2013. június 30., vasárnap

Tüske

Jó tanács: ha a kaktusz le akar esni, hadd essen. Ne nyúljon utána senki, mert a következő fél-egy órát tüskeszedegetéssel lehet tölteni.
Kis, apró tüskék, amik szépen bementek a bőr alá, nem állt ki, hogy egyszerűbb legyen.
Majd mikor kint az udvaron a gyülekező viharfelhők alatt szedegettem (még mindig több a fény, mint nem-napsütésben bent a házban) olyan voltam a gyerekeknek, mint felhívás keringőre. De Borisz kutyának is.
A gyerekek azt gondolták, engem kell szórakoztatni, és buliból bökdösöm magam gombostűvel. A kutya pedig sírt, mint mindig ha kimegyek hosszabb időre.

A kutyát elengedtük, lefoglalta magát a másoktól való kajalopkodással.
A gyerekek először körbeálltak, majd mikor kedvesen elmagyaráztam mi a bajom, akkor kezdték a szórakoztatást.
- Anya, nézd hogy ugrálok!
- Anya, motorverseny!
- Nézz ide!
Közben csepereg az eső, de nem nagyon. A flhők el is mentek ám, végül itt nem esett semmi. Sikerült kiszedegetnem, de a kaktusz innen kezdve tényleg azt csinál amit akar. Főleg hogy nem az enyém, hanem Kevin kunyizta valahonnan.

2013. június 24., hétfő

Nyikorog a diliház

Áh, nem nyikorog itt semmi. Az agyam fogaskerekei esetleg, de mégsem. Mert jól forognak. Akkor mi a baj? Semmi. Minden jó. Sőt és Sőtebb.

Felmentem ma a galajszedő dombra, a magas rétre, a tetőre. Ahonnan nagyon szép a kilátás, és hatalmas dömping van. Rengeteg orbáncfű, akivel tavaly ismerkedtem meg, ősszel, máshol. Gondolkodtam is, milyen messze kell mennem majd érte? No, ez sem lenne baj, de volt már itt tavaly is. Igaz, nem ismertem. Sokszor elmentem mellette, és megállapítottam, tuti hogy "valami". Valami, ami kell majd nekem, de nem tudom mi ez, addig minek szedjem?
Most már ismerem, felismertem, és annyira örültem neki!
Mint annak, hogy megint rengeteg apróbojtorján van, aminek az illata!
Jobb mint bármi, de komolyan.
Már itt illatozik a szobámban felkötve, száradásra várva.
Borzongató, illatos, mézes nyár a szobám.
Vagy bennem van ez?
Azt hiszem mindkettő.
A világ az nekem, amit érzek.

Mi a kaland számomra? Nem szerelmi kaland a kérdés, hanem a kaland általában.
Úgy vélem, minden kaland, amit annak élek meg. Kaland az, ahogy a dolgok velem történnek. Az én kalandjaim. Ahogy ÉN megélem. Kalandtúra ha felmegyek a dombra növényezni, és közben teljesen feltöltődöm pozitív energiákkal. Szerelemmel az életem iránt, szeretettel magam iránt.
Szeretettel a lábamhoz súrlódó pockocska iránt, a fészket őrző rigópár iránt, a lábam előtt tekergő sikló iránt, és minden iránt, ami leírhatatlan, de VAN.

Zenét hallagatok.
Nagyjából minden másodiknál közlöm a világgal:
Ezt is DE SZERETEM!!
Mint pl. ez:
link

Azt hiszem egy szerelem elején ez van:
link

Nem hisszük el, hogy másképp is lehet. De ez van a pár-nélküli időszakban is, egy betegségben is, illetve egészségben is. Sosem hisszük el, hogy a MOST megváltozhat.
De minden kis változásnak esélyt kell adni.
Minden hoz valamit.
Jót?
Rosszat?
Majd utólag kiderül.
Az is hoz, ami nem marad soká.
Sőt, az hoz csak igazán.
Szerintem senki ne börtönözze be magát azzal, hogy nem akar változást.
Mert a jó pillanatokban nem akarunk.
Sokan a rosszakban sem.

Sok vagyok ma.
Kusza és talán érthetetlen.
De ma ezt a bonbont kaptam.
Így Ti is :)

EZ is én vagyok, ez a karakterem. Olvastam, és néhol jókat derültem, mennyire de mennyire igaz.

2013. június 23., vasárnap

Suhanó szarvas és erdei vágyak

Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van.
Ez a mi időjárásunk.
Ebben élünk mióta ide születtünk.
Az a furcsa, ha nem ez van.
"Sosem látott meleg rekordok dőltek meg!"
Nem, szerintem nem dőlt meg semmi. Már a régi Hahota magazin is megírta, májusban rohadt meleg van, a június egyenesen döglesztő.
De milyen jó címlapon harsogni, hogy "Óriási meleg rekord!!! 1 egész fokkal melegebb van, mint hatvanyolc-negyvenkettő-hétszáz évvel ezelőtt.
Kit érdekel??????
Több verejtékben fürdő ember fogja levenni az újságot a polcról?
Kétlem.

Ennyit a puffogásról, van annyi jó dolog hogy nem érdemes fennakadni ilyeneken.
Mert itt például elfüstölt a gyerekek tévéje. Gyorsan kihúztuk, kiszellőztettünk, majd segítséget hívtunk.
Olyat, aki kiviszi a tévét. Mert a gyerekek azt hitték, szerelőnek telefonálok. Pedig nem.

Szombat délután hatkor még olyat is nehéz volt találni, aki eljött levenni a szekrény tetejéről az ormótlan jószágot, és kivitte (az ormótlan ellentéte az ormos???).
Mert büdös volt, és nem várható mostanában olyan vendég, aki elbírná vagy akivel elbírnánk.
Szombat este hatkor az erre járók száma nulla a négyzeten, szóval az utcáról sem tudtam berángatni senkit. De szerencsém volt, mert pont visszahívott valaki akit egy más ügyben kerestem korábban (helyi figura), így szépen megkérdeztem, tudna-e valakit, aki szán két percet az életéből erre.
Hamarosan meg is jelent, meg is oldódott a dolog.


A szerelésről annyit, a képcső évek óta rossz, várható volt hasonló megmozdulás a tévé részéről. Azt mondom jó sokáig húzta. Nem fog hiányozni. Nekem.

De az esetből látszik, hogy Forest Gump mamájának igaza volt. Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudod mit veszel belőle.
A napok is bonbonosak. Nem tudod milyen lesz, akkor sem, ha percre megtervezed. Fél ötkor álltam neki szappant alkotni, mert ráértem, ihlet volt, és mindenki elfoglalt és nyugi van.
Mire a tévé unatkozni kezdett kész lettem.

Más.
Az éjszakáról.
Meleg volt, pedig este megállapítottuk: kicsit jobb mint tegnap. Később már nem így volt. Valahol parti volt, nagy nevetések, egy ló is nyerített a közelben, így adott volt: Buksi folyamatos ugathatnékot érez.
Nem tudtam elaludni, pedig hamar lecsukódtak a szemeim a könyvem fölött, már 9-kor elnyomott volna az álom, ha a körülmények engedik.
De az én ablakom a hangszórója, ott ugat. A szomszéd ház fala a visszhang készítő berendezés, így a remek akusztika nem hagyott elaludni. Pedig beszéltem vele. Megkértem. Meglocsoltam. De nem.
Igaz, nem volt folyamatos az ugatás, csak percenként kettő vakkantás.
Már a parti is véget ért, mikor még mindig talált ugatni valót. Akkor kezdte a környék kutyazenekara a hangolást.
Engem sem vigasztal, és szerintem a szomszédot sem, hogy nem Buksi kezdte.
Annyit hozzáteszek, voltak benne jó pillanatok.
Mikor az egyik, veszettnek mondható ugatására kinéztem az ablakon, egy szarvast láttam elsuhanni az út túlfelén.
Egy másik alkalommal, mikor már nagyon untam és meglocsolni mentem őt, akkor pedig a csillagok tetszettek meg.


Szívesen kimennék az erdőbe éjjel, meglesni az életet.
Nem.
Gyalog semmiképp nem fogok.
Félek a sötéttől (gyerekkori Grimm mesék).
Meg az sötét erdőtől.
Meg az állatoktól (hamarosan szarvasbőgés lesz).
Így megvárom, míg valaki kivisz kocsival.

Vissza az éjszakához:
időnként mosolyogtató volt, mert a macska egerezett (legalább valaki jól érezte magát, és nem az egérre gondolok), Kevin alvajárva átjött a szobámba mikor épp wc-n voltam és elaludt egy perc alatt az ágyamra dőlve (nem emlékszik rá), Lívike megjelent hogy rosszat álmodott de hajlandó volt kis nyugtatás után visszamenni a helyére, reggel Szabolcs hatkor ébresztett, mert nem tudja visszafogni magát. Pedig úgy aludtam volna még!

Kicsik az esőben állva:

Még múlt héten Lívi elaludt Szabolcs helyén, aki odacipelte anyámhoz. Aki épp ágyazott, így Szabolcs letette a földre.

Lívi szerint a termékfotó babával szép:

Ez is:
Kira mikor a barátnőjénél alszik, állítólag azért nem fekszik le hajnal előtt, mert fél hogy a barátnője lefotózza alvás közbe. Nem értem miért, szerintem szép így is.
Alvó lányok:


 Legközelebb az ovis kirándulásról írok kicsit, ami jó volt, de mindenki jobban járt volna ha Szabolcs és Kevin marad a sulitáborban....

Védelem

Védelem.
Egészen furcsa szélsőségekre ösztönzi az embert, ha a szerettét kell megvédeni ettől-attól.
Olyannyira szélsőséges, hogy valamiért el is ment teljesen rossz irányba némely embernél.Illetve sok ilyesfélét láthatunk magunk körül, és a magunk háza táján is ha jól szétnézünk.
Mert megtanultuk, mert minket is ily módon túlféltettek, amit automatikusan ad is tovább a szülő.
Valamiért azt hiszik sokan, attól jobb szülők lesznek, ha mindenért rászólva a gyerekre, védelmezik a hulló falevéltől is.

Nézzük miről beszélek.
Van 4 alap elem a Földön, ami az élethez feltétlen kell.
A tűz, a víz, a föld és a levegő.

Ne játssz a tűzzel!!
Bepisilsz ha tüzezel!!
Ismerős intelmek?
Nos, a tűz izgalmas. Fellobban, meleget ad, fényes.
Jól ijeszd meg a gyereket, nehogy felgyújtsa a házat vagy saját magát megsebezze.
Vagy inkább tanítsd meg bánni vele, hagyd neki kipróbálni, nem baj ha kicsit megégeti magát. Inkább veled, a felügyeleted mellett kicsi, mint a tiltás izgalma miatt óvatlanságból beszerzett nagy.
Ezért aztán felesleges félelmeket kiépíteni, felesleges pavlovi reflexeket beépíteni, mert csak egy gyufa meggyújtásától nem fog senki bepisilni. De a bepisilés szinte az első gát amit beépítünk a gyerekbe, hogy leszokjon a pelenkáról. Ezt ki lehet használni (?).
Én nem tettem.

A föld?
Egyszerű.
Vigyázz, piszkos leszel! Ne áss, a homok fertőz, a kutya lepisili, bla-bla. A szádba ne vedd, moss kezet hatszor, lehetőleg hipóval, domesztosszal, tedd a kezed alkóvba. A ruhád se legyen koszos, mert szerencsétlen anyád nem mosónő! A foltosakat kidobja, nem jó az semmire! Pedig milyen jó lenne sarazni, homokozni, szóval JÁTSZANI.

A két kedvencem közül a levegő az első.
Félünk a huzattól.
Nagyon.
Mert érzékeny rá sok ember, inkább megfullad az oxigénhiánytól, de ablakot nem nyit. Sem buszon, sem otthon. Mert megfázik a macska, bebugyolálja a gyereket hat réteg cuccba nyáron is, mert egy kis légmozgás és megfázik az istenadta! Gyere el az ablaktól Pisti! Még tüdőgyulladást kapsz!!

A víz szerintem innentől egyértelmű.
MEGFÁZIK aki vizes. Nyáron is, rögtön törölközés, hajszárítás pancsi után, és persze beszaladás az esőről. Elbújni előle, mert bevizez. Nem kell az nekünk, majd fürdünk otthon, klóros, forró vízben. Ne kapjunk fertőzést, és ne hűljünk/haljunk meg.

Szerintem és sok más vélemény szerint, inkább a szülőbe berögződött és továbbadott kántálás miatt betegszik meg a gyerek, illetve az egyén. Ezektől az önsorsrontó szó és mondattégláktól.
Mondta neked anyád, neki az övé, te tovább adod, és így tovább. 
Szó és mondattégla: mindig ugyanaz, bárhová beilleszthető "okos" szövegek.

Alapelemek a Földön.
Nem léteznénk nélkülük.
Meg kell tanulni kezelni őket, nem elbújni és rettegni tőlük.
A gyerek legyen saras, táncoljon az esőben, álljon kitárt karral a huzatba, tanulja meg kezelni a tüzet. Legyél vele, csináljátok együtt, tanítsd meg! Ne félni tanítsd, azzal nem jut sehová.

Ebben a formában megjelent a Másképp blogban, de azt kevesen olvassák. Én pedig kivételesen jót írtam, így azt akarom: olvassa mindenki.

2013. június 18., kedd

A beszívott moncsicsi és a csoportszex

Nem az izgalmas cím lényegével kezdem. Ilyen könnyen nem adom magam.

Első apás hétvége a kicsiknek. Jól érezték magukat, állatkertben voltak. Földalattiztak is, ami Szilinek tetszett, Szabolcs rohangált a mozgólépcsőn, Lívi félt.
Ami Szilinek megmaradt, amit rögtön elmesélt:
- Volt egy fekete ruhás ember...
- Nyugtass meg hogy nem igazi.
- Nem, lego.
Oké, képben vagyok és célnál vagyunk. Lényeg megvan. Lego volt, el is mesélte hazafelé sétálva a vonattól, miket épített belőle. Turbó-óriási-világítós izé.
Azt is mondta Szili, akinél két esélyes volt az alvás nélkülem:
- Nem is hiányoztál.
Erre Kira:
- Milyen kedves.
- Nem azt akarja mondani hogy haza sem akart jönni, hanem azt, hogy jól érezte magát, és elvolt nélkülem is egy napot. Ettől még nem akar elköltözni tőlünk :)

Esti mese.
Megint jól alakult.
Meleg van, későn fürödtek, fáradtak is voltak.

Volt egyszer egy vízilókislány.
Lívi:
- Én voltam.
Lívi volt a neve.
Szabolcs:
- Miért mindig a Lívi??
Volt neki egy kismajom barátja, Szabolcs.
Kevin:
- Miért mindig róluk szól??
Volt egy szőrőstalpú gorilla is, Kevinnek hívták.
Kevin:
- Nem így gondoltam.
- ÉN MEG ÚGY GONDOLOM, AZ ESTI MESE ITT, OLYAN MINT A CSOPORTSZEX! MINDENKI A SAJÁT ÉLVEZETÉT HAJSZOLJA, DE A VÉGÉN VALAKINEK TUTI NEM VOLT JÓ! HADD MESÉLJEK MÁR! NE SZÖVEGELJETEK!
Kevin:
- Az utóbbiról inkább ne!

Lassan 10 óra van, beszélni is nehéz a fáradtságtól!
Akkor összevesznek a takarón, ami megjegyzem tök felesleges ebben a pillanatban, de a veszekedés szuper elfoglaltság.

Akkor a víziló.
Szeretett volna szalagot a hajába, mert látta egy turista kislányon.
Szabolcs:
- Nincs is haja a vízilónak.
Lívi:
- Én voltam kislány.
De a vízilónak nincs haja, így anyukája a fülére kötötte az afrikai szarka által szerzett szalagárut, és mindenki boldog volt. Körbe ugráltak, mint minden agyament mesében, nevettek mint a beszívott moncsicsi, és ennyi.

Ezt együtt költöttük a végén:

Itt a vége fuss el véle,
menjetek el Kecskemétre.
Egy-két hétig maradjatok,
hadd pihenjen jóanyátok.
Ha végre ideértek,
örülni fogok néktek.
De most már aludjatok,
mert a kutya idefingott.
Az altatógáz nagyon jó,
könnyen alszik a lurkó.
Itt a vége fuss el véle,
inkább ne menj Kecskemétre.

2013. június 17., hétfő

Vélemények

Most ezeket hoztam.
Mert tetszenek, összegyűjtögettem őket.
Az enyémek lettek, ezért engedem szállni őket.
Most tőlem jönnek, tőlem hallod őket.
Így kicsit én leszek ez a pár mondat is.


"Gyűlöleteddel a gyűlölködőt, félelmeddel a félelmetest, aljasságoddal az aljast, gyengeségeddel a gyengítőt, bánatoddal a kilátástalanságot hallod meg, de derűddel a Derűt, erőddel az Erőt, bizakodásoddal a Bizalmat hallod. Amire hangolod magad, azt az 'adást' veszed, és a hangoltságod megteremti a sorsodat. Minden erő, érzés és gondolat szüntelen adásban van. Rajtad múlik, hogy mit fogadsz be." Müller Péter


"Az ember természeténél fogva idegenkedik a fájdalomtól és a kényelmetlenségtől. Azt akarjuk, hogy minden simán menjen. Pedig ha mozdulatlanok maradunk, nem fogunk fejlődni. Ha mindig a biztonságos játszmát választjuk, álmaink sosem válnak valósággá. Nem kapjuk meg, amit akarunk, ha azt várjuk, hogy Isten a küszöbünkre helyezze azt. Magunkhoz kell ölelnünk a nehézséget és a változást, ha kiteljesedett életre vágyunk. Ha a hajó nem inog, az azt jelenti, nem tart sehová." -Yehuda Berg

"Ha a fák olyanok lennének, mint mi, egyszer csak azt látnánk, hogy ágaikkal utánanyúlnak lehulló leveleiknek, majd összegereblyézik és szépen visszahelyezik magukra őket. Hát nem jönnél-e zavarba, ha ezt tapasztalnád? Ugye milyen ijesztő lenne egy leveleit őrizgető, egzisztenciális válságban szenvedő fa látványa? Pedig mi emberek épp ugyanezt tesszük: felszedegetjük és összerakosgatjuk kedvenc meggyőződéseink és elméleteink darabkáit, hogy aztán egy egész életen át féltve őrizgessük őket." -Adyashanti

"Bár minden ember az volna, aminek látszik; vagy pedig ne látszanék olyannak, ami nem!"-William Shakespeare
  
"Egy olyan világban, mely folyamatosan azon dolgozik, hogy más akarj lenni, mint aki vagy, önmagad maradni az egyik legnagyobb eredmény." -Ralph Waldo Emerson  

Kérdésekre válaszolva:
Köszönöm, jól vagyok.
Keresgélem magam, és minden nap újabb építőelemet rakok a többi közé.
Legalább annyit el is dobok a már meglévők közül.
Mert egyensúlynak kell maradni, ami bejön, ahelyett valaminek menni kell.
Igyekszem a nem-építő elemeket kiszórni, és csak az igazi, stabil elemeket beépíteni.
Röviden ennyit rólam, holnap megint család-blog lesz. 

2013. június 13., csütörtök

Tempera és az állatok világa

Szeretem a tanév végét.
Szeretem, mert hazahozzák a cuccaikat, a technika dobozt és rajzeszközöket. Fel lehet mérni mit nem kell venni a következő tanévben.
Persze csak akkor, ha nem kezdenek el festeni észrevétlenül, lapítva mint AZ a fűben.
Kevint kérdem, miért nem jelentett?
Szeme helyén vastag kérdőjel virít.Sőt, iniciálé méretű, arcáról kilógó kérdőjelek.
- Mit?
- Hogy Szabolcs fest.
Mert nem tudtam róla. Mert nem engedtem volna ha tudom. Főleg a házban, temperával. Úgy, hogy Lívia és Szili már megfürödtek.
Igen, délután ötkor, robbanó nyárban. Mert Lívivel medvefarmoztunk (ovi), gondoltam hulla fáradt lesz, így megfürdettem. Mondván hatkor aludni fog, hisz annyit ugrált és rohangált, még az oviban is játszott egy órát az udvaron, szóval kitikkadt.
A víz meleg volt, Szilit is beugrasztottam, úgyis legózik, nem jár az udvarra ilyenkor.


Most talpig festékesek mind.
Lívia is.
Gondoltam én állat, hogy nyugis estém, délutánom lesz, pihengetek, filmet nézek.
Ehelyett két percenként papírt adagolok nekik, és fogom a fejem attól, ahogy kinéznek.

Lívi érdektelen medvét próbál etetni

vattacukros

fagyis
A fagyi is jó sztori volt.
Lívia azt mondta, nem kér fagyit. Vettem neki egy gombóc szép barackosat, öntettel. Magamnak 4 szerény gombócot szereztem be. Nyújtom neki a fagyiját, mire ő azt mondja, nem kell. Az kell. És mutat az enyémre. Nem tudtam a kis diktátort meggyőzni, odaadtam neki. Vert seregként megettem a fagyiját és vettem magamnak másik négy gombócot. Más fajtát, mert azt gondoltam, úgysem tudja megenni, én fogom majd.
Jó hogy van már szinte mindenütt félgombócos lehetőség féláron, így nem volt egy kisebb vagyon :)
Persze a félgombóc is elég nagy, szóval joggal gondolhattam: a kis pici soványka lányom nem eszi meg.
Megette.

Azt azért megállapítottam a medvefarmon, hogy nem szeretnék eme állattal szabad körülmények közt találkozni. Láttam kergetőző medvéket, láttam területét védőt futni az etetni próbált másikhoz, és tényleg gyorsak. Amilyen lomhának néznek ki, pont annyira nem azok.

Ami a medvefarm mellett van erdő, elég síri hely lehet. Ezer varjú és dolmányos varjú károgása hallatszik át a fákon. Ezek pedig erősen védik a fészkük környékét, és megtámadják az embert is ha túl közel megy a fészekhez.

Láttam olyan macit is, ami a vattacukorárus elmondása szerint azért jár fel-alá folyamatosan, mert eddig ekkora ketrecben volt (kb. 4*4 méter, amekkora területet bejárkál), és nem szokott hozzá a nagy területhez. Ideges. Kicsit odébb olvastam, hogy sztereotíp viselkedésnek hívják ezt, mikor rossz tartási körülmények közt berögzül nekik valami és nehezen állnak át.

Egyébként nagyon sajnálom az ilyen állatokat, mert értelmetlen hogy így kell élniük, de megoldást nem látok. Értem, némely (sok) gyereknek nem lenne más lehetősége ilyen állatokat látni, de ez mégiscsak fogság. Nem azokról a macikról beszélek, akiknek a medvefarm egy kánaán, hanem a fogságban született, fogságban életét leélő sok ezernyi állatról. No meg azokról, akiket azért fognak be, mert xy állatkertben még nincs, épp nincs, és hasonló.
A hobbi állatként tartott papagájok is értelmetlen szórakozások az embernek. Hozzáteszem, van papagájom, van törpenyúl is, és szívesen elengedném őket, ha nem tudnám hogy meghalnak pár nap alatt.
Kicsit olyan, mint mikor Afrikából hordták a rabszolgákat. Ez is egyfajta rabszolga tartás. A saját szórakozásunkra, gyermekeink örömére.

Amúgy jól jártam a napokban a nyomtató patroncserével. Mert spórolni akarván utántöltőt vettem. Amivel gondolom semmi baj nincs, de most nem jött össze. Minden az én hibám, mivel a színesben rossz helyre töltöttem a színeket (már megint kapkodtam), a feketét pedig túltöltöttem. Így azt nem is érzékelte a nyomtató. Oké, a színes elég lesz, címkenyomtatáshoz nem kell nagy fakszni. De fekete nélkül nem hajlandó semmit csinálni, ez gondolom egyértelmű.
Akkor rendelek egy utángyártott feketét, nem olyan drága az.
Így is van, de véletlen színeset rendeltem. Megint kapkodtam volna?
Soha.
Persze a színeset nem lehet a fekete helyére tenni, túl okosan van megcsinálva.
Akkor megint rendelés, ennyivel tartoztam az ördögnek azt hiszem.

Jó hogy az új életemben nem címkézek fel írásokat, mert erre aggathatnék vagy tízfélét.

Megint interaktív mese volt

Ez mostanában így megy.
Leülök hozzájuk, 10-20 percig elvitáznak ki hová üljön, és akkor mese.
- Hol volt, hol nem volt....
Lívia: - Egy hóember!
Szili: - A legómról mesélj!
Kevin: - Hagyjátok, majd anya kitalálja.
Volt egyszer egy hóember, aki északon élt. Ott sokkal hosszabb a tél, jó volt neki oda települni.
Szabolcs: - Miért hosszabb a tél?

Az egyenlítőnél örök nyár van, kissé távolabb száraz és nedves évszakok váltogatják egymást, majd jön a mérsékelt éghajlati övezet, ahol mi élünk. Itt négy (?) évszak van. Északabbra pedig az enyhe tél és a kemény tél váltják egymást. Nagyjából ennyi, vannak persze mások is, de majd iskolában, vagy majd máskor. Most mese van.

Szóval északon ritkán olvad el a hó, így a hóember sokáig élhetett.
Így össze tudott barátkozni egy igazi tundrafarkassal...
Szabolcs: - Miért nem prérifarkas?

Mert az máshol él, a sivatagban pedig ritka a hóember.
Így összebarátkoztak, sokat beszélgettek.
Lívia: - Miről?
Szili: - Legókról?

Igen, legókról, főleg arról amit a farkas szülinapjára kapott az epres nyúltorta mellé. Mikor meghívta a másik jó barátját a zsiráfot, aki direkt miatta repült ide Afrikából. Együtt társasoztak, jókat nevettek és fürödtek a medencében is. Közben az ablakon kinézve látták a struccot és a varánuszt amint beszélgetnek, de megzavarta őket a bálna, aki egy rohadék volt. Mindenkit mindig megzavart, főleg a kengurut szerette bosszantani, és a cukorborsót, aki utált vizes lenni. Lemosta róla a cukrot.

Szabolcs: - Anya!!!
Akkor folytathatom? Vagy mehetünk aludni?

Sokat beszélgettek, mikor a farkas nyugovóra tért, és beásta magát a hóba. Ezt mindig a hóember mellett csinálta, mert az nem tudott mozogni.

Szili: - Nem fázott a hóban?

Nem, mert a bundája megvédi a fagytól, a hóba ásás pedig az erős széltől.

Szabolcs: - Leás a magmáig?
- Igen, így jutott el Ausztráliába, ahol roppantul melege volt, ezért inkább hazaszaladt. De a legót ottfelejtette, azt a vízisikló hozta el neki hatvan tengeren keresztül. Néha persze felkapaszkodott a hajók aljára, így gyorsan odaért a legóval a farkashoz.

Szóval sokat beszélgettek, a farkas elmesélte mi minden történt vele, mesélt a medvékről, a falkája többi farkasáról, mire és hogyan vadásztak, így tartotta szóval a hóembert, aki nagyon szerette ezeket a történeteket. Mondta is:
- Lassan vége a hideg télnek, el fogok olvadni. De következő télen is ide akarok hullani, hogy halljam a meséid kedves farkas barátom.
Szili: - És ha máshová hullik?
Akkor így járt, itt a vége fuss el vége.

Gyűjtögetett képek:

neki lehet

beletolta a fejét a képbe :)

reggeli napozás

esti sértődés: le lett fingilingi libázva mert nem akart odébb menni

zöld Szili




2013. június 12., szerda

A lúg érzései

Kisördög... most ő poénkodik, én fáradt vagyok.

Már nem leszek idegroncs ha egyszerre 3-4 féle dolgot végzek, igaz a fejemben cikázik mit mi után érdemes, melyik van épp kész, mivel kell folytatni, és ez legalább annyira fárasztó, mint maga a munka.
De ideges az nem leszek. Ja, persze...
Max. akkor, ha keresztbe tesz valaki, vagy rumlit csinál.
De ilyen nincs ám hétköznap, mikor ovi-suli van.

Így ma sem volt, csak én, a kenyérgyúrás, a mosógép pakolása, a pogácsa a holnapi kirándulásra, maradék tojásból egy Pavlova torta, két adag szappan és egy flakon naptej összedobása, no meg a munkaeszközök hurcolása, és a többi. Pl. postára menni feladni valamit, közben mivel a Pavlova nem volt betervezve némi tejszín a boltból, majd futás az erdőben.
Nem tűnik ám ez soknak, nem is sok. De meleg van, ma akaratom ellenére futottam az erdőben, mert későn vettem észre hogy a gyalogbodza egy méteres magasságában millió méh döng.
Az sem volt sok, pár száz méter, de összeadódott a többivel.

sokat akar a szarka...(lunda)
A szappan lúgja mintha érezte volna, hogy még mindig nincs idő összedobni az előkészített anyagokat, így nehezen oldódott. Ne légy hülye, a lúg nem érez semmit, tök élettelen...
Közben Kevin indítása a zongoravizsgára:

- Ez az ünneplő szerintem Szabolcsé, mert kábé a fél lábszáradig ér. Vegyél farmert.
- Oké. (?)
- És az ing is gáz, vegyél egy kockásat.
- Oké. Gyanús nekem ez a gyerek, nem vitázik...
Kevin okézott, nem közölte, hogy neki jó ez a ruha, hagyjam már, nem öltözik át.
Biztos nem akarta hogy ideges legyek, és ne engedjem el zongora után játszani Katiékhoz.
Oda jár minden nap, illetve vagy itt vannak vagy ott.

Kész lett minden, a legvégén a szappan. Muszáj volt, mert lassan lehullik az összes olajfavirág és annyira szeretem az illatát, hogy szappant KELL belőle készíteni. Tettem fel a polcra a kiöntött friss masszát, ahonnan beleesett egy fadobozka. Vállrándítás, majd közöltem a segítségemre siető Kirával (Észrevette, ez sem normális ám!), hogy teljesen mindegy ám egy sokszínű szappannak hogy merre áll a minta, tehát nem történt semmi. A dobozt pedig lemostam.

Az olajfához tartozik még egy régi történet.
Vannak a Bach virágesszenciák. Egyszer rendeltem egy olajfavirágost, mert azt hittem illatos. Nem is néztem mire való, csak rendeltem.
Kiderült nem illatos, szedni kell. Hogy mire jó?
Kimerültség ellen, általános erősítő. Nekem való.
Azóta sem szedem. Így is kell. Minek?

Holnap medvefarm Lívi csoportjával, kész felüdülés lesz.
Szabolcs behozta Kevin nyulát, zsíros kenyeret akar adni neki.
Mert múltkor Kevin adott neki, és megette. Adjunk neki inkább borsólevest, az is finom...
Meg azt mondja:
- Vedd elő a csipeszt, mert két óriási kullancs van benne!
- Hol?
- Itt a lábánál, nézd.
Nézem, nézem, tapogatom:
- Az a melle.
- De fiú!
- Attól még van neki pár mellbimbója. Jó hogy nincs saját csipesze és nem tépte le szegény nyúl mellét.
Van saját csipesze, a saját bicskáján, de egyedül nem akart ilyesmit csinálni. Mert a nyúl karmol.
Ismétlem: szerencsére.

Megint a bejegyzéshez illő címet választottál, gratulálok. Nem igaz hogy nem lehet előre eldönteni miről akarsz írni b+! Erőlködsz itt a poénokkal, de úgysem szólnak hozzá! Magadnak írsz, nem mindegy mi a cím?

2013. június 10., hétfő

Kedves

A kamaszlányok kedvességéről szerintem nem könyveket, hanem könyvtárakat lehetne megtölteni.

Szereztem egy új ágytakarót, kötött imitáció, a széle rojtos. Összehajtva viszem Kira felé:
- Jé, szereztél egy új poncsót??
A poncsó nála cikizős, szerinte nevetséges. Bár télen jól melegít :)

Próbálok írni, de fáradt is vagyok, Szilike nagyjából légvétel nélkül csacsog a legó építményekről, játszik velük, oda kell néznem, nevetni kell a vicces szerepjátékon, az ég dörög, be kéne csukni az ablakokat, szóval nem jönnek a szavak. Elvonják a figyelmem.
Lívia szép csendben valamit vagdos az ágyon. Ja, az új ágytakarómon aprítja centis kockákra Szabolcs negyedéves értesítő lapját, ami valahogy kicsúszott az üzenőből.
Pár éve még Szabolcs színesítette Kira ellenőrzőjét.

Szabolcs a wc-n ülve hallgatja a kedvenc, kívülről fújt hülyeségeit.
Így ül fél órákat az árnyékszéken, lehetetlenné téve a nemzetközi reptérhez vagy rendező pályaudvarhoz hasonlító forgalmat.

Tegnap beraktam a gépbe egy réges-régi cd lemezt, amire az általam gyártott videókat írtam ki. A gép nem szerette túlságosan, leállt és el sem indult újra. Már hívtam a szerelőt, mikor is Katival egyeztetve gondoltam kiporszívózom a gép belsejét, hátha a hűtő ventilátor pihenget. Ezek utána gép elindult, de nem jött be a windows. Közben visszahívott a szerelő, mondta hogy ez winchester hiba lesz, majd vigyem el hozzá, megnézi. Akkor megint szétszedtem, visszadugtam a winchester leesett kábelét (porszívó), és most működik. Szóval bármilyen régi lemezt nem bír ám az a gép sem, ami anno készítette. Érdekes, de ez van.

Ehhez is úgy értek, mint a szappankémiához. Úgy nagyjából, valamennyire. Tudom hogy mi semlegesíti a lúgot, tudom hogy nem szabad beleszagolni, tudom hogy a kecsketejben oldott lúg veszélyesen büdös, olyan mint a dauervíz volt anno. Rettenetes. De ettől még nem vagyok kémikus.

A lényeg, hogy nagyon jól megy az asszociáció.
Lúgos kecsketej: dauervíz.
Napraforgómag a pogácsában: kullancsok.
Fekete szezámmag: bolhák, légyszar.

Szoktam csírákat tenni a pogácsába. Anyám kedvesen, szelíden:
- Henike, nem tudom mit csináltál a pogácsával, de tele van cérnadarabokkal.
- Azok csírák anyám, nem kell szedegetni, meg kell enni.
Azóta megy neki, nem szedeget.

Csak lett ebből egy bejegyzés, pedig fél órát is vártam mire elindult a kezem.

2013. június 7., péntek

Álom?

Azt hihetnénk, mindent azért dob a sors, mert a miénk.
De nem.
Van ami csak próbatétel, fejlődtünk-e, sikeresen megtanultunk-e egy-egy leckét.
Ha nem, akkor megint megvan ugyanaz az ismétlő feladat, lehet újra tanulni, majd később vizsgázni.
Szóval nem bedőlni annak, hogy ezt-azt megint elénk vágott az élet, egyáltalán nem biztos hogy azért van, mert velünk mindig csak ez történhet.
Egyszer kell nemet mondva eltávolodni onnan, és akkor meg is vagyunk azzal a leckével.
Nem könnyű, az biztos.
Mert az ismert helyzet bizonyossága lelki melegséggel tölthet el, otthon érezzük magunk benne.
Ha valaki erővel rángatnak ki az ismert közegéből, ha nem ő döntött úgy hogy változtat, akár magán, akár az életén, akkor valószínűleg az első adandó alkalommal vissza fog oda térni, ahonnan elindult.
Életünk lépcsőin haladva egy dolog lehet bizonyos, nem ismerjük a következő fokot, fogalmunk nem lehet arról, mi is történik, ha nem adunk esélyt a biztos és ismert rossz élethelyzeteknek, hanem az ismeretlen utakon haladva fejlődünk.
De ez mindig saját döntés kell hogy legyen.
Mindenki a saját álmát álmodja, hogy is nyúlhatnánk bele másokéba?

Nyár

Ez egy nagyon nyugis és felhang mentes írás.
Időjárásunk lassan Brüsszel és London nyomán arra késztet minket, hogy esőkabát, sítalp és nyári póló nélkül ne induljunk el itthonról, mert nagyjából bármi lehet. És persze állandó hálás beszédtéma.
Mi magyarok azért nem vagyunk ehhez szokva, hiába tépázta meg a sors többször a népet, mert sok ember káromkodik amikor újra esőt lát.
Valóban ritkaság, hogy füstölő kéményt látni május végén nem meglepő, és senki nem meri kimondani: májusi eső aranyat ér.
Mi nem fűtünk, annyira hideg azért nincs, de este kisétáltam a kapuba és azt mondta minden érzékem, hogy most április eleje-közepe van.
Medencét nem terveztem idén nyárra, inkább valami tóra lemegyünk ha nagyon meleg lesz.
Még jövő héten suli, utána egy hát sulitábor, ami ugyan fizetős, de nem sok, és megéri, mert így az én pihenésem kitolódik egy héttel. Ovi még egy hónapig van.

Kívánom mindenkinek aki veszélyeztetett, hogy az áradat vonuljon le károk nagyobb nélkül mindenhol.

A hosszú bejegyzésem végére pedig görög képek Kirával:





















2013. június 3., hétfő

Semmim sincs, de enyém a világ

Ha megtanulsz Ladát elindítani profin, majdnem minden kocsival menni fog. Ha volt már pár igazán rossz kocsi a kezed alatt, sok hibával, de megtanultad kezelni azokat, akkor szerencsés esetben bravúros ügyességre tettél szert.

Így van ez a gyerekek mellett is.
Minél több van, annál hamarabb lesz az ember profi bűvész.
Mert forró vizes edénnyel a kezedben is ellavírozol pár kiskorú mellett akik épp egymást kergetik üvöltve.
Mert tudsz telefonálni, babát etetni, ovisnak rajzolni egyszerre.
Tudsz öltözni, cipőt bekötni, fogat mosni egyszerre.
Mert telefonálsz miközben a gyerek leckéjét javítod, de az ovis épp rángat, mert meg akarja mutatni a kenyérdarabkára rajzó hangyacsapatot.
Mert az asztalodon hajas baba, lego építmény (neked kell vigyázni rá, ne szedjék szét), néhány hajgumi, gyerekrajz van, mégis megtalálod ami neked kell, és van hely a kávédnak is.

Mert ugyan kissé irigyen nézed azokat, akik mindent beosztva egymás után végzik el feladataikat, de a káosz közepén legalább élőnek érzed magad.
Olyan ez mint a nagy segg.
Nem tévedés, ezt írtam le.
Nézheted irigykedve a keskeny csípőjű szerencséseket, de hidd el: ettől nem boldogabbak.
Illetve nem ettől azok.
Ha ezt hiszed, rossz a nézőpontod.

Érdekes dolog ez a boldogság.
Azt hisszük mások boldogabbak, jobbak, rosszabbak, kevesebbek, többek mint mi. Azt hiszem ennyi energiát nem kell abba fektetni hogy más milyen, hogy másokhoz hasonlítsunk hátha úgy elfogadnak, mert nem ez a lényeg. Az önelfogadás a lényeg, anélkül nem fog menni. Nem kell olyannak lenni mint ŐK, csak olyannak amilyennek én akarom magam. A "ki vagyok én" kérdésre tud valaki érdemben válaszolni? Persze csakis önmagával kapcsolatban feltéve.
Van olyan pillanat, mikor meg lehet mondani kik is vagyunk? Talán nincs, mert mindig változunk.
Ma jöttem rá, mennyire nem kéne hogy érdekeljen más mit gondol, mikor néztem a patakot. Csak elmentem a patakig és néztem a vizet, a felette röpködve bogarászó fecskét, és ennyi. Szeretem a vizet nézni, érezni. Néztem, és engem is néztek. Nézegetett vissza egy arra járó néni, mit is csinálok ott. Mit hitt, mit nem, nem számít. Az egész élmény elvész ha ezen agyalok, mit is gondolt rólam? Hülyének nézett? Azt hitte öngyilkos akarok lenni?
Semmit nem számít.

Én sosem akartam mások értékrendje szerint élni, és ezen az úton járok a magam akaratából. Azt hiszem nem látok olyan példát, amit követhetnék. Így magamnak kell kitalálnom mit és hogyan akarok.
Röviden ennyi.
Visszakanyarodok az elejére: én Ladán tanultam vezetni, jeges úton, hóban is. 14 és 18 éves korom közt csak azt vezettem, nem keveset. Majd jogsi után az első két kocsim is az volt. Nem voltak egyszerű esetek. Azt hiszem jól el tudok vezetni bármilyen kocsit. Biztos van egyszerűbb élet az enyémnél, azaz egyszerűbb körülmények, de úgy gondolom eléggé ismerem az alapszintű dolgokat ahhoz, hogy véleményt alkossak erről a témáról.





2013. június 2., vasárnap

Reménytelen

Vannak dolgok, amik másnál talán működnek, más mindenáron betartja, én nem tudom. Ez a közös étkezés a gyerekekkel.
Ma is.
Szili:
- Nem vagyok éhes.
Szabolcs:
- Neki üres tányért adj.
Szili:
- Mehetek legózni?
- Nem fiam, itt maradsz míg eszünk. Sőt, próbálj enni te is (a kaja borsófőzelék és fasírt).
- De nem szeretem.
- Tegnap szeretted.
- Akkor éhes voltam. - és persze duzzog, karba tett kézzel nyögdécsel, szenved. Ahogy mozgolódik, majdnem leveri az ablakból a rádiót, Szabolcs fejére. Következő:
- Aaaanyaaaa! Szabolcs megcsípett! Bunkó Szabolcs!
Szabolcs énekel a rádióval, amit kérésem ellenére kapcsolt be:
- Bumm csiki bumm bumm.
Én kínomban röhögve odapöckölök egy Lívi által otthagyott tengeri kagylót, Szabolcs vissza, és kezdődik a játék. Míg le nem esik a földre.
Akkor a használaton kívüli kanállal mutatom meg neki, hogy lehet átpöccinteni a másik felére az eszközt (mint a földön hagyott gereblyét).
Négy kanál is a földre kerül mire ráérez.
Igaz: én is reménytelen vagyok.
Bár azért egy jobb étteremből sem néznének ki, de itthon el lehet engedni magunk, nem?
Reggel viszont a mára főzött, tegnap este nagyjából elfogyott kölesgombóc volt, amit kikészítettem, mire visszamentem ott ültek körülötte és közösen falatoztak.

Ahogy jólesett nekik.






2013. június 1., szombat

Brekk

Van az a gyerek, aki mindenképp megcsinálja amit akar.
Bejelenti kérdés formájában, de a válasz gyakorlatilag mindegy, mert megteszi. Apró dolgokról van itt szó, olyasmiről amit max. "nem akarok ezzel foglalkozni" ok miatt tagadnánk meg tőlük.
Jó pár éve, hogy Kevinre mondta valaki, hogy örüljek, hogy bejelenti. Kevin akkor 4 év körül volt, de már ilyen volt. Mikor nyulat akart, és ketrec kellett, kértem hogy várjon, de megcsinálta. Tény, lusta voltam és más dolgom is volt, mint hogy anyagot keresgéljek, szögek után túrjak, és instrukciókat adjak, amit nem tart be úgysem. Megcsinálta, igyekeztem nem figyelni a kalapáló hangokra. Kész lett, bebizonyította, képes rá, annak ellenére hogy mondtam: hagyja pár nappal későbbre.

Szóval ő is ilyen.
De örömmel jelenti mindig be, Szabolcs ténykedik valamit akaratom ellenére.

Most ásott. Mikor fél méteren túl volt, és már Lívia is spaklival dolgozott mint kis ásóval, akkor fújtam le. Plusz a kutya futópályáján ástak, nem akartam kutyát menteni éjjel.
Ez is olyasmi volt, amire azt mondtam: ne, mert minek?
De Szabolcs most Indiana Jones, régész. Nem tudom mit keresett, nem hiszem hogy sok frigyláda vagy hasonló lelet van alattunk. Ostort is készített, csapkodást gyakoroltak Kevinnel pár napja.
Szóval van az a gyerek, akinek felesleges minden szó, inkább nem bosszantom fel magam, nem is akarom látni mit ügyködik, majd ha robban akkor figyelek.
Nem akarom én a saját képemre formálni őket, csak próbálok lépést tartani.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...