2014. május 22., csütörtök

Kickstart

Megint semmi nem történik.
Ilyen érzés, pedig dehogynem.
Csak amikor a lelki takarítás mégsem ért véget, mikor még mindig van kidobálni és pucolni való, akkor némely időszak olyan, mintha megállna az idő.
Most kicsit azt hiszem keresetlen leszek, előre szólok, lehet nem lesz értelme annak amit írok, de ez is ki kell jöjjön.
Nem tudom van-e hosszútávú értelme annak, amit csinálok. Hogy igyekszem rájönni a hibáimra és változok. Hogy mikor a régi Heni visszajövöget és lereagál valamit, akkor tudatosan vizsgálom, kihívom a fényre és ha úgy találom hogy nem szeretem vonás, akkor megsemmisítem. Egyszer, sokszor. Mert visszajár, mert nem halt meg. Csak némely vonásában szükségtelen a léte.

Mert úgy gondolom másképp akarok élni, viselkedni, de valahol mégsem látom értelmét ennek.
Hogy azt gondolom ki kell várni azt a kapcsolatot, ahol tényleg azt érzem: EZ az. Nem a nagy ő, csak legalább azt a minden stimmel érzést, hogy elfogadás van, szeretet és a mérleg egyensúlyban van, mint ahogy a két ember kapcsolata is egyenrangú.

Tudjátok, olyan tényleg-szeretet.
Emellett olyan könnyű lenne kisiklani, megelégedni az ennél kevesebbel, azzal ami 1-2 helyen rendben van, de gyakorlatilag megalkuvás az egész. Megalkuvás és játszma.
Könnyű lenne, de nem akarok játszmázni, ennyire nem hiányzik az hogy ne aludjak egyedül. Pedig milyen sokan csinálják ezt. A sok éves megszokás, az összecsiszolódás, szeretet, de semmi láng. Ez nekem már nem kell.

Tudjátok mikor kialakul egy helyzet, és azt megszokjuk, nagyon nehéz visszarázódni egy másik körforgásba. Elképzelni is nehéz milyen az.
Főleg ha nagyon régen volt olyasmiben részem, amit el akarok érni.
Szóval megszoktam az életem, nemcsak megszoktam de jó is nekem, és nehéz elképzelni azt, hogy ebbe hogy fér bele olyasmi ami teljes változást hoz.
Emellett mindig volt bennem olyan érzés, hogy nem is kíváncsi rám senki.
Mint ahogy a blognál is így voltam vele, mikor kezdtem, hogy nem biztos hogy nem csak egy nyilvános, egy olvasós napló lesz ez. Most is furcsa látni a számokat, mennyien olvastok. Az érzés az életben is ott van, miért lennék én érdekes, mikor unalmas vagyok?
Áhh, azt hiszem tükör ez, pedig nem szoktam unatkozni.
De azt hiszem, az hogy milyenek vagyunk részben a külvilág visszahatásaiból derül ki számunkra. Hogy másoknak mi jön le rólunk, mit látnak meg a viselkedésünkből, reakcióinkból. Ha pedig nincs igazán külvilág, akkor nincs miről visszaverődjön a fény, láthatatlan az egész történet. Így hihetem magam unalmasnak.
Más kérdés, hogy ha reagálok valamire, lehet hogy a korábbi életeseményeimmel kapcsolatban reagálok, magyarul nem az illetőnek szól a dolog, csak épp nem tudok mást produkálni. És nem érti.
Könnyebb lehetne, ha nem keresném a válaszokat, ha csak élnék.
De ha ez van a fejemben, akkor ennek teszek eleget. A kutatásnak, válaszkeresésnek.


4 megjegyzés :

  1. Mindenki a saját szűrőjén keresztül keresztül lát téged. Amúgy szerintem az emberek olyanok mint Pom-pom. Hol ilyenek, hol olyanok. :))
    Unalmas pedig nem vagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Erika, és ez a Pom-pom hasonlat nagyon tetszik :)

      Törlés
  2. 2 éve mentem át nagyjából ugyanezen az úton, amin most te jársz. a különbség, hogy végül együtt maradtunk és 2 menny és pokol év után azt hiszem sínre kerültünk. a többi egyezik, hasonló gondolatok, érzések jártak/járnak bennem is. a legnehezebb az önmagammal való őszinteség volt. járom még az utat, de egyre inkább tisztába jövök önmagammal, a világgal. nem könnyű, de hiszem, hogy ezek az elmélkedések végül visznek valahová, ahová kell....
    szívesen olvaslak, megértem a gondolataid. cy.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm hogy leírtad.
    Mindig meglep, bár valahol tudom, hogy mennyi ember küzd hasonló dolgokkal :)

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...