2014. április 7., hétfő

Bal szív

Soha ne mondd hogy soha.
És soha ne tanítsd a gyereked félreérthető módon.
Kibogozom.
Kisgyerek, tanulja a kezeit. Melyik a jobb, melyik a bal.
Próbálom kötni neki valamihez, amit tud.
- Melyik oldalon van a szíved?
- Ezen. - általában mutatják a bal oldalt. Ha ezt sem tudja még, meg lehet mutatni, dobog, érezhető, azonosítható.
- Nos, azzal a kezeddel írsz.
Mondtam én Kevinnek, az egyetlen balkezes gyerekemnek, anno, mikor ovis lett, tanulta a kezeit. Melyik a jobb, melyik a bal.
Így esett meg, hogy a napokban elhangzott ez a beszélgetés:
- Anya, én érzem mindenhol a szívem.
- Például?
- Itt a combomban, ezen az oldalon a mellkasomban - mutat jobb oldalra.
- Igen, mert a combban van verőér, a jobb oldalra pedig kisugárzik. Én is érzem ezeken a helyeken.
- De te jobbkezes vagy.
- ???
- Én balkezes vagyok, baloldalon van a szívem.
Irtózatosan kiröhögtem. Napok múlva is röhögtem. Mígnem szembesültem azzal, hogy mindez miattam van. Mert félreérthetően tanítottam. Ergo én vagyok a hülye, ő csak megtanulta a leckét...

Gyerekek, én annyira felszabadult vagyok, olyan könnyű most az élet! Csak egy döntés kellett, csak annyi, hogy elhatározzam: nem kell most senki, szünet van, magammal foglalkozom. Kellett ugyan ehhez egy év, míg a tudott infó átért, tudatos lett, önálló elhatározásból fakadó döntéssé vált. Mert tudtam én már tavaly is, hogy elsőnek önmagam kell rendesen megalapoznom, mind külsőleg, mind belsőleg, de csak a belsővel foglalkoztam. És világossá vált az is, hogy a társ nem egy cél, mikor átjutunk egy célszalagon, és a további dolgok ismeretlenek. Nem.
Hisz látom, mekkora baklövések történnek szerte a világban azért, mert rossz célokat tűznek ki maguk elé az emberek. Mert cél a házasság, a kocsi, a kégli, nem számít milyen áron, nem számít hány év sitt vár rá emiatt, hány év adósságbörtönben való sínylődés. Cél a gyerek, mert idő van, mert tiktak, ketyeg az óra, mert az osztálytársak megállapodtak, mert 1-2-3 gyerekkel küzdenek immár, sőt már el is váltak, és ne folytassuk.
Nem.
Nincsenek célszalagok.
A véleményem az, hogy aki nem tud nyíltan beszélni a szexről, az éretlen hozzá. Persze nem a vulgár formára gondolok, hanem arra, mikor valamiért muszáj beszélni róla, akár fiatalnak a szülővel, akár partnerrel. Ezen az alapon aki nem tud egyedül meglenni, nem biztos hogy társas kapcsolatban megállja a helyét. Arra gondolok, hogy aki fél a magánytól (ami szerintem nem az egyedüllét szinonimája ám!!), az bizonyára tesz úgy dolgokat, hogy nem a szíve diktálja, hanem az egyedülléttől való félelem. Megint félreérthető leszek szerintem, nem biztos hogy ki tudom jól bontani.
Hagyjuk is.
Mindenesetre így gondolom, most így érzem. Hogy ha nem megy ne erőltessük, semmit. A döntésnek az adott emberben kell megszületni, saját magként kell kifakadni, gyökeret verni, másképp csak odahordott kiszáradt föld: lepereg. Ezeket többféleképp végigcsináltam, mint ahogy velem is megtörtént. Azaz nem csak én hordtam oda földet, hanem engem is hiába próbáltak formálgatni.
Ó, de olyan nehéz ez! Annyiféle ember van! van akit egész életében vezetgetni és támasztani kell mert eldől, van aki nem hagyja ezt. Az talán a baj, hogy én a nem hagyó típus vagyok, így a világból is ezt részesítem előnyben.
Nem baj ez, mert legalább nem hiszem azt, hogy egyedi a jelenség, vagy azt, hogy más ember nem létezik, csak én. Tudom hogy van másmilyen, és bármennyire fura és kissé érthetetlen, elfogadom. Nehéz, mert nem vagyok Buddha, magamból indulok, oda érkezem, minden példám ebből fakad, de igyekszem.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...