2013. december 31., kedd

Visszanéző, de mégsem

Nem is tudom kell-e a visszatekintés, megint egy sablon, de időnként olyan jó sablonozni :)
És persze akaratlanul is visszanézünk egy-egy év végi napon, mint ahogy nyár végén is rendezgetjük a nyári emlékeket, mint a befőtteket.
Biztos másnál is van, én Diusnál láttam ezt a visszatekintős mókát, és én ugyan nem akarok minden kérdésre válaszolni, sőt egyáltalán nem akartam ezt a játékot eljátszani, de egy dolgot kiemelnék.

Mi volt az év legnagyobb eredménye?
Az, hogy megértettem, erővel nem lehet megváltozni, magunkat sem lehet megváltoztatni úgy, ahogy másokat sem.
Hisz ezt már tudom!
Rég tudom!
De más tudni, és más megtapasztalni a magam bőrén.
Nem megváltoztatni kell magam, hanem elfogadni, tudva: ebben ilyen, abban olyan vagyok, de törekszem arra, hogy jobb legyek, és akkor esetleg sikerülni is fog.
A legnagyobb eredmény az is, hogy boldog embernek tarthatom magam.
Hogy akkor is elégedett vagyok az életemmel, mikor felvágom az utolsó kenyeret, vagy elfogy a tűzifa, esetleg a fáradtságtól éberkómásan nézek ki a fejemből, miközben a gyerekek édesen játszanak, vagy fontos mondandójuk lenne, de képtelenség értelmesen részt venni bármiben. Mert most már tudom, minden gond megoldódik, úgy, hogy nem aggódom, nem idegeskedem feleslegesen. De ezeket magamtól tudom, megtapasztaltam. Amíg más mondta, addig más tudása volt.
Tudjátok, épp olyan ez, mint amikor szülőként azt mondjuk:
- Tónika, miért nem vagy olyan rendszerető, mint a húgod/öcséd/szomszéd unokatestvére??
- Izéke, te miért kiabálsz mindig mint egy vadszamár, ha valami nem sikerül?
A válasz az, hogy nincs válasz.
A válasz az egyszerűen: csak.
Csak, mert ilyen és kész.
Sem Izéke, sem Tónika nem változik meg azért, mert nekünk nem tetszik valami. Akárhányszor elmondhatjuk, amíg ő úgy nem ébred, hogy ez vagy az nem tetszik és meg akarom változtatni, addig semmi nem fog történni. Még akkor is rögös az út, mert a változást nem elég akarni, elég tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy minden alkalommal elcsípjük az adott viselkedési formát, és lenullázzuk abban a pillanatban. És ha elkezdjük utálni, gennyes pattanásként kezelni, amit gyógyítgatni kell, kezelgetni, akkor megint csak maradni fog. Mert a viselkedésünk nem gennyes pattanás, nem betegség, hanem egy-egy régi helyzetből született, fenntartott reakció. Lehet akár magunkkal hozott alap jellemvonás is. Szóval nem beteg dolog, nem kell borogatni hogy elmúljon. De ha felismerjük mindig, és legalább sejtjük az okát is, okozatait is ismerjük, akkor van esély arra, hogy megváltozzunk.
Ennek megtapasztalása az én eredményem.

Most, ma, december 31.-én, itt ülök, írok, és nem készülök semmire. Jobban mondva a napi rutinon kívül semmire. Persze jó lenne ha egy varázslat valami jó buliba röpítene, vagy jó koncertre, de azt hiszem ez kimarad. Volt viszont egy telefonbeszélgetés:
- Szia. Mész valahová?
- Persze, 4-5 buliba hívtak, úgyhogy elő kellett szedetnem a helikoptert, hogy mindenhová odaérjek.
- És most mit csinálsz?
- Épp sminkelnek, és lassan öltözöm, amint ideér a couture ruhám.
- Oké, akkor te is pont oda mész bulizni ahová én.
- Azt hiszem igen, majd találkozunk.
Azt hiszem ha elmesélem, hogy a konyhában fánkot sütöttem, melegítőnaciban és színes kardigánban, visítozó gyerekekkel körbevéve, plusz fűtés ügyben rohangálva a három szoba és a konyha közt, akkor senki nem lepődik meg.

De szerintem valami érthetetlen és hordhatatlan couture helyett,
 inkább ilyesmi lenne a stílusom, ha bulizni mennék.
20 évvel, és 30 kilóval ezelőtt...
Mert már nem mozog bennem a vágy hogy kilengjek, jobb itt a meleg szobában, és jobb a gyerekeimmel a rutin.
Öregség?
Minden bizonnyal, de azért még nem temetném magam. Hisz Húsvétra már meg is rendeltem az ajándékot a gyerekeknek, amit igyekszem addig nem is odaadni. Hisz olyan közel van, már csak 3,5 hónap. Addig a tavasztél (ezt az általam kreált szót miért nem húzza alá az ellenőrzőprogram??) zajlik, szól a nyitnikék, mert ma hallottam.
De nem húzom tovább, mindenkinek aki olvas, és annak is aki nem, kellemes bulizást, jó másnapot, és újévre minden jót kívánok!!

2013. december 30., hétfő

Felesleges...

... a kicsiktől kérni valamit, mert összevesznek melyik csinálja meg (ők még ezen vesznek össze), és képesek egy nejlon kettétépni, hogy mindkettő vihesse a szemetesbe.

... a körmömet reszelgetni, formázgatni, mert fűtési szezonban úgy néz ki, mint egy gyásztávirat. Komolyan. Este kisikálom, emiatt ülök negyed órával többet a kádban, majd este fapakolás a kályhába, és vége. A körmeim ismét gyászosak, a mutató és hüvelykujjam fogófelülete lemoshatatlanul szürke. Ezért ma megint levágom, és kész. A körmeim, nem az ujjaim. De mostantól az a célom, az egyik, hogy behozzam a gázt, és lecseréljem ezt a fűtést. Akkor is, ha minden más emellett szól. De lehetetlen élni és dolgozni úgy, hogy a napjaim nagy része a fűtésről szól. A kezem meg, ami valahol a névjegyünk, ocsmány.

... elmondani bármit a nagyobbaknak, mert ha huszadszor mondom, hogy nem öntünk a kádba mocskos vizet, akkor a válasz: "miért nem mondtad?", esetleg: "tudom". A fürdő középső összefolyójából meg jön vissza a víz. Sebaj, majd jön a vizes, majd megcsinálja. Úgyis rég volt már itt.

... volt elővenni a téli bundát, mert az őszi kabátok totál elegendőek. Majd májusban kell a bunda azt hiszem. A kutya és a macska vedlik, valahol nyílik a hóvirág, és lassan cseresznyét eszünk. Februárra Kirával korizást tervezünk, de lehet inkább leugrunk a Velencei tóra fürdeni. Meglátjuk.

... fogadalmakat tenni, mert az. Hisz nagyjából idén sem fogytam le, nem tornáztam eleget, angolul sem tudok úgy mint kéne, és keveset olvastam. Ugyan olvasok mindennap valamennyit, csak fáradt vagyok haladni a könyvekkel, de veszem őket, és majd ha öreg leszek el is olvasom.
Azt hiszem nem fogadkozni kell, hanem cselekedni. Jó dolog a tervezés,  ha a megvalósítás irányába is történik valami. Egy fogadalmam tartottam be, mégpedig azt, hogy nem alkuszom meg, és nem kell semmi félig jó kapcsolat, nem kell csak izé kapcsolat, és baráti félkapcsolat sem. Így azt a fiút, aki titkolni akarta a neje elől a barátságot, mert nem akart vitázni, inkább passzoltam. Őszintén szólva, nem az én problémám, hogy valakivel ilyenekről vitázni kell. Hülyeség? Mert ettől még lehetne jó barát? Valószínű, de hadd ne legyek a titka senkinek sem. Ez nem az az életszakasz, és én nem az az ember vagyok.

... bármire azt mondani: úgysem sikerül, mert ilyen nincs. Számos alkalommal bebizonyosodott nekem, hogy akár nagyon furfangos módon is, de összejön az, amit tényleg elhiszünk hogy sikerülhet, vagy egyszerűen csak eltervezzük, és hagyjuk hogy magától megvalósuljon. Minden aggódás és ellenérzés nélkül.

... ilyen címet adni egy bejegyzésnek, mert ennél több felesleges dolog nem jut eszembe.

Mégis.

... sültkrumpli az ötgyerekes családban. Mert mire a 4-5 kiló krumpli megsül, lemegy a nap, és egy tányérral jut mindenkinek. Soha többet.

... fogadkozni hogy soha többet, mert úgysem betartható.



2013. december 25., szerda

Ufók


Ezt a zenét sok-sok éve nagyon szeretem. Nem rólam szól, nem teljesen olyan amire azt mondanám: igen, ez 100 %-ban én vagyok, de nagyon szeretem. Ezen és hasonlókon nőttem fel, anyám Korda-Komár fan volt, némi Neotonnal, Dolly Roll-Hungária-Abba és társaival keverve.
Persze azért voltak lemezeim nekem is, Iron Maiden volt az első, de Alphaville is akadt.

Valami más volt akkor a levegőben.
Vagy csak egyszerűen MÁS volt, és ez a másság tíz évenként előjön. Azaz ennyi időnként változik akkorát a világ, hogy ufónak tűnjek visszagondolva a régi életemre. Bármelyik régi világra.
Azt gondolnám, ha a régi életemből találkozom valakivel, akkor az ufónak fog tűnni, mert oda tartozik. De mindig rájövök, ez nem így van. Mert az a régi ember már ugyanúgy nincs mint én, ő is változott a világgal. Vannak akik megragadnak egy-egy élethelyzetben, szinte semmit sem változva, de ez egy betegség, lélekbaj. Nem tudom hibásnak tekinthető az ilyen ember, mert nem tudhatom miért ragadt ott, nem ismerem a sorsát, életét.

Marilyn Monroe két évvel hamarabb született mint a nagymamám. Mégis: egyik a másikhoz képest ufó volt. De az a világ is ufós, amelyikben még élt a Mama. Pedig nincs 10 éve hogy meghalt.
Csak egyszerűen annyi minden változott a kis világomban azóta, annyira más vagyok én is.
A tesóm is elment, messze él, és mikor látom a face képét, azt hiszem ő is ufó lett. Nekem. Szar ránézni a képre, pedig jó látni.

És annyira másról akartam megint írni.
Például Sziliről, aki szépen kimegy a konyhába, a sötétbe, feloltja a villanyt, és kiszolgálja magát répával. Lívinek is vesz. Meg is pucolja őket, nem kell a felkínált segítség. És akkor rájövök, nagy fiú, hiba lenne folyton kérdezgetni: segítsek? Nem kell. Majd szól ha elakad. Ami persze az öltözésnél jön is, mert mindig eltűnnek a ruhák, hisz az öltözés nem kihívás, nem valami érdekes feladat, hanem muszáj.

Néztem egy sorozatot az amishokról, és rájöttem, kicsit hasonlóan élünk. Bár van áram meg minden modern cucc, de van amikor teljesen lemegyek alapba, és úgy csinálok mindenfélét. Csak hogy lássam: menne úgy is, nem állna meg a világ.
De tetszik a világuk.
Tetszik hogy egyformák, de van egyéniségük. Bár nem tűnik fel elsőre, hisz szigorúak a szabályok, és tényleg hasonlóan néznek ki. De azt gondolom, a hasonlóság miatt hiteles tényleg az, ha beleszeretnek egymásba, ha barátokká válnak a közösségükön belül. Nem a külsőségek, x csoportba tartozásuk dönti el, hogy  kedvelik-e egymást vagy nem, hanem tényleg a személyes kapcsolatok.
Ez hiányzik nálunk.
Annyi minden alapján ítélünk és döntünk, amik nem fontosak, hogy nem is tudom van-e olyan amikor félretehetünk minden szemüveget, és nézhetjük a valóságot.

2013. december 23., hétfő

Sziliszáj Karácsonykor

Szili órát rajzol. Aprólékos, mint mindig. Az óra mellett kis pötty:
- Kiesett egy csavarja.
- Húúúú!! - mondom én - akkor megáll az idő a világon!
- De Anya! Csak az óra áll meg! Szerinted megállhat az idő egy óra miatt?
- Igazad van. Nem áll meg :D
- A Föld sem áll meg az óra miatt, mert a Föld szive, a közepe még ott van. És a mi közepünk, a mi szivünk olyan, mint a Föld magja.
- Azta, hová jutottunk egy óracsavartól!
- És ma gyorsan kell aludnom, hogy Karácsony legyen.
- Akkor azért az óra iránti érdeklődésed?
- Hát persze. Miért, mit gondoltál anya?

2013. december 21., szombat

Zserbó, mert diós!

Még 2 nap...
És megszűnnek az idióta játékreklám-tömegek.
Még 2 nap...
És leáll a "kész kell lenni mennyi dolgom van" végtelenített szalag a fejekben.
Kezdődik a "mennyit ettem, az a süti nem kellett volna, de olyan finom volt, és annyira kínálták, nem én tehetek róla, majd lemozgom."
5 év múlva...

Sablonok.
Igyekszem kerülni őket.
De persze itt is akadnak ilyenek.
Mert nem fogok karácsonykor sonka-tojást készíteni, hogy ne legyek sablonos...
Sőt, medencét sem állítok az udvaron.
Lesz viszont mindenféle süti.
Bejgli, mert szeretem a diót és a mákot.
Mézeskalács, mert elfoglalja a gyerekeket a díszítése.
Zserbó, mert diós!
Kókuszgolyó, mert az meg már miért is ne?
Menü tervem egyáltalán nincs, majd előveszem a húst, és készítek valamit.
Sablonmenteset.


Egy macska elment, írtam róla. Ma elvitték a keresztanyámtól, aki minden történés ellenére megsiratta a cicát.
A történés:
A macska mióta innen elment, sokat sírdogált, kereste a tesóit. Jó helyen volt ott is, simogatták, dédelgették.
Evett, ivott, almot használt, rendesen működött.
A bioritmusa is.
Azaz úgy, mint itt, 4-5 óra közt ébredve kért ételt, simit, mikor mi is beengedjük az éjjeleket kint (padláson) töltő macskákat.
Ez nem tragikus, pár nap alatt általában átállnak az állatok.

Elnéztem a maradék négyet, mondtam még egy elmehet, ha kell keresztanyámnak, de többet nem adok. Vagy hozzánk nőttek, vagy  kezdek macskás vénasszony lenni.

Olyan vagyok, mint a régi poénban a köztisztasági vállalat, aki felkészül a télre, mégis mindig készületlenül éri a hó, a fagy.
Télen.
Én felkészültem arra, hogy Sziliből nem sokat fogok látni karácsony után, de már most is ez van:

Tegnap Szabolcs megint kiskutyával jött haza, találta az iskolánál. Mondtam vigye vissza, hátha kiszökött valahonnan. Visszavitte, sírva. A kutya persze megint utána jött, megint megjelent vele a konyhában. Akkor kirakattam a kapu elé, majd elmegy.
"fotózz le vele, legyen emlékem róla" mondta Szabolcs, és visszanyelte a könnyeit
Elment, de egy szomszéd visszakísérte hozzánk, mondván olyan aranyos, jó lenne a gyerekeknek. Persze, jó lenne, csak 3 kutya van, és annyi lehet. Sebaj, épp indultunk a művházba, mondom majd ott nyomunkat veszíti. Sajnáltam, gondoltam lefotózom, kirakom a face-ra, hátha. Másnak sikerül, nekem is sikerülhet.
Arra járt egy helyi másik anyuka, kérdezte miénk-e. Mondtam nem, épp gazdát keresünk neki. Rávágta, neki kell, olyan szép, aranyos, és mivel fiú, pont jó is :)
Ő is a művházba ment, mivel ovis fellépés volt.
A kiskutya viszont nem várta meg, valaki bizonyára hazavitte.
De így is jó, lényeg, hogy legyen otthona.

Jó készülődést és jó pihenést mindenkinek!!

2013. december 20., péntek

Heni vagy Zombi??

Szabolcs keresztrejtvényt fejt. Még gyakorlatlan, mindent kérdez. Kiszámolja a megfejtést, hány betű, kérdezi tőlem, mi az. Persze a fene sem tudja, majd kijön valami, mondom neki.
- A kicsiket fejtsd meg.
- Oké. Akkor ritka női név?
- Szabolcs, mondtam fáradt és beteg vagyok, most nem fog az agyam. Írj be valamit, majd meglátod jó-e.
- Öt betű. Akkor "Zombi". Az kijön.
Én ott kiköptem a teám, sírtam a röhögéstől, mert ő komolyan mondta.
És akkor kijött egy betű keresztbe, mondja:
- A ritka női név második betűje "r".
- Akkor "Pripjaty"- mondom, és fuldoklom a röhögéstől.
- De az nem öt betű!
- Nem is női név, de ritka!

Azt hittem a zombi csak azért volt ennyire poén, mert tényleg nagyon fáradt és gyenge voltam. De hajnalban, sokkal jobban érezve magam is úgy ébredtem, hogy eszembe jutott a zombi mint ritka női név, és röhögve ébredtem.
Lehet át kéne nevezni magam.
Kiskoromban utáltam a nevem, mert senkit nem hívtak Heninek, az öcsém Feninek hívott, utáltam. Eszter vagy Kati akartam lenni, Heni semmiképp.
Igaz, később, én is akkor még ritka neveket adtam a két elsőszülöttemnek, de közben eltelt 20 év.
Azóta meg 15...
Úristen! 25 évesen szültem...
De marha rég volt!
15 éve, 24, azaz majdnem 25 évesen, utolsó idős terhes voltam Kirával, dec. 31.-re kiírva. De ez nem egy születés-bejegyzés, hagyjuk :)
biztos igaz...
 Pont arról beszéltünk a keresztanyámmal, hogy a nők 30 körül vannak a fizikai és agyi érésnek azon a fokán, mikor totál alkalmasak anyának. De még csak a karrier közepén, elején tartva nem szülnek, várnak, mert ráérnek. És tényleg ráérnek, mert van még jó pár év, míg fiatalok vagyunk, lélekben, akárhogy, de valljuk be: negyven felé már kezdődik a bomlás, már fárad a test, már megjelennek az első problémák. Aminek nem feltétlen kell így lenni, rendszeres sporttal és életmód normalizálással kitolható, de nem ritka.

Ez igazából komolytalan, poén bejegyzésnek indult, ezért azzal zárom. Ugye lezajlott a válás, nemsoká elintézem hogy hivatalosan is visszakapjam a lánynevem (nem olcsó mulatság!!), és tegnap arra gondoltam, hogy nem csak a családnevem szerzem meg újra, hanem átneveztetem magam Zombira.
- Paroda Zombi vagyok, jó napot kívánok. Hívjon csak Zozinak.
De lehet hogy "Pripjaty" leszek. Kábé annyira rossz hangzású és negatív mint a "Zombi".
Áááá, maradok Heni, már nem utálom ezt a nevet...
De ritka női név: Zombi. Ne feledje aki rejtvényt fejt!!

2013. december 19., csütörtök

Előkészületek (?)

Semmi nem történt még, ami a karácsonyi hangulatot készítené elő. Ugyan a gyerekek már fát akarnak díszíteni hétvégén, de azt hiszem elrakom hétfőre. Vagy keddre, 24.-re, mint a normális családok teszik. Talán ma előkészítem a diót és a mákot a bejgli töltelékhez, elkészítem a mézeskalács tésztáját, majd hétvégén megcsináljuk együtt.
Bár a sütőm még mindig izgalmasan süt, de az aprósütivel könnyedén elbánik.
Ha nem figyelek, szétégeti.

Mínusz egy macska.
Noémi kért egyet karácsonyra a leányának, a név alatti linken a blog, a kecskefarm, ahová kerülni fog az egyik vörös macsek. Most a keresztanyámnál üdül szombatig, amikor is tovább viszik majd. A tegnapi délutánt és estét átnyafogta, hiányolta a tesóit, de remélem ma már jobban lesz.
Ő, a keresztanyám is ígérte: elvisz egyet, csak egyszerre kettőt nem akart. Az már jó, már "csak" 3 kicsi lesz, meg anyu kandúrja, meg a kicsik anyja. Aki időnként még mindig megjelenik ételért.

Egyébként az ajándék bontogatós részt már szívesen előrehoznám, és akkor nem kéne azt hallgatnom Szilitől, milyen ezerféle Legot szeretne. Tényleg, más témája nincs. Mondjuk annyira nem fárasztó hallgatni, hisz csak okosan bólogatok a milliós nagyságrendű kívánság listára. Mert ő a világ összes Legoját akarja, de "csak" hatféle kis járművet kap, mindhez külön ember, és egy nagy rakétakilövő állomást. Szóval azért sokat kreatívkodhat rajta. Bontogatás után szerintem a téli szünet további részében a hátát fogom csak látni, ahogy gubbaszt a kockái fölött :)

Anyu a horgolás-kötéseivel, Kevin a gyertyáival aranyvasárnapi vásárba megy, szóval Anyu köt mint a beton. Én meg, most jut eszembe, mára-holnapra ígértem a gyertya öntést...
Akkor nincs mese, meg kell csinálni.
Mikor veszek levegőt?
Egy mélyet mindig este a kádban.
Az a nap vége, akkor mindig megkönnyebbülök: ezt a napot is megoldottam, minden a helyén.
De azt hiszem ennyi feladat mellett nincs igazi pihenés nappal.
Múltkor nem volt áram pár órát, olyan, amit nem írtak ki előre az utcában, hogy felkészüljünk.
Ott álltam, porszívózás előtt, hogy akkor most mit is csináljak? Majdnem minden feladatomhoz áram kellett, egy szappanfőzést kivéve, mondom megcsinálom azt. A netes részét megoldom a telefonról, de eszembe jutott: ahhoz egy alkatrészt este hoz a futár.
Akkor az sem.
Akkor mi legyen?
Olvasok.
Nappal!!
De két oldal után eszembe jut: a porszívó utánra tervezett favágást épp megcsinálhatom, telehordhatom a házat tüzelővel. Így akkor is elfoglaltam magam.

Nem sajnáltatás, csak tényközlés: mindig van munka, csak néha nemet mondok magamnak, és munka helyett pl. filmet nézek. De egy filmet egyben rég néztem már meg. Majd tavasszal elmegyek moziba, ha játsszák még a Metallica movie-t, akkor megnézem. Onnan nem fogok kirohangálni :)


2013. december 16., hétfő

Sztárság

Mindig sztárolták valahol. Persze csak a kihasználás szintjén.

Például a barna kutya. Ha kint tevékenykedett az udvaron, a kutya énekelt.Dalának szövege mindig ugyanarról szólt: simogass, simizz már. És ilyenkor kapott is, mármint simogatást, ő pedig megállapította: a nadrágból is melós félét kellene felvenni, nem csak a pulóverből-kabátból.
A barna kutyának az is elég volt, ha a nyitott ajtóban megállt, bármilyen okból. Általában mikor főzött épp, és Mama dohányzott, akkor nyitott ajtót, beszélgetni. Mert az utóbbi időben máskor nemigen jutott erre pár nyugodt perc. Ő végezte a munkáját a konyha, fürdőszoba és a gép között, Mama meg bent a belső szobában kötögetett. Voltak már megrendelései, szóval kötött mint a lány a csalánmellényeket a vadlúd fivéreinek.
Folyamatosan.
Szóval ajtó nyílt, Ő ott állt, a barna kutya énekelt. A barna éneklésére a fehér is megmozdult, ő táncolni szeretett. Ugribugri kis jószág volt, táncolt, énekelt ő is, és a haját rázta hozzá. Ő egy rocker puli volt.

Bent pedig a herélt, lánynevű kandúr volt ilyen sztároló alkat.
Mikor a kályhák felé járt a sztár, akkor felült, tátogva nyávogott némán, jelezve: ideje egy kis nassolnivalónak. A szekrényhez a hokedlin át vezetett az útja, az út, amin át megmutatta, honnan kívánja igénybe venni a nasit. A hokedlin a Mama kötős szerszámai voltak, így szentségelt a macskának, mindig. Így a kandúr is sztár lehetett pár percre, mert a tömeg (mama) valami érthetetlent kiabált neki, és még nasit is kapott.
Néha.
Mert ha mindig kapott volna mikor a sztár arra járt, és ő kért, hamar kövér macska lett volna.

A kályhás fűtés olyan volt, amit fél-1 óránként pakolni kellett. Mivel a sparheltnek is, és Mama teakályhájának is kicsi volt az égéstere, nappal kisebb fákkal pakolták, hogy hamar melegebb legyen.

Reggelente, akármilyen korán kelt, a gyerekek sztárolták. Ült a gépnél, itta a kávéját, végezte a napi teendők agyi egységbe rendezését, és próbálta aznapra összeszedni, elindítani magát. A gyerekek pedig szintén korán keltek, jöttek csapatostul.
- Anya, képzeld....
- Csend, még nem kávéztam.
- De Anya, azt álmodtam...
- Jó, mondd.
- Anya, tegyél a telefonomra játékot!
- Később.
- Anya, hadd játsszak a telefonodon!
- Semmiképp, az az enyém.
- Bezzeg a.....
Ez visszatérő motívuma volt a gyerek közlendőknek. A "bezzegelés". Már úgy zajlott, hogy ha véletlen kihagyták, ő figyelmeztette őket:
- Valami kimaradt.
- Ja, bezzeg a....
Most csak játéktöltés volt a téma, és egy film, amit a középső fiú előző nap látott. Emiatt épp Aladdint sztárolta:
- Anya, átnevezhetem magam Aladdinnak?
- Persze, de ki fog így hívni?
- Azt hiszem mindenki.
- Szerintem sokszor kéne mindenkinek elmondanod, mire megszoknák. És mire megszoknák, már más mesehősért rajonganál.
- De szerintem úgy nézek ki.
A bátyja pizsamagatyája a térdéig ért középen, mint egy török gatyó. Felvett hozzá egy rá méretezett sokzsebes horgászmellényt, nyakában az új lánca, amin vaddisznófog van befoglalva, és tényleg vagány volt. Csak a haja szőke és rövid. De erre is talált megoldást.
- Anya, befesthetem feketére a hajam?
- Persze, nagy korodban, de remélem nem fogod.
- Miért?
- Mert idétlen mikor egy fiú ilyet csinál.
- De nekem tetszik a fekete haj.
- Akkor nézzed.
Aladdin, a szőke arab fiú
ugye nagy a hasonlóság?
És még mindig csak 5 óra 20 perc volt, mikor egy fél gyermekvilágot átbeszéltek, helyre tettek. Csak egyszer kelt fel a kávé ideje alatt a helyéről, mikor is észrevett az asztalon egy csokoládémorzsát, amiről eszébe jutott: van kint ronda de finom reszelt-kakaós sütemény, ami a kávéhoz pont jó. Nem túl édes, de van benne dió. A csúnyasága miatt csak a két kicsi evett belőle, de ők épp legóztak, oda sem figyeltek mit tolt eléjük tányéron. Csak csipegettek.
A kávé utolsó kortyánál bejött a Mama is, kérdezte:
- Ki nyerte a tegnapi ....... (aktuális éneklős-sztárkészítő műsor)-t? Nézd meg légyszíves.

Megnézte, megmondta, elindult a nap.
Öltöztetni kellett a kicsiket, csitítani Aladdint, aki felpörgött hamar, és miatta mindenki, kiszolgálni a nagyokat, akik buszhoz mentek. Közben a kályhákra odafigyelni, bár szerencsére még nem volt hideg, az sem volt probléma, ha kialudt és pár órát nem fűtött valamelyik. Aladdinról a szőke arab gyermekről még annyit mesélnék, hogy érdekes helyre rakta magát a családjában. Ő volt az, aki mindenkit bosszantott. Szándékosan csinálta. Megkérdezték tőle:
- Miért jó ez neked?
- Mert jó.
- De ki mondta, hogy bosszantó lehetsz?
- A Jóisten.
Így megvolt a hivatalos engedély. Sztárunk pedig nem vitatkozhatott a Jóisten beállításaival, el kellett fogadni, és csak néha tekergetni kicsit, hátha van másféle adás is.

Így indultak a napok, ritkán volt másképp.
Közben mindennap végiggondolhatta: ez is pont olyan mint a tévés-koncertes sztárság. Vannak rajongók, vannak akik sosem hallottak róla, vannak akik szeretnek, és akik nem, de teljesen kiszipolyoz az a pár rajongó és fellépni hívó. Legyen a fellépés akár munka, akár a gyerekekhez kötődő nem mindennapi teendő.
Sztárság, főnökség, hívhatjuk ahogy akarjuk. Fárasztó munka, mert a rajongók és beosztottak sem mindig azt csinálják amit kell. Így el kell magyarázni, újra és újra, vagy kiabálva vagy nyugodtan. Mindkettő erőt rabló, vagy magunknak megcsinálni mindent.

2013. december 11., szerda

Drabália a vámpírkirálynő, Bob a strici, és Skarlát Rozál

Ez a mai mese is kezdődhet úgy, mint az átlag mesék: "Hol volt, hol nem volt..."

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királynő Drabália, és annak két lánya. A királynő vámpír volt már 1000 éve, mert a gaz vikingek átváltoztatták, de a lányai emberek voltak. Örökbe fogadta őket, mert kedves vámpír volt. És valakiből enni is kellett, na.

Egyik szép volt, a másik soványka. Kutyának sem kellett, és az oroszlán is fintorgott rá.


A sok elutasítás miatt vadóc lány lett, aki tele tetováltatta a testét,

piercingeket rakott mindenhová. Igen, oda is ahol nem látjuk.

 Sőt, gyakran az utcán kereste meg a napi betevőt, mert a kinézete miatt sehol nem alkalmazták. Itt viszont voltak barátai, hasonlóak hozzá.
 Mivel igazi ribanc lett a kedves lányból, a férfiakat is lefitymálta, kihasználta. A macskája is hozzá hasonlóan gyökér volt, de így megy ez a királylányoknál is. Amilyen a gazda, olyan a macskája.
 Persze volt neki fix kapcsolata, akivel évek óta együtt lakott. Ezt a férfit "Bob a stricinek" hívták, de mi hívjuk az egyszerűség kedvéért Bobnak.Bob valaha jóképű férfi lehetett, ebből mára nem sok maradt. haja a 70' évek, már akkor is ronda divatja szerint volt "fésülve", izompólón kívül mást nem nagyon hordott, és a nadrágja is szalonnás fénnyel rendelkezett. Nem nagyon mostak, és a fogorvost sem sűrűn látogatták.

Igazi hosszútávú kapcsolatuk volt, együtt ettek, együtt ittak, együtt wc-ztek,

és együtt dolgoztak a saját metadon laborjukban is. Jól éltek ebből.


Alkalmazottaik is voltak, de gyakran cserélődtek. Ilyen a drogüzlet.



Volt egy lányuk, aki a Money nevet kapta. Hisz pénzen kívül mást nem adtak neki, az volt a legfőbb érték a szemükben. Money így nézett ki 10 évesen, de ő szerette az életét. Megvolt mindene.
Voltak játékai is, szerette a különleges, egyedi játékokat.
Az íróasztalán is ilyen eszközök voltak, a személyiségéhez illőek,
és a polcán is.
Volt neki egy szerelme is, a Johnny Rotten nevű fiú, akinek nevét később egy punk együttes frontembere ellopta. Kár hogy a fejét nem. De Money így szerette Johnny-t.                                                                                                                                                                                            

Johnny nem tudta Money-t megbecsülni, nem adott neki elég nagy szellemi kihívást, ezért megcsalta Skarlát Rozállal, aki királylány volt. Valljuk be, jobban is illett Johnny-hoz.

Skarlát Rozi annyiban hasonlított Money-hoz, hogy szerette az egyedi játékokat.

Amikből azért nem tudok többet mutatni, mert Rozál megette őket.
Rozálnak és Johnny-nak nem született gyereke, mert zombivá váltak egyik hosszú utazásuk során.


2013. december 7., szombat

Csótány vagy nem csótány?


Jön a karácsony, megint érdekesek a reklámok.
Jön a gagyiforradalom.
A csótányelkapó játékkal kezdődik a gagyisor, majd halad szépen a parfümözhető és körömlakkal ellátott játékkutyus felé.
Vizsgáljuk meg kissé miről van szó.
A csótány csúnya is, lakótársnak sem kell, ergo ki kell irtani ha elszaporodik.
Játsszon a gyerek, hadd tudja meg mielőbb, hogy kik az ellenségek.
Azt nem értem ebből a nézőpontból, hogy bolhás macska mint játék, miért nincs?
Kis csipesszel szedegethetnénk plüssCirmi bundájából a vérszívókat.
Bár ha meg azt nézzük, akkor a csótány is csak olyan, mint az egér és a hangya: takarítószemélyzet.
Ő a lakótelepen takarít, az egér falun.


De hogy még életszerűbb legyen, tetves babában is kéne gondolkodni, putri-babaház, putri játékfalu is jó lenne. Nem lenne rá vevő? Annyi biztos lenne, mint a terhes Barbi babára.
Amit szintén továbbfejlesztenék, mondjuk vámpír Barbira, vérszívó fogakkal, vértartállyal.

Bréking: Nem én találtam fel!! Képkeresés közben találtam...

De megfontolandó a náthás baba lógó takonnyal, a kinyomható pattanásokkal rendelkező kamasz baba, a junkie baba erős vénákkal, az anorexiás Barbi után pedig kérünk elhízott, lomha, visszeres lábú verziót is!!
És az öregekről teljesen elfeledkezünk. Van a pisilős kisbaba, az öltöztethető ovis életkorú kis játék baba, a menyasszony, a terhes, de megfáradt kávé-cigin élő háziasszonyt nem látok, hólapátoló Kent sem, és kimaradnak az öregek!!
Hol vannak a reumás, tenabetétes, csattogó protkójú hortyogók a játékboltból??

De most jut eszembe! A fiúkkal mi van? Mindig csak autó meg építőkocka? Mikor meg felnőnek, a csajok panaszkodnak, hogy csipesszel fogják meg a saját bébijüket! Babázzanak a fiúk is!

ha van ilyen lányosban, akkor fiúsítsunk pár lányjátékot!!
De nem akármire gondolok, legyen mondjuk kocsma babaház, focipálya babaház, és a Ken forma kigyúrt fickókat felejtsük el. Legyen mondjuk tokás, véreres szemű, sörhasú az alap apu-baba, levest kavargató fásult anyu babával.

A fent említett anorexiás, méteres lábú Barbi is kultuszt teremtett, és bár kevesen rendelkeznek hasonló paraméterekkel, mégis téves elképzelést ültet a gyerekek fejébe a tökéletesről. De az a helyzet, hogy mi sem ezt akarjuk látni, mert nem ilyen életet szánunk nekik. Akkor sem, ha azért még nem leszünk vevők a tündi-bündi parfümillatú selyemkutyára sem, de a szingli, Hawaii-n nyaraló Barbira sem.
Ha viszont nem akarjuk látni a sörhas aput kávé-cigi anyuval, akkor a csótányfogdosó játék minek??




Varázsvilágban éljen a gyerek, vagy a valóságban?
Kell a kövér játékbaba a takonnyal, vagy maradjunk a tündéreknél?
Még az is eszembe jutott, hogy ha valóság, akkor a cserélhető mellméretű baba, a botoxszal feltölthető ráncú és ajkú Barbi is menő lehetne.
És van!!!





Én persze megvettem a beszélő Dórát Líviának, tán egy fokkal jobb mint a Barbik. De a mesét, és a benne állandóan káromkodó rókát elnézve, nem biztos ez sem...

2013. december 5., csütörtök

Animal

Kösz, több állat nem kell.
Mert ami lelóg, az a macskának játék, ami OTT van, az a kutyának vizelde.
Értsd: a macskák a szobai szárítóról szedik a ruhákat, minden leejtett szösz játék nekik. Ma az egyik megtapasztalta, hogy az ablak kemény, mert odakint már falatoznak a madarak a párkányon, amit úgy lesnek, mintha angyalok repkednének.
A farakást pedig próbáltam mind elhordani, de maradt. hagytam holnapra is egy kicsit. Igyekeztem a kutya útjába esőket eltávolítani, de megoldja hogy oldalba vizelje. Hiába, a december a varázslatok ideje. A kutyapisi tud teleportálni is, a kutya tud derékszögben is vizelni.

Szabolcs megérkezik a suliból, és bejelenti:
- Anya! Plakátot kell nyomtatni!!
- ?
- Itt egy  eltévedt kutya, itt volt nálunk.
- ??
- Jöttünk haza, és jött velünk.
- De ez a kutya x szomszédé!
- Tudom, de jött velünk.
- Hiba volt beengedni a kapun!!
- De olyan aranyos!
Persze, kb. 8 hónapos beagle, ugrál, csóvál, édes tényleg. De van 3 kutya, a rengeteg macska, akik szinte falkákban követik anyámat és nem engem (!), a madarak a kalitkában, a millió madár az erdőben aki idejár magért, és ennyi elég is. Havas időkben répát is rakunk ki az őzeknek, Lívia most tett félre egy almát a jövendő pónijának (?), de meggyőztem, hogy Húsvétkor ültetünk inkább almafát a majdani (sohanapján!!) póninak.
Szóval van elég állat, de hozok még egyet, klipformában:
És hivatalos a hír, nem lesz 2014-ben Metallica koncert Magyarországon!! Kivisz valaki Bécsbe júliusban?
Hmm? Senki? De én nem tudok ottaniul!!


2013. december 3., kedd

Nézőpont, avagy véletlenek nincsenek

Nézőponttól függ mindennek a megítélése.

Az előző bejegyzésemnél, és most is, furcsán ellazult állapotban vagyok.
Olyan jó minden, még a rossz is.

Mai, mostani nézőpontomból tetszik valaki, aki tán egyszer nem gondolt rám a muszáj gondoláson kívül, de azt mondom, véletlenek nincsenek.
Más kérdés, hogy mi az oka egy-egy véletlen történésnek.
Az oka lehet, hogy elindítson valamit, egy kis zizzenést, amiből a mag kikel, de lehet a virágmag csak előretol egy másik növénycsírát, csak elősegít egy másik születést és életet, ő maga nem fog soha virágba borulva pompázni.

Logikai nézőpontból az egész agyalás értelmetlen, mert az a férfi, aki jelen gondolkodásom és ízlésem szerint megfelelne nekem, az az esetleges családját nem tenné félre egy kaland vagyis mellékes miatt.
Ez is nézőpont.
Logikai oldalról közelítve sincs szerintem véletlen, és egyéb szempontból sincs.
Nem véletlen botlok meg az úton, és nem véletlen köhögök mikor beszélni szeretnék.
Nem véletlen egy telefon mellétárcsázás sem.

Az előző bejegyzés után elgondolkodtam, mennyire jöhet át az ellazult tudatállapot, a gondolatok folyékonysága, hogy inkább kérdezek mint állítok, de azért a nézőpontom átsejlik.
Vajon most átjön?

De hamar eldöntöttem, nem foglalkozom azzal, kinek mi jön át és mi nem, mert senki nézőpontja nem az enyém. Még annak sem, akivel hasonlóképp gondolkodunk. Nekem az újság egy napilap, egyes ebeknek pedig ostor. A kedvenc zeném ellazít, a sejtjeimen átmászva minden hang boldogabbá tesz, de van akinek csak valami őrült csatazaj. Én hallom benne a fájdalmat, más pedig nem.


Nem számít, ki milyennek lát engem, csak az, én magamnak mi és ki vagyok.
Azt hihetnénk, könnyű így gondolkodni, ezt átadni a gyerekeknek, de nem az.
Én is meg akartam felelni mindenféle elvárásoknak, de amíg nincs meg a saját kiforrott énem, addig én nem létezem.
Mikor a fiam megkérdi, miért iszom egy csésze kávét fél óráig,arra nincs tudományos magyarázat, nem azért, mert ezt olvastam hogy így kell, hanem mert egyszerűen így jó nekem.
Kiforrottság.
Talán ez az.

Amíg csak mások által jónak tartott dolgokat és elveket vallok magaménak, nincs saját vélemény, nincs miért kiállni.
Csak a folyó tetején úszol, de csak mint rothadó fadarab.
Nem vagy a víz része.
Nem te hozod a döntést, merre menjél, csak visz a víz.

Vége lassan az évnek, annak az évnek, amelyben annyi jó történt, amely jókat nem árnyékolta be semmi és senki. Tudom, talán még mindig fura hogy életem jelentős eseménye a válóper, és jó oldalon, de így érzek.
Ez vagyok.
Ez a nézőpontom.


2013. december 2., hétfő

Szocializálódás

Szocializálódunk.
Sorban állunk, mert kell.
Hallgatjuk a falu népét, ez is egyfajta társasági élet.
Van akinek mindössze ennyi.
Innen haza, az ismerős négy fal, pár helység, és kész.
Főzés, mosás, család.

Nevetgélünk a közmunkás alkeszen, aki a bezárt ajtó kilincsét rángatja, mert tán azt gondolja ez a varázslat amitől ki fog nyílni. De nem nyílik. Viszont a szagát hordja a lépcsőház légmozgása, soknapos férfiszag, borral-pálinkával keverve.
Menjünk inkább, várjunk máshol.
Mert várni kell, soká, mert nem megy a gép.
Bár az ügyek intézését nem gépen végezzük, közelében sem vagyunk, de szünet van miatta.

Mondom én, megállna az élet a gépek nélkül.
Vagy elkezdődne?
Tán az utóbbi.

Akkor szocializálódjunk itt is.
Lecseréltem a face fotóm, egy homályosabb, szerintem csúnyábbra (nem olyan jó, na), talán így nem írogatnak a külföldiek.
Ma kettő bejelölt.
Változtassak státuszt?
Mondjuk a facet nem fogom társkeresésre használni, szóval akár fixálhatom is: kapcsolatban vagyok.
A "szenzáció" 2 perc alatt lecsengene, engem meg hanyagolnának ezek a nemtudomkik.

Szocializálódás otthon.
Sütőből kiszedem a friss kakaós csigát, rongy nélkül rámarkolok a forró sütőlemezre, de nem anyázok hangosan.
Kinek?
Magamnak?

A sütés mostanság elég kétesélyes, mivel nem az igazi már ez a 30 éves gáztűzhely.
A 3 lapból kettő működik, a sütő állapota is kívánnivalókat hagy maga után, és nem a tisztasága.
Még működik, de hamarosan vennem kell újat.
Mióta szórakozik velem, azóta nem sütök kenyeret, mert rendre elromlik.
Annyi félnyers de mégis égett-kemény kenyeret nem ettek a kutyák egész életükben, mint az utóbbi pár hónapban.
De már egy hónapja veszem a kenyeret, szóval megoldottam, csak épp kicsit hiányzik a saját sütésű.

Tovább szocializálódom, és berakom a második tepsit, hisz ennyi gyereknek nem elég fél kiló lisztből a kakaós csiga (sem), mi egy kilós adagot sütünk.
Közben Kevin gépezik, és hangosan énekli az épp lejátszás alatt lévő Ákos dalt.
Ő is fertőződött.



Szabolcs nyelvtan könyvéről le kell venni az Iron Maiden borítót, a tanítónéni nem szerette.
Megértem.
Ha nem rockon szocializálódtam volna, én sem kedvelném a koponyás-fegyveres képeket másodikosok könyvein.
De ennyi kellett, ha én mondom hogy nem, az kevés lett volna.
Van, amiben a tanítónéni szava többet ér.

Szabolcs Iron Maiden CD-t is kért karácsonyra.
Van még pár eredeti, odaadom neki, de vennem kell hozzá lejátszót is, mert ebben a mai mobil-fülhallgatós, mobilra csatlakoztatható hangszórós, mobilos-rádiós világban nem létszükséglet a hordozható CD játszó léte a háztartásban.

Gondolkodom, miért tetszik meg valaki?
Olyan is akár, aki nem a "típusunk"?
Elsőre átnézek rajta, másodjára is, harmadikra már valami elindul.
Mert valaki azt mondta: de jól néz ki.
És akkor én is ránéztem, másképp mint addig.
El is hal lassan az egész, mert nem jöhet létre a jelen körülmények közt, ebben az életben semmi, de mégis tetszik egy kicsit.
Pedig nem az én "típusom".
Nem is tetszik.
Na jó, egy kicsit.
Tán ez is a szocializálódás része, hogy elengedjük az ilyen kósza vágyakat.
Repüljenek, landoljanak máshol.
Nem kell minden magnak kikelni, igaz?
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...