2014. június 10., kedd

Fiam!


Megkértél magyarázzam el, mi az amit pontosan ugyanúgy gondolunk Vele.
Én hirtelen nem tudtam  semmi okosat mondani Neked, megkérdeztem Őt.
Ő azt mondta, némi gondolkodás után (hiába, no, nem olyan könnyű a kérdésed), hogy mi mindketten sok sebet szereztünk, sok csalódáson estünk át, és tudjuk milyen szerelem az, amit akarunk.
Két önálló ember vagyunk, két egész, mégis a köreink egyesítése után lesz egy közös, egymásba fonódó, egymás nélkül nem élő kör, ahol csak egymást támogatva, kiegészítve élünk majd.
Tudjuk, ezt a másikban találjuk meg.

Lehet szégyen, de ebből ennyire emlékszem.
Mert hallom a hangját, zizeg a fülemben, és nem a szavakra emlékszem, hanem a mondandó lényegére.
Ma én is megfogalmaztam Neked, de nem tudom mire mész vele.
Hisz csak önmagam tudom adni, nem tudom más szavaival kifejezni a bonyolult képet.

A szerelmet nem lehet elmagyarázni, mint ahogy a közösség, összetartozás érzését sem.
Érezni kell, és akkor tudod érezni, mikor átéled majd. Akkor megérted majd, miről beszéltem annyit, és oly bonyolultan.
Értik akik átélik, átélték.
A többieknek csak szavak, mondatok.

Vele abban értünk egyet, hogy összetartozunk.
Hogy egymást keressük sok éve, és most jött el az időnk.
De ez spirituális, Te pedig az anyag oldaláról közelítesz, megfogható választ keresel.
De nem tudok Neked okos és jó választ adni ebből a megközelítésből, mert a szerelem nem az anyagból ered.

Testi szerelem nincs.
A lélek tartja életben a testet, nem a szív.
Persze, most visszakérdezhetsz, hogy akkor ha meghal a szív, mi van?
Akkor meghal a test is, így az anyagi logika szerint a szív tart életben.
De én nem erről beszélek.

Vannak a testnek anyagból eredő szükségletei, például hogy a szív verjen, a keringés rendben legyen, a szervek működjenek.
De lélek nélkül Fiam, ez az egész csak egy adag hús.
Kómás félhalott.
Vannak, akik halott, mélyen alvó lélekkel rendelkeznek. Sokan közülük azért, mert sokat csalódtak, sok a tüskéjük, óriási fal mögött rejtőzve élnek, csak a fizikai testüket tartják életben.
Ha két ilyen félhulla találkozik, még akár szerelmet is érezhetnek. Érezhetik a közösséget, egyetértenek dolgokban, összerakják amijük van.
De két félhalott sosem lesz élő, csak egy egész halott.
Én is voltam halott, éltem halott kapcsolatban.
Semmi nem történt.
Az élet él, a motoros funkciók működnek, lélegzünk, eszünk, iszunk, tán szeretünk is valahogy.
De halott anyag az életnek csak egy szeletét ismeri, azt éli.
Az anyag létét.
Igazán ÉLNI nem tud, mivel nem ismeri az összes szeletet, dönteni sem tud igazán.
Nem tud repülni.

Másokat követ, mások gondolataiból alkot arc poeticát, így ő, mint személy, mint lélek, szabad lélek, nem létezik.

A szerelem mindenképp abból indul, amiből az igazi közösség-egyetértés-együtt lélegzés érzése is: a magam szeretetéből, önmagam elfogadásából.
Úgy, ahogy Bridget Jones.
Elfogadom magam, tudok derülni magamon, de változtatni nem akarok azon, amin nem lehet.
Láthatom a hibáim, de kesergés és önutálat nélkül teszem ezt.
Tudom, hogy mi az ami jár nekem, és ezt meg is kapom.
Mert valahol van mindenkinek valaki, aki pont azt a pakkot akarja, ami az illető.
Az egészet, egyben, minden jóval és hibával együtt.

Szóval ebből indul ki az, hogy félelem nélkül adom át magam neki, mikor először találkozunk, mikor megismerkedünk és rádöbbenünk: Úristen! Megvan! Ő az!
Átadom Neki azt, ami és aki vagyok, megmutatom a lelkem összes rezzenését, és Őt ez érdekli.
Figyel, tanul engem, én pedig Őt.
Nem ismerem a kedvenc színét, nem tudom az óvodai jelét, sőt, nem tudom hol született. Ezek a fizikai világhoz tartoznak. Persze meg fogom tudni ezt is, mert érdekel, mert fizikai világ nélkül lelki, éteri sík sincs.
De most más érdekel, nem a checklist.

Még el kell mesélnem azt, mikor fénysebességgel száguldotok egymás felé, akkor a találkozás mindenképp egy apró megtorpanás.
Pofán vág az intenzitás, rettentően megijedsz, beleremegsz, szíved kiugrik.
De nincs racionalitás, átléptek abba a dimenzióba, ahol nincsenek más emberek, nincs múlt, nincs jövő, csak Ő és csak a Most.
Nincs környezet, az én-határok elmosódnak.
Döbbenet van, hogy ez létezik, mert hallottál róla, tudod hogy van, de sosem érezted, láttad, tapasztaltad. Megnyugszol, pedig még mindig hihetetlen az egész.
Kicsit hihetetlen csak, amikor a racionalitás előtör a kavalkádból, de igazán kicsit.
Mert egyébként nincsenek félelmek, nincsenek kételyek.
Én valaha tudtam, álmodtam róla, hogy létezik félelem nélküli szeretés, létezik olyan sebesség amivel most szembesülök, létezik az az ember, aki nem fél elkötelezni magát egy egész család mellett, akivel ezt még meg fogom élni.
De messziről oly távolinak tűnt.
Miről beszélek?
Két hete is távolinak tűnt!
Szóval lassan a megtorpanás okozta ijedtség eltűnik, visszazökkensz az új kerékvágásba, mert a régit elhagytad.
Ez így van jól.
Tudjátok hogy egymáshoz tartoztok, egy pillanat alatt beilleszkedtek a másik életébe.

Elmondom még, aki sosem ijed meg semmitől, az nem is bátor.
Az a bátor, aki félelmeit legyőzi, szépen egymás után.
letépi magáról a félelem energiarabló démonait, kiűzi lelkéből a szipolyozó gondolatmagvakat.
Félelem nélküli élet tán nincs is.
Mind félünk, néha rettegünk.
De ezek pont olyan érzések, mint a befordulás, "semmi nem történik" érzés.
Olyan állapotok, amik elindítanak valamit.
Valami sötét anyagban való létezés után kibújunk a fényre, megszületik az új, a más.

Amiről Te kérdeztél fiam, arról nem tudok beszélni Neked.
A lelki együttélésről nincs tankönyvi példám.
Nem lettél okosabb, de egyszer megértesz majd.
Mert megkérdezted, mi a kívánságom most?
Én azt mondtam: semmi.
Megvan mindenem.
Csak annyit kívánok, Nektek, a gyerekeimnek is legyen meg majd egyszer ez a teljesség.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...