2014. március 29., szombat

Föld órája hangyákkal

Éjszaka (hajnal 2), Kevin:
- Anya, gyere gyorsan! Egy csomó hangya van a  fürdőben!
Támolygás, szódabikarbóna és citromsav a kézbe véve, meglátom azt a kábé 20 hangyát:
- Egy csomó? Hol?
- A kád szélén!
A fürdő díszkivilágítva, szórom a hangyákra a környezetbarát pezsgőport, Kevin magyaráz, én lentebb veszem a fényt, csitítom, és visszakóválygok. Nagy válság megoldva. Hangyamentes a fürdő.
De hát ez ilyen, ugyebár.
A ház nem egy hermetikusan zárt valami, alattunk, a padló alatt milliónyi élet, néha feltéved pár közülük. Míg a házon belül nem raknak fészket, nincs itt a hangyák vonulási útvonala, addig semmi gáz. Az a pár darab egyszerűen eltávolítható. Mert komolyan, a hangya rosszabb bizonyos szempontból mint az egér. A hangya ellen nincs elzárás a szekrénybe, mert bemegy. Mikor sok éve egyszer betaláltak ide, sokan, akkor csak a hűtő volt ellenük. Két hónap volt, mire megoldódott.
Mióta ennyi a macska, egér csak nagyon elvétve akad, azt is megfogják.
Most van tavasz, aktivizálódik az élet,keresik az útvonalakat a hangyák. Az elsődleges feladat az, hogy megfelelően legyen takarítva, ne értékeljék útvonalnak a házat. Ne legyen semmi, ami miatt fontos nekik.

Szerintem az erős rovarirtók helyett ahol lehet természetes módszert kell használni, mint a fent említett pezsgőpor. Ami:
1 kanál szódabikarbóna
1 kanál citromsav
és katalizálónak:
fél kanál víz rápermetezve a kiszórt porra.
Előre ne keverd be, és a felszálló pezsgéssel kibocsátott oxigént ne lélegezd be. Ennyi.

Ez a keverék egyébként bármilyen fürdőszobai szaniter vízkőmentesítésére, szagtalanításra szuper. És bár ez nem az a blog, de talán megbocsátjátok a receptet.

A Föld órája kampányhoz tennék hozzá annyit, hogy nagyon jó kezdeményezés, értem hogy ez egy ünnep, nem egy fogyasztáscsökkentésre tanító akció, de azt hiszem úgy lenne értelme igazán.
Mert ezek a dolgok kicsiben kezdődnek. Ott, hogy az előző napi fürdővíz tökéletes másnap a wc-t leönteni, a tészta-krumpli akármi főző víz tökéletes állateledel főzésére-én kutyakaját főzök benne, de a csirkék kukoricáját is bele lehet áztatni, a malacokét is, szóval gondolkodj: nálad mire jó azon kívül, hogy udvari növények alá öntöd  (láttam már disznós gazdát, aki kiöntötte ezt, és a kukoricadarát csapból vett és forralt vízzel öntötte le---sírtam belül).
Rengeteg terményt lehet befőttes üvegben elrakni, főzeléknek valót is, zöldbabot, borsót, ilyesmit. Keresni kell a neten recepteket, százszámra vannak. Nem kell fagyasztóba pakolni ezeket, megoldható áramfogyasztás nélkül is.
Készíts mosószert szappanból és mosószódából: a boltiakkal ellentétben lebomlik, max. 76 ft/ liter áron kihozod, a recept itt van.
Tudom hogy rengeteg ember van, akik már alkalmazzák ezeket, vagy hasonlókat, sok-sok megosztott infó van a neten, lehet nézelődni.

Lehet mondani hogy nem mi, a kicsik vagyunk azok, akik elindítják a jégsapkák olvadását, és ezzel egyetértek. De ha nem látjuk át azt, hogy mégis részei vagyunk míg megvesszük az ipar termékeit, hisz ezzel a gyártást ösztönözzük, akkor felesleges megszólalni.
Hisz egyrészről ott van ez, másrészről pedig az, hogy munkahelyteremtés. Egy ilyen körzetben mint a miénk, a 20 km-re lévő gumigyár sok-sok embernek ad munkát és megélhetést. És füstöl 24 órán át...
De gumi kell, hisz autó kell.
Sok kis apró dologban tudunk változtatni, elkezdhetünk a magunk szintjén változtatni, barátoknak beszélni róla. Persze a saját életemből azt is jól tudom, hogy nehéz dolog ez, mert nagyon sok embert egyszerűen nem érdekel. Sok-sok lépcsőfokot végigjártam ezzel, de azt hiszem esély mindig van, csak el kell kezdeni és a saját hitünket fenntartani.

Remélem nem voltam túl kaotikus.
Kellemes hétvégét!

2014. március 27., csütörtök

Léna


Tegnap olvastam egy lóról, akit a gazdája, mivel a ló kehes, ki akar végeztetni. Azaz leadni a vágóhídra. Hiába vinnék el az állatvédők, hiába szereti őt nagyon egy lány, aki a pénzen kívül mindent megtenne érte, a gazda hajthatatlan. Fizessék ki neki a ló vágóhídi árát, és vihetik.
Őszintén szólva kicsit elgurult a gyógyszerem erre a sztorira.
Tudom, persze, az élet része a halál, én is meg fogok halni és a szeretteim is. De mire fel veszi a bátorságot egy ilyen lélektelen fasz, hogy döntsön egy másik élőlény sorsáról, aki nem bántott senkit soha??
Hogy képzelheti bármelyik ember azt, hogy azért mert pénzt adott egy állatért, az az övé? De tovább megyek. Hogy képzeli egy ember azt, hogy egy másik ember, akit ő szült, elvett feleségül, felvette a nevét, stb.: az övé. A tulajdona.
Fogjuk már fel, hogy ilyen nincs!!
Mindenki igenis szuverén, a gyerekeinket max. terelgethetjük, de nem a tulajdonaink!!
Az állatokat ránk bízza az élet, a sors, az Isten, akárki, akármi, de nem a mieink!!
Igen, eszem húst.
Semmi bajom azzal, ha egy állatot normál körülmények közt tartva és nevelve levágunk a húsért. Az ember mindig ezt csinálta, őskor, ókor, mindig. Igaz manapság, mióta a pénz irányít mindent, és a fogyasztói társadalomban eszünk és veszünk egyszer gyatrább minőségű cuccokat és ételeket, kihegyeződött a világ a testrészekre.
Csirke a melléért, marha a combjáért, nő a melléért...


Nekem az indiánok a szimpatikusak ebben is. Az állatot nem távcsöves puskával, helikopterből, száz méterekről ölték meg, hanem  a legkivitelezhetőbb, egyenlőnek nevezhető harcban, nyíllal, majd az élőlény lelkétől, szellemétől bocsánatot kértek, és megköszönték. Azt gondolom a hála rohadtul hiányzik sok emberből. Nem akarok általánosítani, mert nagyon-nagyon sok jó ember van, szerintem több is, mint rossz. A kehes ló ugyan nem halálos beteg, de hasznot nem hajt, mert nem terhelhető. Vágóhíd. Tele a környék kóbor kutyákkal, mert valahol valakik nehéznek érzik a terhet, hogy a kutyát etetni kell, vagy nem tudom. Egyszerűen kocsiba vele, két faluval odébb ki lehet tenni. Választások vannak, a főutak kátyúit biztos betömik (a mellékutak más tészta), a kutyákat az utcákról el fogják tüntetni. Mivel a menhelyek tele vannak, az oltóanyag drága, a puskagolyó olcsóbb, lelövik őket. Civilizáció, hurrá!

Pont ma gondoltam kint az erdőben azt, hogy szárnyat adnék az állatoknak. Repüljenek el onnan, ahol bántják őket. De madarak is raboskodnak, szóval nincs realitása a repkedő bernáthegyiknek.
Szárnyat adnék sok-sok embernek is, lelki szárnyat, a levágott, elhalt helyett. Dobják le a láncaikat amit magukra raktak, amit rájuk rakott a "társuk", amit rájuk raktak a félelmeik.

A ló megmenekült egyébként.

2014. március 25., kedd

Célok

Sajnos olyan vagyok, akinek mikor célja van, unalmasnak és végtelennek találja a célhoz vezető utat. Ezért sokszor feladom mielőtt bármi elkezdene megvalósulni. De felismertem és apránként feldolgozom a problémát. Például mikor sok mindent kell egyszerre csinálnom, kényszerítem magam arra, hogy egyszerre eggyel foglalkozzam, és a köztes munkát is figyelemmel végezzem.

Most egy jó cél a nyári konyha kipakolása és lakhatóvá tétele. Akkora kupit viszont rég láttatok, mint ami ott volt. Mert évekig csak bepakolva lett oda, minden ami a házban nem kell. De hétvégén nekiálltunk. Mondtam Kirának, hogy nem kell kapkodni, marhára ráérünk. Így olyan sokat haladtunk, hogy öröm nézni. Persze rengeteg dolog van még, de mégis jó most oda bemenni. Ami az én szememnek csoda, másnak még mindig rumli, de már lehet tervezgetni a többit.

Azon gondolkodtam, hogy érezhetném kudarcosnak az életem, mivel nagy lépéseket nem teszek. A kicsiben gondolkodásra van ráállva az agyam, ezen mondjuk változtatnom kell. Nem akarok óriási dolgokat, de el akarom érni, hogy a pénzügyeim kicsit rendezettebbek legyenek, és gördülékenyebb legyen minden. Ne kelljen függenem az apróbb bevételektől hó végén sem.

Mikor ilyen nehezebb napokon is boldogságot érzek, elgondolkodom. Lehet nem is kell sokkal több? Csak az apró céljaim kell elérnem, az elég a boldogság érzéshez. Kinevettem magam amiatt, mert olyan jóleső érzés volt az a pillanatnyi boldogság, hogy a mai napot is megoldottam, letudva. Nevettem, mert nincs semmim, másnak ez maga lehetne a pokol, de köszönöm, én elégedett vagyok. Nincs már mára aggódni való, sőt: holnapra sincs.
Kinevettem magam, mert ha jól belegondolok, ha más szemszögből néznék, akkor siralmas és szánalmas is lehet. De tudom: sokan élnek így, egyik napról a másikra, tehát nincs benne semmi furcsa.

Hamarosan össze kell hozni egy dupla szülinapot a két kicsinek, ajándékot venni. Ha tud valaki jó állapotú, megfizethető, 12', max 16'-os, pótkerekes lánybiciklit, szóljon :)

2014. március 22., szombat

Köbgyök

Tegnap reggel.
Szabolcs és Szili iskolásat játszik még az ágyban fekve. Szabolcs kérdez, Szili válaszol. Matek óra van.
Szorzások, összeadások.
Majd jön a gyökvonás. Elmagyarázza hogy mit hogy kell, Szili megérti, és válaszolgat.
- 9 négyzetgyöke?
- Kocka.
- Szabolcs! Még nem érti ezt, olyat kérdezz amit tud.  6 éves, óvodás, örüljünk hogy összead és kivon.
- Anya, mi a köbgyök? - kérdi Szabolcs, mert már nem Szili a téma.
Elmesélem, megérti. Azért fejben ez nehéz, de a négyzetgyök is mondjuk a tíznél :) De megmutatom, megérti azt is.

Tegnap délután.
Még csak Szabolcs van itthon. Kész a lecke, nézhet-e mesét.
- Inkább menj ki a patakhoz, ott a macskád is az erdő szélén.
- Nincs most kedvem.
- Oké, menjünk együtt, úgyis ráérek.
Kimegyünk, dumál, macskázik, aki ezt épp nem akarja.
- Szabolcs, hagyd a természetet. Ülj le ide a farönkre, nézd, ne szólj bele a történésekbe.
A macska iszik a kis vízmosásból.
- Ez jó neki? Finom?
- Szerintem biztos, mivel sokat iszik és bent is van vizük.
- Akkor megkóstolom.
- Mondhatok bármit, igaz? Kóstold. De ide járnak az állatok is inni, szarvasok, vaddisznók, a többiek.
Tenyerébe vizet tesz, iszik. Ismerem, tényleg vannak dolgok, amit engedni kell. Mert engedély nélkül is megcsinálja.
- Finom :)
- Oké, 500 méterrel odébb vaddisznó fürdőhely van :) Onnan jön ide a víz.
 De ő már a víz túloldalán kergeti a macskákat.

Tegnap este.
Szili Bionicle-t néz a gépen, Szabolcs zenét hallgat a fotelban, én olvasok. Fény Toák, más fura Bionicle dolgok, a fotelből "Ülj le mellém, valamit mondok, szomjas vagy látom, egy üveg bort kibontok."
- Szabolcs legalább ne énekelj!
- De olyan jó ez a zene!
- Akkor menj a konyhába vele...
Lívia talál egy számlalevelet:
- Enyém lehet?
- Igen, végül is ezt már fizettem. úgyis kidobnám.
Erre szorítja magához, hisz az egy kincs.
- Akkor az enyém, és vigyázok rá, jó?
- Édes szívem, 20 év múlva is így örülj egy villanyszámlának :))
Közben a filmnek vége, Szili odabújik és mondja:
- Anya, ha meghalsz, ígérem a sírodon mindig lesz virág.
Lívia véleménye:
- Én pedig ültetek virágmagokat, jó?
..........

Zene a meghalt Anyáról. Mert Ákos, és mert jó zene:

Kevin a következő.
Ki kell kérdeznem természetismeretből.
- Mit készít a Duna vize a Szigetköznél?
- .... nem tudom, talán.... oxigént!!!
- Zátonyokat, homokból. Olvasd el még párszor..

- Az Alföld legnagyobb városai? (Debrecen, Szeged)
- Debrecen.
- A másik pedig?
- Sopron talán?
- Az az ország túloldala, de az első betű majdnem stimmel. "Sz" Ja, és laknak ott rokonaink.
- Szigethalom!
- Nem. Szigethalmon már nem laknak, ők már Angliában élnek. Szeged! Olvasd el ezt is háromszor.
De a dolgozat jó lett, szerinte könnyű volt. Majd kiosztásnál kiderül.

Esti mese:
Szili:
- Anya te találj ki, mert azok jobbak. Igaz, azok az erdős mesék szépek amiket olvasok, mert tanulságosak. De amit te mondasz, az tőled jön, azért szebb.
Meséltem, fejből. Itt olvashatjátok.


2014. március 20., csütörtök

Sikoly vagy nem sikoly

Azt hiszik sikoltozom. Hogy visít a blogomról a magány és a nem tudom mi. Ezt hiszi valaki, vagy valakik. Persze valahol biztos magányos is vagyok, de én ezt nem érzem. Nem szomorkodom amiatt mert most jelen pillanatban nincs kapcsolatom, sőt, tegnapelőtt jutottam el oda, hogy örülök, és a következő egy évben nem is szeretném ezt megváltoztatni. Van mivel foglalkoznom egyedül is, most nem akarok energiát fektetni egy másik emberbe.
Ezt eldöntöttem, kipipáltam, megkönnyebbültem, és akkor jön a "támadás".
Hogy sok vagyok, visít a blogom. Hogy ez valami magyar sajátosság lehet, hogy az ember kibeszéli a problémáit magából nyilvánosan.
Mint írtam, nem akarok most változtatni a családi állapotomon, jó így nekem, és nem jobb híján, hanem csak egyszerűen jobb. Azt hiszem a kibeszélés egy jó dolog. Másra is ráférne, sokakra. A témát lezárom a magam részéről, elmondtam amit akartam ezzel kapcsolatban.

Tudom, sokaknak semmitmondó, de tudjátok ki lesz az Iron Maiden előzenekara??
Az ANTHRAX!!!!
Durva zene, de nagyon jó!! Nagyon erős benne a basszus, amit imádok - az Iron Maidenben is! Tavaly volt koncertje az Anthrax-nek Magyarországon, és most ez :)
Nagy dolog ez, hogy egy másik nagy együttes lesz az előzenekar.

Fel kell frissítenem az ismereteimet velük ill. a zenéjükkel kapcsolatban. Mert megrekedtem a 90' évek elején-közepén.

Más.
Írtam: kaptam gáztűzhelyet, a kis 40 éves kiszolgált darabtól megszabadulhattam. Jó volt míg jó volt, de már egy ideje oszladozott. Javíttattam amíg lehetett, nem adtam fel elsőre a küzdelmet érte.
Tehát más minőségű így az élet. Jól működő 4 lapos tűzhellyel, aminek a sütője is jó... Az eddigi 2 lap és kormoló-nem sütő sütő helyett.
Van ami nem hiányzik miután tönkremegy, pl. a kávéfőző. Mert jó és iható kávét csinálok törökös stílusban, láboskában is. Nem lenne nagy kunszt venni egyet, de mondom: nem kell. Nem vagyok háztartási gép függő, elvagyok vízmelegítő és hasonló sokadrangú cucc nélkül is, de a tűzhely fontos. Hiányzott a házi kenyér, és a kenyérgyúrás is.

Sikoltottam belül azért, mert nem tudtam sütni. De egy percig nem sikítok azért mert magányos vagy ilyesmi lennék. Úgy érzem az eltelt egy év sok mindenre megtanított, és rendbe tett lelkileg. Most jön a fizikai rész rendbe szedése. Plusz még meg kell tanulnom a türelmet, magammal és a dolgaimmal szemben.
Én nem az vagyok, akinek mindegy ki, csak legyen valaki. Szóval azt mondom kritika helyett el lehet innen menni, és mást olvasni, ha nem tetszik amit írok.

2014. március 18., kedd

Ma van...

március 18.
A kémia világnapja.
Nem is.
Semmilyen világnap nincs.

Ezen kívül mi van?
Halál.
Haláli fáradt vagyok.
Mert megint sok feladatot adtam magamnak. majd mikor kezdtem bestresszelni tőle, akkor párat áttettem holnapra, mert ráérnek. Azután teljes nyugalommal megcsináltam mindet, mert már nem volt muszáj, már nem kaszásként lebegett felettem. Ilyen gyakran van ám. De sokgyerekes sokfeladatos háztartási alkalmazottaknak nem kell bemutatnom.
Megcsináltam mindent, mondhatnám holnap szabadnap.
És még össze is jöhet.
Délutánra.
De hagyjuk ezt, inkább lássuk a vidám szösszeneteket:


Szili Kirának oviból hazafelé:
- Nézd egy doboz!
- Szilike, az toboz.
- Doboz.
- T-vel mint Tibi.
- Tivi?
- Nem, Tibi!
- Tibi.
- Igen, akkor mi volt a földön?
- Tibi.

Ennél csak a kémia tanulás mulatságosabb. Kira áthív múlt héten, hogy felmondhassa a kémiát. Kérdezgessem. Én egyébként épp a "Bor, mámor, Provance" c. filmet néztem, filozofikus hangulatban voltam. Marhára nem illett hozzá a kémia. Ezt jelezte is az agyam, mert a sok hákettőlótúrón úgy elkezdtem röhögni, ahogy már rég nem. Mondta volna tovább, hogy ebből ez alakul, így meg úgy, molekulák, kapcsolódások, céhárom, ókettő, satöbbi. De én feladtam. Folytak a könnyeim, nem bírtam. Néztem a sok baromságot, néztem mit is kérdezhetnék, és laza bugyogásként tört elő belőlem a röhögés, ami hamar taknya-nyála-könnye egybe folyik stílusba ment át.
Oké, nem baromság.
Fontos tudnivalók, és tényleg így gondolom.
Csak nekem már ez nem megy.


Leírom az igazat.
A kislányom rendesen megtanulta a leckét, ki kellett kérdeznem. Komolya anyaként leültem, és kérdeztem. Profin, jól kérdezve, értve a válaszokat.
Amúgy van amit igenis értettem, sőt a saját"szakterületemről" (szappan, vegyszermentes tisztítószerek) példákat is tudtam neki mondani a katalizálásra pl.

Az én kislányom.
Aki elmeséli, hogy valamelyik órán az egyik fiúosztálytársa megkérdezte a tanárt, aki valami világnapról beszélt:
- A sperma világnapja mikor van?
Mire Kira:
- A születésnapodon...
Az én kislányom.

Tegnap délután megint itt tanult mögöttem. Biológiát pl. A fül részeiről beszél itt a hátam mögött, meg egyéb testrészekről. Kezdem elveszíteni a normális agyamat. Mert azt hallom:
- Az orrnyálkahártyán feloldódnak a gázok...
Szuper.
És nem a nemesgázokra gondolok, amik az emberből távoznak, hanem a kedves öblítők illatmolekuláira, meg a tömény szintetikus mosószerillatokra. Nem is csoda, hogy emberek annyira nem érzik már a szagokat, hogy annyi öblítőt használnak, amitől 300 méterről is érezni őket.
Egy kommandós simán lebukna rejtőzködés közben, ha a neje ilyen szart használna.

És vissza a tanuláshoz:
A történelemnél ez zajlott le:
- India Gandhi...
- Indira.-mondom én unottan a géptől.
- Azt mondtam India....
- De az Indira.
- ??
- Indira Gandhi.
- De az a szöveg, hogy India Gandhi vezetésével 1947-ben függetlenné vált...
Jobb nekem az erdőben...
Néha.

A hétfők amúgy is elvarázsolt napok. Ma beszélgettük egy másik anyukával, hogy ilyenkor totál ürességben telik el a fél nap, mert épp pihenjük ki a hétvégi gyerek-csúcsforgalmat. A nyári szünet után, szeptember elején egy hétig ültem bambulva a semmibe a végre csendes házban. Írtam róla akkor.

Kaptam egy gáztűzhelyet. Alig várom hogy süthessek :)) De előbb még jön a szaki, és beállítja.

Ezt már nem kell vennem, aminek nagyon örülök.
Mosógépet kell venni :)
Annak is örülök.
Tényleg.
Ez a mostani apránként felbontja a követ a fürdőben. Mert kitörött egy kereke. Tehát kövezés előtt mindenképp mosógép is kell. Azt gondolom, június körül össze tudom hozni. Addig bontogat a mostani.
A mai kis sikerem: Szabolcs elszaggatott egy Nokia töltőt, én megblankoltam a hajszálvékony zsinórokat, és megcsináltam. Vagy ez, vagy venni kell.

Ráadásul mire megfürdök és lefektetem a kölyköket, pont elmúlik az álomkór. Nem baj, visszajön az. Megvárom.

2014. március 17., hétfő

Amikor...

Amikor minden lehet.
Amikor lehet szél, lehet még tél, süthet a nap, jöhet a fagy.
Amikor repül a sok felhő, megéled az erdő, jönnek lassan a fecskék.
Amikor már csak este fűtünk, de akkor jól is esik a lángok mellett ülni.
Amikor jó a séta egy szál pulóverben, de kinti munkához már póló dukál a bátrabbaknak.
Amikor előszedjük a vékony kabátot, és a bunda mehet pihenni.
Amikor ébred a világ, mely téli álmot aludt eddig.
Amikor március van.
Szeretem.
A kezdődő színességet, a megmaradt színtelenséget, az illatokat, a csicsergést.
Ez nyáron is csak nő és fokozódik, egészen őszig.
Akkor másféle színesség lesz úrrá a világon, a pihenő mindenség színei.
Hoppá!
Nem is mindenség.
Csak ezen a féltekén van tavasz, odaát most jön az ősz, igaz?
Minden nap csak egy picit odébb menve folyamatosan tavaszt láthatnék?

Lehet átléptem egy bűvös határt.
A kutyák a vigyázóink, ezt mélyen hiszem. Nem véletlen csapódik hozzánk egy-egy pajti, főleg az elgondolkodtató, mikor megjelenik a házadnál, és ott van, mintha mindig ott lett volna.
Van aki ezt elfogadja, van aki semmiképp.

A hitemről beszélünk.
Tegnap este a nagy szélben kinéztem, néztem a hajladozó fákat az erdőben. Láttam a macskát a kerítésnél. Megszólalt bennem a gyerek: engedd be, itt a helyük ilyen időben. De maguktól mennek ki, és nem akarnak visszajönni. Kint vannak, ott a helyük éjjel.
Vigyáznak ránk.
Nem a rablóktól vagy más emberektől óvnak...
Hülyeség?
Talán az.
Nem mindegy ki mennyire hülye?

Átléptem egy bűvös vonalat.
Bár még két hét van addig, de negyven évesen is szingli leszek, ez nagyon valószínű. Tehát macskás vénasszony lettem.
Elkísérnek még az erdőbe is, mintha valami démoni hely lenne, vigyáznak rám, vagy csak változatos helyeken szeretnek pisilni :)
Esetleg vízben-kövön ülni.
Amikor március van, ilyen még az erdő. A napokban felmegyek oda a fák mögötti fákhoz, a magasabb részre. Addigra kicsit zöldebb lesz.

2014. március 15., szombat

Közvetlen. Társak. Ismerősök. Rezgések. Pontok....

Témám most a közvetlenség.
Azt hiszem manapság, mikor a neten kötünk ismeretségeket, és pl. a magázás ritka dolog, akkor nehéz megtalálni az új határokat. Azt hiszem személyfüggő. Kinek hol van a határ, aszerint adja magát.
Mondhatnám, hogy nem szeretem a határvonalakat, de a legutóbbi randim ugyebár ennek az ellenkezőjét bizonyította be.

Azt tudom biztosan, hogy közvetlen és barátságos tudok lenni már elsőre, úgy, mintha ezer éve ismerném azt, akivel először beszélek. Már nem lepődöm meg ha felhív valaki akit nem ismerek, hisz ez majdnem minden napos. Elsőre nagyon furcsa volt, de megszoktam.
Azt hiszem ez az a téma, ahol megint csak magamról és a saját szemszögemből beszélhetek.

Szóval ott van a közvetlen barátságosság, ami nem keverendő össze azzal, mikor kapcsolat feelingje van az egésznek. Mert emellett ott van az is, hogy ha valaki korán túllép egy határvonalon, akkor nagyon gyorsan felemelkedik a fal és haza akarok menni. Képletesen.
De akkor ott vége a közvetlenségnek, és nézek értetlenül. Holott lehet én csináltam az egészet a közvetlenséggel. A félreértelmezhető jelekkel. De hát ha egyszer nekem jól esik az, hogy ezer éves barátként kezelem a pár hete, hónapja ismert embereket?? Mert mi különbség van ha szimpatikus valaki? Számít hogy 1 hónapja ismerem vagy 10 éve? Mennyivel tudok többet arról, akit 10 éve ismerek?
Megint több lesz a kérdés, mint a válasz...

És mi van akkor, ha nem félreértelmezhetőek a jelek, hanem egyértelműen többről szólnak, mint barátság? Hogy közöljük mindezt? 10 éve még egyenesen megmondtam. Ma már azt hiszem nem tenném.
De miért?? Mi változott rajtam kívül? 30 évesen még lehet ezt, 40 évesen már nem?

Persze más, ha társkereső oldalon ismerkedünk, de az most nálam kilőve. Azt hiszem az ismerkedés mint kapcsolatkeresés is. Ezzel az aspektussal nem foglalkozom egyáltalán, nem úgy indulok el otthonról már hosszú hónapok óta, hogy hátha... Hátha most. Már nem. Ettől én még nyitott vagyok ilyesmire, csak nem teszek érte egy lépést sem. Mert már furcsának látom a világot, másnak mint 10 éve. Mások az emberek is. A férfiak, de a nők is. Minden furcsa, és én ebben már nem akarok részt venni. Nem vagyok hús, nem fogok dolgokat csak azért tenni, hogy eladjam magam. Nem leszek nem-én, nem leszek karácsonyfa, sem valami koplaló vagy izomszálkásító tornabajnok. A közvetlenség megvan, de nem feltétlen arról szól, hogy akarok valamit.
Sokaknál látom azt, hogy kaparnak valamiért ami nem is 100%-ig olyan ami nekik jó, amiben több a megalkuvás mint a kompromisszum, és nem engedik el, ezer körömmel ragaszkodnak hozzá. Azt mondják, ha túl okos vagy, nehéz a társkeresés, vagy inkább társtalálás. De miért?? Bár nem hiszem hogy a túl okos kategória vagyok, inkább valahol az okos és a nem-hülye között.
Ebben ilyen, másban más.
De mivel megvagyok így is, nem adom lentebb az igényeim, és nem alkuszom meg csak azért, hogy ne legyen az ágyam másik fele üres. Persze könnyű nekem, mert már van elég gyerekem, nem kell csak azért pasit fognom, nehogy kifussak az időből.

Azt hiszem nem a világ furcsa, csak a dolgok átlátása teszi furcsává. Mikor a másik emberben meglátjuk a mozgatórugóját. Felfedezzük mennyi energiát lopkod másoktól a "törődéssel", az elesettséggel, a bizonytalansággal, az örök elégedetlenkedéssel, akkor gondolkodunk el, vajon milyen is lehet ennek meg annak a társával az élete? De nem furcsa, mert el kell tudni fogadni, vannak ilyen emberek is, és olyan emberek is. Ritkán tudatosul valakiben, hogy mit miért tesz, és amíg van vétel az adására, addig hadd sugározzon.
De én ezekben a játszmákban már nem akarok részt venni.
Ehhez meg nekem van meg a jogom.

Honnan is kezdtük?
Ja, igen.
A közvetlenség.

Akkor elmondom, hátha most a férfi olvasók kicsit rosszabbul érzik magukat, vagy igazságtalannak érzik amit írtam, vagy bármi. Értem én, hogy amíg hal van horgász is lesz, de számomra rohadtul elkeserítő az, hogy a nők meddig le nem alacsonyodnak, csakhogy eladják magukat. És azt hiszik attól hogy bekerültek valaki köreibe, attól valamivel többek, mint én, az egyedülálló. De én sosem leszek olyan egyedül mint az, aki eladta a lelkét a melegségért. Mert amit arról írtam, hogy ennek a melegségnek elsősorban önmagunk felé kell meglenni, tehát alapértelmezésben magunkat kell megkedvelni, szeretni, elfogadni, azt én úgy is gondolom. EZ most tök közvetlen volt.

Azon gondolkodom most, hogy vajon miért gondolom azt, hogy nem értenek engem? Talán azért, mert sokat kiadok. És a sok nehezen érthető, az már sokrétű, nagyobb megértés kell hozzá, és az sosem fog érteni, aki nem hasonszőrű. Szerintem. De ez persze nem igaz, mert az empátia is elég, nem kell hasonlónak lenni. A zárkózottat érteni fogják, holott valószínű sokkal bonyolultabb, de nem ad ki semmit magából, semmi bonyolult. Kintről.

Mondjuk ha arról beszélek, hogy a zeném, ami megszólal, az átrendezi a sejtjeim, az a testem egészében szól, azzal együtt rezgek amíg tart, azt érti mindenki? Vagy csak az, aki átél hasonlót? Átengedtek magatokon hasonlót?

2014. március 14., péntek

Helikopter

Tudjátok milyen az, mikor Istenke megkapirgálja a vágyaid? És eléd rak belőlük egy kis kóstolót?

Ma megint sok jó dolog történt.
Pl. hazajött anyu a kórházból, ahová nyakfájdalom miatt vitték be. Nem derült ki miért fájt, tovább vizsgálják, de most jobb.
Én repülőgép és repülés, no meg madár kedvelő-rajongó is vagyok.
Ebből jelen esetben a helikopter rajongás lett mára kielégítve.
Ha a hangját hallom, lerakok mindent, megyek megnézni.
Itthon is.
Ma a kórházban volt ez.
Pont jöttünk ki az SZTK-ból, ahol Kira szemészeten volt, mikor jött a helikopter.
És örömmel láttam: ez itt fog leszállni.
És elmesélni nem tudom mekkora öröm volt ez nekem.
Helikopter, közelről!! 5 méterre tőlünk szállt le. A ruhám alól még most is szedegetem a faleveleket :) Imádtam.
Ott álltunk, míg el nem ment.
Pedig jó fél óra volt, de anyu még úgysem kapott zárót, amúgy is vártunk volna.
Ránézek erre a képre, és most is vigyorgok tőle.

Mert odamentem, hiába nevetett rajtam Kira.
Miért ne? Megkérdeztem, és természetesen megvártam míg a beteget elvitték. Amíg vele foglalkoztak, oda sem néztem. Hisz nem az volt a látványosság, nem is értem másnak miért az... De nem tudok az emberi hozzáállással mit kezdeni. Kíváncsiak. Néztem a fekete ruhás nagyon öreg nénikét, ahogy csitítgatja a férjét: jól van megyek, csak nézem. A mentős meg pumpál, szívmasszázst végez, éleszt. Mégis mi a lótúrót néz ezen??

A felszállás?
A legnagyobb mai történés volt :)))))
Csodás és gyönyörű, az sem zavart, hogy totál kerozinszagú lett az arcom és ruhám, telerakta falevéllel a hajunk, tök mindegy.

Már itthon történt, kint az utcán álltam, beszélgettem, mikor jött egy ölyv, és egész közelről láttam. Olyan 10-12 méter magasan körözött, mielőtt magasabbra szállt volna. Láttam a szárnytollait, ahogy külön állnak, a csíkot az szárnya alján. A vadmadarakat még mindig szeretem...
forrás: Vasuta

A helikopterre visszatérve, azon gondolkodtam, milyen jó lenne bármikor, szülinapra is, egy repülés. Nem meglepetéspartira vágyom, hanem meglepetés-repülésre. De valószínűleg idén már egyik sem jön össze, most a vágyból kóstolót kaptam :)
De ez is tökéletes volt, tényleg.
Ha előbb nem is, de a következő kerek szülinapra majd befizetem magam egy helikopter túrára.
Tudom hogy ezek így is ajándékok az élettől, bármitől.
A tavalyi véletlen, mikor a rosszul sikerült randi után hazafelé meghallottam a rádióban: Ákos koncert Pesten, két nap múlva. Nekem nagyon sokat jelentett az a nap. Elmagyarázni így nehezen tudnám amit akkor éreztem, a lezárást, a végleges elszakadást attól, amitől annyira el akartam szakadni. Egy korábbi életszakasztól.
Mikor látok valakit, aki csak úgy magában mosolyog, pedig egyedül van, az a nap jut eszembe.
Múlt pénteken színházban voltunk. Ezt néztük meg. Eredetileg Kira és Kati ment volna, de Kira végül nem akart, így én mentem. És bár magamtól biztos nem mentem volna, de nagyon tetszett. Volt egy lány a színházban, tök egyedül, mégis folyamatosan vigyorgott. Furcsa volt, néztem egy darabig, de visszagondolva rájöttem, ilyen lehettem én is az Ákos koncerten. Csak én nem voltam egyedül. Attól még furcsa lehettem annak, aki nem tudja mit élek át. Márpedig azt senki nem tudja, igaz?

Azon is gondolkodtam, meddig kell magamnak gondoskodnom a szülinapom megünnepléséről?  Mennyire számít az a nap? Hisz évek óta nem foglalkozom vele  a tortán kívül, de torta gyakran van ünnep nélkül is.
Gyerekek megkérdik: kinek van szülinapja? Anyának. Akkor boldog szülinapot! Puszi-puszi, és megy tovább az élet.
Azt hiszem ha többre vágynék másképp kellett volna eddig is történni ennek.
Szóval nem is tudom mi lenne jó.
Nem tudom mennyire tetszene a nagy ünneplés, rég volt már olyan szülinapom.
Nem tudok nyilatkozni arról, hogy mennyire vagyok nyitott arra, hogy rólam szóljon a nap.
Gáz.
Tudom.
Azt mondjuk már tudom, hogy tudok örülni, főleg a spontán dolgoknak.
Mint ma a helikopternek.
Spontán ajándék az élettől.
Köszönöm.
Na, még egy fotó...
És hogy ne unatkozzatok az írásom olvasása közben, hallgassatok zenét. Én ma és holnap ezt fogom gyűrni:


2014. március 12., szerda

Két hét? Öt perc? Hét év? Mi változik?

Nemrégiben azon gondolkodtam, mikor az ember megismerkedik valakivel, és kezd kialakulni valami, na akkor kéne eltölteni az illetővel tömény két hetet. Majdnem ismeretlenül. Mert lakva ismerszik meg az ember. Persze az alap érdeklődés kell, mert két órás ismeretségből nem indulunk el két tömény hétre :)
Egy napra sem.
És persze nem tömény szexre gondolok.
Most már úgy vagyok ezzel, hogy kell VALAMI plusz ahhoz, hogy ilyen szempontból is érdekes legyen valaki.
Sokat változott a világ az elmúlt egy évben.
Sokat fejlődtem, bizonyos szempontokból.
Más szempontból nézve sehol nem vagyok.
A tanulás kezdetén.
Mert nem akarom, hogy az életem elpazarolt legyen.
És nem egyetemi tanulmányokra gondolok, hanem élet-leckékre.
Lélek fejlődésre.
Minden nap végiggondolom, mi volt ma.
Számít-e a mai nap a sok között, ami az ÉLET?
Nem kell sok.
Ha kijutok az erdőbe negyed órára, már számít.
Az már ad hozzá valami pluszt, amitől több lesz az átlagnál.
Nem értheted ha nem próbálod ki soha.
 
Két tömény hét.
Tulajdonképp hülyeség az egész.
Mert vannak a szerelmes típusok, akiknek két óra után is "tisztán" látszik: ő az igazi, vele mindent, bármikortól kezdve.
Hol a bőrönd?

Nem, nincs senki, nem vagyok szerelmes.
Csak agyalgatok, kószálnak a gondolatok.
Ilyenkor gondolatszabadság van, mennek mindenfelé.
Belepillantanak mindenféle élethelyzetbe, elképzelhetek bármit.
Sőt tovább megyek: bárkivel.
Szabadok a gondolatok, nem bánt senkit ha eljátszok velük: milyen lehet ezzel, milyen azzal?
Szóval a tömény két hét.
Ha a kapcsolatok tényleg öt percesek, akkor két hét alatt, az alvást levonva, 2688 nap, azaz 7,3 év zajlik le abból a fajta együtt élésből, mikor már csak napi öt aktív percet töltünk el a társsal. Öt olyan percet, amikor csak rá figyelünk, és ő ránk.
Túl negatív ez az elképzelés azt hiszem.
De azt mondom, bár az lenne!
Talán sok kapcsolatban az öt perc is túlzás.
Mert annyi sincs.

Szóval gondolatszabadság.
Futkározó elképzelések.
MOST nem tudom mi lehetne jó.
Vannak előttem jó példák, látok rosszakat.
Mindnek oka van, mindért tettek, hogy olyan legyen.
Megint oda jutok, hogy az számít, miként fogom fel a dolgokat, miként kezelem a dolgokat, hogy bánok az emberekkel, hogy bánok magammal és az élettel.

Két tömény hét.
De ha jó, akkor kellene még.
Lehet akkor azt mondani: köszi, ennyi volt?
Legyen szép, ne hagyjuk elromlani.
Hagyjuk abba a csúcson.
Abba tudja bárki hagyni a csúcson?
Mikor lehet azt mondani: van még benne, de megkaptam mindent, innen csak ismétlés, most már vissza kell tenni a dobozba a játékot.

Kell hogy képesek legyünk rá?
Ha szeretsz valakit, vele akarsz lenni.
Ez egyszerű.
A szeretet önzés?
Vele akarok lenni, mert szeretem.
Ez önzés?
Csak ez az ok amiért valakivel vagyunk?
Nem.
Ez is olyan, mint a bennfentesség.
Bentről más.
Vele akarok lenni, mert VALAMI ezt súgja.
Vele vagyok, mert nem lehetek máshol.
Nem lehet megmagyarázni, elemezni.
Tudjátok olyan ez, hogy nem lehet szeretni valakit azért, mert szőke, mert magas, mert vékony, vagy bármi, ami külsőség.
Ezek látszat dolgok, könnyen változnak.
Ami nehezen, vagy sehogy, azok a láthatatlan, később kiderülő dolgok.
Amelyek felbukkanásánál sokszor azt mondjuk: majd megváltozik.
Nem.
Ami változik, az kívül van.
Nem számít.
Ami számít, az marad.

Nem kell a két tömény hét.
Mert művi lenne, ha nem a saját környezetünkben lenne.
Igazán a saját életterünkben látszunk.
Abból pedig nehéz összehozni két hetet, hogy csak mi legyünk valakivel, igaz?

Ezt levezettem.
Kiiktattam.

2014. március 11., kedd

Bennfentesség, bensőség


Kívülről minden más.
Más mint én, más mint az enyém, egyszerűen furcsa és más.
Ha bent vagyok, a része leszek.
Kicsit megértem, jobban elfogadom.
Meglátok valamit, ami kívülről nincs ott.
A belső, a teljeshez közeli, közelebbi.

Itthon vagyok. Olyan amilyen, kicsit rumlis, itt-ott poros. Ne kelljen bemutatni milyen az, ha egész nap törölget az ember, rendezget, mégis mire péntek lesz megint ott a porréteg, a rumli, mert ez ilyen. Nem nevelek élére vasalt kölyköket, sőt: néha ha leejtek valamit, egyszerűen otthagyom, mert épp nem érek rá felszedni. Vagy nincs kedvem. Ilyen is van. Higgyétek el, ott lesz az 3 nap múlva is, senki nem veszi fel helyettem. Azaz senkinek nem adtam plusz munkát.
Szóval kívülállóként bejössz, és talán elborzadsz. Mint én, mikor hazajövök valahonnan. Olyankor átfut rajtam a tehetetlen düh, a rendetlenség gyűlöletéből fakadó hiszti, de hamar akklimatizálódom. Elkezdek pakolni, sepregetni, törölgetni, és mire a negyedéig érek, megint beállok az itthoni üzemmódra. Bennfentessé válok ismét. Én már nem veszem észre, hogy kopott a bejárati ajtó, nem látom hogy ronda a fal, mert BENT vagyok.
Kintről minden más.
Ha bejössz az életterembe, ha eltöltesz itt pár órát, látni fogod.

Valaha, valaki megvette ezt a tigris műszőrmét. Nem kellett, elajándékozta. valahogy hozzánk került, de már ide tartozik. Mintha mi kértük volna, mintha vettük volna. A mi rondaságunk :) A fekete-fehér...
Átszaladok az erdőn, megyek valahová. Még tavasz van, még nincs dzsungel hatás, még látszik az évtizedes szar. A szemét, amit sok éve pakolásztak ide. Mert... nem tudom miért. Hisz szemételhordás van, égetni is lehet, valakiknek valamikor mégis ez volt az egyszerű. Mi ilyet sosem tettünk, mégis velünk szemben is sok mocsok van. Egyszer elkezdtem összeszedni, sőt a polgármester segítséget is ígért, de az azóta is jön. Mivel ez senki földje, azaz földosztásnál valakik megkaptak pár parcellát belőle, de valószínű nem is tudnak róla, nem érdekli őket. A falut sem. Mert nem falutulajdon, már nem számít. Rohadtul csak a természet kihasználását látom ezeken a szinteken. Vadászni lehessen, a vadat etetjük, a falu területéről szedünk szemetet, de a senki földje, még ha a falu része is: le van szarva.

A liget :))

Én csak a napsugarat látom. Meg a vizet és a fákat.
Szóval átszaladok, látom a szemetet.
Ha bemegyek és megállok, bent vagyok, már a szépséget látom elsősorban. A szeméten átlépek (bármennyire is rondán hangzik, mikor bevásárlásból jövök, az nem a szemétszedő üzemmód), és a nap megcsillanása a vízen, a madarak csivitelése, veszekedése az, amit hallok és látok.
Kintről ez is más.
De az erdő hív, engem biztos.
Mert én megyek, bemegyek, bentről nézek kifelé.
Bentről minden más.
Ha bemész a vízbe, nem lesz hideg.
Ha belelépsz a sárba, nem történik semmi (sáros leszel, de túléled).
Kintről minden más.
Koszos, tán furcsa és idegen, de sétálj be.
Lépj be oda, ahová engednek.
Más lesz.




2014. március 7., péntek

Mondd, gondolsz-e még arra.....

A címet csak a lenti zene meghallgatásával érted meg....

Az ébredés és kávézás szépségei: például hallgatni a 8 éves Szabolcs fiamat, ahogy énekel a fotelban mögöttem, fülhallgatóval a fején:
"Aludj eeeeel, kisembeeeer...."
Takaró alatt van, rádobom Szemenagyot a lófigurát, de:
" Álmodj hintát, homokozót...." hallatszik.
Kávézz csendben anya.
De nem.
Én ilyet kérek szülinapomra:
Így vagyok ezzel én is. Most kiürült a csészém, nem magam miatt Szemenagyozok, Szili alszik még.
Szabolcsnak marhára bejön ez a Charlie szám, mert vagy 15 perce kisemberezik mögöttem.
És a következő párbeszéd:
- Anya, mi az a Run to the hills?
- Egy Iron Maiden szám címe.
- De mit jelent?
- Fuss a dombhoz.
- Most?
- Ezt jelenti.
- Mikor van a szülinapod? Várod már?
- 30.-án, és nem izgat különösebben.
- Nem neked anya, a macskával beszélek már.
- Ja, oké.
- Mikor van Főnix szülinapja?
- Honnan a bánatból tudjam? Legyen mondjuk május 35.

Megjött az első ebay-es vásárlás alanya, Szabolcs Harry Potter órája. Kis olcsó valami, próbaképp vettem a PayPal aktiváló pénzből. Annyira örült neki, írni akart köszönőlevelet az ebaynek :)))
Én is örülök, mert eddig a csipogást kellett napi szinten kivarázsolni a leírás nélküli kvarcórából, most másodpercre pontosan kell beállítanom a napi szinten elállított óráját. De ez legalább acél, nem valami nikkel ötvözet, amitől kipattog a keze. Mondjuk azt is megoldottuk, ragtapasszal az óra hátlapjára.

Képzeljétek: megint megtudtam magamról valamit.
De előbb elmondom a nemrég csatlakozottak kedvéért, milyen érdekes pletykák voltak már.
Két éve szültem.
Igaz, Lívia 4 éves lesz, kisebb gyerekem nincs, de elterjedt a pletyka akkoriban: szültem. Kérdeztem, akkor hol a gyerek??? Pincében?
Hét elején megkérdezte valaki, költözöm-e. Mert az anyukája hallotta az utcánkban lakó valakitől, és az már csak jobban tudja... Anyuka szerint. Mert a kérdező sejtette, hogy hülye pletyka az egész :)
Hozzáteszem, akitől ered, azzal még csak beszélgetni sem szoktam. És nem költözünk. Legalábbis nincs ilyen tervem.
És akkor tegnapelőtt mit hallok?
Megyek a boltba, összefutok egy utcaszomszéddal. Egyedülálló, 3 gyerekes anyuka. Beszélgetünk. Jön az ingyenújság kihordó:
- Odaadom, ne kelljen bedobni. De ti úgyis egy házban laktok!
- Mi????
- Igen, ezt hallottam.
- Akkor biztos igaz, csak mi nem tudjuk.
Nem meglepő módon mindketten meglepődünk és bociszemekkel lesünk, hogy most mi is van???
De csak a falu. Hagyjuk.
Nem érdemes ennél több gondolatmorzsát vesztegetni erre.

Ezt halálosan véletlenül hallottam tegnap.
Ennek kapcsán feltettem anyunak a kérdést:
- Voltál valaha olyan felhőtlenül boldog?
- Hogy érted?
- Ahogy mondtam.
- Szerintem igen.
- És anyukád??
- Mi van??
- A Mama volt ilyen boldog? Olyan virágillatú-rétenszaladós-boldog?
- Nem tudom.
- Nagy hiba. Akkor válaszolj. Voltál boldog életedben??
- Miket kérdezel??
- Mert te sem tudod anyádról, én tudni akarom.

Mert rohadtul idealista vagyok. Álmodozó, naiv, és antimaterialista. Ha van ilyen. Emellett magyarázatkutató. Rendszerező. Jó ez a kos jegy szűz aszcendenssel. Ellentétek találkozása.


2014. március 6., csütörtök

Világrész

20 év visszatekintve rettentő sok. Hisz sok minden történt, több életszakaszra osztható, itt laktam, ott laktam, ezzel éltem, azzal éltem, nem volt még gyerek, van gyerekem, ez a kutya, az a kutya, stb.
Ha előre nézek nem tűnik soknak számomra.
Pedig biztos nem két nap lesz.
Ha belegondolok, 1 év gyorsan elment. Egy éve, ama esemény okozta öröm ellenére is össze kellett rakni magam és az életem, be kellett állni az egyedüliségre. Visszanézve mintha tegnap lett volna, és mégis olyan rég volt. Hát még a 25 vagy még több évvel ezelőtti dolgok.

Emlékszem ám sok mindenre kamaszkoromból.
Az általános iskola utolsó éveire, mikor a német Bravo újságra gyűjtögettem, és vettem meg az újpalotai vásárcsarnok egyik lemezboltjában. Az Impulse deók menőségére a 8x4-gyel szemben. Arra, hogy a kölcsön kazettát egymás mellé állított magnókkal vettem át, és ha a szomszéd kutya beleugatott, akkor lehetett visszatekergetni. Az már full menő volt, akinek átjátszós magnója volt. A gyorsmásolósról még akkoriban nem hallottam. Hisz még csak a gazdagabbaknak volt videómagnója, és nem volt minden háztartásban színes tévé. Én olyan proliféle családból származom, nem voltunk szegények, de gazdagok sem. Csak átlagos panellakók, külföldi rokon nélkül. nem volt színestévé, videólejátszó. De kétkazettás magnó is csak évek múlva lett.
ilyenem volt
 Később, középiskolásan már angol Metal Hammerre gyűjtögettem, koncertjegyekre, és metálboltokban kapható nagy poszterekre. Akkor még egy ötvenesért plusz a kazetta áráért átvették a lemezboltok a számunkra futurisztikus CD-ről az albumokat.

Pár évvel korábban még a hétfői kívánságműsorra volt beállítva a kazetta, a felvevős magnóval, és hétvégén lehetett lesni a Zenebutikot, milyen újdonságot adnak le. Szigorúan mutatóba, 30 másodpercet lejátszva, hisz a popzene még nem az alapkultúra. De lehetett keresgélni ezeket a Bravoban, lemezboltokban, haveroknál. Mert olyan haverja majdnem mindenkinek volt, aki valahonnan külföldről megkapta a legújabb kazettákat.

Nem, nem hiányzik az a korszak, de jó visszaemlékezni. Jó néha elmesélni a gyerekeknek, hisz úgysem tudják elképzelni. CD, anya lemezt ír vagy pendrive-ra teszi a mesét, lehet dugdosni a DVD játszóba. Mikor konyhaszekrény takarításnál előkerült egy sima magnókazetta, megkérdezték: ez mi?
- Kazetta.
- Oké, de mégis, mire jó?
- Magnóba, zenehallgatáshoz.
- Mit csinálsz vele?
- A CD őse. Ha zene van rajta, berakod a magnóba, bekapcsolod, lejátssza. Ha nincs rajta, a rádióból felveszed.

De képtelenség leadni az anyagot nekik, mert nem is érdekli őket. Ha zene kell, youtube, youtube letöltő, MP3 konverter, torrent, már a kiskamaszok is simán megoldják.
Manapság az információ a hatalom. Hogy ez mit jelent? Én nem tudom. De jól hangzik. Talán a kémszakmában vagy a hadászatban még értelme is van.
Lényeg, ha kell valami infó, megnézem a neten. Persze figyelve arra, ne fals infókhoz jussak, szűrni kell. Sok minden megtanulható, sok minden pedig nem. A szakmákat nem lehet neten át elsajátítani, nem lesz belőlem tetőács vagy vasesztergályos a youtube videók alapján. De akkor sem leszek nyúltenyésztő, ha 1-2 könyvet elolvastam róla, hisz gyakorlat nélkül lótúró az egész.
Amit ezzel mondani akartam, hogy ha a tanítási módszerek a régi, Pavlovi módszerre épülőek, akkor nem egyszerű tanítani. Azt hiszem a tanítás milyensége is erősen személyfüggő.
Nehéz a régi értékrendet fenntartani manapság. Pedig az a fajta stabilitás, ami a századelői paraszti élet lehetett, irigylésre méltó mai szemmel. Vagy az amishok élete.
Azt hiszem van amit átvennék ezekből, mást pedig nem. Nem tudom miképp. Összevissza vagyok.
Csak csapongok, megint.

Mert az jutott eszembe, vajon mennyire nevezhető a mi generációnk átlagosnak? Gyerekéveink a kommunizmus végére tendálódnak, nagykamasz éveink a rendszerváltásra, mikor hirtelen minden kapható és hozzáférhető lett. Vajon mekkora nyomot hagyott a lelkünkön az, hogy gyakorlatilag senki az átlagból nem tudta magát hová tenni? Nem volt kialakult rend, csak hirtelen minden lett, mindenki vállalkozott, az addig tiltott dolgok nem voltak dugdosandók többé, szexújságok lengtek az aluljárók újságosainál, megjelentek a hajléktalanok, munkanélküliek. Adórendszer, új szabályok, másfajta élet. Mégis ugyanolyan. Az erősebb kutya szexuál alapú.

Azzal kezdtem, hogy 20 év visszafelé nézve nagyon sok. Belegondolok, mi mindent tartottam fontosnak 20 évesen, mennyire sokat számított mondjuk a jó sminkcucc, az, hogy smink nélkül utcára nem lépek, szóval ezek a külsőség-dolgok. Akkor, mikor még nyugodtan el lehet erről feledkezni. Mert fiatalon tök mindegy. Szép, sima bőr már pattanás mentes, de még nem ráncosodik. Kár összegányolni sminkkel.
Ma pedig már nem kell. Már a kevesebb több, én a minimál híve vagyok, a nulláé. Smink terén.
Nemrég körberajzoltam a szám, lássuk hogy érzem magam. Kirával mentünk valahová. Addig törölgettem óvatosan, míg nem maradt rajta semmi. Furcsa érzés, hogy vigyázni kell az arcomon valami ilyesmire. Elképzelni sem tudom milyen lenne ugyanez mondjuk szempillaspirállal. Bohócnak érezném magam.

Hol leszek 20 év múlva? Bárki meg tudja mondani önmagáról? Nem hiszem. Annyi minden történik csak 5 év alatt! Akkora változások, amiket elképzelni sem tudok. Manapság örülök, ha a következő egy hetet előre el tudom tervezni. Épp ezért nem akarok a jövővel foglalkozni, nem fogok a jövőért élni, mert akkor semmi nem marad a mára. A lényegre.
Nem sírom vissza  a múltat, a bakelitlemezt, s fekete-fehér világot. Az áramlik az életembe, amit hagyok, tehát a valóvilág nem....
Az én világom szebb.

Értékek


A világ manapság nem sok fogódzót ad annak, aki fiatal. Az idősebbnek sem, de annak már van némi tapasztalata arra vonatkozólag, mi milyen következményekkel jár, miként kell helytállni ahhoz, hogy valamire jussunk. Én a valamit nem feltétlen valami vezető pozíciónak gondolom. Inkább olyasmire gondolok, hogy megtanuljuk: felelősséget kell vállalni a tetteinkért, amik bizony a gondolatainkból származó döntések következményei. Így aztán figyelni kell a gondolatokra, mi határozza meg a fő vonalat, mi a mozgatórugónk. Ez az én véleményem, én tapasztalatom. Másnak más.
Lényeg a mondandómban, így az elején, hogy nehéz fiatalnak lenni.

Ha szerencsés vagy, jó értékrenddel indítanak a szüleid, kevésbé szerencsés módon a saját tapasztalataidból alakítasz ki neked megfelelőt (szerintem annyira nem szerencsétlen helyzet, csak hosszú), és van akinek sem a szülei, sem önmaga nem ad semmi ilyesmit. Csak felhasználó. Sok ilyen van.


Volt ez a pár nappal ezelőtti face-beszélgetés.
Ismerős megosztott egy cikket, miszerint lentebb visznek egy segélyt, megint. A cikk.
Ami érdekes, a reakciója annak, aki elsőnek hozzászólt.
Az egészről képet adok nektek:
Az utolsó mondat nem nekem szól, hanem az első hozzászólónak.


De nem szabad felismerhetőnek lennie.

Milyen érdekes, leülök este olvasni, és ami a könyvemben van, ezt juttatja eszembe. Ezt a fenti kis beszélgetést.

Idézet William P. Young, A viskó c. könyvéből:
A férfi, aki gyermeke elvesztése után elvonul Istennel beszélgetni. Az idézet elején Isten beszél:

"Amikor a függetlenséget választjátok a kapcsolat helyett, akkor veszélyesekké váltok egymásra nézve. Másokból így a saját boldogulásotok érdekében mozgatott vagy használt eszköz lesz. A tekintély, ahogyan ti általában gondolkodtok felőle, pusztán ürügy az erősek számára annak elérésére, hogy mások alávessék magukat annak, amit ők akarnak.
– De annyi haszna csak van, hogy megóvja az embereket a vég nélküli háborúskodásoktól, vagy attól, hogy ártsanak egymásnak?
– Alkalmanként. De egy önző világban hatalmas károk és fájdalmak okozója is.
– De hát nem használjátok fel ti is a gonoszság megfékezésére?
– Mi gondosan tiszteletben tartjuk a döntéseiteket, így a ti rendszereiteken belül cselekszünk még akkor is, amikor megpróbálunk megszabadítani titeket azoktól – folytatta Papa. – A teremtett világ nagyon más útra tért ahhoz képest, amelyet neki szántunk. A ti világotokban az egyén értékét folyamatosan alárendelik a rendszer fennmaradásának, legyen az politikai, gazdasági, társadalmi, vallási, vagy tulajdonképpen bármilyen más rendszer. Először egyetlen személyt, aztán néhányat, és végül akár tömegeket is szemrebbenés nélkül feláldoznak az aktuális rendszer érdekében, és további fennmaradása céljából. Valamilyen formában ez húzódik meg a hatalomért folytatott minden küzdelem, minden előítélet, minden háború és a kapcsolattal való minden visszaélés mögött. A „hatalom és a függetlenség vágya” olyan mértékben átitat mindent, hogy már normálisnak tekintitek.
– És nem az?
– Ez az emberi paradigma – tette hozzá Papa, miközben egy újabb adag étellel tért vissza. – Olyan, akár a halnak a víz, annyira általános és mindenütt jelenlevő, hogy észrevehetetlenné és megkérdőjelezhetetlenné vált. Ez a mátrix: egy ördögi rendszer, ami reménytelenül körbezárt benneteket, úgy, hogy közben még a létezéséről sem tudtok.
Jézus vette át a beszélgetés fonalát. – A Teremtést megkoronázó dicsőségként alkottunk titeket a saját képünkre, olyanokká, akiket semmiféle rendszer nem korlátoz, és akik szabadok arra, hogy egyszerűen kapcsolatban legyenek velem és egymással. Ha valóban megtanultátok volna mások érdekeit ugyanolyan fontosnak tekinteni, mint a sajátotokat, akkor nem lenne szükség hierarchiára. "
Itt lezártam.
Van min gondolkodni.

2014. március 5., szerda

Egyetem és kapcsolatok

Olyan érdekes áttekinteni mi minden volt fontos egy éve, két éve, stb. Ehhez képest mi fontos most.
Egyik nap tesóm kérdezte chaten, mi van velem. Automatikusan kezdtem volna írni mi van a gyerekekkel, de ott ültem, a kezem a klaviatúra felett megállt, mert rájöttem, nem ezt kérdezte. Persze a csevegés ilyen, nem mindig arról beszélünk amit kérdeznek, mert sokszor van egy fáziskésés.
De igyekeztem összeszedni magamról valamit, és nem ment.
Rájöttem, nem biztos hogy érdekelné miken gondolkodom, vagy ha érdekelné is, nem lehet chaten két mondatban leírni. A kapcsolatokhoz kellenek a közös élmények, az együtt megélt dolgok, mert azok adják az alapot, amiről és amivel kapcsolatban lehet beszélgetni.
Vannak kialakult netes ismeretségek, amik annyiban mélyebbek, hogy gyakran és részletesebben beszélünk egymás családjáról, érzésekről, akármiről, de mégis: ezek szerintem felületesebbek, mint az, ahol ugyanez a fajta mélység megvan, de személyes kapcsolat is van.
Értem ezeket bármilyen fajta kapcsolatra. Rokonira, barátira, párkapcsolatra.
Nem lehet telefonon és chaten mély kapcsolatot fenntartani, ez biztos.
Emellett ott van az, hogy mikor az ember leválik a családról, akkor új közegbe kerülve új kapcsolatokat alakít ki. A családi kapcsolatok is megmaradnak, némileg ritkásabbá válnak, lazulnak. Ezt el kell tudni fogadni, mi is leváltunk egyszer, a mi gyerekeink is le fognak.
Én már egynél látom a kezdetet, ahol már nem mindig én vagyok az első helyen, mert ott a barát (párkapcsolat-barát). Az ő esetében barátnők csak felületesen vannak. Ami azt jelenti van pár, de nem olyan mindennapos-jóbarát kategória.
Erről annyit gondolok, hogy talán a filmek vagy nem tudom mi miatt kissé túl van értékelve a kérdés. Életszakaszoknak vannak velejárói, amik a barátok. Vannak átívelő kapcsolatok ez esetben is, olyan barátok akik átmennek a másik életszakaszba is, azaz jönnek velünk, de ritka. Ekkor már lazul a dolog, ami nem szakítást jelent, csak másfelé tartó utakat. Ahol marad a telefon és chat.
És akkor visszaugrom az elejére.
A rokoni szálak is ilyesmik lehetnek.
Az alap szakaszban, gyerekkorban ott vannak a felmenők, majd kikerülve abból a közegből lazul a kapocs. Nem szakad meg, nem történik semmi szakítós dolog, csak már más az egész. Azt hiszem a rokoni szálak azok, amik mindenképp átjönnek velünk az új életekbe, de már minden más.
Bánthatna hogy nincs ott mikor kéne valaki aki ért, de nem biztos hogy az ért, akitől várnám. És persze meglepő módon, lehet hogy olyan ért meg, aki szinte semmit nem tud az utóbbi éveimről, a gondolataimról.
Kiszámíthatatlan.
Szóval a tesómnak elmondtam, hogy végre eldöntöttem hogy kezdek magammal valamit fizikailag, és az angol tudásom is felfrissítem egy online kurzus segítségével. Mert nagyon izgalmasnak tartom a Johns Hopkins, Oxford, Harvard és a többi nagy egyetem online, ingyenes kurzusait, amihez angoltudás kell.
Erről itt bővebben.
Itt is egy link és leírás.
Itt pedig a MOOC lista.

2014. március 1., szombat

Látó ember

Mindig zavart az, hogy rám néz valaki, akinek esetleg rossz kedve van, rögtön arra gondolok: miattam, haragszik valamiért, unszimpi vagyok, akármi hasonló.
30 elmúltam, mikor a Mérgező szülőket elolvastam, és megtanultam: alkoholista szülő mellett felnövő gyerekek gyakran ilyenek. A megfelelési kényszer mellett persze, hogy a dolog semmiképp ne legyen egyszerű.
A dologról hiába tudom miért van, nehéz levetkőzni. Tegnap is voltak ilyen fura eseteim, mikor végiggondoltam, mivel bánthattam meg ezt vagy azt. Majd rájöttem a problémázásom okára, oké, túltettem magam rajta. Főleg hogy azért vannak olyan emberek is, akik mindig morcosak, még a mosolyuk is morcos, nem őszinte.
Az a baj még, hogy valahogy nagyon nyitott vagyok az apró jelekre ami az emberekből kisuhan. Nem mondom hogy 100%-os a képességem, de sokszor észreveszem a hazugságot, a mellébeszélést, elfedést. Azt is, amikor önmaga elől fed el valaki valamit.
Nézek egy párt, és látom: egyik szerelmes csak. A másik sem közömbös, de furcsa. És persze tudom, hogy a szeretet és szerelem is sokféle lehet, de ezek nekem akkor is rossz példák, amik létrejöttét kerülnöm kell.

Azt hiszem a szeretet lemérhető volta nem létezik.
Mondhatják, hogy abból tudom, mit tesz értem. Nos, sokan amit értem tesznek, önmagukért teszik. Mert a lelkünknek jól esik ha segítünk másokon. Időmbe belefér hogy elmenjek érted ha ott ragadtál valahol, mert akkor sem tudok elmenni a bajod mellett ha utállak, nem tudok nemet mondani (sok ember küzd ám ezzel..), jó lesz felhozni majdan, mit meg nem tettem érted, bár ez az utóbbi nem hiszem hogy tudatos dolog lenne, de mégis sokan felhánytorgató típusok.
Azt hiszem szarni csapba vagy csapni szarba dolog.
Nem az mutatja a szeretetet hogy teszek érted, hanem azért teszek, mert szeretlek, és ezt nem említem meg mindig.
Azt hiszem a szeretet nem mérlegel és nem hánytorgat, hanem magától ad és fogad el.

El sem tudjátok képzelni mennyit hallgattam anyutól azt, hogy x mennyit tesz értünk, legalább legyek kedves, illetve ne legyek ennyire utálatos.
Nem ment.
Nem szerettem, nem voltam kedves.
Igaz, nem is ártott nekem soha, közvetlenül.
De a jelenléte az életemben menekülésre késztetett.
Mert a jelleme egy igazi köcsög, gyökér, bunkó volt.
Egyszer, mikor már nem éltem velük, megmondtam neki: azért volt csak jó nézni amilyen vagy, mert pszichiátriai esettanulmány a viselkedésed, és rohadt sokat tanultam tőled a hülyékről.
Érthetetlen módon megsértődött...
Azóta persze megtanultam, a hülyék pont olyan sokfélék, mint a madarak vagy rovarok.
Yessss, én is hülye vagyok, sok mindenben.
Akkor is, ha tudom az okát.
Ettől csak tudok valamit, ami még nem változtat a vonáson.
Pont mint a fent említett esetben.
Semmit nem javított a megítélésen az, hogy tudtam miért lett bunkó-köcsög-gyökér.
De vele kellett élnem éveket, egy fedél alatt, így nehéz nem utálni azt, aki gyökér mindenkivel.
Könnyebben észreveszed az ilyen emberek sérültségét, vastagra épített falát, ami óvja a sérülésektől, ami óvja attól, hogy megszeressen valakit, ha objektív tudsz lenni, nem neked kell elviselni a hülyeségeit. Nekem ő az egyik legfogékonyabb időszakom tette valamelyest tönkre, tehát még mindig nem vagyok objektív.

Minden napnak megvan a maga legjobb része, pillanata.
Tegnap több is volt ráadásul.
Ovis farsang volt, aranyos, szórakoztató műsorral. Szokás szerint az óvónénik is csináltak műsort, nekem nagyon tetszett, de láthatóan a gyerekeknek és a többi szülőnek is.
Egy Lívi balerina képet tudok ide feltenni, nem nagyon fotóztam, mert semmi nem látszott a telefonomon a megvilágítás miatt. Úgy voltam vele, nem állítgatom, inkább nézem a műsort, majd megveszem a dvd felvételt, azon vissza tudom nézni. És kérek fotót valakitől.
A többi jó pillanat régi ismerősök felbukkanása a facen, esti mese ami nagyon szíven ütött. Megerősítve abban, hogy nem akarok elmenni innen.

Wass Albertet olvastam a gyerekeknek.
A címe:

Az aranymadár

És most kisfiam, mielőtt éjszakába menne át az este, és egymásnak nyugodalmas jó éjszakát kívánnánk, elmondok még neked egy utolsó mesét. Nem is mesét: igaz történetet. Minthogy mindaz, amit eddig elmondottam neked, nem mese volt tulajdonképpen, hanem csupa valóságos, igaz történet. Mert való igaz, hogy él az erdő, élnek a fák és a virágok, s az állatok beszélnek egymással és a fákkal. Való igaz az is, hogy a vén Csönd bácsi mohaszakállában apró kicsi csigák mászkálnak, s az Angyalok Tisztását is meglelheted, valahol elbújva az erdők között. Igaz a történet a kék hegyekről is. Magad is rájössz erre még. Mind igaz. És most még figyelj utoljára jól ide!
Volt egyszer, nagyon régen, egy kisfiú. Ott élt valahol messze keleten, az erdők között. Egy kicsike országban, amelyikről ma már nem is tud senki, a amelyiknek Transsylvania volt a neve.
Ez a kisfiú az erdőben lakott, egy kicsike házban a szüleivel együtt. Az erdő tanította meg látni, hallani, érezni. Játszótársai az őzek voltak, s a kis nyulak. Barátai a fák, virágok, pillangók.
Látó ember volt. Értette a fák beszédét, a patak csobogását. Időnként átment az Angyalok Tisztására, s az angyalok megtöltötték a szívét szeretettel, békességgel, jósággal és mindazzal, amit a Jóisten az embernek ajándékul adott.
De amikor a kisfiúból nagyfiú lett, érte jöttek a városból a Gyűjtő-emberek, és elvitték magukkal, hogy dolgozzék nekik. Elhurcolták messzire, nagy városok kőházai közé, és nem eresztették többé szabadon. Azután pedig megfogták a Rontóemberek, láthatatlan láncokkal megkötözték, hogy ameddig él, szolgáljon nekik.
Pedig odahaza várta az erdő. Várták a fák, az őzek és a pillangók. A visszhang, a patak, a csönd. A virágok és a madarak. Várták mind, hogy visszatérjen. De nem jött.
Telt az idő. A fák lombja kizöldült, s újra lehullott. Virágok nyíltak és elhervadtak. Vándormadarak jöttek, vándormadarak mentek … de a fiú nem jött vissza többet.
Mikor aztán már nagyon-nagyon sok idő eltelt, és a fák újra zöldek voltak, a rétek virágain pillangók kergetőztek, és a visszhang ott ült kék ruhájában a sziklákon, és versenyt dalolt a madarakkal: az Erdő elhatározta, hogy üzenetet küld érte. Előhívta legkisebb szolgáját , a fenyőillatú szellőt, és azt mondta neki:
- Eredj, szolgám, és keresd meg az én barátomat! Járd végig a völgyeket mind, s az emberek kőházait mind. S mondd meg neki: üzeni az Erdő, hogy hűs árnyékkal várnak rá a fák. Neki gyűjtik illatukat a virágok. Érte tanulják dalaikat a madarak. A patak régi meséket akar csobogni neki. Hívják az őzek és a nyúlfiak. Jöttét lesi az ösvény, hogy lába elé simuljon. Mondd, hogy jöjjön, siessen, várjuk! Érte üzen az Erdő!
Perdült a szellő s tovaszállt.
Az Erdő pedig készült a fogadására. Friss záporral mosta tisztára a fák leveleit. Feldíszítette a virágokat. A madarak legszebb dalaikat gyakorolták. Az ösvény mohaszőnyeget terített magára. Az őz levitte fiait a mezőkig, hogy messziről láthassák jöttét.
Eltelt egy nap. El a második. A harmadik. Az Erdő várt. Negyednapra hazatért a Szellő. Fáradt volt és poros.
- Megtaláltad? – kérdezték feszülten a fák.
S a szellő felelt:
- Igen – mondta -, megtaláltam. Poros, piszkos kőházak rengetegében. Fáradt és szomorú.
- Jön? – kérdezte mindenki izgatottan.
A Szellő sóhajtott.
- Nem jöhet. Láthatatlan láncokkal kötözték meg. Nem jöhet.
Mind hallották a Szellő szavát, az egész erdő hallotta. A fák szomorúan lehajtották ágaikat. A Patak sírni kezdett. A virágok elsápadtak. A Csönd sóhajtott. Másnap szélnek eresztett az Erdő egy kis bolyhos felhőt.
- Eredj és mondd, hogy üzenem neki: ne hallgasson a Gyűjtő-emberekre, ne féljen a Rontó-emberektől, tépje szét a láthatatlan láncokat és jöjjön. Neki akar tetszeni a harmatcsepp a fűszálak hegyén. A pillangók betanulták új táncaikat. Mondd, hogy jöjjön, siessen! Hűvös az árnyék, illatos a pázsit. Harangvirágok köszöntik az estét. Az élet szép. Eredj!
Elszállt a felhő. S teltek a napok. Sok idő múlva tért meg. Tépetten, rongyosan, szürkén. S mondotta: - Fájt a szíve, amikor meglátott, s könny volt a szemében. De a láncokat gonosz varázslat rakta rá, s nem bír velük. Kormos, szennyes kőrengetegben raboskodik. Nem jöhet. Azzal a felhő sírni kezdett, és sírtak a fák, a virágok, a rétek. Szótlanok lettek a madarak, s az őz bánatosan elvezette fiait a legsötétebb katlan sűrűjébe. Ekkor az Erdő Jó Szelleme ott fent az Angyalok Tisztásán elővett egy kis aranykalitkát, s az aranykalitkából kieresztett egy színarany madarat. Kezére ültette, s ezt mondta neki: - Eredj hát te! Törd meg a rossz varázslatot, s hozd vissza őt közénk! Eredj! Azzal föllendítette a levegőbe. Az aranymadár szállt. Előtte járt a Szellő, s mutatta az utat. A fehér felhő kísérte fönt. Így értek el a városig. A Szellő megmutatta, melyik az ablaka. Az ablak előtt egy szomorú, satnya utcai fa állott. Az aranymadár felszállt a fa legtetejére. Megrázta tollait, és nagyot füttyentett. És abban a pillanatban kinyílott magától az ablak. Az aranymadár tovább fütyölt. De olyan csodálatosan, hogy a fiú az ablakhoz szaladt, és csodálkozva nézett ki az utcára. Meglátta az aranymadarat a fa tetején. És abban a pillanatban, amikor meglátta, csodálatos szép varázslat történt. A láthatatlan láncok lehullottak róla. A fiú csak állt az ablakban, nézte az aranymadarat, és hallgatta a füttyét, Aztán nevetni kezdett. De a szeméből a könnyek ömlöttek, lassan megtöltötték a szobát, kifolytak az utcára, végigfolytak az utca kövein, s amerre folytak, ragyogó tiszta ösvényt mostak végig a Gyűjtő-emberek és a Rontó-emberek között, varázslatos ösvényt, melyet nem léphetett át senki sem, akinek tisztátalan a szíve. Az aranymadár még füttyentett egyet, majd megrázta a szárnyait, és felröppent a levegőbe. Keringett egyet és lassan szállani kezdett Keletnek. A fiú pedig elindult utána, ujjongó szívvel és felszabadultan, a könnyek bűvös ösvényén vissza a régi otthonba. Így történt, kisfiam, éppen így. Ha megnősz, a Gyűjtő-emberek téged is elvisznek maguk közé, s a Rontó-emberek rád bilincselik láthatatlan láncaikat, akkor egy szép napon magad is megtudod, hogy ez a mese az utolsó szóig igaz. Mikor már nagyon fáradt leszel, és nagyon céltalannak érzed a sorsodat: egyszerre csak érted üzen az otthoni erdő. Először egy szellővel üzen, amelyik csak úgy végigsurran melletted az utcán. Fenyőszagából mág alig érezhetsz valamit, s meghallod mégis, amikor a füledbe súgja: - Üzeni az Erdő, hogy hűs árnyékkal várnak rád a fák … Illatukat neked gyűjtik a rét virágai … Hívnak az őzek és a nyúlfiak … a pillangók és a harmatcsepp a fűszál hegyén. Jöttödet lesi az ösvény… Jöjj, siess … Fájva megdobban akkor a szíved. Torkodat fojtogatja a honvágy, és megtölt fájdalmas szomorúsággal. De nem mehetsz. Nem eresztenek a láncok. A rossz emberek láncai. Aztán meglátsz egy felhőt, egy kis bolyhos, fehér felhőt az égen. És tudni fogod, hogy újra üzen az otthoni erdő. És látni fogod emlékezetedben a régi tájakat, és úgy sajog valami benned, mint még soha addig. S végül meghallod ablakod alatt az aranymadár füttyét. Ablakod magától kitárul. És ott ül a fán, és hazahív otthonod drága aranymadara: a sárgarigó. Valami megpattan benned akkor. Szemedből előtörnek a könnyek, lemossák rólad a láthatatlan láncokat, kiömlenek az utcára is, és végigfolynak a köveken, bűvös ösvényt mosnak lábaid elé az idegen emberek között, és te elindulsz rajta Keletnek, mindig csak keletnek, amerre a sárgarigó hív. Így. És most aludj jól, a mese véget ért. A fák is alszanak már odakint.


Itt az egész könyv meghallgatható:



Szép napot és szép hétvégét minden Látó embernek (is)!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...