2014. április 29., kedd

Kötelező?

Játsszunk el kicsit a gondolattal, mi van ha foglalt, más felé elkötelezett partnerünk van. Mire jó az?
Megnyerhetetlen helyzet, sok okból. Mert lehet, hogy sosem hagyja el, és akkor kár az éveket, hónapokat, perceket rá pazarolni. Ráadásul én úgy gondolom, miattam sose hagyjanak el senkit, aki felém nyit, az szabadon tegye.
Anno egy női lapban olvastam egy cikket, riportot, amiben a férfi elmondta, ő csak férjezett nőkkel kezd, mert azok nem akarják megfogni, nem akarnak elköteleződést, mert máshová kötik őket az anyagiak.
Majdnem megint káromkodtam így írásban, de nem teszem. Művelt emberek is olvasnak ám.
Szóval anyagiak??
Erről szól minden?
Igen, no és a félelmekről. Fél a sok ember az elköteleződéstől, mert fél kiadni magát, fél beengedni egy idegent a saját világába, hisz akit beengedünk, az joggal részt is akar venni benne. A kialakult rendembe ha belép valaki, akkor dolgoknak változni kell. A legtöbb ember tán úgy gondolkodik, hogy jó ez így neki, nem akar semmi változást, így maradjon minden meg a régiben.
És ott vannak azok a főképp férfiak, akik a nagy terített asztalról szeretnek szemezgetni, hisz ha a vad elesik, akkor meg kell kicsit segíteni. No nem nagyon, csak pár életpercnyit. Hisz jön a következő.
Igen, vannak akik így élnek, sosem megállapodva, és én sajnálom őket. Ettől mondjuk még nem változik semmi, hisz nem az én sajnálatomra és véleményemre várnak hogy rendbe tegyék az életüket, dehogy.
Nem is kell.
Azért írtam le bátran, hogy főképp férfiak, mert ebben merek általánosítani. Nem azért mert bármilyen soviniszta lennék, hanem így látom.
Ennek ellenére úgy vélem, a legtöbb férfi is szeretne valami fixet, valami boldog kapcsolatot, de valahogy mindig a következő jobbra várva kutat, míg el nem telnek az évek.
Nemrég még én is úgy gondoltam, hogy nem várhatom el senkitől, hogy feladjon egy kapcsolatért bármit, nem várhatok el olyat, hogy változtasson bármit az életében.
De már nem gondolom így, mert beláttam, hogy ha ebben maradunk, akkor mindig mindenki egyedül lesz. Mert két körnek össze kell olvadni, egymást keresztezve létrehozni egy középső kis részt, a közöset. Egyébként csak gurulnak egymáson, csak a falaikkal érintve a másikat.
Értelmetlen.
Szóval mindent összevetve én nem értem mikor valaki házasként másokkal akar randizni, szexelni. Nem értem ezt, nem értem azt a felfogást, hogy nem hagyom el a társam, mert nem ártott nekem. Csak már nem szeretem annyira, hogy hűséges maradjak.
Ha ő nem ártott nekem, akkor én miért ártok neki? Amiről nem tud az nem fáj? Ugyan már, ezt senki nem hiheti komolyan.

Nem, nem fordult meg a fejemben semmi a tegnapival kapcsolatban, csak gondolkodtam. Még annyira sem érdekel hogy közöljem vele a véleményem, egyszerűen a továbbiakban kerülni fogom, és ennyi.

Amúgy a nagy végkövetkeztetésem annyi, hogy ez egy létező dolog, és így van jól. Nem tudjuk megváltoztatni, és nem is kell. Mert mint egy hozzászólásban írtam, a világ kétpólusú, a meleg mellett van hideg, a száraz mellett nedves, és a jó mellett nem jó is. Ha van hűség, akkor van hűtlenség is. Ki-ki maga dönti el, mit akar az élettől. Akarok-e bárki szeretője lenni, vagy inkább csak elvagyok így egyedül? Nem hitegetem magam, kell a társ, annak aki nem egyedüllétre született, de nem minden áron.
Még az is idetartozik, hogy talán megint a szeretet, önmagunk szeretete ahová mutat ez az egész.
Ha elhagyom aki elvett, aki hozzám jött, ki fog szeretni? Kilépve a szülői árnyékból, fázva az egyedülléttől beleugrani egy kapcsolatba, csak a melegség miatt, a belelátott dolgok miatt, a szerelemnek nevezett érzéshalmaz miatt, ami sokszor hónapokig sem tart, szerintem nagy hiba. Ilyen alapokra gyereket vállalni megint hiba. Sok ember szerintem a gyerekvállalás mellett az egyedüllétre sem érett.
Ezek közül én is részese voltam párnak, tudom miről beszélek. Önmagunkat elfogadni és szeretni az egyik legnehezebb feladat, de megoldható. És akkor nem kell belemenni ilyen megalázó viszonyokba, a kis melegség miatt, az érzésnek hitt, szeretethiányból fakadó nemi vágyféle miatt.

Tudom, hogy az önsegítő könyvek tömege jelent már meg, mind másról és ugyanarról szól: arról, hogy valamit változtatni kell. Ezt sokan érezzük.

Elkötelezettség. Tudjátok miről szól? Hogy ÉN eldöntöttem valamit. Valamikor eldöntöttem, és ennek a döntésnek a következményeiben élek. Hogy ez jó-e nekem, azt én tudom. De ha nem, ha változás kell, akkor vállalni kell az őj döntést is a következményeivel együtt. Egyébként csak egy öncsalás az egész.
Magyarul: ha megcsalom a párom, a saját döntésemhez leszek hűtlen, önmagam csalom meg. Önmagamnak hazudozok.


1 megjegyzés :

  1. Az utolsó mondatoddal maradéktalanul egyetértek.
    Az elkötelezettség szerintem mindig fejben dől el. Ha megtettem ugyanúgy az én döntésem az is, megmarad-e, vagy másképp döntök. Ha mégsem olyan jó, mint gondoltam és váltok, akkor mennyire köteleztem el magam?

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...