2014. január 9., csütörtök

Örömóda

    Valahogy tavasz lett a lelkemben, valahogy átalakult minden.
Eltűntek a kis sirámok magamban, talán elmondhatom, meggyógyultam, már nem foglalkoztat a múlt, csak a jelen és közeljövő. Mert a távolival még mindig nem vagyok hajlandó foglalkozni.
   Most a felvételi van a nyakunkon, alig 10 nap múlva, de már nem stresszelek. Amit bírtunk megtettük, iskolaváltás, előkészítő, tanulás, satöbbi. Persze még mindig kell készülnie, még gyakorol, tanul, de tudjuk: lesz aminek lenni kell.
   Olyan ez, mint a pénzügyi nehézségek.
Ha visszanézek, mennyi alkalommal volt olyan, hogy azt hittem itt a vég, de mégis volt megoldás. Valami mindig lett, hisz itt vagyok, mindig volt kaja is, és meleg szoba is. Nem mondom, hogy sosem aggódom, de mindig átformálom, mindig inkább az lesz az aggodalomból, hogy megoldást keresek. Tehát ha kilátástalan, abból is van mindig kiút. Én nem hagyom hogy bármi ilyesmi betemessen.
   Azt hiszem mindig egyedül vagyunk.
Ez a felismerés zenehallgatás közben került felszínre, hisz nem valami világmegváltó gondolat, csak most lett teljesen az enyém. Legyen bármennyi kedves, segítőkész, szerető rokon, társ vagy barát mellettünk, mi, a legbelső tudás és mag, mi egyedül vagyunk. Amit én élek át, bármivel kapcsolatban, azt nehezen tudom átadni, hisz más nem én vagyok. Ez nem egy magány, nem rossz dolog, sőt, jó felismerés, mert megmutatja: a legvégén úgyis csak magunkra számíthatunk, a végső megoldások a saját kezünkben és lelkünkben vannak. Ezért kell ezt a bensőt és amivé kívül vált mint ember, ezt szeretni, elfogadni.
Mert megmondhatja bárki a véleményét a dolgainkról, segíthet ha elakadunk, de a végső felelősség mindenképp a miénk.
    Sajnálom azokat, akik nem tudnak felelősséget vállalni az életükért, a döntéseik, érveik a döntéseik mellett gyermetegek, nem bírnak szembenézni a bajokkal, rosszul értelmezik a "majd lesz valahogy" érzést. Sajnálom, de nem lehet mindenkin segíteni. Csak azon, aki maga is változni és változtatni akar. Márpedig akinek a gondjai ugyanazok vagy rosszabbak mint hónapokkal, évekkel ezelőtt, ott valószínűleg ez fog fent állni.
Akik tudják ezt a fajta egyedüllétet, azok is bizonytalanok időnként, de azt gondolom nagy szükség van a kételyre, önmagunkban való bizonytalanságra is, mert átértékelésre és gondolkodásra késztet. Döntést pedig csak ezek alapján lehet hozni, no és megérzés alapján, de ahhoz is kell a magabiztosság.
Két dolog.
Kétely, és magabiztosság.
Nem ellentétek, hanem pont a kételyből épül fel az a magabiztosság, ami szerintem jó.
Kételkedem, átgondolom, bizonytalan vagyok, meghallgatok másokat, ki hogy érzi, gondolja, majd megszületik a magabiztos elhatározás.
  Többek közt ehhez a fajta gondolkodáshoz kellett nekem a mostani egyedüllét, átélni mindenfajta problémát és időszakot egyedül, hogy egy önmagában és döntéseiben biztos nő megszülessen, előlépjen.
Sok társ akad életünk során, sok kedves emberrel vagyunk és leszünk kapcsolatban, sokakra támaszkodhatunk is, hallgathatunk a szavukra, de a MOST-ot és főképp az ÉN-t csak egyedül élhetjük meg teljességében.
   Minden létezőnek megvan a zenéje, az a rezgése, amire rácsatlakozhatunk, átérezhetjük. Nem írtam sosem zenét, nem ismerem milyen az, mikor zeneként szólal meg benned a teljesség és az ÉN. De azt hiszem aki ilyet tud, főképp süketen, az csodás.
A videóban lévő filmet nagyon rég láttam, kerestem később, most véletlen találtam rá. Még gyermektelenül láttam, ültem a szobában, sokszor visszatekerve ezt a részletet, nagyon hangosan hallgatva, tényleg sokszor.
A részlet, ami akkor régen rabul ejtett, 5.20.-nál kezdődik:

   Eggyé válás a zenével, a csillagokkal, vízzel.
A világgal, és benne magaddal.




Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...