2014. február 27., csütörtök

Vasaljunk---- herét

Most komolytalankodnék kicsit.
Vagy nem, de mindenki eldöntheti maga, minek veszi.
Vannak ezek a bulvár homo sapiensek (annak készültek, de valami félresiklott), nevek nélkül, mert nem akarok megjegyezni ennyi szemetet, másrészt én sem tudom ki kicsoda, miben szerepel, mert tévét akkor látok, ha leporolom anyámét.
Igaz, ott vannak a wc helyiségben ezek a ruppótlan újságok, amiket anyám olvas, és betétcsomagoló lesz belőlük. Néha belepillantok, majd mint tüzes vasat eldobom, mert brutál.
Arra jók, amire a wc helyiségben gyűjtjük őket.

De eszerint nem jó helyekre vagyok feliratkozva a facen, mert időnként szembejönnek.
Mint ez a faszi, aki kivasaltatta a heréit.
Tőlem mondjuk a csókáknak is odaadhatná, mert annyira randa, (mármint a fickó) hogy a fal adja a másikat.
De hírértéke van, biztos hogy az újságos standon erről szól minden címlap.
Egészségére mindenkinek, akinek ez a megbeszélendő témája akad csak a barátaival, családtagjaival.

De tudjátok mit? Az én véleményem pont annyira fontos, mint a herevasalás.
Nekem, a vélemény tulajdonosának számít, a többségnek lényegtelen.

Eldönthetem, érdekel-e valami annyira, hogy beengedjem az aurám mögé, és kiakadjak, megbántódjak, akármi. Ez a saját döntésem. Pár napja kicsit megbántódtam egy véleményen a korai hajammal kapcsolatban, miszerint az madárijesztő. Azután rájöttem: egyrészt csak egy vélemény, másrészt nem engem tükröz, nem kell hogy bántson. Valószínűleg a vélemény alkotóját sem tükrözi, hisz nem hiszem hogy emiatt felületes lenne, ítélkezős, vagy ilyesmi, csak mondta ami eszébe jutott.
Velem is előfordul, bár egyre többször vissza tudom fogni magam, és megtartani magamnak azt, amiről úgy hiszem, bántó lehet. Pedig véleményem az van.

Mondom is nektek, ezekről az ilyen volt ilyen lett sztárokról:

Nekem Bon Jovi akkor is jobban tetszett hosszú hajjal...

James Hetfield (Metallica)... no nem mint férfi, hanem mint énekes. Jöhetne a helyi klubba is énekelni :)

Bruce Springsteen szépen öregszik :)

 Hogy az a fránya kokó miket csinál az ember orrával...
 Tommy Lee. Anno tetszett. Most ránézek, és ha szembejönne, az út túloldala lenne az én helyem. Olyan jó putrilakó feje van.
 Slash. Valamiért tetszett. Hogy miért? Már nem emlékszem.
 Axl Rose. A hangja mint egy gonosz manóé. Öregségére a feje is.
Azért jól énekel, de inkább sose lássam élőben.





2014. február 25., kedd

Keserves

Istenem, mennyi dolog van, amin járhat a magamfajta agya!
Például az, hogy hová lett a világból ez meg az.
Például az olyan férfiak, akik negyven körül nem kezdenek aktívan lebomlani, agyilag és fizikailag is.
Komolyan.
Ez huzat érzékeny, az vérnyomásproblémás, amaz hangos hang érzékeny, meg ilyenek.
Kezdem azt hinni, hogy innen már nagy léptekkel közeledik a halál.
Pedig basszus, ezek a legszebb éveink nekünk nőknek, akkor ők miért olyanok, mint az oszló hulla?
Vagy már megint általánosítok?
Nem teszem.
Az vegye magára és sértődjön be, aki magába nézve ilyesmire emlékszik az elmúlt három napból, esetleg a tükörbe nézve azt látja, sárgás a szeme fehérje, és még nem kezdett bele egy aktív májregeneráló diétába.
Én személy szerint nem bántok ezzel senkit. Nem emelek ki olyasmit hogy túlsúly meg ilyenek, mert egyrészt az említett dolog nekem is van, másrészt nem a súlyon múlik, hogy milyen módon kezeljük kisebb-nagyobb bajainkat.
Ez a neveltetésből ered, és önmagunkhoz való viszonyunkból.
Van akinek szent az orvosi szó, főleg ha olyan az ítélet, hogy élete végéig ezt szedni kell, én nem így teszek. Bár nálam ilyen nem hangzott el, de esély van rá, miért ne lenne. Túlsúlyos vagyok, NEGYVEN éves (ez nagybetűs, mert sokszor EZ a szó fejezi ki valaminek az okát), és sokat amortizáltam a testem terhességekkel. Naponta ott kéne ülnöm valami nyavalyával.
Nem járok dokihoz. Bár az új szabályok értelmében három évente el kell menni, no akkor elmegyek, bár nem tudom minek.
Jóvanhaggyuk az önfényt.

A téma továbbra is a férfiak elanyátlanodása.
Tudom, mi nők meg hülyepicsásodunk, de én ezen sem sértődnék meg, ha valahol olvasnám, mert nem veszem magamra. Én ugyanis nem vagyok hülyepicsa.
Csak közepesen.
Ezt elismerem.
Enélkül nem tudnék túlélni.
A hülyepicsaság kimerül abban, hogy kell egyfajta hülyeség és hiszti hajlam is, hogy a diliházat megfelelően vezetni tudjam. Hiszti hajlam nélkül nem tudnám kezelni az övékét. A gyerekekét.
Én vagyok az, aki stressz helyzetben megnyugszik, bölcs Buddha lesz, aki mindenre tudja a megoldást, majd hisztizik ha megoldódott a helyzet, elmúlt a baj.

Az elmúlt évem mérlege: hülyepicsa.
Mégis.
Mert olyan állati hülye pasikkal kezdtem, illetve kezdtek velem, én meg folytattam, hogy csak na.
A véremben van, hogy nem tudok normálisat bevonzani?
Sokat akar a szarka?
Aztán csak kapkodja a fejét, mert nem olyan lovat akart?
De szerencsére nem kötöttem ki egyik mellett sem, áldom az eget.
Vagy nem én vagyok a hülye, hanem a világ?
A normális egyedek, akik korban jók lennének még/már házasok, vagy mint nyáron megállapítottam, lentebb mentek egy korcsoporttal. A negyvenes pasiknak a 20-30 éves csajok kellenek, a negyveneseknek meg maradnak a jelentkező húszasok?
Kinek kell az?
Kor-rasszista vagyok, 35 alá is meggondolva mennék. Mert eljön az az idő, mikor zavaró lehet majdan. Persze nem feltétlen, hisz a szerelem nem ismer határokat, de már őszintén szólva azt sem tudom, voltam-e valaha igazán szerelmes.
Nem tudom definiálni mit is jelent ez, mert amikor éreztem, annyi ideig nem tartott, hogy ezt most meg tudjam mondani. Hogy mit jelent.
Szóval a mérlegre pillantva, a múlt évire, kérdezném, ha lenne aki felel, hogy mi a jó megismerkedés?
Neten, levelezve: nem.
Mindenképp mást látunk, mint ami van, akár képen, akár gondolatokból.
Elsőre legalább a külső legyen igazi, ha már a jellembeli dolgok, viselkedés, és egyéb nem látható dolog úgyis apránként derülnek ki.
Nem vagyok ám most társkereső oldalon, a legutóbbi: "felhív-randizunk-rájövök hogy semmi de semmi nem fog meg benne-haza" dolog után töröltem magam. Mert ez sem jött be. Nem akartam több ilyet, meg egy darabig mást sem.
Amúgy azóta sem értem, miért kell az egy pasinak, hogy 20 perc ismeretség után meg akar csókolni? Én, nemhülyepicsa, azzal akarok csókolózni, aki vonz, aki már ismerős, nem valami 20 perces idegen, és legalább egy OLYAN pillantásváltás megvolt már.
Kölcsönösen.
Mondjátok meg: sokat akarok?
Örülnöm kéne, hogy 5 gyerekkel a hátam mögött legalább randizom néha?
Hát nem.
Ez nem én vagyok.
Nem a gyerekeim száma vagyok, nem a kilóim száma vagyok, nem csak a Heni vagyok, ennél sokkal több. Erre mondom én azt, hogy inkább egyedül döglöm meg, de egy bizonyos szintnél lentebb nem adom. Komolyan. Nem feltétel Ákos vagy a Metallica szeretete, nincs testalkat vagy hajszín elvárás, és nem is tudnék olyat mondani, ami elvárás lenne pár alap dolgon kívül. Legyen olyan mint én. Aki minden baj és hiba ellenére okos és szép (...), tud mosolyogni, felülkerekedni minden bajon, tudja vidáman kezdeni a napot, tudja kezelni és játszani az életnek hívott játszmát. Eljön velem Metallica koncertre, akkor is ha nem szereti, én meg esküszöm elmegyek akár mulatós együttes fellépésére is ha kell és ha van ilyen. Ami nem utolsó a fontossági sorrendben: legyen szabad, érzelmileg és kapcsolatilag is.

Egyébként meg sok-sok csapdában vergődő embert látok, nőt és férfit vegyesen. Nem csak a házasság/kapcsolat csapdájában, sokat az elvárások csapdájában, önmaguk csapdájában.
Erről szól a dal, az egyik kedvencem.
Szép estét mindenkinek!

Kora tavaszi reggel

Milyen jó néha az óvodába vezető út!
Persze a legtöbbször olyan, mintha egy lépést mennénk előre, kettőt-hármat hátrafelé. Olyankor úgy érzem, sosem érünk oda, pedig közel lakunk hozzá.
Ma az erdőn át mentünk. Kérdeztem, kinek van kedve a madárdalos erdőben menni? Mindenkinek volt.
Megtárgyaltuk, hogy a madarak eddig a túlélésért küzdöttek, énekeltek, csipogtak télen is, de ilyenkor sokkal felszabadultabb a daluk. Többféle hangon szól, egész mások a mondataik tavasszal és nyáron is.
A kis vízmosáson ócska fahíd. A közepétől ugrunk, ne csússzon a lábunk a vízbe.
Innen Lívia története, aki szerint alattunk nem szakad le, csak a rablók alatt:
Közben talál egy diót, megállapítja hogy szereti a diókat, amik nem lyukasak.
Beszélünk a gombákról is, miért van annyiféle. Megtudják, hogy minden erdei és mezei hulladéknak, ami természetes, másféle lebontó gombája van, ezért van az, hogy másfélék vannak a fenyvesben, mint a tölgyesben.
A természet eltakarít maga után, és igyekszik az ember után is, de az sokkal nehezebb. Én úgy hiszem, végül akkor is a természet fog nyerni, legfeljebb rámegy az emberiség.
Ezt persze nem mondtam a gyerekeknek.
Szili megállapította, hogy a Föld egy növény, mert van magja is.
Megállapította, hogy mindenhol ott van az élet, és a szeretet is.

Hétvégén megint megtréfáltam Lívit, de ő nyert.
Káposztás tészta volt, kért:
- Tutrot téttát kélek.
- Milyet??? Tükrös tésztát?
- Nem! Tutrotat!
- Csuprosat? Az milyen?
- Tutor. Piti, nem láttit (pici, nem látszik, és mutatja az ujjaival, milyen pici egy szem cukor). Tó, tat édet (só, csak édes).


2014. február 24., hétfő

Igazából farsangi jelmezt kéne varrnom...

... de mi lenne, ha nem írnám le a sok gondolatot?
Elfelejteném.
Egy időre biztos.
Nem tehetem.
Inkább leírom.

Barátság, ismeretség.
Nem ugyanaz, ugye?
A barát/nő ismer, talán jobban, másképp mint a szüleid, jobban mint a házastársad. Mert ha mindent átívelő barátság, akkor talán régebb óta tart, mint a házasságod. Az ő véleménye elfogadható, akkor is ha fáj amit mond. Feltéve, hogy nincs mögötte önös érdek, nem arról szól, hogy lealázzon, a maga hasznára, hogy többnek érezze magát.
Az ismerős mire fel mond olyat, ami bántó lehet, ha egyszer semmit nem tud rólam, max. amit gondol, vagy amit én elmondtam?
Attól hogy két könyvet elolvasok az oroszlánszelídítésről. nem mennék be a ketrecébe egy ostorral felszerelkezve. Csak elmélet, semmi gyakorlat. Ez az ismeretség szerintem, ami felszínes.
Ezt túlbeszéltem, nincs célom a mondanivalómmal. csak egy vélemény.

Tudjátok mi az ami rohadtul zavar a világban? Többek között az alkohol és társai. Az, hogy megtehetek mindent, taníthatom a gyerekeim arra, hogy mi a jó és mi a rossz, de vannak kikerülhetetlen dolgok. Pl. nem tehetek az ellen, ha valaki a kocsmába motorral/kocsival jár. A rendőr sem tesz ellene, senkit nem érdekel, max. engem. Amíg az emberek a családtagjaik ilyen dolgai mellett elnéznek, addig a kívülálló mi a fenét ugrabugrálna?
Beszól hóeséskor egy figura: sosem söpröm le a járdát, pedig a 80 évesek megteszik. Mondom neki: oké, nem mindig van időm, de ha van, megteszem, ne pampogjon nekem. Különben foglalkozzon azzal, hogy mire fel jár motorral kocsmába? Rá más KRESZ vonatkozik? De megy tovább, úgy tesz mintha nem hallaná.
Olyan most, mintha rossz kedvem lenne, pedig nincs. Csak eszembe jutott ez a dolog, és folydogálnak a gondolatok egymás után.
Azt sem szeretem, mikor valaki anélkül, hogy kérdezne, ismerne, véleményt alkot, de ez ellen nem tehetek. Nem lehetek szimpatikus mindenkinek, nem is célom. Annyit tudok tenni, ami nem is megerőltető, mert magától jön: kérdezek ha tudni akarok valamit. Tök mindegy kitől kell megkérdezni, nincsenek korlátaim. Kirának mutattam tavaly ezt. Vonatállomáson voltunk, valamit kérdezett tőlem a vonatokról. Mondom fogalmam sincs, de itt egy MÁV ruhás figura, megkérdezem. Jaj, Anya, ne már! De megkérdeztem, az ember pedig készséggel válaszolt, mert az emberek szeretik továbbadni a tudásukat bizonyos mértékig.
Ennyi.
Ha kérdés van, fel kell tenni.
Veszíteni való nincs, max. nem lesz válasz.

Azt nem tudom, kitől kéne megkérdezni, mennyire normális, ha kisgyerekekkel foglalkozó nevelő piaszagú, és nem cukorbeteg? Nincs köze az én gyerekeimhez, csak gondolkodom. A piások általában takargatják a takargatnivalót, mentolos rágó és társai vannak ebben segítségükre, de nem mind. Aki még jobban takargat, a piással együtt élő. Mert saját kudarcként éli meg azt, ami maximálisan a másik ember gyengeségéből fakad. Holott annyira látszik az emberen ha piás, annyira lerí róla! Tagadni a nyilvánvalót? Hogy hülyének is nézzenek? Biztos az én hibám, de ezt nem értem.

A másik, hogy míg én elmagyarázom a gyerekemnek, hogy alkesz génekkel sem, de amúgy sem célszerű a dianás cukor megvétele és fogyasztása, addig más szülő ezt nem teszi meg. Én itt is annyit tehetek, hogy a gyerekeimmel értetem meg azt, mi a rossz és mi a jó. Felesleges lenne eltiltani, másik szülőnek szólni, mert ettől még egyrészt semmi nem változik, másrészt ismerünk mindnyájan talán olyan szülőt, aki terel ha a gyereke problémásságáról esik szól. Terel, támad, az én gyerekem nem ilyen-ezik, biztos más vitte bele, otthon nem olyan, stb.
Alkoholprobléma az egész világon van, drogprobléma is, nem árt megismerkedni mihamarabb a veszélyforrásokkal, kiművelni magunkat a szlengekből, árakból, mindenből amit nem árt tudni. Mert a veszélyt, mikor eljön, fel kell ismerni, másképp csak elfedni tudom magam elől.

Vírusirtó

Koncert és zenejelentésekkel kezdem.
A Metallica idén Bécset választotta Magyarországhoz legközelebbi színhelyének, de oda nem fogok elmenni. Nem mondom, jó lenne, de nem beszélek németül. No meg a jegyvétel is visszatart, másra kell a pénz. A szállás nem érdekelne, elaludnék vagy elmeditálgatnék a pályaudvaron is a vonatra várva, ami hazahoz.
De ez csak játék a gondolatokkal, mert nem megyek. Valószínűleg ha akarnám összejönne, de annyi minden más van amit magam előtt tartok tervként, hogy ez most nem fér bele a listába.
Nézem a fickókat, és mindegyik levágatta a haját. Mindegyik kedvelt énekes.
Bon Jovi, Bruce az Iron Maidenből, James  a Metallicából.
Sztereotíp, hogy a rocker legyen hosszú hajú?
Ja, az.
Főleg hogy a zenei élményen nem változtatott semmit, ugyebár.

A hajmosószappanom nyújtotta tartósság érzeten viszont változtat, hogy Kira mindig a kád szélén hagyja. Mennyire meglepődtem, mikor valaki mondta: hónapokig elég egy szappan. Jéé, mondom nálunk pár nap, mert Lívia kádat mos vele mikor fürdik (nem koszosba ül, csak ez a szórakozása), Kira a kád szélén áztatja. Bár azt mondja sosem hagyja ott, én módosítom: sosem rakja el.

Még ugyan hideg van, de a tavasz már a levegőben motoszkál. A madarak csicsergése más, a tulipán bújik elő, szép minden. Lassan jönnek az erdős bejegyzések, most már semmi nem tarthat vissza majd :)
Kicsit álmos vagyok, mert Buksi éjjel megint chatelt, wifis kutya. Valami távoli rokonnal beszélte meg a történéseket, halkan, de ugatott vagy fél órát.
Tegnap megint gépet takarítottunk, porszívó, medencepumpa és elemlámpa segítségével. Kira feltette a nagy kérdést: akkor most melyik a gép? És mutat a gépházra, illetve a monitorra. No, mondom, jó hogy nem felvételi tantárgy az informatika. Kezdjük a hardverek felsorolását édes lányom. Azt nem hagyta, hogy a belsejét is elmagyarázzam, nem érdekli a videókártya és az alaplap, de talán jobb is...

Képzeljétek, megint okos ügyintézővel volt dolgom a héten. Jeleztem a szolgáltatómnak, hogy rohadt lassú a net, mióta sávot szélesítettek.
- Azért keresem, mert jelezte, hogy problémája van a sebességgel. Megkérdezhetem hol mérte?
Majdnem mondtam, hogy centivel és colostokkal próbáltam a műhelyben, de nem vezetett eredményre, így maradt a sebességmérő weboldal.
- Ezen és ezen az oldalon. A sebességmérő jót mutat, azt amiért fizetek, de a torrent mégis lassúbb, sokkal.
Elkezdte magyarázni a megabit-megabájt átváltást, de nem hagytam.
- Nézze, engem ez igazából nem érdekel, mármint hogy egy film 2 vagy 12 perc alatt jön le. Az érdekel, hogy böngészni nem lehet. Percekig tölt egy oldal, ha valaki a telefonon wifizni mer, már abbahagyós az egész, mert nem érdemes várni.
- Lehet hogy a vírusirtó vagy a tűzfal lassítja a rendszerét.
- Évek óta nem használok ilyeneket, mert lassítanak. Inkább fél óra alatt újrarakom a gépet, ha gond van vele.
- Akkor lehet hogy felment rá valami vírus.
- Valahogy éreztem, hogy ezt fogja mondani. Nem mászott fel. Lassú lett, újrainstalláltam, lassú maradt. Az installálás C meghajtó totális formázásával zajlik, tehát a problémám nem oldotta meg.
- Milyen böngészőt használ?
- Mozzilát. Miért?
- Nem próbálta a Chrome-ot?
- De, valószínű próbáltam, mivel nem vagyok kezdő, ez kiderülhetett (köcsög viszont igen, ezt Nektek mondom, de ő is rájöhetett). Míg a Firefox a CPU-ból 30-50%-ot használ, a Chrome majdnem 100%-ot.
- Mennyi memória van a gépében?
- 512 MB RAM
- Az nagyon kevés!! Amiatt lehet a lassúság!
- Itt áll mellettem a barátnőm, egy falu, pár utca különbség, neki 4 GB RAM-ja van, 2 magos processzorral, ugyanolyan szar az egész. Ezért én nem fogok RAM-ot venni.
De tudja mit? Nem jutunk semmire, ne raboljuk egymás idejét. Azt azért elmondom, marhára bánom, hogy még tart a hűségidő. És ezt utálom a faluban, hogy ennyire nincs választék netszolgáltatókból.

Persze, nem kell annyit a nettel foglalkozni, ezt már Nektek mondom, de azért egy alap elvárása lehet az embernek, nem? Amúgy tisztelem, hogy ennyire próbálta megoldani a gondom, de ami bosszantó, hogy dilettánsnak néz, mert a felhasználók többsége nem ért hozzá. Másnak biztos be lehet magyarázni a vírusirtó szükségességét, lassítását, RAM-okat, de kicsit durva az egész.
Mindegy, mivel megoldani nem tudom, nem foglalkozom vele, míg betöltenek az oldalak mással foglalkozom.
Egyébként egyszer történt nagy baj a gépemmel, mikor az egész winchester elszállt: felraktam és le akartam futtatni egy vírusirtó programot. Soha többet.

Egyébként totál békés és kedves lény vagyok, de nem vagyok a szolgáltatók álma, az tuti.

2014. február 23., vasárnap

Fészek


Csapongás, mert nincsenek összeszedve a gondolatok.
Sokfelé járkál az agyam.
Mostanában sokat van fent a zsidó dombon, hiába, rég voltam a fák között, ki kell mennem.
Csak múljon el a sár.
Járkál még a jövőben, gondolkodva azon, miként is hozom össze a sok tervet, ami befészkelte magát.

Be kéne hoznia  gázt, legalább az udvarba, azután majd apránként megvenni az anyagokat, és mikor megvan, akkor a házba is. Meg kell csinálnom a nyári konyhát szeptemberig Kirának, mert tanulás szempontjából jó lenne neki egy saját hely. Ajtót és ablakot kell rajta cserélni, szigetelni, és rendbe rakni. Kémény van, fűteni lehet. Hideg víz van, egy mosdókagylót oda lehet rakni, ahol lehet legalább innivalóhoz jutni. Áram is van benne, amennyi neki kell, arra elég az egy szál vezeték, ami oda megy.
Úgy vagyok vele, hogy inkább a házamra költöm azt a pénzt, amibe a kolesz kerülne, ahol megintcsak nem biztosított a nyugis tanulás. Kéne a házra eresz, hogy ne romoljon tovább a vakolat állapota, van olyan tetőrész, ahol léceket kell majd cserélni, és a konyhát is rendbe kell végre tenni. Újra kell rakni a rossz vakolatot, a hiányzót részt felvarázsolni a befalazott ablakra (3 nagy ablak volt, egy szerintem még mindig felesleges), és kimeszelni. Azon most nem is gondolkodom, hogy a vizet a konyhába be szeretném hozni, ez eszembe sem jutott. Majd jövő évben, és akkor egybenyitom a konyhát a mellette lévő sufnival, amiben csak a fagyasztók vannak, de tuti étkező lehetne. Most borítékolom: sosem fog ott enni senki, megszoktuk a szobában.
A fürdőt nem ártana csempézni és járólapozni, mert az még mindig gyatra. Emellett gáztűzhelyet akarok venni, mert hiányzik a házi kenyér, és még van pár apróság.
Azon nem gondolkodom miként fog ez mind összejönni, mert úgysem tudom. Csak akarom, ennyi. Az akarás és a szeretnék közt annyi a különbség, hogy szerintem az "akarom"-ban több az erő. Mégis a körbeírásra tanítjuk a gyerekeket, bár én 80%-ban díjazom az "akarom"-ot.
Szóval a család földhöz ragadt, szebben szólva két lábbal a földön álló tagjai szerint kérnem kéne, hogy akinek van, és nélkülözni tudja, adjon megmaradt építőanyagot meg ami kell.
Láttam már ilyen hirdetést, a faluban is, egyet is értek vele, csak nekem nem megy. Holott pont én mondtam valakinek pár napja, hogy ha el akarsz érni valamit, akkor le kell vetned a gátlásokat, és kiposztolni a facebookra. hogy milyen munkát keresel.
Én azon gondolkodom, hogy láttam egyszer ismerősnél olyan kültéri ajtót, amit ők készítettek osb lapból és tetőlécből, hungarocellel vagy mivel bélelve. Ennek utánanézek. Már csak ember kéne, aki megcsinálja. De nincs ezermester a családban, majd kitalálom mi legyen, vagy csak kérem a nagy univerzum-kosárból, elhiszem hogy megkapom, és majd valami történik.
Azt hiszem ha néha a kaja így kerül az asztalra hó végén, akkor nagyobb falat is menni fog.

Hisz koncertet is vágytam, álmodtam magamnak, majd épp Iron Maident hallgattam, rákattintottam valami érdektelenségre, és megláttam a koncert beharangozását: mind-mind véletlen lenne? Dehogy.

Tegnap pont azon gondolkodtam, elfogyott a kókuszolajos, Szili által egyenesnek nevezett fogkrém, csinálni kéne. De halogattam, van más munka, majd. Erre éjjel írt az az egyetlen ember, aki szokott kérni, hogy szeretne megint: lehet is csinálni. Minden napra jut ilyesmi nálam, van aki szerint véletlen, én nem szeretem ezt a szót használni.

Visszatérve, van akinek az jön be, hogy hirdetést rak ki a vágyairól, szükségleteiről, de azt gondolom mindnyájan másképp közelítjük meg a nagy kosarat. Egy közös van: mind megtesszük amit tudunk, nem csak várjuk a galambot.
Mert ha elkezded másképp csinálni, akkor a világ rááll a kibocsátott hullámaidra, és ahhoz igazodik. Ha te változol, a világ is változik veled. Nagy igazságok, nem csak szavak.
Néha hatalmas tengerként képzelem el az életet, ahol mindenki hullámokat kelt. Minden cselekedetünk elindít valamerre egy adag hullámot, az arra élő halak és növények életét megváltoztatva. Nem nagyon, csak kicsit. Ha nagyok a hullámok, akkor nagyon. A sok apró kis vízcsepp, akár a kis kavicsok, mindig ott vannak, ahol épp lenniük kell.
Mindenki másképp udvarol: van aki a hajad húzza meg, van aki virágot vesz. Nem biztos, hogy a virágos fog győzni, van mikor a hajhúzás jön be. Hogy mi ez a mondat itt a végén, így visszaolvasva az egészet nem tudom eldönteni. csak jött, és írtam.

Találtam:

Minden emberben fa lakik.
 Ágaira fészkel a hit,
S dalol, mint valami madár,
 Míg le nem üti a halál.

Minden fában lélek lakik
  Az emeli az ágait,
És fészket óv, szélnek feszül
  S szenved – már majdnem emberül.

/ Ratkó József /

2014. február 22., szombat

Madárijesztő, azaz csapongok mint egy repülni tanuló madár

Azt hiszem a ledolgozandó "problémám" a külsővel kapcsolatos.
Mindig bántott, ha igaztalannak éreztem az aktuális beszólást. Most, ebben a pillanatnyi fizikai állapotban nem fog bántani, ha azt mondják: nagy a segged, mert igaz. Tudom, persze, tehetnék ellene, többet kéne mozogni, és nem kifogásokat felhozni a másik oldalon, de mire elfogy a feladat, túl fáradt vagyok. És sokszor van úgy, ahogy sokakkal: majd holnaptól.
A lényeg, hogy a gátlások és önértékelési problémák vékonyan is megvoltak. Sosem láttam szépnek magam, hol ezért, hol azért. Azt gondolom, ez mindenképp belülről jön, hisz mikor épp jó az élet, mikor jó kedvünk van, sokkal szebb minden. Erről lehet beszélni millió mondatot, ez szerintem tény.
Mikor lapos, család által 6 szálnak csúfolt hajból egy napon sörényt tupíroztam, nem érdekelt ki mit mond, nem érdekeltek a tanárok, csak azt láttam: a lapos haj megszűnt. Mondhatták hogy dühös wc kefe, szélcsatorna szökevény, madárijesztő, nem számított, mert nekem tetszett. Rocker is voltam, lázadtam minden ellen. Most mégis bánt, ha az akkori képemre azt mondják: bazmeg, hogy tudtad ezt tenni magaddal?
Szívesen visszakérdeznék: mégis mennyit tudsz erről? Van valami rálátásod az akkori gondolkodásomra? Életemre? Vagy csak van egy hülye, senkit nem érdeklő véleményed? Ítélkezel, úgy, hogy semmit nem tudsz? Na hagyjuk.

Igen, biztos itt köszön vissza az, hogy minden erőfeszítés ellenére még mindig könnyen ítélkezem én is, de én legalább dolgozom rajta, hogy elhagyjam ezt a rossz szokást. Azt hiszem mindenkinek van olyan kamasz vagy gyerekkori képe, amin lehetne poénkodni, jópofának gondolt, de nem bántónak szánt dolgokat mondani, de higgyétek el, bántó tud lenni.

Más téma.
Vagy nem is, ki tudja.
Az emberismeret nem egyszerű dolog. Szerintem ebben sem lehet általánosítani. A legkedvesebb-rendesebbnek kinéző figurák sokszor a legnagyobb genyók, míg a vadállat rosszfiúk és lányok kedvesek és szinte simulékonyak. Bár azért szerintem sokszor fedi a külső a belsőt is, de nagyon sokszor csak takargatási célt szolgál. A vastag smink az elbújást a világ elől, a hajfestés sokszor önelfogadási-megfelelési kényszerrel kapcsolatos gondokat, a hízás védőháló a világ ellen, a teletetovált-piercingesek sokszor azok, akiknek mindent tiltottak, szóval ezek csak az általánosítások, és vannak az ettől eltérőek.

Az a helyzet, hogy aki mellett nyugalmat érezhet az ember, azt nehéz megtalálni. Sok az önértékelési probléma az emberekben, azt kezdem hinni, hogy nincs is olyan aki totál rendben van. Illetve van. Az elképzeléseimben. Vagy valami filmben láttam. Tudjátok lehet egészséges bizonytalanság valakiben, de olyan, ami pl. ok nélküli féltékenységben mutatkozik meg, a másik leértékelésével talál magának erőt, az beteg.

Az is marha szar tud lenni, mikor félreismersz valakit. Mikor mondjuk egyszer csak nem jelentkezik az, aki barátnak vallotta magát. Azt mondja, bármit megbeszélhetünk, hisz barátok vagyunk, majd egyszer csak egy hosszú beszélgetés után vége. Keresem mi rosszat mondhattam, de rájövök: semmit. És továbbra sem értem, miért ismertem ennyire félre? Hülye vagyok? Ja, az vagyok, mert más faszságát magamra veszem, és azt hiszem rólam szól, én hibáztam. De nem!!
Nem rólam szól, az félreütött pingpong labda nem amiatt romlik el, aki kapja, hanem amiatt, aki adogatta. Megint oda lyukadtunk ki, hogy soha semmit nem szabad várni senkitől, csak magamtól. Az az egy ember van a világon, aki feltétel nélkül érdeklődik és szerethet, ha hagyom neki.

Bassza meg, néha olyan jó lenne a boldog tudatlanság, nem az önismereti játszmák és agyalások... na mindegy.
Ja, a madárijersztő:
Én, 14 évesen. Osztálytársam mondta: pont 15 éve volt. Igen, én is így emlékszem :)




2014. február 21., péntek

Rémségek

Leírom nektek Lívia fülfájásának a történetét.
Fájt a füle, 1-2 hete. Elvittem dokihoz, aki azt mondta, zsíros a füle, mást nem lát. Kérdem, hogy akkor most mi van, hisz mossuk. Vegyek fülmosószettet, paraffinolajat, azzal ki lehet varázsolni a lerakódást, amit mosással nem. De a magamfajta nem vesz kőolajat, még ennél is ritkábban keni a gyerekeire. Így mikor a héten megint panaszkodott, fülpucolóra rakott tömény ricinust tettem a fülébe óvatosan-reggel. Este kimostam, kitörölgettem, és csodásan kijött minden.
Paraffin, mi?
Anyád.
Kábé annyira veszem komolyan, mint mikor bevilágít a torokfájósnak a torkába, 1 méterről belenéz, és felírja a fájdalomcsillapítót. Egyébként nem tömörítésre használom nekik a fültisztítót, nem befelé nyomkodom, hanem beleteszem nedvesen, és körbe tekergetem a fülben.
Amúgy is idegesítő az egyen-emberekként való kezelés. Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma gyógymód sem. Semmiben. Nem érdekelnek a klinikai kutatások, a hülye statisztikák, mert mind csak arra valóak, hogy elhiggyük: nem egyének, hanem egyenek vagyunk. Francokat!!
 
A fülfájás amúgy elmúlt, most Szabolcs beteg.
Tegnap is itthon volt, egész nap feküdt, nem evett. Este velem akart aludni, és szerencsére megengedtem. Mert kábé óránként ébredt valami rémálomra, olyanra, ami semmiképp nem rémes, de neki valamiért az volt.
Pl.
- Kira azt mondta 60 fogam van!!! Anya, sose vegyél 60 darabos kirakót! (ez nagyon összekeveredett)
Én mondtam neki:
- Oké, megmondom Kirának, és nem veszek, de aludj.
- Nem merek.
- Figyelj. Ettől félni olyan, mintha megmutatnám a kezem: nézd! 5 ujjam van! És te félnél tőle.
Erre Szili, aki szintén ott aludt:
- Igen, ez félelmetes, mert 10 ujjad van... - és nevet félálomban.
Szabolcs következő rémálma:
- Csináld vissza a bolygót, mert remeg!! (mikor hirtelen felébredünk, sokszor van ilyen remegés, ez normális amúgy)


Csoda-e hogy reggelre mosott kakiként ébredtem? Helyem sem nagyon volt, ugráltam vízért, megnyugtatásért, szóval azt terveztem, elintézem ma amit muszáj, és nem csinálok semmit.
Ami azért mégsem helytálló, mert mire a muszájjal végzek, jönnek haza az ovisok, és kezdődik a második műszak :)

Fészre írtam, de idebiggyesztem:
Esti mese a minimaxon:
Gyerekeknek (kutyák azt hiszem) pénz kell, ezért eladják a tévét. Anyu-Apu keresi a tévét, majd meglesz, de már másé. Adnak érte egy autót, ami nem az övéké. Sebaj, a tévé megvan. De milyen autót adtak? Ki tudja...
Következő snitt: eltűnik otthonról a vasaló....
Mi a bánat van????
Totál agybaj.

Szilinek letöltöttem a Lego gyártás folyamatát bemutató filmet. Először azt hittem unalmas lesz alig 6 évesen egy ilyen film, de tévedtem. Végignézte, 50 perc volt.

És már itthon vannak, minden helyiségben villany, zene, duma, köcsögözés (egymásra). Zajlik az élet.

2014. február 20., csütörtök

Pingpong



40 év.
Még mindig van egy hónap, de sokat gondolok rá.
Nem azért mert zavar hogy jön, kicsit sem.
Talán kicsit azért, hogy egyszer majd elmesélhessem, mi minden jó történt velem ekkor.
Hogy ne csak olyan évfordulóim legyenek, mint például: a 30. szülinap környéke, mikor is kiléptem az előzőből.

A tavalyi, 39. szülinap, mikor a legutóbbiból kiszálltam.
Nem kellene, hogy ezek a szétmenések, amik valahol egy kudarcidőszak lezárásai, ekkora nagy dolgok legyenek. De azt hiszem ezek nagy dolgok, hisz mindenképp nagy változást hoztak, akár kint, akár belül. És valamihez kötni kell őket, nekem pedig így egyszerű. Szülinapok környéke.

De nézzük más szemszögből.
Igen, valahol negatív hangzású, hogy az volt a jó a 30. szülinapban, hogy lezártam a 10 éves rabságot. Nem aznap, nem konkrétan akkor költöztem el, de akkor, előtte pár héttel döntöttem el, hogy ez a pokol alja, megyünk felfelé. Igen, negatív, mert olyan őrjöngés közeli erőltetett jókedvet látok az akkori magamon. De mégsem negatív, mert belegondolok, hogy lett elég erőm a lépéshez, aminek kivitelezése nem volt mindig könnyű, de nem álltam meg. Hittem magamban, hisz eljutottam oda: ennél minden jobb, az egyedüllét is, bármi. Otthagytam a fél házam, a két imádott kutyát, és csak a 2 gyerekkel mentem. Igaz, utána mindent visszakaptam, de küzdelem volt.

Akármennyit gondolkodom, hívogatom az emlékeket, mindenképp több a jó az emlékekben, mint a rossz.
Ostorozhatom magam, hogy milyen hülye voltam ezért vagy azért, de a mostani Henit szeretem. Akkor is, ha tudom: 10 év múlva hülyének fogom nézni a mostani magamat. De visszatérve: az események, a velem történtek tettek ilyenné, amilyen most vagyok.

A tavalyi szülinap nem vízválasztó korban, hisz "csak" a 39., de valami mégis történt. Megtanultam, hogy egyedül jó, jobb mint valami energiarabló kapcsolatban élni. A leckék egyértelműek voltak, a pasis próbálkozásoknál mindig mellényúltam. Pedig nem is lehet általánosítani, hogy túl kevés vagy túl sok ideig zajlott az elő-ismerkedés levélben és telefonon, mert hol így, hol úgy történt. Ami hiba volt mindnél, hogy konkrét dolgokat akartam, fogalmaztam meg még a megismerkedések előtt, miszerint ilyen vagy olyan legyen. Minden alkalommal bejött, hozva magával az utánfutót. A kedves aranyos pasi olyan bizonytalan volt, hogy szarni is az anyja engedélyével ment, a magabiztos pedig akkora tahó, hogy a wc-t sem csukta be míg használta.
Na szóval: sikerült megtanulni, hogy nem kérünk konkrétumokat a nagy télapózsákból. Annyit kérni elég,: legyek én olyan lelki és fizikai állapotban, hogy megtaláljuk egymást azzal, akivel kell. Legyen ez szerelem, barátság, felszínes haveri viszony, netes ismeretség, bármi. De hozzám illő jó emberekkel hozzon össze a sors.
Valami tanulnivalóm még bizonyára van, mert még mindig csak próbadarabokat kapok a sorstól. Mindegy, teszem amit tennem kell, azután majd lesz valahogy. Úgy még nem volt hogy sehogy se lett volna, ez a nagy bölcsesség.

Más téma.

Általánosítsunk.
Vegye magára aki akarja:

40 év a nő életében.
A 40. életévünkre lassan megtanuljuk: nem vagyunk királylányok. Azt a szerepet átvették a kamaszlányok. Pedig milyen jó volt menőnek lenni... bármi legyen is a menőség fő kritériuma. Most nem kéne. Nem is akarok királylány lenni.
Ezt túlbeszéltük.

Rájöhettünk már: a boldogság nem egy másik emberből jön számunkra, ha bent nincs meg a hajlam, semmitől nem leszünk boldogak. És vagy megleljük ezt magunkban, vagy örökre keresők maradunk. Boldogságkeresők.
Keresheted a gyerekedben, érezheted úgy: benne megtaláltad, hisz ő szeret, de egyszer majd elmegy, és akkor mi lesz? Rátelepszel? Érzelmi zsarolásokkal tartod magad mellett? Elrontva a házasságát, életét?
Faszság. A gyerek élete az övé. Nem mondhatod meg mit kezdjen vele, csak egy darabig. Sokan azt hiszik az a másik ember az övéké, úgy formálhatják, ahogy kedvük tartja. ha nem olyan, akkor faragnak még rajta. Azt hiszem, csak kiismerhetjük őket, és csak magunkat alakíthatjuk úgy át, ahogy mindenkinek jó. Úgy, hogy a gyerekeink hülyeségeit is elfogadjuk, élni tudjunk velük. Ami nem megváltoztatható, ahhoz én igazodom, ha szeretem.

A partnertől várjuk a boldogságot?
Ez egy pingpong meccs. Azt a labdát tudja visszaadni, amit te adsz neki. Ha nincs meg benned az önszeretet, egy idő után ő sem tud majd szeretni. Egyszerű képlet, semmi egyetemes tanagyag. Csak pingpong.


Sokan rájönnek arra, hogy csapdába kerültek, és kiút nincs. Majd később, visszanézve látják: kiút volt, de valamiért nem merték észrevenni.

Rájövünk: bármennyire egyetértünk egy-egy bölcsességgel, és magunkénak érezzük, hiába bólogatunk okosan, megélni ezeket, és helyesen cselekedni nagyon nagy odafigyelést igényel. Az a bölcsesség az enyém, amit valóra tudok váltani.

Nem tudom mi irányítja a világot, a legtöbb embert.
Félelem?
Elismerési vágy?
Szeretetvágy?

Mitől félünk?
Változó, de a legtöbbször olyasmitől, ami nincs ott, ami sosem jön el.
Vagy csak nagyon soká, de addig is felesleges rágódni rajta.
Egyszer meghalunk.
Ki így, ki úgy.
A halálban csak a miként a titok (idézet: Men in Black 3).
Nincs mit félni tőle, elkerülhetetlen.
Örülök, hogy nemt udom mikor jön és miként.
Eljátszottam már a gondolattal, mi lenne ha mind tudnánk mennyi jut, és miként fog véget érni.
AZ lenne csak a nagy para!!
Jobb ez a boldog tudatlanság, ha nem párosul hipochondriával.

Elismerési vágy?
Jó lenne ha mindent elismernének amit tudunk, de lássuk be: sosem fog bekövetkezni. Mert nem lényeges, ki mit gondol rólunk. Nincs jelentősége. A magam véleménye számít. Tudok-e tükörbe nézni, büszke lehetek-e magamra. Minden ember magából indul ki, akkor is igaz, ha közhelyes. Aki negatív, nem fogja látni: mekkora dolgot csináltunk, mert a saját szemszöge nem engedi, hogy észrevegye a jót és a szépet.
Sok embert ez hajt, hogy elismerjék: ügyes, okos, szép, akármilyen. Ha ez nem megy, akkor hipochonder lesz, legalább azt elismerjék: ebben igaza van, hisz olyan beteg. Láthatóan. Ki akar ilyen lenni? Senki? Akkor tovább.
Van aki a sok figyelemhiány miatt panaszkodó lesz. Egyre többen elkerülik, akkor még elkeseredettebb, már csak a rosszat látja, vele semmi jó nem történik, és a végén beledöglik a nagy magányba, rákot kap a visszaható negatív energiáktól. Ez kinek kell? Senki? Tényleg? De miért??

Szeretetvágy.
Nagy dolog, kell hogy szeressenek. És lehetőleg ne csak a kutya.
De nagyon nagyon fontos: a szeretet is pingpong. Az a labda jön vissza, amit elpasszoltunk. Ha szeretem magam, más is kedvelni, szeretni fog. Ha elfogadom magam, másnak is könnyebben megy.
Fontos még, hogy a világ tükör.
Ha mérgesen nézel a világra, az sem fog mosolyogni. Csak azt fogod észrevenni, aki mérges. Azt fogod látni: ennek így kell lenni, a világ ilyen.
Nézz körbe: milyen jellegű dolgok alkotják az életed? Jó neked? Örülj, adj érte hálát, és lépj tovább. Segíts valakinek, akinek élete rosszabb mint a tiéd, mosolyogj az emberekre.
Ha nem jó neked, akkor miért nem jó? Mi hiányzik? Miből van túltengés? Mit változtatnál ha tudnál? Tedd meg. Döntsd el: megteszed. A döntés már egy lépés a cél felé.

Pillanatnyi boldogság, pozitív életérzés.
A pillanatnyi boldogság kiterjeszthető. Számomra ez olyan, hogy mikor rossz a kedvem, mikor sírnék vagy sírok, akkor tudom: ez most kell. Erre is szükség van, a mérleg elv így működik. De mikor csitul a fájdalom, akkor tudom hogy vége.És látni kezdem megint hogy miért is jó nekem. Mikor épp rossz, akkor sem bombázom a tudatom olyan gondolatokkal, amik rombolnak. Ha fáj, akkor azt kell átélni, de nem úgy, hogy közben negatív dolgokra gondolok.
Szerintem nagyon egyszerű.



2014. február 18., kedd

Erő?

Honnan az erő?
Nem tudom.
Azt sem, hogy tényleg erős vagyok-e.
Vagy csak úgy látszik.

Vegyük sorra.
Anyámtól a kórházban elloptak 18 ezer forintot, ami valaki más cuccainak az eladásából származott.
Ki kell fizetni.
Nekem, ki másnak?
Ráadásul tegnap véletlen kiürült dezodoros flakont rakott a kályhába, és úgy reagál rá,mint egy 5 éves gyerek: le se szarja, mi történhetett volna ha mondjuk galvánelem van a szemetesben. Aminek a tartalmát nem öntjük válogatás nélkül a kályhába!!
De ez is azt mutatja, hogy amit kiadok a kezemből, annak a felelőssége is rajtam marad.

A klaviatúrám elázott, mert éjjel a falról leesett egy kép a nyomtatóra, amibe tegnap ragasztós papír szorult: kiszedhetetlen, újat kell venni (évi 1 nyomtató....), szóval egy bögre víz a nyomtatóról a klaviatúrára, ami most meghalt. Elővettem a hétvégén kapott billentyűzetet. Ezt nevezhetem szerencsés véletlennek, de ez  a kapott darab nem kezeli a szóközt, olyan az írási sebességem rajta, mint mondjuk Szabolcsnak. Ez a szar nem tud írni,de legalább nem ír "j" helyett "k" betűt, mint a vizes. Ami remélem estig kiszárad, bár gyanús hogy vehetek másikat. És azt hittem, a márciusi pénzem nincs leterhelve különleges kiadásokkal.

Kevin heti egy alkalommal rosszul van, feje fáj, torka fáj, mindene fáj: szabadnap igény. Ma ezt nem hagytam. Most jön haza, mert a suliban is rosszul van. De őszintén szólva nem tudom komolyan venni, ha a külső tünetek nem támasztják alá a szövegét. Mert annyiszor csak kamu. Addig tart, míg ki nem mondom: maradjon.
Hogy miért van ez, csak tippelni tudok. Mert más rezgésű mint mi, a nagy átlag, emiatt nehéz és megterhelő neki a közösségi élet. Jobb ötletem nincs.
De kicsit hülyének érzem magam.
Kicsit azért mert nem vettem komolyan reggel, kicsit meg még mindig nem hiszek neki. Mert drámázni nagyon tud. De igazából 5 drámabajnokkal élek, hisz a saját érdekében mindegyik óriási előadásokat rendez.

Szabolcsnak ma majdnem leszakadt a lába, nem akart suliba menni, mert Kira reggel hozzáért, vagy rálépett, nem tudom. Minden reggel óriási stressz, míg el nem indulnak. Van hogy kétszer visszajön valamiért, a busz pedig időre megy a megállóba...
De Lívia legalább ma azt mondta én vagyok a legjobb, és a legszebb.

Ez a blog néha csak panaszfal.
Időnként ez is kell, és legalább kiadtam.
Itt most "kipanaszkodom" magam,és akkor mehetek nyugiban melózni.  Szerencsére a házat sem kell elhagyni hozzá. Bár ma lehet hogy egy erdei séta jobb lenne, és hasznosabb is, de épp van itthoni dolog, ami most nem várhat.

Erő?
Nem tudom.
A felsorolt gondok ellenére is szerencsésnek érzem magam,  nem hagyom hogy elárasszon a tehetetlenség, hiszek a mérleg-elvben, hogy jó időszakok után időnként hullámvölgy van, ezt is el kell fogadni. Ettől még nem minden rossz, ami meg mégis, abból valamit tanulunk.
Ez az egész talán a példa arra, hogy amin nem tudok változtatni, azt elfogadom, a hozzáállásomon javítgatok, nem drámázok, mert minek???  Ha ideges vagyok, körülöttem mindenki az. Mikor rendszeresen feszült voltam, nagyon látszott a gyerekeken is. Rendszeres köhögések, torokfájások, kisebb betegségek voltak a reakcióik.
Valahogy mindenki védekezik a stressz ellen.
Van aki horgol, van aki piál, van aki a partnereit váltogatja, hogy ne kelljen szembenézni az esetleges fájdalommal. Én szembe nézek a gondokkal, és kiröhögöm őket. Jönnek, mennek. Azt hiszem még mindig több a jó, mint a rossz. Vannak a tágabb környezetemben olyanok, akiket lehetne irigyelni, mert mondjuk nincsenek anyagi gondjai, szép nagy a háza, van férje, felesége, munkája, mindene ami tárgy vagy olyan,ami elveszhet. De kevésnek van a szemében igazi nyugalom. Boldogságról ne is beszéljünk. A sok jó, kézzelfogható jó dolguk ellenére valami nincs rendben odabent náluk, ami kintről is látszik.
Nem cserélnék egyikkel sem.



2014. február 16., vasárnap

Tetap és keringő

Lívi és a beszéd, mármint a tiszta beszéd még mindig hadilábon állnak.
Kira kérdezte múltkor:
- Lívia, mikor tanulsz meg beszélni?
Mire Ő, felháborodva:
- De én tudot betélni.
Igaz. Tud, csak néha szótár kell hozzá. Szili a fordítógép. Ha Ő épp ott van, akkor fordítja mit mond a húga.

Tegnap jön ki a konyhába, makarónit evett. Totál paradicsomszósz a szája, keze.
- Télet tetapot.
Én az elfoglaltság csúcsán, épp kavargattam valamit, félfüllel figyeltem.
- Nyissam ki a csapot?
- Nem. tetapot.
- Lívia, nem értem. De látom, hogy koszos vagy, mossunk kezet.
- Nem. Tetap. Muttál, tat pilot.
Szóval  ketchup, ami mustár, csak piros.
Kész activity professzor lesz.

Múltkor is vagdos még, de indulni kell az oviba.
Mondja:
- Méd ollódot.
- Mi oldódott? Mi a problémád??
- Anya, nem élted?? Nyissz nyissz (nitt-nitt). - és mutatja az ujjaival.
Mennyire nézhet hülyének minket vajon? Hogy nem értjük, pedig ő mondja.

Még róla lesz szó (innen kezdve rendesen írom amit mondott, nem fonetikusan).
Jön most reggel, hogy az oviban vannak mérgező bogarak.
- De nincsenek, csak az óvónéni mondja, hogy a butább gyerek ne fogja meg, ne egye meg, vagy ilyesmi.
- De ki enne bogarat? - kérdi
- Vannak országok, helyek, ahol esznek bogarat, mert nincs más. Máshol azért esznek, mert állítólag finom.
Még a hideg is kirázta :D
- De mi nem.
- Nem, mi nem eszünk bogarat.
- És miért van ennyi bogár?
- Mert ha nem lennének, mi sem élhetnénk, ezért vigyázni kell rájuk.
- De miért?
- Mert eltakarítják a szemetet, a halottakat (oké, civilizáció, szóval max. az állati dögöket). Ha nem tették, akkor a Földet elárasztaná a bomló szemét és hús, és a keletkező gázoktól az emberek és a fák megfulladnának. Szóval ha nem akarsz bogarat enni és simogatni ne tedd, de hagy őket élni.
- Oké.
Megbeszéltük.

Ülünk a gépnél, bogár és béka képeket nézegetünk, mikor lát egy molylepkét.
- Az ruhát eszik, ugye? - kérdi.
- Igen.
- Ott is egy!!
- Az csak muslinca. Az gyümölcsöt eszik.
- Emberhúst nem???
- Nem Lívia, nyugodj meg, embert nem eszik.
Nemrég elmagyaráztam neki, miért is kell megtörölni a lábunkat. Mert ugye begombásodhat. Ez már érdekes képeket vetített a lelki szemei elé, szerintem erdei őzlábakat látott az ujjai közt. Mondtam neki, nem, nem olyan gomba, hanem csak egy fehér, viszkető valami, amit így hívnak.
- De kisgyerekeknek nincs, ugye?
Én megnyugtattam, hogy nincs.
Szóval ilyesmiben néha füllenteni kell, mert látom a rettegését :)

Mint Szabolcs, aki elfogadta kiskorában  bárki eljövendő halálát, csak az enyémet nem. Szóval mindenki meg fog halni, de Anya nem. Már persze tudja, hogy én sem fogok örökké élni :)


Kira keringő fotója:
Oké, hiányzik a  mosoly, de feszült délelőtt volt. A fodrászt nem értük el, de végül megérkezett..


A család három legszebbje :) Kira, unokahúgom, Lívia

Lívia, Szili, én, Kira, Bence
Kira és Dia
a haj

2014. február 15., szombat

Támasz: kell vagy nem kell?

Tudjátok mi hiányzik legjobban?
Az a fajta intimitás, ahol biztonságban érzem magam, mert a másik ott van.
Mert bármennyit beszélünk erről, egyedül nincs meg, erős vagyok és bátor, de ha baj van, akkor mindenképp egyedül vagyok.

Nem tudom megmagyarázni.
Mindig van kihez fordulni, van segítség, akár hallgatóság, akár lelki támasz, akár anyagi, de valami akkor is hiányzik. Okos lehetek, minden lehetek, érthetem és elfogadhatom, hogy magamban keressem az erőt és védelmet, mert végül csak ez számít, és még gyakorolni is tudom ezt az év legtöbb napján.
De időnként, mikor kicsit letörve érzem magam, okkal vagy csak úgy, akkor jó lenne.
Ez igazából olyan, mikor elfogy az erő, tölteni kell az akksit, és elsőnek kintről keresi az ember. Majd rájön, hogy mivel nem adatik meg, így megkeresem a forrást magamban.
Azt hiszem az a kapcsolat, ami totál egyenrangú, ott az embernek nem kell várni semmit, mert magától VAN.
Nem kell azon agyalni, szabad-e ilyet kérnem, szabad-e gyengének lennem, mert egyszerűen mindez természetes.
Hogy az ember, a legerősebb is gyenge időnként, néha kell az a külső támasz. Majd megint megerősödünk, és megállunk magunktól.
De szerintem senki nem várhatja el sem magától, sem senki mástól, hogy egyforma intenzitással legyen szerető, barát, tanító, tanuló,  társ, ember. Természetes a hullámzás. Valami okozza az időjárás változásait is.
Olvadás után jön a szél, hogy felszárítsa a nagy dagonyát.
Természetes a váltakozás mindenben, miért magunktól várnánk el, hogy folyton 100% legyen a teljesítmény?
Szülőként ráadásul ott a család gondja, ott van minden gyerek gondja-baja, annyi mindennel kell foglalkozni, hogy saját magunk épülésére, feltöltésére kevés idő jut.
És akkor beüt a krach, itt a probléma, és tudom hogy megoldom, tudom hogy nem tud segíteni senki, mert mindennek oka van, és az innen ered, de mindenképp jó lenne, ha valaki csak úgy magától megkérdezné, mert észrevenné: mi a baj?

Amiről még beszélek,a  támaszték.
Ha másra támaszkodsz, a támaszték eldőlhet. Önmagát is meg kell tartania, és téged is. Minél jobban támaszkodsz, az annál jobban gyengül. Ez nem ideális.
Önmagunkat erősíteni jó, megkeresni a hibákat, a válaszokat megfelelő rálátással és kívülről való szemlélődéssel: megoldható.

Vegyes érzéseim és kérdéseim vannak itt bent.
Például az, hogy miként vehetem a bátorságot arra, hogy más embert terheljek a bajaimmal, mást gyengítsek a negatív hullámokkal, miközben elmesélem a bánatom, miközben én ledobva a terheim, erősödöm? Szabad ezt?
A másik oldal, hogy igenis szabad, hisz a párkapcsolat, család, a barátság pont erről szól persze sok minden más mellett.
Egymás támogatásáról.
Mégis annyi ember van egyedül, akinek van párja, családja, és még nagyjából rend is van körülötte, mégis egyedül van, mert magányos sziget.
Én nem vagyok az.
Mennyi ember van, aki támaszt keresve majd nem találva alkoholhoz, droghoz fordul támaszért, tudjuk milyen végeredménnyel.
Én nem ilyen vagyok.

Én minden fentebb leírt dolog ellenére sem érzem magam magányosnak, lelki betegnek.
Nem érzem, hogy rohannom kéne párt keresni, mert egyre nagyobb meggyőződésem, hogy keresni kár, mert jön az ha itt az ideje. Az keres, akinek hiányzik valami önmagából. Ez az egyik fele, a másik, hogy aki keres az talál. Nem értem én ezt már.
Az biztos, hogy nekem most nem hiányzik senki, nem érzem magam olyan állapotban, hogy pasizzak.   Így aztán nem erről szól ez az írás.

És bár pár apróság hiányzik, most épp a költségvetést érte nagyobb kár, de meg fogom oldani,  minden oké.

De akkor mit is akarok?
Azt hiszem csak elmondtam ami bántott, ami MOST hiányzott.



Spontán

Nem ismersz, nem értesz.
Ismerős szlogen, igaz is.
De vajon ki ismeri saját magát?
Annyira, hogy semmin ne lepődjön meg.
Van az, hogy azt mondom: innentől nem gondolkodom hosszan semmin, spontán reakciókat fogok követni. Kira iskolaváltása volt ilyen, bár egyszer kis időre meggondoltam magam, de az első spontán döntés volt helyes, mert a változás amit az eredeti iskola ígért nem történt meg.

Jó volt spontán dönteni, azt gondolom igazolt az élet. Nem mondom, hogy nem lett volna jó a felvételije ha marad, sőt, lehet ugyanilyen lett volna, de jobban érzi magát a szigorúbb (normál szigorúsággal bíró, azaz a befolyásos szülő gyereke pont annyi joggal rendelkezik, mint a nem befolyásosé) iskolában.

De eltértem.
Tehát spontán döntök, de ezt ugye nem lehet mindenben alkalmazni.
Van mikor gondolkodni, fontolgatni kell, mi is lesz a jó.
Szilinél még az előző tanévben gondolkodtam, vajon jó lesz-e ennek a Legómániás gyereknek, aki órákat bíbelődik (még a rajzai is olyanok, hogy kb. 676 részlet alaposan kidolgozva), szóval hogy ne maradjon-e még egy évet oviban, játszani.
De közbe jött a törvény, betölti a hatot, mennie kell.
Oké, akkor az első gyerekem lesz, aki 6 évesen sulit kezd, ez van, én nem fogom ráfogni hogy ilyen-olyan bajai vannak hogy maradhasson, megy.
És az egyik legjobban teljesítő az ovis éves felmérésben.
Kétségtelen: suliban a helye.
Tudom, nem kizárólag a szülő érdeme ha okos és ügyes gyereke van, de valahol kicsit megerősít: minden hülye ellenvélemény ellenére jól csinálom. Azaz nem rosszul.
De ez is érdekes nézőpont ám!
Ha jófejű és okos a gyerek, akkor azt hozta magával, nem a szülő érdeme. Ha hülye (butább mint a többi) vagy rossz, akkor a szülő elrontott valamit.
Aztán a fene tudja mennyi ebben a rontás, a genetika, és mennyi a sors.
Nézzünk engem.
Egy bizonyos családi, hosszan tartó probléma miatt 6. osztályos koromban elkezdtem nem tanulni. A bizonyítványom előtte normális volt, akkor nagyon rossz lett. Kiabálhatnék most anyámmal: miért nem vette észre a jeleket, hibáztathatom a halott nagyanyámat, miért nem vette észre, hogy a lánya mit tesz és hogyan, de felesleges lenne. Írtam már, és tényleg így gondolom, azzal kell foglalkozni ami van és lesz, nem azzal ami volt. Én tudom mi miért alakult így, ennyi elég.
Szóval alakult ahogy alakult, rossz tanuló lettem, és jó suliba esélyem sem lett volna bekerülni. De így legalább tudok varrni, elég hasznos az is (Tudjátok mennyi rugdalózót meg egyéb ruhát varrtam, mikor a két nagyobb gyerek baba volt? Szóval igen: nagyon is hasznos. És tegnap jött pont egy utcában lakó kislányon szembe egy kabát, amit Kirának készítettem régen, majd kinőtte és odaadtam. 3. generációs, és még legalább 2 gyerek hordani fogja akiről tudok)

Maradtam autodidakta, amely tanulási forma sokkal többet nyújt számomra, mert ez párosul a kísérletezési vággyal, hajlammal, bátorsággal-sokszor ugyan muszájból, de az sem rossz.
Nem korlátoznak "úgysem sikerül" hiedelmek, és olyanok sem, hogy ez vagy az, x okból logikailag nem jöhet össze. Mivel nem tudom kipróbálom, és nagyon sokszor sikerül is.

Szóval lettem aminek lennem kellett, azt hiszem a helyemen vagyok és szeretem az életem.
Szóval genetika?
Okos családból származom, szépek is vagyunk, de nincs köztünk egyetemi diplomás (főiskolai van). Azt hiszem 1-2 kivétellel mind sikeresek vagyunk azon a szinten, ahol élünk. Ha a siker fokmérője nem a vagyon vagy celebség, akkor mindenképp.

Elrontott vagyok?
Ó, erről a felmenőim biztos órákat tudnának mesélni.
Az önfejű és öntörvényű lázadóról, de nem kérdeztem őket :)

Nem vagyok elrontott.
Én teljes szívvel azt hiszem, hogy bármiben ami érdekel, kiváló tudok lenni, mert egyszerűen ennyire jó a genetikai alapom. Csak épp elrontott vagyok, mert nem a jog érdekel, vagy nem a matematika, hanem mondjuk a környezetvédelem, az erdőben létező láthatatlan élet, a világnak a törvényszerűségei, az átláthatatlanul bonyolult mégis rendkívül egyszerű törvényeken alapuló ÉLET.

Na, ezért nem adnak kenyeret a boltban, igaz?
De elmesélek nektek egy tegnap történt esetet, ami számomra csoda, olyan kérj és megadatik csoda.
Talán apróság.
Boltban vagyunk a barátnőmmel, kérdezi van-e dióm, kéne egy marékkal valami sütihez. Mondom nincs, majd vennem kell a nénitől, akitől karácsony előtt vettem az utcában. Ennyi volt, vett magának. Majd otthon csinálom a vegyes salátám, és épp pirítom a napraforgót+szezámmagot, mikor eszembe jut, milyen jó lenne hozzá egy marék dió. De nincs, szóval majd legközelebb.
Képzeljétek el, fél óra múlva marha nagy kutyaugatás. Kimegyek, ott áll a néni, aki hozott 2 kiló pucolt diót, csak úgy.
Az én életemben mindig történik ilyesmi.
A spontaneitás és a dolgok elengedése hozza ezt.
Én így hiszem.

A téma egyik legjobb filmje: Forrest Gump.
Az ellentét, ahol a csóka próbál tervszerűen, kockadobozban élni, de a felsőbb énje nem hagyja: Harcosok klubja. Ez az ember harca önmagával, azé az emberé, aki nem mer más lenni, mint amit a társadalom elvár. Annyira, hogy tudatosan felrúgni az egészet nem is meri, pedig belebetegszik.

Mindkettő zseniális.

2014. február 13., csütörtök

MEGVAN!!!

Édes lányom reakciója, miután mondom neki, megvan a jegy!!
Beszól:
- Nekem meg nincs csizmám.
- Oké, számolgassunk. Szülinapod és a karácsonyi ajándékod összesen került kábé 18 ezerbe. Oszd ketté, és tudd: gyerekenként 5000 egy szülinap vagy karácsony.
Szabolcs 8. és 9. szülinapjára kapja a koncertet, én a negyvenedikre.
Te jövő héten színházba mész, csak úgy, minden alkalom nélkül, kerül sacc. 6000 forintba.Ó, és a legolcsóbb jegyet vettem a koncertre, szóval max a kivetítőn látom az együttest, de sebaj. Van még kérdés kislányom??

Persze nincs, és persze csak azt látja ami nincs. Csizma. A télnek meg vége. Mondom neki, hogy azért a felvételi előkészítő sem volt mindig egyszerű, bejutni Vácra, akkor aznapra kajapénz, barátodnak Valentin, minden hónapban hónapfordulóra csoki, szóval hagyjuk inkább kire mennyit költök, mert élen jársz.
Napoljuk a témát.

Mint ahogy én is napolom, mert azt látom ami van: MEGVAN A KONCERTJEGY!!!!

Fizetve, nyomtatva, elrakva.
Addig a koncert dvd-t megnézem százszor.

2014. február 12., szerda

A "majdnem" nem díjazott kategória

Abban az évben volt a csernobili katasztrófa.
Az, amelyik még mindig vita tárgya bizonyos körökben, hogy véletlen volt-e, vagy az olaj nagyhatalmak játéka. A végeredmény szempontjából tök mindegy.
Főleg hogy nem is ez a téma.
Abban az évben találkoztam az Iron Maidennel.
Érdekes, hogy nem emlékszem, miként is volt ez. Miért vettem lemezt? Mi okom volt rá, mikor, hol hallottam róla? Nem tudom. Mert akkor nem volt a rádióban ilyesmi (most sincs), nem volt a tévében zenei csatorna, szóval rejtély. Olyan nagyon rég volt, és bizonyára lényegtelen is.
De lett egy lemezem, és minden nap suli után azt hallgattam.
Ez volt az első szám, ami a kedvencem volt:
Ahogy kezdődik: Eddie a szörny beszél. Tuti koncert kezdés.... tök sötétben. Majd a fények, és a zene.
Aha, jól látjátok: foglalkoztat nagyon, le sem akarok kattanni róla :)
Hogy mikor megláttam: jönnek, pont őket hallgattam, az is biztos csak véletlen, de azok tudjuk: nincsenek.
Pár napja Bon Jovi napjaim voltak, előtte Metallica (most is azért megvannak..), most Maiden.

Vannak dolgok, amikből nem kell utánzat.
Nem megyek el Iron Maidnem fellépésre, bár biztos jók az ilyen tribute zenekarok, én az igazit szeretem.
A "biztos jók" pontatlan, mert egyszer voltam egy kis kocsmában fellépő Metallica tribute fellépésen (ez az adott zenekar számait egy az egyben utánzó és előadó zenekart jelenti), ami nagyon jó volt. De tuti nem pótolta a színpadi látványt, az igazi fickókat, semmit nem pótolt. Egy estére jó volt, és ha a véletlenek úgy alakítják az életem, akkor biztos nem mondok nemet ilyesfajta szórakozásra a jövőben sem, de nem keresem, mert az eredeti az igazi!
Kockásodjunk kicsit, és magyarázzuk meg ezt is.
Az állati zsiradék mentes tejszín sem igazi, csak napraforgó olaj feldolgozva, a margarin nem vaj, és az Iron Maidnem nem Iron Maiden.
Ennyi.
Rock forever!!!

Beszélgetés zajlott ma arról is, milyen egy normális pasas.
Azt hiszem általánosítani nem akar senki.
Mi sem.
De Kati szerint ne legyen kopasz.
Hisz miért van annyi kopasz?
Nem hiszem hogy azokkal van baja, akik maguktól ilyenek, azaz nem direkt borotválják, hanem a természet alkotta nekik ezt.
De azt mondja, hosszú haj...
Hosszú hajú rosszfiú.
Na igen, kétségtelen, a rosszfiúkban van valami vonzó.
De gondolkodjunk.
A kicsit rosszfiú lehet hogy pont olyan jófiú mint a többiek, csak nem annak látszik. A túl rosszfiú pedig lehet hogy már vállalhatatlan lenne, mert mondjuk gátlástalan.
Akkor mégis mit??

Íme egy hosszú hajú rosszfiú-külsővel bíró pasi, a Metallica basszusgitárosa:

 Hmm... és hmmmmm....
De nem jár erre.
Mint ahogy Skasgard nem ír.

 Na majd holnap, amikor is szintén van nap, majd akkor kitalálom az okos dolgokat a témában, majd megkérdem a gyerekeim, ők mindent tudnak.

Amúgy a hazajövetel méltó röhögéstárgya volt a sok macska.
Kettő a kapuban várt, kettő bent, nyávogtak, olyan számonkérően: mi van már, hol voltál b+????
Kezdtem annak érezni magam, ami vagyok: negyvenes szingli, aki pasi helyett macskát kap, ezret.
Érdekesek ezek a kifejezések, mennyire átveszik a hatalmat a mindennapi beszédben.
Én szingli vagyok, anyám egyedülálló volt. Én szelfit készítek (önfotó), Van Gogh önarcképet festett.
Van Gogh nem vagyok, festeni nem fogok, max falat, így szelfizek ha kell egy fotó.
Bár azt hiszem az esetek nagy részében vállalhatatlan a fejem.
Így volt aznap is, mikor Kirával keringőruhát mentünk választani, és előtte fotózott engem.

Sokat röhögtünk.





Ki tudja...

Mit?
Semmit.
Mindent.

Azta, sőt: wow, de magasröptű vagyok ma!!
Szólok: Iron Maiden koncert lesz, aki nem akarja kihagyni hogy utoljára játszanak a 80' évek dalai közül, az kattogjon a jegyirodák felé, de előlem ne vegye meg a jegyeket :)
Én nyitáskor, reggel 6-kor már készenlétben leszek, veszek, megyek. Persze neten. Nem feledve: eszperente megy nekem, neked lehet gyepte leszek vele...
Ez a repkedés oka, jobb mint bármilyen drog lehet!
Anyám mondja: végre, 40 év után eljutsz oda is.
Anya! 40 leszek! Nem 50 valahány! Mert 10 éves korom óta szeretem, nem születésem óta :D
És igen, azért szép ajándék lesz.
Metallica?
Az is szép lenne.
Nos, ezeket bánnám, ha kihagynám.
Nagyon bánnám.

Azt ki tudja, miért nehéz az embernek prófétáskodni a saját háza táján?
Én sejtem: mert azt hiszik, ismernek, mindent tudnak rólad. Hisz kintről látva ugyanaz vagy minden nap, mész, dolgozol vagy nem, bevásárolsz, bulizol (már ha), élsz.
Már ott voltak mikor pelenkás voltál, láttak taknyosan, spenóttal összekenve, és nem vagy a szemükben felnőtt. Én így gondolom. Persze nem mindenben érzem ezt a saját életemben, igazságtalan lenne az állítás, de vannak azért dolgok...
Nem vagyok hiteles, talán mert én is műkörmöztem anno (felhasználóként), voltam a szőkétől piroson át kék hajú, meg minden, ami szín van a Földön, olyan volt már a hajam. Most a lányomnak nem engedem. A körömlakkot sem díjazom. Mert tudom miből van, látom másoknál mennyi bőr és egyéb, belső szervi bajt okoz ezeknek a használata, és nem akarom.
De mivel az egyensúlynak meg kell maradni mindenben, így azt hiszem ebben is.
Azaz ha én lázadtam a mérgek ellen, a gyerekeim majd lázadnak az egészséges dolgok ellen. Mert hisz a mérgezőek használata és hatása egyszerűbb, gyorsabb, kézzelfoghatóbb. Belátni, hogy a nagyipar, a gazdasági piac ezt használja ki főképp, a lustaságot, kényelemszeretetet és türelmetlenséget, no meg azt, hogy ami nem látszik az nincs, azzal nem kell foglalkozni, szóval ezt belátni nem feltétlen könnyű.
És szerintem persze nem is való mindenkinek.
Van aki szereti a színpadot, amit életnek hívnak, szeresse.
Én nem akarok szerepet játszani, már semmilyent.
Oké, mondhatjátok: minden korszak egy szerep, és igaz is.
De gondolom érthető mire gondolok.
Például arra, hogy bár boldog embernek tartom magam, és jókedvű is vagyok, mégsem járkálok földöntúli mosollyal, mert az szerintem nem igazi.
Nekem nem az.
Nem lenne őszinte.
Az ember legyen egy mérlegnek sok karja.
Legyen szép és csúnya, vidám vagy gondterhelt, legyen kedves, de ha kell kemény és bunkó, legyen minden, de legyen igazi. Ne mondja hogy jó fej vagyok, ha nem így érzi, küldjön el a fenébe, ha kiborítottam. Ne számítson, milyen érdeke fűződne ahhoz, hogy kedves legyen velem,  mert az a kiborító. Az érdekviselkedés szerintem undorító.

De hogy miként röppentek ide ezek a betűk?
Nem tudom.
Egész másról akartam írni.
Bevásárolni voltunk, közben rengeteget röhögtünk.
Ilyenkor nagyon jó (amúgy sem hiányzik), hogy nem sminkelem magam, mert könnyek folytak a szememből sokszor.
Téma volt például, hogy Júlia lefeküdt Rómeóval, vagy nem?
Oké, a fene sem emlékszik, ezer éve olvastam, és csak kivonatolva.
Jött a válasz, hogy de kötelező volt.
Igen, de nem abban a suliban, ahol én tanultam.
Mert az nem gimi volt, ha pedig általánosban lett volna kötelező, akkor sem olvastam volna, mert felső tagozatban aktív nem tanuló voltam.
Nem dicsekvés, tény.
Nem az a téma most, hogy miért, de nem közvetlen saját hibából lettem ilyen, családi oknak hívják.
Ettől még okos vagyok, csak nincs róla papírom.
Amúgy is jobban szeretem az autodidakta tanulást, mert csak a lényeg marad, a sallang  be sem férkőzhet :)

Szóval hogy Júlia mekkora ribi volt, azt nem tudom, de Kira és Kati idézgettek a darabból, majd továbbköltöttük... hát igen, vulgáris verzióban.
Hogy ez az ember 15 éves lányának a társaságában nem helyénvaló?
Ha érdekel valakit a véleményem, akkor szerintem nem. A szókimondás fontos, kinek kinek a saját életkora és ismeretei szerint. A szex nem egy tabu, hanem az élet része, beszélni kell róla, mert ha titkos és fű alatt, suttogva téma csak, akkor hogy fog a gondjairól beszélni majdan??

Szóval ezek vannak.
Beteges-e, hogy humorizálás közben is blogbejegyzés íródik a fejemben, de persze nem lehet mindent megírni amiről szó van, ami humor, mert gondolom sokaknak nem lenne az.

Téma volt még, hogy alamuszi nyuszi nagyot ugrik, és figyelnem kell Kevinre, mert nyiladozik a csipája, hogy ilyen művelten mondjam.
Téma volt, hogy aki totál homofób, az tán rejtetten, látensen homokos, szóval nem nagy mellénnyel utálni senkit, mert árulkodó lehet!!
Hozzáteszem, ebben nem vagyok rasszista, nem érdekel senkinek az érdeklődése, amíg engem kihagy belőle. Már ha nem az én vonalamon zajlik. Ettől még lehetünk haverok, akármik, nem hiszem hogy a származás, a nemi irányultság vagy identitás meghatározhat valakit, bárkit.
Az 5 éves Szili mondta azt, hogy a szeretet és a barátok a legfontosabbak az életben.
Talán a  legbölcsebb köztünk.
Ez pedig Szabolcs kedvenc Maiden száma:
Őt sem hagyom itthon, szülinapja neki is van, megkapja az ajándékot előre.
Koncertet.
A jegyet meg kell vennem, a farsangot nem biztos hogy össze tudom hozni a gyerekeknek, de majd kitalálok valamit.
Ennyit rólam, szép napot mindenkinek.

Még ideszúrom a végére, ami kábé egy hete jutott eszembe, hogy mennyi ember van, aki az én receptem alapján csinál mosógélt, mer belevágni szappankészítésbe, vagy ilyesmi, de mégsem megy mindenkinél a változás beiktatása.
Családban talán azért, mert ha egyszer ő tanított meg az úgymond életre, nehogy már én akarjam megmondani mi a jó. Ez nem nálam van, csak sokaktól olvasok ilyesmit, hogy családon belül nehéz az egészséges dolgokra való átszoktatás. Nem azt mondom, hogy itt könnyű, mert nem az, csak már nem küzdök szélmalmokkal. Azt hiszem az egyensúlynak ebben is meg kell maradni, ha valaki átváltozik környezetvédőre, akkor ugyanannyi berekeszti a küzdelmet a jövőért.
És talán mindenben így van.
Nem kell a renitens gyereket feltétlen eltávolítani a közösségből, mert úgyis jön a helyére másik.
Egyensúly.
Tudjátok.

2014. február 11., kedd

Bánhatnám...

Bánhatnám, de nem bánom hogy nem tanultam mikor tehettem volna, egyszerűbben mint most.
Bánhatnám, de nem bánom a rossz választásaim, rossz döntéseim.
Voltak, elmúltak, lettem tőlük amilyen lettem.
Bánhatnám, de nem bánom, a múltat, semmilyen formában.
Nem lehet rajta változtatni, megtörtént, elmúlt.
Ami van, a MA, azt alakíthatom, főképp hozzáállással.
Bánkódhatnék minden elvesztegetett forinton, de nem lenne akkora bánat, mint az elvesztegetett percek.

Azt gondolom, percekből vesztegettem el a legtöbbet életemben.
Többet nem teszek ilyet.
Illetve igyekezni fogok, hogy így legyen.
Ami előttem van többet ér annál, minthogy olyan kapcsolatom legyen, amit nem akarok teljes szívvel.
Nem befolyásolhat hogy ő kedvel, hogy mije van vagy nincs, nem számít mennyire tuti pasi, ha nem érdekel. Ha a kis pillangók nincsenek a gyomromban mellette, akkor az egyértelműen időpazarlás mindenkinek.
Megállapítottam: inkább egyedül, minthogy még egyszer olyan mellett, akivel nincs minden egyben.

Ismerek olyan véleményt, hogy minden jobb az egyedüllétnél, de én nem így gondolom.
A megalkuvás (nem a kompromisszum!!) önmagunk eladása.
Aki pedig eladja magát, az kurva.

Márpedig ha azon kell gondolkodni, mégis mi nem jó, ha egyszer semmi kifogásom nem lehet, ott valami hiányzik. Az nekem kevés hogy olyan kedves, hogy jó hozzám, hogy .... akármi.
Azt hiszem kurvaként könnyebb lehet.

De ez a rendszerező, megmagyarázó, kérdéskutató jutott erre az életre, így aztán keresem a válaszokat. Hogy tudjak magyarázni.
Azt hiszem sem végső válaszok nincsenek, sem igazi, nagy ő, ilyesmi.
Életszakaszok, periódusok társai vannak meg, emberek, akik egy-egy periódusban mellettünk vannak. Ha váltunk, ha átlépünk másikba, akkor némelyek nem jönnek velünk.
A kapcsolat lapos lesz, megszűnik benne valami. Haragmentesen, de vége lesz. Van persze, aki ezt nem így érti, és arra keresi a választ: miért? Mi történt? Mit tettem?
Semmit.
Ennyi volt, lejárt a szavatossága.
Nincs igazi, csak olyan, aki MOST igazi, mert a mostani énemnek pont megfelelő, illetve én az vagyok neki.

Olyan volt már veletek, hogy egy megszakadt kapcsolat (baráti, ismerősi, stb.) évek múlva felbukkant, véletlen találkozás történt, és azt láttad: míg te haladtál és változtál, ő ugyanaz. Ő megrekedt. Neki ott, azon a szinten van dolga, ahonnan te továbbmentél. De téged visszatartott volna a fejlődésedtől.
Ne értsetek félre, nem felfelé haladó lépcsőkről beszélek, nem elmaradott és fejlettebb emberekről, nem így mérjük ezt.
De akárhonnan nézem, számomra mindig szomorú kicsit, ha azt látom: valaki nem fejlődik, mert nem az jutott neki. Vagy mert önmagát ott tartja, nem merve tovább lépni.
Hisz a változás mindenképp félelmetes, mert ismeretlent hoz.

Biztos kitaláltátok: találkoztam valakivel, de nem igazán váltotta be a reményeket. Pedig nem tett semmit, csak egyszerűen nem kell.
Abban biztos lehetek: nem kell eladnom magam, mert elég vagyok én magamnak. Csak az egyedüllét elkerülése miatt nem kell senki.
Nincsenek kételyeim, nem azért írtam ezt meg, csak most nagyon zavar, hogy melléfogás történt. Pedig végiggondolva szerencsés vagyok, hisz normális, kedves, meg minden ilyesmi emberrel dobott össze a sorsom. Nem azért nem kell mert bunkó vagy ápolatlan, hanem csak.
Mert.

2014. február 10., hétfő

Minden napra egy tornacipő, azaz Európa segglyuka

Van akit irritál a cím? Engem konkrétan a jelenség.
Tavalyi tanévben történt, hogy megvettem a tornacipőt augusztusban az egyik gyereknek.
Hogy, hogy nem, októberben kezdte hordani. Addig jó volt az előző, bejáratta, nem cserélte le, míg működött. Az új kettő darab hordás után szétment. Levált a talpa, nem ragasztható módon. Meg aztán minek is ragasztani? A ragasztók sem túl szuperek, és nem kérek ajánlatokat, ismerem a piacot, ráadásul többe kerül mint a cipő. Oké, többször is lehet használni. De hagyjuk már!!
Én a cipőt akarom többször használni, nem kétszer.
Visszavittem.
De letelt a 3 nap, a 3 hónap is, nincs visszaváltás.
Látszik a cipőn, hogy nem kopott a talpa, látszik: alig használt, mégis talpatlan: nincs csere.
Sőt, azt mondja az eladó: tornaórára teremcipő kell.
Az ilyen műanyag (szebb néven műbőr, de akkor is műanyag) felsőrésszel bíró, vékony, gumitalpú sportcipő.
Kérdésemre, miért is árulnak akkor tornacipőt, nincs válasz. Arra sem, hogy miért nem szólnak, ha valaki tornacipőt vesz, hogy az max. dísznek jó? Netán hozzávágni valakihez??
Mindegy, buktam 800 forintot, veszek egy teremcipőt a szomszéd boltban.
Gyanús, hogy ugyanaz lehet a tulaj, ez sem ritka, de már csak elvből sem veszek teremcipőt ugyanott.
A teremcipő 3 vagy 4 hónapot bírt, nem tudom már.
A fene a fiam lábába!
Minek futkos tornaórán?
Fel fogom mentetni.

Most egy ismerősi körben megvett, két nap után elszakadt papucs miatt kezdtem gondolkodni azon, miért is Magyarország lett Európa segge lyuka?
Miért mi kapjuk a végterméket??
Ócska szar gagyik tömege a kínai üzletekben, és máshol sem jobb.
Konkrétabban: Deichmann, Victory cipő (nem drágább ám, mint a hasonló kinézetű kínai...)
Tavaly tél végén vettem, utcán járok vele, erdőbe a bakancsomban megyek ilyenkor, és mégsem bírja a hideget, az aszfaltot, a lábamat, nem tudom.
Nem tudom én vagyok-e selejtes, vagy a cipő?
Az én talpam nem válna le, ha azon járnék...

Persze, tudom hogy lehet menő, márkás tornacsukát is venni, sportcipőt is, de nem hiszem hogy 30 ezres cuccokat akarok a gyerekeim lábára mostanság. Nem az a típus vagyok, nem fér bele.
Nekem jó lenne a kínai, az sem rosszabb kinézetre mint a nem kínai, csak lehetne hordani!!
Legalább egy-két szezont!
Sokat kívánok?
Szóljatok, lentebb faragom az igényeim...

Gondolom a manapság kapható, megfizethető cipők olyanok, mint a magyar aszfalt. Hiányzik belőlük valami fontos.


2014. február 9., vasárnap

Összevisszaság

Ahány gyerek, annyiféle.
Én aztán tudom.
Ez ilyen, az olyan.
Egyik tudja mi a kötelessége, másikat "rugdosni" kell hozzá.
De minden ekkora családban van legalább egy hangos gyerek.
Képzeljétek el, ha egy gyermek van, és leülsz vasárnap délután pihenni egy kávéval: megjelenik.
Itt jobb esetben két kicsi jelenik meg, extrém esetben mindegyik, plusz a macskák is.
Az én szobám a legkisebb szoba, 12 négyzetméter.
Egy nagy ágy, egy fotel, a gép, szekrény, könyvespolcok.
Nem sok hely van 5 gyereknek plusz nekem.
De elférünk.
Állva.
Sebaj, a délutáni játszókör gyakran itt van.
Most "nyaralnak".
Szőnyegen takaró, párnák, a kályha adja a Nap melegét, strandolnak.

Az asztalom alatt lábtartó, kényelmi szempontokból.
Amúgy tárolódoboz, de jól funkcionál lábtartóként is.
Mindig alszik rajta egy-egy macska....

Európában minden 10. ember magányos.
Mi a magány?
Hol kezdődik?
Milyen kategóriákba sorolható?
Azt hiszem ott kezdődik, ha önmagam nem találom az életemben.
Ha nincsen konkrét énképem, ki vagyok, mi vagyok, helyemen vagyok-e.
Elveszett ember a magányos.
Aki tudja hol van és miért, tudja mit akar, az egyedül sem magányos.
Hisz végül csak egyedül vagyunk.
Az úszó szigetünk néha odasodródik valaki szigetéhez, együtt haladunk egy darabig, akár életünk végéig, de akkor is: a végén mindenképp egyedül megyünk tovább.

Azt mondják, az iskolában csupa szemetet tanultunk, az életet nem.
Ismeritek ezeket a baromságokat, gondolom.
Pitagorasz tétel meg van tanítva, problémamegoldás nincs.
Úgy gondolom, nem az iskola dolga, nem az oktatás hibája ez a sok magányos, önmagát kereső ember.
A hiányosságokat, amik meg vannak említve az ilyen neten terjengő szösszenetekben, szerintem szülőknek, családnak kéne megtaníttatni a gyerekkel.
Miként kezeljünk egy problémát közeli, távoli ismerőssel, hogyan vegyünk egy kiló lisztet, satöbbi.
Akit érdekel, de nem ismeri ezeket a butaságokat, írja a keresőbe: amit nem tanít az iskola.
Látni fogod: sok olyan van a felsorolásban, amit a szülőknek illene megtanítani a gyerekekkel.
Ha őnekik megtanították volna.
De már a szüleink generációjában elterjedt az, hogy a szülő szeresse, az iskola nevelje.
Szépen szólva: lótúrót!!
Sok minden van amit magunknak kell megtapasztalni és megtanulni, de mindenképp úgy kezeljük a problémákat, ahogy láttuk a családban.
Ha ez nem üdvös módszer, tudatosan kialakítható a saját módszerünk, de én nem várnék egy leterhelt pedagógustól ilyesmit.
Hisz nem piszkálásképp: de ugyanolyan gondokkal és mindennapokkal küzdő emberek mint mondjuk én.
Akiknek a munkája a Pitagorasz tétel megtanítása.
Nem a kölyköm nevelése....


Megnéztem a Metallica filmet.
Kétszer.
Nem tudom miről szól.
Eldönthetetlen, hogy mit akar benne a főhős csóka, mit miért él át, hogy él túl.
De a koncert élmény felülmúlhatatlan.
Megnézem még párszor, mert naggggyon jó.
Kicsit olyan mint a Mamma Mia, abból a szempontból, hogy a dalokhoz igazodik a történet.
Más szempontból nem olyan.

Néhány helyen kicsit olyan mint a Kaptár, és a főhősnek annyi szövege van, mint mondjuk a Medve állati főhősének.
Mindegy, mint mondom: nem ez a filmben az a momentum, ami miatt beülnék a moziba, hanem a koncert élmény :))

És megérkezett Szabolcs, a hangos gyerek, aki a tükröm előtt ugrál. Mondom neki: gyerekszoba. Megy el, és csettintget. Valami hangot ki kell adnia. Mert ő ilyen gyerek.

2014. február 7., péntek

Há' má' mi van?!?


Kedves Internet!
Naponta csalódom benned!!! Minden f***sággal megtalálsz, pedig mondtam már: nem kérek ilyeneket. De te erőszakos vagy, azt hiszed mindent jobban tudsz.
Szakítani fogok veled, akkor is, ha a világ lassan csak rólad szól, és általad elérhető.
Komolyan.
Szerettelek, most sem vagy közömbös, de ez jut rólad eszembe mostanában:
Így gondolom, szóval gondolkozz el, mit is akarsz tőlem.
El foglak küldeni Csernushoz, kezeljen ki ebből a világ-közepe vagyok és mindent megtehetek viselkedésből!


Komolyan.
Nem valódi az igaz, de van a facen kapcsolatom. Azaz a státuszom ez: kapcsolatban 1974.03.30. óta. Akkor születtem. Hogy kivel vagyok azóta kapcsolatban anyámon kívül, sokféleképpen lehetne értelmezni.
Magammal, a Világgal, Élettel, Mindenséggel, stb.
Nem számít mit gondolok, akkor viccesnek tűnt ez a dátum.
Azóta nem kapok angol és egyéb külföldi pasiktól leveleket, legalább ez kilőve.
Igaz, egy angol nő (!) írt, de simán nem válaszoltam.
Viszont a face "társkeresője" rendszeresen megtalál.
A legutóbbi levél:
"Pál a környékeden olyan partnert keres mint te. Pál 90 éves, Hódmezővásárhelyi férfi. Nézz be, válaszolj Pálnak." Válaszoljon a hóhér.
Nos, nem tudom Pál létezik-e, de kissé öregecske hozzám, és nem igazán a környékemen van.
Rákattintottam arra, hogy leiratkozom, és ez erre az oldalra vitt. Ahol ismét megerősítettem: leiratkozom. Látom van 5 üzenetem, ahhoz képest, hogy nem is regisztráltam.
Méghogy magány, meg egyedüllét?
Mikor egy-egy hamis oldal mindig akad, ahol lehetne "ismerkedni"??
Jól van, nem kell komolyan venni ezt az ismerkedési oldalt, csak annyira mint a nigériai szegény leány levelét, akinek az apukája herceg, és Angliában vagy hol van a pénzük bankban, sok százezer font, és csak én vagy te tudunk segíteni neki hogy hozzájusson, és bőségesen honorálni fogja. Csak add meg az összes bankszámla és kártya számod, pin kódjaid, telefonszámod, lakcímed, és a kriptád címét is.

2014. február 6., csütörtök

Vonzalmak

Vonzódom hozzád. Szép a külsőd, napról napra jobban tetszel. Mióta megláttalak azzal a másikkal, azóta kellesz. Persze tudom, te sem vagy tökéletes, biztos vannak hibáid, de azt hiszem tudnám kezelni őket. 
Tisztában vagyok azzal, senki nem megváltoztatható. Te sem. Ahhoz újra kéne születned, hogy más legyél. Így aztán elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Azt remélem, hogyha egyszer magamévá teszlek, kitartasz majd mellettem. Mert a fajtád sajnos nem túl hosszú életű a kapcsolatok terén. Pár hónap, és elkezdtek kimaradozni. hamar elfáradtok, egyes, korábban jól működő dolgok megkopnak, mondjuk úgy: lejár a szavatosságuk. Pedig jó lenne ha sokáig tartana. Hisz várható hibáid ellenére még mindig vonzó vagy.
Jó az alkatod, pont a kezembe simul. A szemed fénye? Imádom!!
A hangod? Tetszik hogy sokféle. Olyan, amilyennek hallani akarom. De mondom, remélem nem fogsz elhagyni olyan hamar, mint az előző szerelmem. Ő hasonló adottságokkal rendelkezett. Lehet másféle típusokba kéne belezúgnom. De nem tudom irányítani. Vonz a fajtád. A rosszfiús lazaságod, hogy spontán vagy, hisz mindig azt csinálsz amit akarsz, én pedig kapkodhatom a fejem, most épp mit találsz ki. Pedig szeretném az állandóságot, de az neked és a társaidnak nem megy. Így alkalmazkodom, és cserélgetlek titeket. ha nektek ez kell?!? Különben is. Lehet hogy inkább az a melletted ülő fekete kell. Jobbak a paraméterei.
Na húzz innen!!

Ezek a modern kori szerelmek.
Egy autó, bútor, és a leggyakrabban cserélt pasi/csaj: a telefon. Lehet bármilyen full extrás, szép, okos, csúcskészülék, mégiscsak tönkremegy a végén.
Ami elég hamar eljön.
Rövid, eldobható kapcsolatok ezek, pedig régebben még hosszabb periódusokra választottunk ilyen jellegű társat.
De a mai telefonok kurvák.
Ötperces ribancok.
Már szinte meg sem akarok ismerni egyet sem mélyebben, mert úgyis megbüdösödik, és kell a következő.
Hibáik vannak, tökéletes nincs, max. olyan, ami nekem tökéletes, neked tökéletes, de mindnek van hibája. Egyik ebben jó, a másik abban.

Sok ember mélyebb viszonyt ápol a telefonjával, mint embertársaival, partnereivel.
Az autó is sok esetben ilyen. Lízingelem pár évre, majd jöhet egy modernebb, jobb feltételekkel. Becserélhető minden, beszámítják a régit az új árába, kihagyhatatlan.
Eldobható minden.
Jó világ?
A nyolcvanas évek utópisztikus elképzelései szerintem nem készítettek fel erre. Sok mindenre, ami nem vált be igen, de erre a kötődésmentes-eldobható világra nem.

Link: egy ilyen??
Persze ez a bejegyzés viccnek indult, de mégis érdekes, hogy miért nem mélyedhet el a viszonyom a tárgyaimmal? na mindegy. Ma sem lettem okosabb.

2014. február 4., kedd

667


667.
I'm not superstitious.
azaz:
Nem vagyok babonás.
Most nem tudok írni.
Fáradt vagyok, favágás volt, benzinszag van a fejemben, de ez itt a 667.
Örüljünk a Europe régi dalával ennek.
Pusszancs!!!



2014. február 3., hétfő

Halottak, lépések, utak

Vannak éjszakák, amik már este előrevetítik milyenek is lesznek. A kutyáról beszélek.
Este nyolckor lefekszem, hosszú hét volt, fáradt vagyok.
Felugatnak.
Szemem ki-be csukásával keresem a választ, hány óra lehet. Ha ég a szemem, éjfél körül van, ha simán ragad lefelé, akkor még nincs annyi. Ha már felkelhetnék, mert a szemem jó, de álmos vagyok, akkor elmúlt a hajnal 2 is. Most nem akar kinyílni: 10 óra van.
Kimegyek, megnézem van-e valós veszély, de csak csetel a többi, távolabbi ebekkel.
Mondtam már, vadászterület, vadakkal, biztos mindig van izgalmas zaj, szagforrás. De az ilyen túlteljesítős kutyáknak mindegy. Ha nincs, akkor ugat a légmozgásra. Van ilyen.
Olyan is, akire hallgatok, pl. Borisz, mert ha ő ugat, AKKOR áll a kapuban valaki. Jól van, lehet hogy csak egy róka vagy szarvas, de a kapuban.
Nos, szólok a kutyának hogy halkabban verje a billentyűzetet, végignézem a kályhákat. Ez pont annyi idő, hogy ne tudjak rögtön elaludni újra. Forgolódom, kutyán ismét lentebb venném a hangerőt, megint lefekszem. Ahhoz álmos vagyok, hogy olvassak, alváshoz pedig nem eléggé.
Az éjszaka meghalt.
De mégsem, mert tudtam aludni mostanáig, hajnal 3.30-ig.

Elmesélem mi volt este.
Livike elképzelései:
- Van olyan katica, amelyik rád száll,akkor szobor leszel.-szeme kitágul, hozzám bújik, fél.
- Nyugi, ezen a földrészen nincs ilyen! Akkor minden sarkon szobrok lennének.
- De én láttam már szobrot!
- Igen, de az messze volt. Itt nincs olyan katica.
 
Fésültem a haját, közben csacsogott. Kérdezgetett milyen volt mikor baba voltam. Mondtam: még volt apukám, a Mama nem Mama volt, hanem az anyukám, satöbbi. Mondta azt is, hogy örökké velem fog élni (mind ijesztgetett már ezzel :D).
És kimondott egy nagy igazságot.
Megállapította, hogy a régi anyukám meghalt, lett helyette mama-anyuka, apámból nem lett semmi, mert nincs itt.
Megint elfilozofálgattam magamban. Este, mikor a kutya felcsetelt.

Vannak életszakaszaink. Sok kategória szerint fel lehet osztani.
Volt mikor Kira született, mikor anyuka lettem. Kezdő, mostani szememmel egyszerűen hülye. Olyan idióta elképzeléseim voltak, amiket sajnos senki nem  vétózott meg, amiknek látom a rossz hatását. Mondhatjuk, hogy így kellett lennie, de tudom: lehetett volna másképp, az csak egy döntés eredménye ami lett. Nevezetesen, hogy úgy gondoltam, nem fogom túl sokat babusgatni, mert akkor elkényeztetném, így hagytam sírva elaludni, mondván majd álomba sírja magát ha egyszer mindene megvan amit tehettem, tehát evett, ivott, tiszta, stb.
Volt hogy sírt, kivettem, megnyugtattam, és visszatettem. Megint sírt. Akkor nem jöttem rá, hogy csak társaságot akar. Voltak annak a Heninek jó oldalai is azért, Kirával még rengeteget tudtam foglalkozni, hamar megtanult mindent.

Nos, az a Heni meghalt. Ilyet többet nem csinált, Kevinnek már volt társasága: Kira. Egyszobás házban élve nem volt nehéz lefoglalni a kicsit. Ott már más hülyeséget csináltam. Vele sem akkora nagyot, de a tanulás fokozatai a gyerekeknél is megvoltak. Akkori énemre úgy tekintek, mint valami ufóra. A világ is más volt, az én világom nagyon más volt, a benne élő nem-vérrokonok körül szinte már senkivel nincs napi kapcsolat, vége annak a világnak.

Ma azt a Henit kell megölnöm, akinek nincs ideje semmire, mert annyi dolga van. Tegnap elkezdtem. Igaz, marhára nem volt más dolgom... Mert van a kencés dolog, amivel nagyon szeretek foglalkozni, feltalálni dolgokat, rájönni más dolgokra, de mivel hosszú évek óta nem munkahelyen dolgozom, nincsenek hétvégék és ünnepek. Pedig kellenek. A gyerekek miatt is, és magam miatt is.
Tegnap azt mondtam, oké, innen kezdve vasárnap pár órát foglalkozom a külsőmmel. Nem azért mert KELL, (persze kell is, de nem véresen muszáj), hanem mert úgy érzem megint el kell kezdeni összeszedni magam. Nem a tavasz miatt, nem az új év miatt, hanem mert MOST érzem a szükségét.

Sok hiba van a mostani életemben is, látom őket, sorban javítom ami épp jön. Azután majd egy idő után már távolról tekintek ide, és halottnak látom a mostanit. Henit, ezt az életet, persze távolról már hülyének is fogom tartani, mert a jövendőben okosabb leszek, de azért tudom: egyik ÉN sem hülye vagy buta, csak fejlődik épp. A következő is.
A halott sincs eltemetve, mint tégla a falban van.
Ez nem rossz értelemben vett halál, csak továbblépés, magunk mögött hagyás.
Tovább filózva, nem is tudom mennyire van rossz értelemben vett halál. De ennyire még nem vagyok öreg és bölcs, majd ha az is meglesz, talán hitelesebben tudok a halálról alkotott véleményemről és elképzeléseimről beszélni.

Talán a lényeg, hogy minden hibánk ellenére rosszak azok nem vagyunk. Hibák? A fejlődés kockái. Akkor nem hiba kategória, az csak utólag derülhet ki. De ha úgy nézzük, minden pillanatban hibát-hibára halmozunk? Azt hiszem EZ a baromság. Éljük ami van, tesszük ami tőlünk telik, valamennyire kapott anyagból is dolgozunk, a külvilág hatásairól beszélek. Mert tervek lehetnek 5 évre előre, de én úgy látom, két órára előre sem lehet tervezni, mert valami mindig másképp alakul.
Tán a fogyással tudnék jó példát mondani arra, hogy az elindulás és haladás a fontos, a jelen dolgok szem előtt tartásával. Nem a hosszú távú tervek, jövendő életekben játszott szerepet kell lesni előre, hisz úgysem látod. Nem láthatod. Illetve ha belelátsz, az még megváltoztatható. A clairvoyance, jövőbelátás inkább arról szól, hogy ha így folytatod, ez lesz.
Szóval fogyás. Ha a cél lebeg előttem, mondjuk a 10, 20 évvel ezelőtti külsőm, akkor el sem fogom kezdeni. Mert MOST az olyan távoli, mint Ausztrália gyalog. Ráadásul most lehet elképzelésem Ausztráliáról, de mire odaérek, úgyis másképp lesz minden, mint ahogy elképzeltem. Sosem jön vissza az elmúlt Heni külső, max. valami új, ennél másabb, jobb, de nem a régi. Ha csak a mozgás örömével foglalkozom, annak örömével hogy végre tettem valamit, akkor jó.

Mint amikor az első élet-hátrahagyásom volt. Mikor az első "válás" elkezdődött.
Volt egy pont, egy mélypont, amikor azt mondtam magamnak: ez a vége, ez az alja ennek a pokolnak, innen csak felfelé vezet út. Mától kifelé megyek ebből a kapcsolatból. Eldöntöttem. Az életem még jó egy évig látszólag nem változott, de én igen, engem már ez vezetett. Néha a hitem elfogyott, úgy voltam vele sosem sikerül majd, de azután megint láttam: eszerint alakulnak a dolgok.
Más kérdés hogy akkor úgy láttam, csak egy másik férfi oldalán tudok kimászni abból a gödörből, ami hibás elképzelés volt. Hisz minden voltam mikor újba kezdtem, csak gyógyult nem. Így aztán hibát-hibára halmoztunk, de persze voltak jó dolgok is.
A másik fél hibáztatása nélkül állapítom meg: a klasszikus Csernusi pszichológia szerint vak vezet világtalant voltunk, két hülye egy pár, két, önértékelésében sérült játékos, akik pár kis meccset megnyerhettek, de a bajnokságot semmiképp.
Mindegy, AZ a halál vezetett ide, a majdani hülyéhez.

A jövővel azért nem érdemes túl sokat foglalkozni szerintem, mert elképzelésünk sincs, mi lesz.
Ha visszamennék a múlt-Henihez, aki épp az egy hónapos Kira babával van otthon, elmesélném neki mi lesz 15 év múlva, nem hinné el. Mert csak ezt látná és tudná ami van, ami ide vezetett, azt nem. Ha valami nem tetszene neki ebben a mostban, neki jövőben, tenne ellene. Talán másképp alakulna, talán minden erőlködés ellenére ugyanígy. Mert szerintem most minden tégla jó helyen van, a múltam napjainak megélése hozott IDE. És persze a többi embert is oda, ahol vannak.

Visszanézve a 15 év marha gyorsan ment el. Onnan nézve egy emberöltőnek tűnne. Mint ahogy most is annak tűnik, mi lesz 11 év múlva, mikor Lívia lesz 15 éves. Elképzelni nem tudtam volna, ha elmesélte volna valaki, mi minden fog történni, mekkora változások lesznek, hol fogok élni, és miként. Hihetetlen lett volna. Most is hihetetlen lenne, ha valaki fixen azt mondaná: 15 év múlva Harley-n fogsz járni, hegy tetejére épült dombházban laksz majd, és.... hagyjuk. Amit írnék, az vagy a valóságtól nagyon elrugaszkodott, vagy a mostani vágyaimra alapul. Egyik sem reális. A mostani gondolataimba és logikámba nem fér még bele az, ami lesz majdan.

Érdemes titokzatosként megélni a jövőt, érdemes lépésenként megtenni az utat, nem átrepülve a napokat, amik kialakítják a jövőbeli mostot.

Jól van drágáim, 3.30 óta itt ülök, mert még mindig csetelt a kutya. 4.50 van, lezárom az írást, mert belezavarodunk teljesen. És ez a 666. bejegyzésem.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...