2014. május 25., vasárnap

Az élet szép

Mintha gyermekjátékot nyomkodnának ritmusra, olyan a hajnali kakukk éneke.
Zeng az erdőben, visszhangzik a környék.
Hajnal 5 óra van, kint iszom a kávém a hintaágyból megmaradt padon.
Faágak törését, zörgését hallom, a kapuhoz megyek.
Ritka látvány a szarvas, pedig rengeteg él erre, én pedig kíváncsi vagyok, mindenre ami él.
De ez csak egy dagi mókus lehetett, vagy vaddisznó az aljnövényzetben, mert nem látok semmit.
A szarvas illat csalóka, pár km-re simán érezni az átható vadillatot.
Megérkezik a szajkó, hangja mint a riasztónak, pedig errefelé nincs riasztás minden széllebbenésre.
De ki tudja merre járnak ezek a pipik!
A kakukk odébb repült, már a hátsó utcai erdőségből jön a hangja.
Beindulnak a fecskék, reggel is begyűjtik a kósza bogarakat, mellé huhúznak a vadgalambok.
Mostanság olvastam, hogy a bodza tövében tündérek laknak, ezért ha bodzát vágsz ki, hangosan kell énekelni, hogy el tudjanak menni. Mert egyébként nem hallanak minket.
Én azt hittem, hogy a varázslények, tündérek, manók, koboldok hallják az embert.
Ámbár lehet hogy hallanak, csak nem foglalkoznak velünk, mert nem szeretik az embert.
Ugyanis az ember rombol.
És ugyan sok manó az ember szemetét gyűjtögeti, ott laknak a fák között, szedik össze a nekik még kincseket, ami az ember számára felesleg. Amit tapló módon kiszórnak a természetbe.
Azt hiszem az ember a legelkényeztetettebb gyermek a Földön. Ezer szolga takarít utánunk. A hangyák, az egerek, a döglegyek, csatornapatkányok, és más apróbb lények, akiket elfogadunk vagy nem, mindenképp helyük van a teremtésben.
Pár hete kivágtunk egy bodzát a ház közeléből, mert nem szeretnék az alapzat alatt fákat. Nem énekeltünk, tán ettől még nem kerülünk pokolra.
Most a kerti bodzabokorra téved a szemem, nézem az ezernyi virágot, amiből nyáron üdítő, télire teának való száraz virág lesz, a materiálisabb kos énem pedig arra gondol, hogy lehet ebben valami.
Csak van minden növénynek védelmezője, az adott növényt varázserővel ellátó lénye, akik vannak, védelmeznek, de harcolni nem tudnak. Ha letéped a védencet, odébb állnak. Beköltöznek a mellette növő másik növénybe.
A személyiségem másik formálója, a lágyabb szűz aszcendens azt sugallja mikor növényt szedek, hogy mindent köszönjek meg.
Megszoktam, megköszönöm.
Jön ez magától.
Megköszönni amit kapok, megsimogatni amit megsebzek a késemmel, amivel leszedem egy-egy részét.
Nem irtok, nem pusztítom ki amit találok, ott hagyom a felét legalább.
Nem durvulok, nem szedem gereblyével a bodzát, nem töröm le az ágat, hogy elérjek egy gesztenyevirágot. Azt szedem le, amit ad a fa. Az az enyém, a többi az övé.

Az említett két jegy biztos viaskodik bennem, hiába mondják, hogy bizonyos kor után (6-10-14??) az aszcendens a meghatározó, azt hiszem a saját példámon látva, nem állíthatunk ilyesmit, mert bizony ott van mindkettő. Nálam a hitetlen, bizonytalan és lobbanékony kos, és a magabiztosabb, rendes és kedves szűz is.
Mikor melyikre van szükség, az van porondon.

Most egy méterre tőlem két veréb repül el a járda felett, civakodnak valamin.
Mosolygok, aranyosak.

Mikor kiültem, az éjszakai esőfelhők maradéka lebegett az égen, dúslakodtak, de már elküldte őket a kelő Nap.
Vagy én.
Mint George Clooney a Kecskebűvölők című filmben, én is felhőt oszlatok :)
Szerencsére nem mindet, a mosolygós Napköszöntő felhő megmaradt.


Tegnap kerti csapot szereltem, némi telefonos segítséggel a helyére került minden, a slagot pedig a lyukas helyeken szétvágva, toldóval kiküszöböltem a lyukakat.
A gyerekek megcsinálták maguknak a medencét, ha már kerti csap, akkor használjuk ki. Én mint normál szülő csak annyit mondtam, bár minden munka ilyen egyetértésben és kitartóan lenne elvégezve! Persze örülök annak ami van, ezt sem nekem kellett megcsinálni.
Egymás locsolásával telt a délután, buli volt.

Ilyenkor nyáridőben a rendes és precíz szűz énemet elűzöm, nem hallgatok a szavára, mikor azt mondja, rumliban élek. Inkább tanítgatom neki, amit tanultam Stephen Hawkingtól: az Univerzum a tökéletlenséget keresi, abba kapaszkodva tud újat alkotni, teremteni. A precíz rendben megtalálja az egyetlen kis eltérést, a századmilliméteres hibát, és belekapaszkodva elkezdi azt húzni, szóval csinálja a rumlit. Húzza el a rendetlent a többitől, a többi meg követni fogja.
Olyanok az atomok, a sejtek és molekulák, mint a gyerekek: a rebellist követik.
Mert az izgalmasabb.
Az emberekről általánosságban (nem az egyénről beszélek) úgy gondolom, vonzza őket is a veszélyesebb, a lázadó, a megmondó ember. Hiába utáljuk, a hangját halljuk, a véleménye áttöri a falakat.
Körülötte van élet.
Még ha nem is igazi sok esetben, és közelről annyira nem is vonzó. Odáig el kell jutni, hogy lássuk azt, a nagyobb hangú mellett lehet több az élet mint a szelídhangú mellett, mégis több az értelmes szó a kevés beszédben, nagyobb az erő a halk hangban.
Inkább kevés jó, mint sok rossz, valótlan.
Inkább a fájó igazság, mint a mézes hazugság.

Kérdésre elgondolkodtam azon, mi az ami nélkül nincs párkapcsolat.
Próbáltam végigvenni mindent, jelen idejű gyakorlati tapasztalat nélkül, és arra jutottam, hogy szerelem mindenképp kell, nekem nem elég a megszokásból adódó szeretet, barátság, nekem bizony gyomorszorító szerelem kell.
Az amelyik fáj.
Ez az érzelem a hűséggel együtt jár.
Még ha állítólag az eggyel fiatalabb korosztály számára (biztos csak egy részének, és biztos a negyvenesek közt is van ilyen) nem nagy bűn az egyalkalmas félrelépés, és a kialakult egzisztenciát nem rúgja fel egy kósza numera miatt, ez szerintem nem járható út.
Ez az anyagiasságnak az a foka, ami szerintem oltári öncsalás.
Én tuti másféle úton akarok járni.
Ahol a hűtlenség előfordul, ott már nincs miről beszélni, az már meghalt, elkopott, nem szerelem többé.
Lehet kocka vagyok ebben, de megengedhetem magamnak, hogy idealista és naiv legyek.
Jó ez így nekem.
Ha szeretek valakit, másra nem vágyom.
Ez nagyon egyszerű.
A más által kínált szex olyan, mint a tejszínhabos kutyaszar, mint a bicikliző elefánt.
Valahogy nem illik össze a kettő.
Ugyan tudom, a dolgok nem feketék és fehérek, de éppen ezért: nem lehet minden szürke vagy színes, nem lehetnek mindenhol árnyalatok, van aminek fekete-fehérnek kell maradni, opálosodás nélkül.

Ami a jó párkapcsolathoz kell még, az az őszinteség. A jelen idejű őszinteség. Mert a tüskéket nem lehet 1-2 napnál tovább benntartani, akkor már kezd zavaróan fájni, ki kell húzni.
A tüske kihúzása, mint az őszinteség: fájhat. De utána tud gyógyulni, nem okoz gennyesedéssel járó elhalást.

Mindegy, csak elmélkedek kora reggel, eljutok a teremtéstől az atomháborúig.
Már reggel 6 óra van, ébred a gyerekhad lassan, már csak annyit mesélek, hogy 9 egész nap van az Iron Maiden-Anthrax koncertig, és utána két héttel lesz Pesten egy ingyenes (!) Omega-Scorpions is, ami nagyon jó, van olyan jó majdnem, mint a tavalyi ingyen ÁKOS.

1 megjegyzés :

  1. Én olyan finoman szedem a bodzát, hogy a tündérek észre sem veszik. De lehet, hogy emiatt nem vesznek észre egyébként a tündérek.

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...