2013. október 28., hétfő

Sírköves

Írtam hogy múlt héten fent voltunk a régi síroknál a dombon. Három sírkőről beszélünk, amire azt mondták: kelta. Nem tudom ki és honnan vette, mert egyértelműen héber jelek vannak rajtuk, a helyet "Zsidó domb"-nak hívják, szóval nem hinném hogy kelta :)
De ezt nem tudhattam, míg nem láttam.
Ami ezzel kapcsolatban írásra késztetett, az Szili.
Pár nap múlva rajzoltatott velem egy csontvázat, majd lerajzolta a sírt, ahogy belecsap a villám, és ezért jött ki a csontváz. A jelek, amiket a sírkőre rajzol, a síremlékes élmény feldolgozását sejtetik.

 Nekem ezek az észrevételek még ennyi év aktív gyerekezés után is fantasztikus élményt jelentenek. Szili most amúgy is épp lenyűgöz, mert pár nap alatt megtanult írni nagybetűvel, olvasni meg nagyjából a kisbetűs is megy neki. Számolni rég tud, vagy két éve tanítottam meg és pillanatok alatt elsajátította. Most már látom hogy hiba lenne visszatartani az oviban, ő már suliba való lesz jövőre.

A tegnapi tízmilliószoros napot abban a pillanatban elfelejtettem, ahogy itt megírtam. Szóval nem figyeltem magamra, miket gondolok és érzek, de este, mikor eszembe jutott és visszapörgettem, azt állapítottam meg, hogy jól viselkedtem.
Sokfélét főztem-sütöttem, nagyon elfáradtam, de nem lettem hisztis, hanem szép nyugodtan viseltem az erős fáradtságot. Sőt, még Szabolcs partijára is mosolyogva mentem a disznóólba, pedig az a 10 méter legyőzhetetlennek tűnt elsőre.

A közelmúltból felbukkanó pasast nyugisan lekoptattam, kíváncsi érdeklődéssel fogadva az ő érdeklődését, miszerint most mit is akar? Hamar kiderült, mint az is, hogy sem most, sem a jövőben támad bennem érdeklődés, így abbahagytuk a beszélgetést, mert értelmetlen volt. Büszkeséggel töltött el, hogy magamtól is nyugis voltam, nem kellett lenyugtatni magam, mert még csak fel sem bosszantott az amúgy felháborító beképzeltsége.
A büszkeség oka nem az hogy volt erőm visszautasítani azt, aki nem érdekel, hanem az, hogy mindezt igazi nyugalommal tettem.

Hamarosan az összes fiam szemüveges lesz, Kevin ugye már az, Szili nekem tűnt fel, Szabolcs az apjának. 




2013. október 26., szombat

Tízmillió

Tegnap megint elindultam a fiúkkal, Kevinnel és Szabolccsal az erdőbe. Esélytelen bármit gyűjteni, amihez kés kell, mivel eső nem volt mostanában, így gomba nincs. A zöldek pedig elkezdték visszaadni a földnek az energiát, már gyengülnek.
Múltkoriban Kevinnel szedtünk vagy 3 kiló őzláb gombát, pedig akkor azt hittem, hogy a bokros részeken lesz, hisz az nedvtartóbb, tűző naptól jobban óvott, ami a gombának jó.
De egyet sem ilyen helyen leltünk, hanem mindet kint a nagy rét-placcon, tűző nap alatt.

Utána volt egy gombázásom a fenyvesben, ott már sokkal többféle volt, és sokat tanultam.
Olyan gombák, amikhez bottal sem nyúlnék, de kiderült: ehető, csak speciális íze van. Zöldes-penészes külsejű apró gomba, fura.
Vagy a helyiek által nem szedett galambgomba, ami megint csak ehető, de körülményes megpucolni. Kicsit meglepett, hogy jön más gombázó, aki szinte elvenné a kezemből a gombát, hogy ez nem jó, mikor én is gyakorlott gombázóval vagyok, akiben megbízom (még mindig élek...).
De olyan ez, mint a mák. Van ahol tilos, mert drog, van ahol nem eszik mert undorító, mi meg vastag rétegben tesszük a bejglibe, egyébbe. És tudjuk: csonterősítő, tele van kalciummal.

Mostanra csak a tüskés bokrok kínálnak némi csemegét, izzik a galagonya, piroslik a sok csipkebogyó, és persze óriási tömegben lilállik a kökény.
Nem szedtünk semmit, csak sétáltunk. Kevin hamar hazament, mert melege volt, mert én ugyan mondtam, hogy nem kell a vastag melegítőfelső, de neki kellett. Szerintem levehette volna, de inkább ment a gép elé.
Szabolcs séta közben mondja:
- Siessünk.
- Hova? Dolgunk nincs, szép az idő, sétálunk.
- Ja, azért jöttünk? Akkor minek hoztál kést?
Épp delet ütött a templom harangja, Szabolcs:
- Telefon sem kellett volna, már tudjuk az időt.
De anélkül nem lennének fotók:



Ma tízmilliószoros nap van, amit ma gondolsz, amilyen energiát kiküldesz, az tízmilliószorosan jön vissza hozzád. Erről bővebben itt olvashatsz. Érdemes ma jó dolgokra gondolni, bár szerintem minden nap így kell élni. Ha hiszel a tízmilliószoros energiában, ha nem, szerintem sosem kell ronda gondolatokkal bombázni magunkat, akkor is lehet jót találni az életben, ha egyik-másik része nulla vagy még kevesebb jót ad. Nem elfelejteni: minden helyzet saját teremtésű, magunknak köszönhető. Akkor is, ha némely esetben ez érthetetlen, sőt felháborító gondolatmenet.
De ezen hamar túl lehet lépni, ha elfogadjuk: a gondolat teremt, és mivel rossz dolgokat nem akarunk teremteni, ezért átkódoljuk magunkat.
Sokaknak eszébe juthat: akkor teremthetnék egymillió pénzegységet. De nincs itt. Látod? Nem teremt a gondolatom, pedig akarom.
Hagyjuk ezt.
Ez az egész nem arról szól, hogy varázslóként egy pálcasuhintással létrehozzuk azt, ami épp a jókedvünket szolgálja, ez annál összetettebb. De saját tapasztalatból mondhatom, mindent megkapok amit kértem, csak lehet hogy nem akkor, hanem pár hónappal-évvel később. Megvan mindennek az ideje, és azt hiszem nem biztos hogy tudná mindenki kezelni azt, ha mindene meglenne, amit most hirtelen felsorolna, mint vágyat.
Miért küzdene, dolgozna a továbbiakban?
Szerintem azért van az a bizonyos, nemrég emlegetett max. 50-70%-os állapot, hogy mindig legyen kihívás. Cél, ami továbbvisz. Amikért küzdve és dolgozva olyan mellék-dolgok lépnek az életünkbe, amit most el sem tudunk képzelni, mert sem a vágyakban, sem a logikus gondolkodásunkban, közeli jövőképünkben nincsenek benne.

Idéznék egyet:
"Vesztesekre márpedig szükség van. Hogy tudd hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Ők a viszonyítási pont. A nullák végül így töltik be  küldetésüket." Csernus

Ezért van annyi sikertelen ember és élet. Nem menthetünk meg mindenkit, mert nem lehet. De nekünk nem kell ebbe a csapatba tartozni, EZ saját elhatározás kérdése. Attól hogy Józsi bácsi 600 éves, napi két deci páleszt iszik, és még mindig él, pedig egyik cigiről gyújt a másikra, nekem nem lesz példaértékű.

2013. október 24., csütörtök

Mert én

Én akartam a macskákat.
Én csináltam ezt a helyzetet, a hülye szövegelésemmel.
Mikor Kevin piszkált, sokszor, hogy macskát akar, hogy legyen neki valami saját állata, akkor azt mondtam:
- Persze, akár öt is. De fiú legyen. És a házba nem jönnek.
Most itt van öt kiskandúr, eszünkben nincs a falu szélére szállítani és ott hagyni őket, komolyan meghirdetve sehol nincsenek, az anyjuk is etetett jószág, szóval legközelebb is ide fog szülni...
De gondoskodom ezekről a természet által rám bízott lényekről.
Cila, a herélt kandúr nem tekinti barátnak őket.
Nem örvendezett, miszerint mostantól nem lesz magányos, lesz ki megszínesíti a napjait, öt példány is, nem. Ő nem ilyen lovat akart.
Morog, fúj, igazi nindzsa macska hangok jönnek elő belőle.
És időnként ki kell rakni őt, mert annyira felidegesítni magát. Olyankor még az ablak párkányáról is mondja a magáét. Főleg ha egyik-másik kicsiben érdeklődés kel, mi az a hely, és megy utána. Akkor kiszalad az erdőbe, és szerintem onnan is szövegel.
Már nem hallom, de el tudom képzelni, micsoda szervezkedések zajlanak a fejében.
A többi, erdei gerillamacska közé állva, segítséget remélve, a majdani 5 új kandúr ellen.

Múltkor itt volt a kéményseprő.
Ténykedése azt eredményezte, hogy a macskák felfedezték: a padlásról van lejárat a házba.
Igaz, le van zárva, nem tudnak ott lejönni, mert felülről deszka és szigetelő szivacs takarja a lejáratot. De a szivacsot félre lehet tologatni, és hajnal 4-kor lehet onnan lenyávogni.
Ez a lenyávogó példány a leggyámoltalanabb.
Mindig ő az utolsó, ha be kell rohanni enni, úgy csinál mintha nem tudna lejönni a tetőről, aminek az alacsony része kb. másfél méter magasan van a talajhoz képest.
Szóval mikor reggel 5-kor nyitom az ajtót, berohan négy, akkor tudom: elemlámpa, és macskamentés.
Ma reggel egy faajtó felső éléről szedtem le (az alsóról érdekes lenne...), a francnak ment oda, ha kétségbeesetten nyávog a tetején?


De így legalább megtapasztaltam tegnap a hajnali balzsamos, illatos és langyos levegőt, még a kapuig is elmentem, és néztem az erdei csendet.
Ma pedig hallgattam egy valamit.
Nem tudom farkas volt-e vagy bagoly, mert mindkettő lehetett akár.
Olyan vonyító hang volt, de emellett olyan, mintha madártorokból jönne.

Előző hétvégén vonultak a vadludak.
Épp erdőben voltam a gyerekek egy részével, mikor hangot hallottunk.
- Mi lehet ez?
- Szerintem madár, valami fióka kéri a kaját.
- Nézzük meg!
- Persze, azt sem tudjuk honnan jön, és mindenképp fel fogunk mászni a 15 méteres bükkfákra. Amiknek 5 méter magasan kezdődnek az ágaik. Rajta.
De figyeltünk tovább, és a hang odébb ment.
Akkor megláttuk a fák közt résen: ezek a vadludak, és aktívan haladnak dél felé.
Kimentünk az erdőből, mert az utcáról mégis jobban lehet látni őket.
Szerencsénk volt, fölöttünk várták be a lemaradó kisebb csapatokat, majd V-alakba rendeződve tovább mentek. De fél órát ott vijjogtak felettünk, jó volt a látvány.

Macska.
Mindnek neve van.
Van köztük Garfield is, miért ne lenne? Hisz vörösök.
Van egy Ügyifogyi is, mégsem az, amelyikre illene :)
Persze van Lívi által elnevezett is, Alma Virág.
Ő csak ilyen neveket ad.
Oviba vezető úton van egy fehér retriever, aki Gyöngyvirág Alma. A babái is hasonló koncepció alapján neveződnek el.

Tegnap bűn volt bent lenni, igazán jó idő volt. Bár reggel még őszi volt, de délutánra tavaszi lett. Ahogy az előre jelzést nézem, még egy darabig ilyen lesz, ami nagyon üdvös. És normális is. Végre van igazi ősz. Mert ez a meleg már nem olyan, már nincs nyár.
Sokszor kint melegebb van mint bent az árnyas szobákban.
Ezért bűn bent lenni, mert a meleg amire vágyom, pont kint van. De már nem akar bejönni, nekem kell kimenni hozzá.



2013. október 22., kedd

Sötét vagy fényes?

Filmet nézünk Szabolccsal, van egy mondat:
"Tudtam hogy létezik, de nem volt hozzáférhető számomra."
Erre azt mondja:
- Akkor ez olyan, mint Kevin fülhallgatója nekem.
Elgondolkodom, milyen dumagép lesz belőle.
Ő az, aki mindenkivel tud szót váltani, nincsenek benne olyan gátlások, amik szótlanná tennék.
Igen, időnként az agyunkra megy.
És dolgozni sem szeret, olyankor mindig kitalál valamit ha munka van.
De ha nem hívjuk? Akkor persze ott van.
Legutóbb mikor fát vettem, az egészet a gyerekek rakták el, vágták össze.
Kevin és Bence (Kira barátja) hasogattak, Szabolcs tolta a kicsik által megpakolt talicskát, Kira rendezte a fatárolóban.
Holott én a két naggyal terveztem elrakni, de mivel semmi munka nem akadt ott nekem, az udvaron szedtem szemetet. Viszont Szabolcs dolgozott :)

Tudom én, hogy csak a változás állandó, és így azt is, hogy semelyik élethelyzet nem marad örökre ugyanúgy. De ez elfelejtődik, mikor az ember úgy érzi, mindene megvan. Mikor valami hiányzik, akkor tudjuk hogy eljön, változás lesz hamarosan. Már ha van bennünk némi pozitív gondolat.
Viszont tényleg nem vesszük számításba azt, hogy a változásokkal kell együtt haladni, nem a meglévőt tekinteni fixnek, mikor nagyjából minden jó.
Én kezdem azt hinni, hogy ritkán van 100%.
Amit annak hiszünk, az sosincs egyben.
Mert mindig hiányzik valami apróság, közepes vagy nagy dolog.
Másnapra meglesz, egy hét múlva elérjük,d e addigra más hibádzik az egész egységből.
Lehet ez anyagi, érzelmi, lelki dolog is, én sem tudom mit magyarázok, hisz nem értem, csak ezt élem meg. Lényeg, hogy az ami mindig van, az amit 50-70%-nak értékelünk, az valójában 100%.
És nem kéne arra gondolni, mi nincs, de átlagos emberként erre is figyelnünk kell, hisz ha nem tudatosítjuk mi nincs, mi kell, akkor el sem érjük.
Szerintem.
A helyes gondolkodás ebben az, hogy most nincs, de ez változik, tehát elérem, meglesz.
Nem akarok most a "Titok" gondolkodásmódjába belemenni, miszerint kezeld a vágyaid, céljaid tárgyát meglévőként, most nem.

Sokat gondolkodom az eddig ismeretségeimen, és mindig oda lyukadok ki, hogy kissé azért építőek is voltak, rétegenként kihoztak belőlem dolgokat önismeret terén, adtak az egészemhez valamit, ami addig nem volt, vagy rejtve volt. Ezek felismerésében volt azért segítségem, nem egyedül hoztam össze.
Lényeg, hogy kellettek. Összességében nem volt bennük semmi ártalmas, sőt.
Véletlenek nincsenek, követem azt, a mit bedob a sorsom a nagy kalapomba, abba, amiben a megélendő dolgaim vannak. Ha még 10 ismeretség van hátra addig, míg egy normálisat egy igazibbat találok, akkor annyit fogadok el, és kezelek ennek megfelelően.
Mert az igazi, a nagy Ő sem feltétlen életre szóló, nem is az a lényege.
Hanem az, hogy akár 2 évre adja nekünk a sorsunk, akár 20 évre, azok az évek boldogak és élettel telik legyenek.

Bár a boldogság szót nehezen írom le, kissé elcsépelt lett mára.
Mert azt várják sokan, hogy valami folyamatos happy állapot, mintha droggal teli felhőn repkednénk, egy állandósult helyzet lesz a boldog élet.
De nem az.
Mert csak 50-70% van.
Sosincs 100.
Ezért képzeli sok ember, hogy valaha boldog volt folyamatosan, de mára csak pillanatok maradtak.
Néha visszatérő, rövidke rebbenések.
De ez van.
Ez a boldogság.
Ez a néha-állapot.
Ne keresd a folyamatosat, mert ha nem leled boldogtalan leszel.
Csak a lélegzet folyamatos.

Szóval azt látom most, addig él egy kapcsolat, amíg jó érzéseket ad, még ha nem is állandó boldog állapotot. Amikor tudom, hogy majdan úgy emlékeszem rá: jó volt és megérte.
De mikor már nincs meg ez az érzés, akkor célszerű elgondolkodni, mit ad még hozzám a kapcsolat. Ha több a rossz pillanat, mint akár a semleges, akár a jó, ha hiányzik valami, ha jelentkeznek a boldogtalanság-betegségek pl. szívproblémák, bőrbajok, stb., akkor mérlegeljünk. Nem minden megjavítható. Persze tudom, hogy a gyerek nagy kötőerő, a pénz és közös tulajdon/vagyon még nagyobb, nem is mondanám senkinek, hogy márpedig ha nem szereted, nem szeret, akkor hagyd el.
Nem.
Ez sokrétűbb.
És ugyan vannak gonosz-rossz közmondások, szólások, de a "Mindenki a maga sorsának kovácsa" az konkrétan nem ilyen.

Szabolcs munkakedve/kedvtelensége sem állandó, néha vannak kiugrások. Ettől még nem bíznék benne, hogy legközelebb is fát fog pakolni ha hívom. Nem fog csalódást okozni, ha passzolja.

2013. október 19., szombat

Négy évszak


Mindennek megvan a négy évszakos működése.
Az emberi életnek, a fizikai testnek, a kapcsolatoknak, a tárgyaknak, mindennek.
Van ami sosem jut el a nyárig, még tavasszal elfagy, kirohad.

Az ősz gyönyörű.
Erdei séta közben, fent a dombon megállok, nézek le a fákra, ahogy a széltelen, álló levegőjű világban hullanak a levelek. Repkednek, mint színes lepkék, nem sietnek a földre hullani, még kiélvezik a levegőt melengető nap utolsó sugarait.

Mondhatnám azt mint Forest Gump, miszerint: "Nem vagyok egy okos ember, de azt tudom hogy mi a szerelem", de ez nem lenne igaz. Mert én okos vagyok. Akkor is, ha ezt nem divat kimondani és elhinni  magunkról. Én tisztában vagyok a képességeimmel és a hibáimmal is. Minden nap tanulok valamit, tudom milyen keveset tudok, és rászorulok mások tanácsaira mikor megnevel a sorsom, de okos vagyok. Igen.

Azt hiszem erről szól az is, hogy mindig tudjunk beszélgetni másokkal.
Engem untat ha valakivel mindig ugyanaz a téma, ha másról sem szól egy ember, mint pl. a panaszkodásról, a napilapok/tévéműsorok által kántált álhírekről, és mivel én nem ilyen vagyok, el sem hiszem hogy ilyen van, mikor összefutok egyikkel-másikkal.

Kissé ma összefüggéstelen lehetek, elnézést érte, de csak írom ami jön, hátha kisül belőle valami.

Elég gyakran előfordul ahhoz, hogy rendszeresnek nevezhessem, és belelássak valamit, amiről nem tudom miért van, az, hogy neten és életben is megnyílnak nekem addig ismeretlen vagy felületesen ismert emberek. Így indult egy "barátságom" is nemrég.
Tanácskérés, miként lehet egy félresiklott kapcsolatot rendbe hozni. Ő azért volt a társkeresőn (ahonnan megint töröltem magam, mert fárasztott a sok ismétlődő baromság), hogy másokkal beszélgetve ezt a gondját meg tudja oldani. Hogy tanácsot kapjon nőktől.

Sokat beszélgettünk, persze másról is, nem csak a kapcsolatáról. Mivel azzal hamar eljutottunk oda, hogy megpróbálta amit lehet, több nincs a tarsolyában, kivár, mit akar a partnere, és addig is a gyerekével lehet.
Nem részletezném, bár el tudnám mesélni a felismerhetőség kikerülésével is, de lényegtelen.
Ami itt most lényeges, hogy "szakítottunk", anélkül hogy bármilyen személyes kontaktus kialakult volna. Szakítottunk, mert jobban megkedveltük egymást mint ildomos lett volna, és ez nem volt cél. Nem ezen a vonalon indultunk el, de ez a dolog, ha benne van a pakliban, akkor kikerülhetetlen. Pár napja színt vallott, és várakozó álláspontra állt, hogy mi is lesz ebből. Kíváncsi volt, bár én mondtam, hogy akkor ezt a témát mostantól hanyagoljuk, ne beszéljünk az érzésekről, mert nincs létjogosultságuk. De szerinte az eddigi őszinte viszonyunk maradjon ilyen, beszéljünk arról, ami jön.
Majd napokig nem jelentkezett, mert nem dolgozott. Hisz titkos barátság volt, csak munka közben beszélgettünk. Addig én eldöntöttem nekem ez így nem pálya, én is kezdek érezni, de nem akarok. Mert sem második nem leszek, sem titok. Nem leszek szerető, családromboló. Megmondom neki, hogy olyan barátot és bizalmast keressen, akit nem kell titkolni a neme miatt, nekem ez nem pálya.
Ezt még megmondhattam, de már felesleges volt, mert ő sem folytatta.
Csak épp nem mondta meg.
Azt mondta: barátok legyünk még, ne fejezzük be, mert miért kéne? De mégis minden megnyilvánulásból ez jött le, a vég, szóval én jegeltem magamtól is.

Ami nekem érthetetlen:
Hová tűnik az őszinteség, egy jól indult kapcsolatból? Itt a kapcsolat nem feltétlen párkapcsolat, hanem bármely emberi kapcsolat.
Én még mindig úgy látom, hogy másképp nem lehet. De ne feledjétek, én a régi falat lebontottam, én nem bújok el a magam emelte korlátok és betonfalak mögé, nekem ez természetes. Mint ahogy az is, hogy a falon kívül sebezhetőbb vagyok, hamarabb kapok sebeket, és fájnak a sebek. De mivel nem elfedem a sérüléseket, hanem napra téve gyógyítom őket, meg is gyógyulnak, le vannak tudva.

Nekem ezek a kisiklott kapcsolatfélék okozta lelki sebek nem fájnak sokáig, és mindből tanulok/tanultam valamit. Azt hiszem örülhetek, hogy egyikbe sem másztam bele mélyebben, nem kaptam hónapokig sem gyógyuló mély sebeket. Mint kutya a vizet lerázom magamról, és továbblépek.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bölcsként felismertem az elején, hogy véget kell neki vetni, mert nem. De a sorsom úgy alakítja mostanság, hogy ami nem megy, azt nem erőlteti. Nem hagyja hogy balgán belemásszak, hanem árkot húz közénk az illetővel. Ami emberileg mindenféle fura módon nyilvánul meg, és az addig kedves figura vérparaszt lesz, az addig érdeklődő fickó hirtelen közli hogy még nem jött ki az előzőből, illetve a legutóbbi, amit elmeséltem.

Ez nem jutott el még az igazi tavaszig sem, nemhogy a négy évszakos működésig. Még mindig sok mindent nem értek, de azt hiszem nem is kell. Nem attól leszünk okosak, ha mindent tudunk és mindent értünk.

Van aki szerint azért ilyenek ezek a kapcsolatok, mert a másik szereplő y kromoszómás.
Szerintem nem.
Én nem bántom a férfiakat, mert ez nem csak ennyi.
Aki nyitott a világra, az nem csak jót kap, hanem pont ugyanannyi nem jót, vagy másképp jót is. Ezt tudni kell kezelni.
Nem bántom őket, mert ők sem bántanak, csak épp magukat adják, illetve valami olyan szerepet játszanak, aminek nem tudják a szövegkönyvét. Nem azért ilyenek, mert én nő vagyok, ez nem a nemekről szól. Ennyi voltam.

Peace!

2013. október 14., hétfő

Természet, Élet

Tegnap történt velem, de bármikor, bárkivel történhetett volna.
A gondolat mint villám hasított belém.
A felismerés, hogy sok más mellett, mi a rossz a világban, az emberben.

Ültem a hegytetőn, néztem a tájat, az őszt, ami hirtelen egy pillanatra nyár volt, és beszélgettem. Mert a telefon a fülemen volt, hisz épp az otthoni diliház elől menekültem ki a szabadba, kicsit csendben lenni, pihenni az ebédkészítés végeztével.
Beszélgettem,és a témánk az ember volt.
Az ember, aki magát felsőbbrendűnek hiszi, aki azt hiszi attól több az állatoknál (többek közt), hogy tudja: meg fog halni.
De kérdeztem én: ha a kutya, a ló, és a többi is, félrevonul, mikor közeledni érzi az elkerülhetetlent, az ember pedig azt mondja: mindegy mit tesztek velem, de élni akarok! Kössetek gépekre, etessetek-lélegeztessetek művileg, az sem baj ha tudatom elillant, csak hadd éljek, hadd éljen a rokon, szeretett személy.

Sok kérdést felvet, sok személyes sztorit előhozhat, de ne feledjétek: én általánosságban beszélek.
Van az emberben a megmentési ösztön, hogy a bajba kerültet minden áron megmentse. Hogy mindent megtegyen, hogy tudhassa: mindent megtett.
A bűntudat ellen.
A kutyát persze simán átküldjük a szivárvány hídon, ha látjuk: menthetetlen, de neki nincs is TB száma.

A haldoklót hagyjuk haldokolni, és nem csak a beteg emberekre gondolok, de a kapcsolatokra is.
Látni hogy vége, de nem tenni semmit, nem eutanázia, hanem tudatlan vakság.
Gyávaság.
Félelem a fájdalomtól, félelem az elkerülhetetlentől.
A változástól.
Mert valaminek a végeztével minden megváltozik.
A világ egyetlen állandó szereplője a változás.
Ha elfogadjuk, ha nem, soha semmi nem marad ugyanolyan.
Ugyanaz a tavasz, ugyanaz a nyár, de a gyep fűszála, a fa levele, a lebbenő hajam, a gyümölcs a fán, a virág illatmolekulája: nem ugyanaz.
Visszasírni a tavalyi tavaszt, a rég elszáradt és porrá vált virágot, butaság.
Elmúlt, csak az emléke él.
Mindennek és mindenkinek megvan a szabott létideje, aminek ha vége, akkor mennie kell.
A tányérnak, a pillangónak, az almának, a kutyának, az embernek, a kapcsolatnak.
A szépre lehet emlékezni, de az elmúlás változást hoz, újat a Nap alatt.
Tudom, hogy másrészről ott van majdnem mindenkiben a foltozgatás ösztöne is, hisz egy pici hibáért még nem dobjuk ki a zoknit sem, hanem megstoppoljuk. Gyógyítgatunk, javítgatunk, de mindezt szerintem abban a tudatban kell tegyük, hogy egyszer vége lesz. Ha elkezdődött a bomlás, akkor csak idő kérdése, hogy kilépjen az a dolog az életünkből. És akkor késedelem nélkül és úgymond kegyetlenül ki kell dobni. Különben halott dolgokkal körbevéve magunkat mi is látens halottak leszünk.

És még csak most jön az, amiről akartam írni.
A hangya hangyaként viselkedik.
A szarvas szarvasként teljesíti be a küldetését.
A virág sem hiszi, hogy ő balerina.
A macska nem ugat, a hal nem próbál énekelni.
A bálna nem kukkol más bálnákat miközben szaporodnak.

Az ember nem ilyen.
Tudja hogy ember, tudja hogy élnie kell, ehhez dolgozni, tudja hogy szaporodnia kell, következő nemzedéket alkotni, ehhez párba állni másokkal, és azt a bizonyos következő nemzedéket méltóan felnevelni.
De körbenézve valami egész mást látunk.
Szinte tiltakozunk az emberi lét ellen, bántjuk a társainkat, megöljük az ellenségeket, nem azt esszük/isszuk amit nekünk alkotott a természet, hanem az élvezeteket hajszolva találunk fel újabbnál újabb baromságokat, majd a káros hatásait ellensúlyozva tömjük magunkat medicinákkal, gyilkolva a kiválasztó és méreglebontó szerveinket. Sebaj, van TB számunk, majd meggyógyítanak.
A gyerekeket tévé elé szüljük, nevelés helyett jó a minimax, jaj de jó, már érdekli egy hosszabb mese is!! Végeláthatatlan bürokrata rendszerekkel tesszük működésképtelenné az alaprendszert, de nem baj, sokaknak ez ad munkát. Aminek segítségével elfelejt élni, mert dolgozni kell az életért. A szabályozásra szükség van, de az ember alkotta szabály és törvény nem a természeti törvények alapján születik, ezt nem szabad elfelejteni.
De sebaj, hisz az ember egy Isten, mindenek felett áll, szabályozza a természetet, módosítja az időjárást, folyásirányt vált a folyóknál, lebontja a hegyeket, lebetonozza az utakat a gyors és szép autóknak. Vadhálót húz az állatok védelmére, eteti őket, hogy majdan kilőhessen minél többet. Messziről, távcsővel, ahogy a természet azt megalkotta.

Azt hiszi az ember, hogy a természet egy bosszantó, esőküldő rendszer, ami még hideget is produkál. De az a rohadt Nap is csak sütni tud, leégeti a bőrünk, a szél meg szemét módon fúj, és különben is. Másoknak az örök nyár jut, van aki meg szenved az évszakok változásától.
Fúj!!
Micsoda anomália és igazságtalanság!!

Azt mondtam valakinek, aki nehezményezte hogy a lányom boncorvos akar lenni, hogy a természetes érzékenysége mellett van benne pont annyi érzéketlenség is, amivel képes lehet a hullákkal dolgozni majdan. Hisz ő az, akit nem zavart a disznóvágás, aki ment az apjával nyulat, csirkét vágni.
De azt mondta az illető, hogy ne keverjünk már egy állatot az emberrel.
Az csak egy állat, azért van.
Én kedves és udvarias maradtam, és csak annyit mondtam: egy 4-5 éves lánygyerekről beszélünk, akinek a nyuszi és a pipi talán fontosabb mint egy ember.
Amiért felhoztam, az a mondat: "csak egy állat".
Nem, barátom.
Nem csak egy állat, hanem a TERMÉSZET.
Ami én is vagyok, te is vagy, ami mindenki.
A hangyában ugyanaz a lélekszikra munkál mint bennem, ugyanaz az erő és energia tartja életben.

A tegnapi napot élveztem, jó volt kint a napon, jó volt a hulló leveleket és a dolgozó hangyákat nézni.
Képeim is vannak.



2013. október 9., szerda

Ajándék macskák

Igazából a sok gyerek mellett ugyanazt kell csinálni, mint az egy vagy kettő mellett.
Tényleg.
Tök ugyanaz.
Főzés, mosás, takarítás, teregetés, lecke, iskola, váltóruha az oviba, minden.

Csak kicsit nagyobb mennyiségben.
Mert itt nincs munkamentes nap, nincs üresen lengedező szárító kötél, és nincs rendezett szobakép sem. Ahhoz hogy rend legyen, két napra vigye el valaki a kicsiket. Akkor arra a két napra megoldom.
Tovább nem tudom.
Na szóval, folytatom.
A ruháskosár itt, amivel kivisszük a teregetni valót az udvarra, minimum 15-20 kiló. Annál több nem fér bele. Kondérban főnek a levesek, 2-3 kiló egy adag kenyér, ami egyszerre sül, és egy tábla csokiból sem jut túl sok fejenként.
Ha téli-nyári ruhacsere van, annak kivitelezése 2-3 napig tart, a kimosás még egy hétig pluszban. Majd jön az, hogy "ezeket hová is tegyük, ha a szekrények tele vannak??"

De azért jó is ez :)
Mert nincs unalom.
Főleg, mióta a gyerekek számával megegyező macska is lett a portán.
Idefialt egy kósza macska, a csupa törött üveg-rozsdás vas disznóól padlásra. Ami már réges-rég nem disznóól, hanem bunker, játszóhelyiség az udvaron. A kölykök gyakorlatilag a padlásán éltek, váltva mászkáltak fel a macskákhoz, a kutyák folyamatosan sírva ugattak, ezért ideiglenesből állandóvá avanzsált megoldások születtek.
Most a macskaifjak nappal hellyel-közzel bent vannak, éjjel kint a sufniban.

A No1 macska, Cili szózatszerűen: "nem lelé honját a hazában"
Mert ezek a kis szörnyek elfoglalnak mindent.
Ahová nézel macska, ahová lépsz macska.
Cili már külön, bezárt szobában eszik, hogy ne vegyék el a kajáját, majd evés után fújtatva és morogva kimegy az ablakon. Este, mikor hazavánszorog, a kicsik már kint vannak, akkor láthatóan nyugodtabb az üldözött.
De legalább a rendet tiszteletben tartják, és az alomba piszkolnak.
Kira szerint nem véletlen: 5 gyerek, 5 macska.
Oké, de nekünk így akkor már 6 van.
Macskából.

2013. október 1., kedd

A madárpók tavalyról


Mert persze nem madárpók méret, de ez itt az acsai madárpók, kb. 5 centi átmérővel.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...