzva.
Így a düheink is pusztítóak voltak, nem csak egymás számára, hanem a környezet számára is.
Itt nálunk most nem sírás és szomorkodás van, hanem megnyugvás. Természetes velejárója az életünknek Apa új kapcsolata, jövendőbelije. Mondjuk úgy, kibővült a családunk. Bár még nem találkoztunk a távoli rokonnal, de gondolom fogunk.
Visszatérve, nem az vagyok, aki évekig arra vágyik, le tudja zárni végre jól a házasságát, majd mikor elmegy a másik, akkor sír utána.
Szókimondó és őszinte vagyok, az érzéseim is őszinték.
Magamban sem érzek olyat, hogy vissza kéne csinálni.
Sajnálom az utolsó éveket, hogy nem bíztam benne és magamban annyira hogy elengedjem hamarabb, de ez is olyan sajnálat, aminek a végén azt a gondolatot fűzöm hozzá: így kell lennie, most van együtt minden mindkettőnknek egy jobb élethez, egy újrakezdéshez.


A gyerekek?
Én egyedül a gyerekekkel?
Írom is.
A gyerekeknek - szerintem ebben mindenki egyetért - jobb egy boldog, kiegyensúlyozott anyával egyedül, mint egy rossz házasságban tengődő boldogtalannal. Kell az Apa jelenléte, de nem minden áron.
Szabolcs kb. 5 éves volt, mikor egy veszekedés után azt mondta: másik apához kellett volna feleségül menned.

Egyedül?
Az ő munkájából és alvásciklusából adódóan többet voltam egyedül, mint nem. Mindent el tudok végezni egyedül is, amit nem, azt majd megtanulom, vagy segítséget hívok.

Miért vannak a kicsik?
Mert meg kellett születniük. Így, ebben a formában, ebbe a kapcsolatba. És mikor egy léleknek jönnie kell, akkor jön. Mindegy mit éreznek a szülei.

Egyébként ott van pl. Kevin.

Kira és Kevin apjával az alkoholizmusa miatt hamar megromlott a kapcsolat, de a lányomnak akartam testvért. Mivel nem láttam még a kiutat, gondoltam azt a 3-4 évet kibírom még,  legyen egy apától a két gyerek. Itt látható: pont az volt a terv, hogy Kevin 3 éves kora körül véget vetek annak a kapcsolatnak, és tovább megyek. Így is lett, abban az évben ismerkedtünk meg Krisszel, mikor Kevin töltötte a hármat.
Lehet kicsit érdekes a gondolatmenet, de úgy gondoltam tesó kell, viszont egy esetleges új kapcsolat nem jut el erre a szintre pár évig, akkor pedig túl nagy lesz a korkülönbség.
Más kérdés, hogy Szabolcs születésekor Kevin 4 éves sem volt, szóval mennek ezek a dolgok gyorsabban is, mint ahogy feltételeztem :)

Szóval Krisszel szerelemből házasodtam, pár évig boldog voltam és szerelmes, majd az apró repedésekből törések lettek, és nem sokat tettünk a javításért. A ház összedőlt, tákolgattuk, de nem volt az igazi. Ő most új életet épít, és én ennek örülök!

Mindenkinek tudom javasolni:
*Ne nyafogj a hibáid következményén. Ha valami rossz az életedben, abban bizony hibás vagy! Mert hagytad megtörténni.
*Ha nem szeretsz egy játékot add oda másnak!
*Nem szabad a múltban élni, hamis eszmék miatt boldogtalannak lenni.
*Hamis elvek miatt boldogtalan életben tartani a gyerekeket.
*Hamar észre kell venni a repedéseket, és nem szabad hagyni elfajulni a dolgokat.
*Nem mindenki ugyanolyan. Amin te szörnyülködsz, attól én boldog vagyok. Fogadd el: mások másképp éreznek.
*Ne keverd össze a szeretetet a megszokáshoz való ragaszkodással.
*Merni kell belevágni új dolgokba, ha a régi nem működik.
*Higgy a másik ember boldogságában, ezzel erősíted mindkettőtöket.
*Ha másokat utálsz vagy sajnálsz, az csak neked árt.
*Ne hagyd hogy a hullámok dobáljanak, inkább állj fel és lovagold meg azokat!

Gondolhatjátok, minek írtam ezt így le, hisz nem biztos hogy azok is olvassák, akik sajnálkoztak vagy furcsának és hihetetlennek tartották az örömöm.
De nem is ez a cél.
A cél az, hogy ami érzést bennem keltettek, azt kiírjam. A gondolatsort, ami nem hagyott reggel aludni, szépen megfogalmazva leírjam ide. Az én naplómba.

Egyébként ez az 500. bejegyzésem, ezért még egy képet adok az egyik kedvenc filmemből:

2013. április 8., hétfő

Tavasz, nyár, happiness

Ülök a buszon, szemem csukva, arcom égeti a nap az üvegen át.
Fülemben zene üvölt, kellemes érzés.
Életem lépései a szabadság felé haladnak, a folyamatok elindítva.
A távoli tanya mellett lehajtott fejű tehénszobrok.
De tényleg.
Mintha nem is mozdulnának.
Haladunk, új képek, új dombok.
A hegyek mintha a Föld szőrös anyajegyei lennének.
A vékony, zsenge fák olyanok, mint a kamasz fiúk arcán a ritkás szőrzet.
Tombol a fülemben a zene.
Imádom ezt a számot!

Imádom az énekes hangját!
Imádom az életemet!
Imádom magam!
Imádom a világot!

Ezt éltem meg ma.
Legyalogoltam kb. 10 kilométert, ügyeket intéztem, lépkedtem a szabadság útján.
A nap sütött, az élet szép.
Örülök, hogy trikó volt ma a pulóver alatt, hamar megszabadultam tőle, mikor meleg lett.
Sokan nem voltak ilyen szerencsések.
Láttam sok nagykabátos-vastag ruházatú embert is.
Hiába, ma volt először igazán tavaszias idő, reggel még hideg volt.
Hazafelé az erdőben leülök egy rönkre, hallgatom a rikácsoló szajkócsaládot.
Hallgatom a szomszéd kutya türelmetlen sírdogálását: simogass meg!
Odamegyek, meggyűröm a sonkanyelvű, ráncos homlokú harcikutya fejét, és imádom!
Jön a lányom, megy futni.
Elkéri a telefonom, hisz futni csak zenével lehet.
Tegnap együtt futottunk, de erről majd máskor.

2013. április 7., vasárnap

Játsszunk...

... el a gondolattal: mi van, ha az időjárás teljesen normális?
Játsszunk el a gondolattal: 2012. december végén a Föld áthaladt egy mindent megváltoztató mezőn, síkon. A mindenbe az időjárás is beletartozik, és ennyi.
Innen kezdve április közepén kezdődik a tavasz, és mondjuk december közepén-végén a tél. Csak kicsit elcsúsztunk.
De lehet, hogy nem elcsúszás, hanem teljes változás, és a korábbi arányok sem lesznek érvényesek. Nem tudhatjuk, mert az elején vagyunk.
Szabályok és arányok felállításához sok évnek kell eltelni, addig csak megfigyelők vagyunk.
Ne ijedj meg, nem tények, nem vélemény, még mindig csak játszunk.

Megfigyelünk a partvonal mellől, és amihez kell, ahhoz alkalmazkodunk. A Föld életében véget ért egy szakasz, állítólag a pénzhajhászó világ szakasza, Káli kora.
Lassan de biztosan haladunk egy új kor felé, ez nem újdonság, ez a mindennapi élet. Mindig új korok felé megyünk, aki okos és felismeri az alakíthatja magának ezt, a többiek csak résztvevők.

A változás sosem hirtelen egy olyan óriási természeti dolog életében, mint a Föld. Mindig apró léptekkel halad és mindig van átmenet. Aki most óriási pusztító árvizekre, viharokra, cunamikra gondol, az elfeledi az ember behatását, amire a természet odakoppintással reagál: térj észhez, nem jó ez így.

Normál esetben mindig van átmenet, van hogy szépen, finoman, van hogy negatívnak tűnő dolgokkal. Például hosszabb tél. Tudjátok, a naptár csak egy viszonyítási pont, mint az óra.
Most lassan hét óra van, ha tegnap ilyenkor reggeliztem, akkor most éhesnek kellene lennem?
Ha tavaly ilyenkor a kertben voltam ujjatlan felsőben, vagy a nyitott ajtónál főztem, akkor most miért ne fűthetnék épp, mert fázik a gyerek?
Nincsenek fix pontok a természetben, közhelyes, de igaz: a változás az, ami állandó.

Ezernyi véletlen játékaként mindig minden megváltozik, odébb megy, másképp alakul mint a nagy terv.
A természetben nincsenek ötéves tervek, mi emberek a kis 70-80 életévünkkel csak ici-pici pontok vagyunk, nem határozhatjuk meg a működést, nem ugathatunk bele a természet törvényeibe.

Képzeld el: hangyák lepik el a konyhasarkod, és azt hiszik ott lakhatnak. Azt hiszem cunamihoz hasonló támadást indítasz ellenük, azaz az orrukra koppintva jelzed: nincs itt dolguk.
Nos, a természetben kisebbek vagyunk, mint hozzánk képest a hangyák.

Játsszunk tovább.
Mi az a normális?
Ami a nagykönyvekben van?
Leírva a magát mindenhatónak képzelő ember által?
A társadalmilag elfogadott viselkedési minta?
A több emberöltőn át elterjedt és elvárt időjárás minta?
Ez így van, mert így csinálta anyám/nagyanyám/akárkim is?
Haladjunk egyenesen a vágóhídra, mert arra van az út, vagy be mersz ugrani a vízbe és kiúszva a partra új életet teremtesz?

2013. április 5., péntek

Kösz jól vagyok!

Ez az, amivel nem lehet mit kezdeni. A kérdések, amiket nem nekem tesznek fel, pedig beszédképes egyén vagyok :)
Ráadásul tényleg nem zuhantam össze, max. a nagy szabadság érzéssel nem tudok mihez kezdeni, mert önálló életemben sosem voltam még egyedül, férfi nélkül.
De még ennek megtapasztalása sem zavar túlzottan, hisz vannak dolgok, amiknek meg kell gyógyulni bennem.
Mindegy, az érdeklődésbe és együttérzésbe burkolt "végre, ez is megkapta a magáét" jelekkel nem vagyok hajlandó foglalkozni, ennél én jobb vagyok.
Elválok, szuper, és jól érzem magam ettől!
Ennek ellenére Krisszel nagyon jó a barátság, bár ez nem egy normális dolog azt hiszem.
Egyébként lelkileg is egyre felszabadultabb vagyok, ami most már nem hibás feszültségoldásból ered, és a gyerekekkel is szépen szót tudok érteni.
Az a baj a világgal, többek közt persze, hogy ezen a kocka materiális szinten gondolkodnak az emberek, általánosítva mindent, amivel csak elzárják magukat a csodától.
Mi megkaptuk a csodát, csak várni kellett rá.
Krisz a továbblépés csodáját, én pedig a saját új életem csodáját. Ettől mindketten boldogok vagyunk, és nincs kockásítás.
Minden most kezdődik el.
Ennyi.
Szép az élet, úgy igazán.
Aki ismer, az tudja: én őszintén beszélek, ha magam alatt lennék, azt is megírnám takargatás nélkül.
A legfurább helyzetekben tudok boldog és elégedett lenni, mert nagyon jól értem és tudom: ez nem a körülményektől, hanem azok megélésétől és a nézőponttól függ.

Már megint dalban mondok véleményt, a lényege az, hogy felejtsd el, mit tanultál, mit akarnak mások megláttatni veled, és vedd észre magad a dolgokat. Amúgy jó zene, én nagyon szeretem :))

2013. április 2., kedd

Szeretlek

Ki kell békülni magunkkal. Ez talán a legfontosabb. Ha magamat szeretem, akkor a világot is szeretem, és ami leginkább számít: tudok más embert is szépen szeretni.
Aki nem szereti önmagát, az semeddig nem jut el. Találhat partnert, kapcsolatot, szerelmet, de hamar kiutálja magát belőle, hisz ha nem fogadja el azt aki ő maga, akkor hamar megtalálja a partnerében az utálni való tulajdonságokat.
Mondhatnám, hogy olyat keresek, aki szereti magát, de ezt annyira nem könnyű eldönteni másokról, hisz még magunkról sem nagyon tudjuk igazán.
Próbáld ki.
Írj le 10 dolgot amit szeretsz magadban, amit semmiképp nem változtatnál meg.
Csak öt van? Nem baj. Menj oda a tükörhöz, és mondd el a tükörképnek is ezeket.
Pl.: szép a szemed.
Mondd el a tükörképnek azt is: szeretlek.
Jól sejtitek, elég kemény gyakorlat.
Milyen könnyű másoknak mondani, ugye? Bezzeg magunknak!
De ha napi szintre tudjuk vinni, akkor hamar lesz eredménye.
Esetleg mondd oda magadnak azt is: megérdemled a boldogságot.
Beszélj naponta többször magadhoz a tükörben, pár alkalom után sírás nélkül is menni fog.
Ne keresd a hibáid, nem leszel jobb attól, ha mások előtt hangoztatod, mi mindent kellene változtatni rajtad. Légy elégedett azzal, aki lettél, hosszú út vezetett ide.
Életed minden lépése idehozott a mostani valódhoz, mondhatnám ezt kell szeretni.
Nem számít ha ősz a hajad, nem számít ha pattanásaid vagy ráncaid vannak, nem érdekes ha nem vagy divatos, mert ezek attól sem lesznek jobbak  ha folyton felhívod rájuk a saját figyelmed és a külvilág figyelmét.

Azt mondja egy dal: "Sírni könnyű, nevetni nehéz."
Magunkat szeretni vajon tanulható?
Szerintem igen.
Próbálkozni lehet.

2013. április 1., hétfő

Babamese

Csicsereg egész nap. Mindig magyaráz, mindig mesél valamit. Kicsit nehezen érthető, de azért rá lehet állni. Szili például tökéletesen érti azt is, amit mi nem.
A videó láthatatlan, mivel a fürdőben bepárásodott a kamera, de a hang megvan.


A fordítás:

Elmeséltem mindent neked. Valamit nem. Elfelejtettem valamit. Anyukámról neked. Vedd el azt, úgy látni tudod. Valamit elmesélni, én. Valamit, jó? Nem tudod te. ... nem tudod te. Hang csengetni mamának, anyának, nekem volt. Apukámnak új van, olyat elvedd innen, jó? (a kamerát) Vedd el azt.
Apukám ment, ment, ment, emberrel ment, ment. Anyukám megtalálta apukámat, ment, ment mindenki, nem megtalálta. ...... mentek, mentek még, megtalálták. Mentek újra ki. Csúszdázni mentek, az, bent voltam én, anya nem, én is ott voltam, igen. Miben történt az? Tévémben. Elfelejtetted.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...