2014. április 13., vasárnap

Cikk máshonnan, téma a Rendszer

Szemelvények a cikkből, folytatásért kattintsatok erre a linkre

A történelem nagy lázadásai többnyire nagyon véresek voltak, és a lázadók nemigen jártak jól. Vezetőiket hol keresztre feszítették (nem arra a valakire gondolok), hol izzó trónusra ültették, hol guillotine alá dugták, hol lepuffantották, hol drogfüggővé tették. A lázadásokat leverték, azután az uralkodó réteg még szorosabbra fogta a gyeplőt, nehogy újra megtörténjen.
Egy uralkodó, vagy az uralkodó rend elleni lázadás még akkor sem vezetett jóra, ha a fennálló társadalmi rendet megdöntötték. A felkelők néha rosszabbnak bizonyultak, mint elődeik.


Osztályozott információk

Mérhetetlen mennyiségű információval bombáznak minket minden egyes nap. Osztályoznunk kell az információkat, melyek elérnek minket, hogy rendet tehessünk magunkban – és figyelmet szabadíthassunk fel.
A következő kategóriákat használhatjuk:
Fontos – lényegtelen.
Igaz – hamis.
Most – majd.
Ha bejön egy infó, az első, amit el kell döntenünk vele kapcsolatban, az a következő: hatással lehet-e a jövőnkre? Ha nem, akkor lényegtelen. Ha igen, akkor fontos.
A második: igaz vagy nem igaz? Ezt úgy tudjuk eldönteni, hogy cselekvést rendelünk mellé, és nézzük, mi történik.
A harmadik: most kell vele foglalkoznunk, vagy majd? Ha jön felénk egy kisbolygó, ami 300 évre tönkre vágja az apály-dagály ciklust, de csak 98 év múlva ér ide, akkor ma még nem feltétlenül kell vele foglalkoznunk.

1 megjegyzés :

  1. Még megtoldanám azzal is, hogy:
    érdekel - nem érdekel.
    Szórakoztat - dühít.
    A történelem ismerete nem megvéd a hatásoktól, talán csak felkészít a várhatóra.
    A világ legizgalmasabb valamije is lehet bármi, ha engem nem érdekel. (Mondok példát is: olimpia)

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...