2014. május 10., szombat

Egy téma több oldalról-komfortzóna

A komfortzóna dolog még mindig nagyon sok gondolkodni valót ad :)
Sok példában látom, milyen fontos ez a napi életben. Egyeseknek az, hogy sose hagyják el, sőt meg se közelítsék a komfortzónájuk határait, másnak pedig az, hogy kilépjen belőle amint lehet.

A gyerekek ezeket a határokat még nem húzzák meg élesen. Még keresik azokat, még tágítják a meglévőket. Ha hagyjuk nekik.
Mert amiért nemet mondunk a gyereknek olyasmire ami megvalósítható lenne: ki kellene lépni a komfortzónánkból.
- Anya, szeretnék vágni, kérek lapot.
- Ne vágj, az olló veszélyes.
Pedig csak kéne neki adni egy lapot, egy helyet ahol vághat, és elmondani, mivel jár. Magyarul:
- Oké, itt a konyhaasztalnál csináld, és ami leesik, azt össze kell szedned. Mást ne vagdoss, és az ollóval ne mászkálj kérlek.
Tudom, hogy a gyerekek annyira nem követik még a szabályainkat, legalábbis én ismerek ilyen gyerekeket, de amit többször elmondunk és betartatunk, az előbb-utóbb átmegy.

Ez talán egy gyenge példa, de azt hiszem sokszor azért vannak a gyerekek feleslegesen megijesztve, távol tartva bizonyos dolgoktól, mert a szülő nem vállalja a tevékenységgel járó macerát. Ami neki macera. Mert a gyerek szeret pocsolyában ugrálni, sárban csúszni, 2x2 milliméteresre felszabni rengeteg papírt, szétszórni a lisztet miközben segít, és a többi. De ez nekünk macera, mert rendet a legritkábban tesz maga után. Nem fogja az ötéves lemosni a sarat a cipőről, lisztet takarítani, stb. Ezt nekünk kell.
Akit sosem engednek szabadon, igazán szabadon, az belefásul előbb utóbb az életbe, és szomorú ilyen gyerekeket látni. Akik már meg sem próbálják, akik már titokban sem mennek a vágyaik után.

Van az az eset, mikor a szülőnek az nem fér bele ebbe a zónába, hogy "rászóljon" a gyerekre olyasmiért amiért bizony kellene. Ami miatt sokat kéne beszélgetni, és a saját életén is változtatni.
Például az elhízott, rosszul táplált (nem alultápláltra gondolok) gyerek szülője. Aki kétségbeesve látja, hogy az ovis korú gyerkőc bizony kövér, és vitamint keres, amivel lefogyhatna. Vagy táplálékkiegészítőt ad a gyereknek, amiről olvasott hogy fogyaszt. Ahelyett, hogy dietetikus tanácsát kérné ki, ami minden kórházban, SZTK-ban van, és másképp főzne. Pár egyszerű szabály bevezetésével jelentősen tud alakítani a gyereke külsején. De kényelmetlen, mert kihagyni ezt-azt a táplálkozási láncunkból, ami nem minden esetben pótolható, és nem ugyanazok az ízek elérhetőek, nehéz. Annak pedig aki nem vállalja a kényelmetlenséget ami a változással, a komfortzóna elhagyással jár, ez lehetetlen küldetés. Bizony ebbe beletartozik az is, hogy a saját álláspontunkat sokáig és erősen kell védeni, mert a gyerek próbálkozni fog. Ha eddig csipszet és cukros üdítőt kapott, de most már nem kaphat, akkor szerezni akar, mert függő. No és nem maga akart leszokni, hanem más döntött így. Valljuk be, ezeket a dolgokat magunkkal kapcsolatban is nehéz betartani, akkor is nehéz ha magunk döntünk így, nemhogy a gyerekünk esetében, aki hisztizik, kiabál, sajnáltatja magát, könyörög.
A szülő vagy kiáll magáért, vagy elfogadja: ilyen alkat a gyerekem, nem tudok mit tenni. Gyárt egy ideát, ami mögé bújva csökkenti a felelősség-érzését.

Hányszor mondjuk a gyerekünknek: - Most nem érek rá, ne zargass, ezt be kell fejeznem, dolgom van. Majd elfelejtjük, ő pedig nem jön újra. Nem mondja el, vagy mondja másnak. De kinek?
Lekockásítva: a gyereknek kell a felnőtt társaság is, azon keresztül kapcsolódik a másik, a felnőtt világhoz. Azon keresztül tanul, válik felnőttebbé ő is. Ami ugyan lassú folyamat, és semmiképp nem lesz a gyerekünkből kicsi én. Mert a mi behatásunkhoz hozzáadódik a saját egyénisége, amit én pl. nem akarok eltüntetni. Akkor sem, ha messze áll tőlem bizonyos tekintetben, mert nem is hasonlít.
Szóval kell a gyerekeknek a beszélgetés a felnőttekkel, az ítélkezésmentes, igazán odafigyelő meghallgatás, a véleményének kérdezése, meghallgatása, figyelembe vétele.
Minden gyereknek kell a férfi és a női társaság is. Mivel a világ kétpólusú, az emberi társadalom férfiakból és nőkből áll, így gyermekkorban is mindkettőre szükség van. Ez normál esetben az anya és az apa.
Egyik oldal nem pótolhatja a másikat. Például lehetek én bármennyire vagány anya, lehet velem pl. játékból verekedni, bokszolunk a fiúkkal, harcolunk időnként, nem leszek apa. Nem is akarok. Vannak dolgok, amit semmiképp nem tudok pótolni.

Az egyik legfélelmetesebb téma a szülőknek a szex kérdése. A másik a halál.
Minden gyerek érdeklődik, a saját korának megfelelően kérdez. Főképp ha bekerül az iskolába, ahol már nyíltabban beszélnek a nagyobbak a részletekről. Hozzáteszem: az ugyanolyan tudatlan nagyobbak, hisz pár pornófilmtől nem lesz senki tudós.
Szóval a szexuális felvilágosítás.
Lényeges, hogy annyit mondjunk el, amennyit kérdezett.
Lényeges, hogy mindkét szülő elmondja a saját nézőpontját, a fiú és a lánygyereknek is.
Itt a komfortzóna aktívan működésbe lép.
Mert a szülők legtöbbje óriási misztikummal kezeli a kérdést, mintha valami rejtegetnivaló dolog lenne. Persze nem élünk szexuális életet nyíltan, nem erről beszélek. De ha kérdeznek, akkor válaszolunk, akkor is, ha elpirulunk. Mert azt szeretnénk, hogy a gyerekünk majdani szexuális élete is rendben legyen, tudja amit tudnia kell, és maga fedezze fel amit neki kell.
Mert mindenki szexuális együttlétből jött létre, minden ember él nemi életet, pont olyan normális mint a napi mosakodás.
Egy tegnapi beszélgetés:
12 éves fiam:
- Anya, mostanában miért nem társkeresőzől?
- Mert azokon nagyjából csak szexet keresnek a pasik. Nekem pedig nincs kedvem megkeresni azt az 1%-ot, aki nem ilyen.
- Neked meg ennél több kell, ugye?
- Pontosan.
Ennyi, ennyire egyszerű. Ki lehet mondani, anélkül hogy levinnénk az egészet egy mocskos szintre.

Az én saját véleményem az, hogy aki ezekről nem tud nyíltan beszélni (nem mocskos beszédre gondolok, ismét hozzáteszem), az nem érett a szexre. A nyílt beszéd nem a nagy tömeg előtt való beszéd, hanem mondjuk egy adott emberrel való nyílt beszéd. És a szexnél maradva azt hiszem fontos az is, sőt nagyon fontos, hogy aki gyerekkel beszélget ilyesmiről, az ne csak merjen beszélni róla, hanem ismerje a testét, ismerje a szexszel járó fizikai érzeteket.


A halál is érdekes téma.
Mind meghalunk, ebben nincs vita.
Legalábbis a testünk.
Ki mit tanít ezzel kapcsolatban a gyerekének, a saját hitéből adódik.
A lányom kórboncnoknak készül.
Ez többeknél kiverte a biztosítékot. A saját apukájánál is. Mert legyen inkább háziorvos, vagy annyi más jó és szép része van az orvosi szakmának!
A kórboncnok miért nem szép?
Az egyik legátfogóbb ismeretanyaggal rendelkező orvos! Rengeteg kutatás és felfedezés tárháza, bár én nem csinálnám, de jónak és szükségesnek tartom. Ha pedig ez vonzza, akkor ebben támogatom. minden orvos találkozik a halállal, mert az élet része.
Jobban örülök ennek, mintha mondjuk ügyvéd akarna lenni.

A poént a végére hagytam, az adrenalinfüggő macskáról. Aki elhagyni kényszerült a komfortzónáját. Mert ő az ablakon jár ki, immár 3 éve, mióta itt van. Hisz az ajtó közelében kutya van. A kismacskák viszont az ajtón át közlekednek, ezért a nagyot is kidobtam párszor ott. Morgott, fújt, nem tetszett neki. A napokban viszont azt láttam, hogy óvatosan közelíti az ajtót, majd mikor látja hogy nincs veszély, kiszalad. pedig nyitva volt az ablak...

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...