2014. május 25., vasárnap

Az élet szép

Mintha gyermekjátékot nyomkodnának ritmusra, olyan a hajnali kakukk éneke.
Zeng az erdőben, visszhangzik a környék.
Hajnal 5 óra van, kint iszom a kávém a hintaágyból megmaradt padon.
Faágak törését, zörgését hallom, a kapuhoz megyek.
Ritka látvány a szarvas, pedig rengeteg él erre, én pedig kíváncsi vagyok, mindenre ami él.
De ez csak egy dagi mókus lehetett, vagy vaddisznó az aljnövényzetben, mert nem látok semmit.
A szarvas illat csalóka, pár km-re simán érezni az átható vadillatot.
Megérkezik a szajkó, hangja mint a riasztónak, pedig errefelé nincs riasztás minden széllebbenésre.
De ki tudja merre járnak ezek a pipik!
A kakukk odébb repült, már a hátsó utcai erdőségből jön a hangja.
Beindulnak a fecskék, reggel is begyűjtik a kósza bogarakat, mellé huhúznak a vadgalambok.
Mostanság olvastam, hogy a bodza tövében tündérek laknak, ezért ha bodzát vágsz ki, hangosan kell énekelni, hogy el tudjanak menni. Mert egyébként nem hallanak minket.
Én azt hittem, hogy a varázslények, tündérek, manók, koboldok hallják az embert.
Ámbár lehet hogy hallanak, csak nem foglalkoznak velünk, mert nem szeretik az embert.
Ugyanis az ember rombol.
És ugyan sok manó az ember szemetét gyűjtögeti, ott laknak a fák között, szedik össze a nekik még kincseket, ami az ember számára felesleg. Amit tapló módon kiszórnak a természetbe.
Azt hiszem az ember a legelkényeztetettebb gyermek a Földön. Ezer szolga takarít utánunk. A hangyák, az egerek, a döglegyek, csatornapatkányok, és más apróbb lények, akiket elfogadunk vagy nem, mindenképp helyük van a teremtésben.
Pár hete kivágtunk egy bodzát a ház közeléből, mert nem szeretnék az alapzat alatt fákat. Nem énekeltünk, tán ettől még nem kerülünk pokolra.
Most a kerti bodzabokorra téved a szemem, nézem az ezernyi virágot, amiből nyáron üdítő, télire teának való száraz virág lesz, a materiálisabb kos énem pedig arra gondol, hogy lehet ebben valami.
Csak van minden növénynek védelmezője, az adott növényt varázserővel ellátó lénye, akik vannak, védelmeznek, de harcolni nem tudnak. Ha letéped a védencet, odébb állnak. Beköltöznek a mellette növő másik növénybe.
A személyiségem másik formálója, a lágyabb szűz aszcendens azt sugallja mikor növényt szedek, hogy mindent köszönjek meg.
Megszoktam, megköszönöm.
Jön ez magától.
Megköszönni amit kapok, megsimogatni amit megsebzek a késemmel, amivel leszedem egy-egy részét.
Nem irtok, nem pusztítom ki amit találok, ott hagyom a felét legalább.
Nem durvulok, nem szedem gereblyével a bodzát, nem töröm le az ágat, hogy elérjek egy gesztenyevirágot. Azt szedem le, amit ad a fa. Az az enyém, a többi az övé.

Az említett két jegy biztos viaskodik bennem, hiába mondják, hogy bizonyos kor után (6-10-14??) az aszcendens a meghatározó, azt hiszem a saját példámon látva, nem állíthatunk ilyesmit, mert bizony ott van mindkettő. Nálam a hitetlen, bizonytalan és lobbanékony kos, és a magabiztosabb, rendes és kedves szűz is.
Mikor melyikre van szükség, az van porondon.

Most egy méterre tőlem két veréb repül el a járda felett, civakodnak valamin.
Mosolygok, aranyosak.

Mikor kiültem, az éjszakai esőfelhők maradéka lebegett az égen, dúslakodtak, de már elküldte őket a kelő Nap.
Vagy én.
Mint George Clooney a Kecskebűvölők című filmben, én is felhőt oszlatok :)
Szerencsére nem mindet, a mosolygós Napköszöntő felhő megmaradt.


Tegnap kerti csapot szereltem, némi telefonos segítséggel a helyére került minden, a slagot pedig a lyukas helyeken szétvágva, toldóval kiküszöböltem a lyukakat.
A gyerekek megcsinálták maguknak a medencét, ha már kerti csap, akkor használjuk ki. Én mint normál szülő csak annyit mondtam, bár minden munka ilyen egyetértésben és kitartóan lenne elvégezve! Persze örülök annak ami van, ezt sem nekem kellett megcsinálni.
Egymás locsolásával telt a délután, buli volt.

Ilyenkor nyáridőben a rendes és precíz szűz énemet elűzöm, nem hallgatok a szavára, mikor azt mondja, rumliban élek. Inkább tanítgatom neki, amit tanultam Stephen Hawkingtól: az Univerzum a tökéletlenséget keresi, abba kapaszkodva tud újat alkotni, teremteni. A precíz rendben megtalálja az egyetlen kis eltérést, a századmilliméteres hibát, és belekapaszkodva elkezdi azt húzni, szóval csinálja a rumlit. Húzza el a rendetlent a többitől, a többi meg követni fogja.
Olyanok az atomok, a sejtek és molekulák, mint a gyerekek: a rebellist követik.
Mert az izgalmasabb.
Az emberekről általánosságban (nem az egyénről beszélek) úgy gondolom, vonzza őket is a veszélyesebb, a lázadó, a megmondó ember. Hiába utáljuk, a hangját halljuk, a véleménye áttöri a falakat.
Körülötte van élet.
Még ha nem is igazi sok esetben, és közelről annyira nem is vonzó. Odáig el kell jutni, hogy lássuk azt, a nagyobb hangú mellett lehet több az élet mint a szelídhangú mellett, mégis több az értelmes szó a kevés beszédben, nagyobb az erő a halk hangban.
Inkább kevés jó, mint sok rossz, valótlan.
Inkább a fájó igazság, mint a mézes hazugság.

Kérdésre elgondolkodtam azon, mi az ami nélkül nincs párkapcsolat.
Próbáltam végigvenni mindent, jelen idejű gyakorlati tapasztalat nélkül, és arra jutottam, hogy szerelem mindenképp kell, nekem nem elég a megszokásból adódó szeretet, barátság, nekem bizony gyomorszorító szerelem kell.
Az amelyik fáj.
Ez az érzelem a hűséggel együtt jár.
Még ha állítólag az eggyel fiatalabb korosztály számára (biztos csak egy részének, és biztos a negyvenesek közt is van ilyen) nem nagy bűn az egyalkalmas félrelépés, és a kialakult egzisztenciát nem rúgja fel egy kósza numera miatt, ez szerintem nem járható út.
Ez az anyagiasságnak az a foka, ami szerintem oltári öncsalás.
Én tuti másféle úton akarok járni.
Ahol a hűtlenség előfordul, ott már nincs miről beszélni, az már meghalt, elkopott, nem szerelem többé.
Lehet kocka vagyok ebben, de megengedhetem magamnak, hogy idealista és naiv legyek.
Jó ez így nekem.
Ha szeretek valakit, másra nem vágyom.
Ez nagyon egyszerű.
A más által kínált szex olyan, mint a tejszínhabos kutyaszar, mint a bicikliző elefánt.
Valahogy nem illik össze a kettő.
Ugyan tudom, a dolgok nem feketék és fehérek, de éppen ezért: nem lehet minden szürke vagy színes, nem lehetnek mindenhol árnyalatok, van aminek fekete-fehérnek kell maradni, opálosodás nélkül.

Ami a jó párkapcsolathoz kell még, az az őszinteség. A jelen idejű őszinteség. Mert a tüskéket nem lehet 1-2 napnál tovább benntartani, akkor már kezd zavaróan fájni, ki kell húzni.
A tüske kihúzása, mint az őszinteség: fájhat. De utána tud gyógyulni, nem okoz gennyesedéssel járó elhalást.

Mindegy, csak elmélkedek kora reggel, eljutok a teremtéstől az atomháborúig.
Már reggel 6 óra van, ébred a gyerekhad lassan, már csak annyit mesélek, hogy 9 egész nap van az Iron Maiden-Anthrax koncertig, és utána két héttel lesz Pesten egy ingyenes (!) Omega-Scorpions is, ami nagyon jó, van olyan jó majdnem, mint a tavalyi ingyen ÁKOS.

2014. május 22., csütörtök

Kickstart

Megint semmi nem történik.
Ilyen érzés, pedig dehogynem.
Csak amikor a lelki takarítás mégsem ért véget, mikor még mindig van kidobálni és pucolni való, akkor némely időszak olyan, mintha megállna az idő.
Most kicsit azt hiszem keresetlen leszek, előre szólok, lehet nem lesz értelme annak amit írok, de ez is ki kell jöjjön.
Nem tudom van-e hosszútávú értelme annak, amit csinálok. Hogy igyekszem rájönni a hibáimra és változok. Hogy mikor a régi Heni visszajövöget és lereagál valamit, akkor tudatosan vizsgálom, kihívom a fényre és ha úgy találom hogy nem szeretem vonás, akkor megsemmisítem. Egyszer, sokszor. Mert visszajár, mert nem halt meg. Csak némely vonásában szükségtelen a léte.

Mert úgy gondolom másképp akarok élni, viselkedni, de valahol mégsem látom értelmét ennek.
Hogy azt gondolom ki kell várni azt a kapcsolatot, ahol tényleg azt érzem: EZ az. Nem a nagy ő, csak legalább azt a minden stimmel érzést, hogy elfogadás van, szeretet és a mérleg egyensúlyban van, mint ahogy a két ember kapcsolata is egyenrangú.

Tudjátok, olyan tényleg-szeretet.
Emellett olyan könnyű lenne kisiklani, megelégedni az ennél kevesebbel, azzal ami 1-2 helyen rendben van, de gyakorlatilag megalkuvás az egész. Megalkuvás és játszma.
Könnyű lenne, de nem akarok játszmázni, ennyire nem hiányzik az hogy ne aludjak egyedül. Pedig milyen sokan csinálják ezt. A sok éves megszokás, az összecsiszolódás, szeretet, de semmi láng. Ez nekem már nem kell.

Tudjátok mikor kialakul egy helyzet, és azt megszokjuk, nagyon nehéz visszarázódni egy másik körforgásba. Elképzelni is nehéz milyen az.
Főleg ha nagyon régen volt olyasmiben részem, amit el akarok érni.
Szóval megszoktam az életem, nemcsak megszoktam de jó is nekem, és nehéz elképzelni azt, hogy ebbe hogy fér bele olyasmi ami teljes változást hoz.
Emellett mindig volt bennem olyan érzés, hogy nem is kíváncsi rám senki.
Mint ahogy a blognál is így voltam vele, mikor kezdtem, hogy nem biztos hogy nem csak egy nyilvános, egy olvasós napló lesz ez. Most is furcsa látni a számokat, mennyien olvastok. Az érzés az életben is ott van, miért lennék én érdekes, mikor unalmas vagyok?
Áhh, azt hiszem tükör ez, pedig nem szoktam unatkozni.
De azt hiszem, az hogy milyenek vagyunk részben a külvilág visszahatásaiból derül ki számunkra. Hogy másoknak mi jön le rólunk, mit látnak meg a viselkedésünkből, reakcióinkból. Ha pedig nincs igazán külvilág, akkor nincs miről visszaverődjön a fény, láthatatlan az egész történet. Így hihetem magam unalmasnak.
Más kérdés, hogy ha reagálok valamire, lehet hogy a korábbi életeseményeimmel kapcsolatban reagálok, magyarul nem az illetőnek szól a dolog, csak épp nem tudok mást produkálni. És nem érti.
Könnyebb lehetne, ha nem keresném a válaszokat, ha csak élnék.
De ha ez van a fejemben, akkor ennek teszek eleget. A kutatásnak, válaszkeresésnek.


2014. május 20., kedd

Élő lények purgatóriuma


Nézem ezt az embert, aki halál komolyan puncinak hívja magát, és nem is akarom felfogni. Rengetegen foglalkoznak vele, én nem fogok, egy deka cikket nem olvastam el róla, mert nem ő itt a lényeg. Ő csak egy áldozat. Olyan mint az az ember, akit mindenki utál, vagyis senki nem szeret.
Könnyű utálni, nehéz felfogni, hogy szerencsére felvállalt valaki egy szerepet, amit nem nekem vagy neked kell. Mert szerepek vannak, karakterek vannak, olyanok is akiket szeretünk, olyanok is akiket nem.
Ez volt a lila része, az ezo szöveg.
Az illető a sorsának az áldozata, valaki csúnyán kihasználja, nem tudom mivel véve rá arra, hogy kettős állampolgár legyen. Nem is érdekel, hisz benne van a pakliban, hogy semmiféle felsőbb kihasználásról nincs szó, nem a menedzser ötlete volt, hanem puncié. Nem tudjuk, kár erről beszélni. Megnyerte, hadd vigye, akit bánt írjon az ENSZ-nek, és tudatosítsa magában, az hogy ilyesmin kattog, nem javít semmin, csak azt segíti elő, hogy ne kelljen más, valósabb problémákkal szembenéznie.
Mint amikor kamaszként a szomszédnő ült anyámnál, és azt hallottam csak, hogy az a szemét Dzsoki!! Mert neki erről szólt az élete, a Dallasról. Pedig totál fosban élt, mármint semmi nem volt okés az életében. Pia, no pasi, mindent leszaró gyerek, no munka, stb. De valahol ki tudott ebből menekülni. Mással tudott foglalkozni. Mert nem mindenki elég erős ahhoz, hogy szart lapátoljon és takarítson, van aki benne fürödve éli le az életét.
De ez csak a bevezető volt.

Próbálok érthető lenni. Ez néha nehéz, mert ami bent simán meg van fogalmazva, nem mindig jön ki úgy ahogy szeretném.
A jelenség a lényeg, hogy a pofánkba van tolva a szex, és nem a fogyasztható formája. Hozzáteszem, sem a melegekkel, sem a fizikailag elváltozott (hermafrodita, transzszexuális, transzvesztita) emberekkel nincs bajom, amíg csak olyanokkal szexelnek, akik ebben nem találnak kivetnivalót. Magyarul mindkét fél részéről rendben van az aktus.
Bajom max azzal van, hogy minden szinten ott a szex. Lassan a pelenka is ezzel van eladva, és mint mondtam már, amíg egy nő viccesnek és megoszthatónak találja hogy a nőknek puncijuk van a pasiknak meg puncihiányuk, addig szar az egész azt hiszem. Mert ez nem vicces, hanem ledegradáló. A nő nem punci, a fiú nem pöcs. Az élet meg nem pornófilm.
De ez egy változás a világban, olyan változás, amit nem kértünk és nem szeretünk. Eljuttatja az embert és a társadalmat valahová, ahol nem szeret majd lenni. Ahol majd visszasírja a régmúltat. Mikor még a szex két ember magánügye volt.

Minden változás lényege a sebességben van. Ha hirtelen történik, lemondásokkal, megrökönyödéssel, lázadásokkal jár.
Nézzük egy egyszerű kis példával.
Anno volt a taxis blokád nevű sztrájk Magyarországon, mert a benzin 40 helyett 70 forint akart lenni. Nagy változás volt, hirtelen, kiakadtak az emberek. Oké, visszaállt a 40 forint, majd apránként emelkedett. Tudjuk hol tart most, ne részletezzük. De ha holnap 800 ft lenne 400 helyett, megint lázadás lenne. Apránként csak morgunk, de akinek van kocsija és megoldható, kiszorítja a több pénzt, ha nem megoldható, eladja a kocsit és jár busszal. De nem sztrájkol, mert 1-2 forintokért nem mozdul meg senki.

Ha évek alatt jutunk el egyik pontból a másikba, az szinte észrevehetetlen.
Így van ez a pofánkba tolt homoszexualitással és társaival is.
Szerintem ez még normális (a homoszexualitás), némelyek életének a része. Azaz nem kell vele foglalkozni. A dologgal szerintem nem az a baj hogy elfogadásra neveli a népet, miszerint a meleg ember ugyanolyan jogú tagja a társadalomnak mint a hetero, hanem az, hogy minden le van kicsinyítve, le van víve a szexig. Ez pedig immunissá teszi az embereket, és elhiteti velük, hogy nincs is más örömforrás, csak a szex.
Ami pedig ebből a tévében látszik, az totál Szodoma. A Maunika só elhitette a sok emberrel, hogy kiabálva kell kommunikálni, a mostani aztsemtudom mi a címe esti műsorok pedig folytatják ezt. Lássuk be, igazából tök ugyanaz. Kitalált helyzetek, kiabáló szereplők, alpári stílus. Csak ezek a mostaniak még "sztárok" is lesznek. Már amennyiben a pletykalapokban és reggeli műsorokban való szereplés ezt jelenti.
A sztár egy csillag. Ez a szó jelentése. A csillagok tájékozódást nyújtanak.
Ezek az emberek akikről szó van, számomra például nem léteznek. Én nem ismerem őket, nem nézem a műsoraikat, nekem nem ők a sztárok, de ez nálam egy döntés eredménye. Illetve az érdeklődés hiányáé. Levíve a kis életemre, anyám nézi, foglalkozik vele, bár velem nem tudja megbeszélni, nem vagyok vevő rá. De mikor nem ő kezeli a távirányítót hanem a gyerekek, akkor kisebbeknek mese, nagyobbaknak Spektrum megy, saját döntésből.

Tulajdonképp szégyenlem magam így visszaolvasva ezt a bejegyzést, mert ami elindította az egy olyan okozat volt, amit észre sem vettem volna, ha nem lennék fészrejáró. Igazából ami viszont vigasztal, hogy lecseng ez is hamar mint a többi antisztár. Hisz a nem igazi dolgok nem tartanak soká. ott vannak, elhoznak egy apró, pici, észrevehetetlen változást, majd eltűnnek. Mindenkinél el fog jönni jó esetben az a pont, amikor azt mondja ne tovább, innentől nem vagyok hajlandó foglalkozni a világ ezen ágával. Csak amennyit tényleg muszáj.

Az egyéni szabadság pont ebben áll, hogy magam döntök arról, bemegyek-e a társadalom segglyukába, mennyit időzök ott, mennyi mocskot tapasztok magamra. Sosem késő kiszállni, max ha sokáig maradsz, nehéz lesz lemosni. De megoldható az is.

2014. május 18., vasárnap

20 liter

Mikor nincs, hiányzik.
Már nem hiányzik, már van, beépült, ez is megvan.
A kört lefutottuk, bezárult, kerek lett.
Melegít a bojler, kiderült még nagyobb mint amekkorának vettem, kerek 20 literrel.
Azt hiszem akkor fogom legközelebb így érezni magam, mikor mondjuk sikerül csempézni, kövezni a fürdőben, vagy hasonló léptékű dolgot véghezvinni.
Gyűjtöm az infókat, minden erre járó "idegentől", miként lesz a leggazdaságosabb és legjobb a nyári konyhát megcsinálni. Egyik errejáró ehhez ért, a másik ahhoz. Vakolás, ajtójavítás, sötét színre festett falak. Szóval ez már fejben összeállt, 1-2 hét és meg is valósul.

Azt hiszem a világ attól szép, hogy nem vagyunk egyformák, bármekkora közhely legyen is ez.
Mégis vannak benne hasonló kinézetű egyedek, amivel kapcsolatban az a véleményem, hogy van x féle arctípusú ember, ezért van az, hogy ez hasonlít arra, az meg erre, holott nincsenek rokonságban, még távolról sem.
Ez a hasonlóság néha egészen meglepő tud lenni.
Pl. a faluban van egy Linda Hamilton is (Sarah Connor, Terminator), ismerem Putyin elnök mását is, és sokszor találkozom efféle jelenséggel, amit én arcozásnak hívok.
Érdekes és meglepő, mikor egy magyar ember hasonlít ilyen szinten (nagyon) Whoopi Goldbergre, aki fekete, az illető magyar ember pedig totál fehér. Azt gondolom, a rasszok sajátosságain kívül tök egyformák.
Jó lenne erről többet tudni, nem csak azt, amit magamtól felfedeztem.
Majd egyszer.

De nem erről akartam írni.
Igazából mostanában nincsenek kész témáim, csak úgy lézengek az agyamban, blogomban.
De most jó ez így.
Nem történik semmi extra nagy, semmi különös, mégis jó úgy ahogy van.
Egy hiányzik, nem lehet kimenni az erdőbe.
Vagy szakad az eső, vagy térdig sáros, nedves minden, vagy épp nem érek rá. Mindegy, nem nyavalygok azon ami nincs, most elég ami van. Az, hogy eső előtt épp ráérek kimenni a ház elé, az erdőszélre, szedni egy kis útifüvet, nézni a két futkosó gyerekem. Szabolcsot aki bodzavirágot szed, főzzek teát, és Líviát, aki megy a bátyja után, de ő pünkösdi rózsát szed. Az oviba viszi a szerzeményét. Ha az megéri a hétfő reggelt. Mostanra már kicsit viseltes, hurcolja, szagoltatja, "vigyáz" rá.

Megfigyeltem, a macskák szövegelnek nekünk. Az épp beengedett példány mindig más hanghordozással nyávogja el a mondandóját.
Néha csak odaköszön, megköszöni hogy bejöhetett, de mikor esik és vizes, vagy hosszabban kénytelen várni, akkor jó hosszan elnyújtja a köszöntést, benne van, hogy mit csináltam ennyi ideig???
Van amelyik nem foglalkozik a többiekkel ha kajáról van szó, de van egy, aki addig nem is eszik, míg nincsenek ott a tesók. Addig nyávog, míg odajönnek.

Hagyjuk, nem is értem mit macskázok itt.
Mikor itt van Lívi, aki egyszer csak megjelenik, és azt mondja:
- Felelsz vagy mersz?
- Felelek.
És repked, csacsog, mosolyog.
Mert ilyen.
Ha épp nem kell hisztizni valamiért.





2014. május 16., péntek

A riadt pókok

Olyan nem is tudom.
Most ebben a pillanatban olyan kusza.
De annyira nem, mert tudom mit akarok és mit nem.
Például nem akarok pókriasztót venni.
A levélszemétben találtam, rendelhetnék ÁFA-val együtt csak 10 ezer forint ez az elmés cucc, ami ultra magas frekvenciájú hangokkal elriasztja a pókokat.
Hmmm, vakartam meg a fejem, már ilyen is van?
Van kerti 9 (!!!) méter hatósugarú kutya-macska riasztó 18 ezerért, nehogy odaszarjanak a gyepre a nemkívánatos egyedek, hozzá ajándékba 25 ezer forint értékű wellness utalvány vagy mi, és akkor most ez.
Hmmm, vakargatom a fejem, pedig nem is viszket. Lehet hogy már csak az ajándék miatt is megérné a hülyének is? A kutya-macska-pókriasztót pedig feldobjuk a polcra, és sose látjuk többé.
Áhh, nem veszek ilyeneket.
Nem mintha komolyan megfontoltam volna, van nekem putri wellness szállóm. Most még extra sártenger is van, igaz, le kell menni hozzá a vízmosás mellé.
De hagyjuk az időjárást. Beszél arról mindenki más, én nem fogok.
A pókokkal pedig elvagyok, amíg nincsenek sokan nem zavarnak.
Ami zavar, hogy kedves nejemmel összevesztem "barátom" nem felejtette el a telefonszámom, és újra felhívott ráérek-e. Hiába, jó csaj vagyok, na. Épp ezért nem értem rá, és közöltem vele, ne hívogasson, nem kell ő nekem semmire. Majd letettem.

Holnap felszerelik a bojlerem, mindjárt ballagás, aztán majd beiratkozás a gimibe (Mondtam hogy Kirát oda vették fel ahová menni akart? A szuper suliba?) Két és fél hét múlva Iron Maiden koncert, lassan kézzelfogható, addigra állítólag nyárféle lesz. De hóban is mennék. Főleg hogy kocsival visznek...
A drága védőnőnk is rajongó, együtt megyünk.
Szilivel voltunk a 6 éves kori vizsgálaton, megbeszéltünk mindent. Majd ráálltam a mérlegre, mit is mutat nekem. Megállapítottam: mintha híztam volna pár kilót, sebaj, majd lemegy. Erre Marika a védőnő:
- Talán vedd le a hátizsákod...
- Tényleg, na ezt teszi a fősuli. Ez is eszedbe jut.
6 és fél kilós volt a hátizsák.
Nem híztam.

Amúgy a bojler egy csoda volt.
Nem keresgéltem a neten, mert ekkora cuccot nem akartam használtan venni. De egyik nap kósza megérzés miatt leültem az egyik apróhirdetési oldal elé, és két kattintással előttem volt, abban a pillanatban tették fel. 200 literes, használt de tökéletes állapotú, néninél cserélték kisebbre, mert neki sok volt, és fillérekért adták el. Ideért, tényleg tökéletes, nagy mázli volt.

Ami most nagyon hiányzik, a biciklizés. Mondjuk ez is olyan, hogy Ákost hallgatok, és egy dalról eszembe jutott. Mert tavaly nyáron bringa közben mindig ez lüktetett a fülembe.

Meg kell javíttatnom a bringát. Ahhoz szét kell szednem, mert csak a kerekét kell szervizelni. Sosem szedtem még szét biciklit, de volt szerencsém a héten összerakni egyet. Vettem neten, darabokban küldték. Ez is megvolt, ismét az autodidaktaság dicsérete: a kereket csak 4x szedtük le és raktuk újra, mert valami mindig kimaradt. De most már profin megy.
Soha többet...

Mindenkinek napos és kellemes hétvégét kívánok!


2014. május 12., hétfő

Ember tervez...

Kemény volt a hétvége? Sok volt a munka? Zajosak a gyerekek?
Sebaj.
Hétfőn reggel elmennek, hátradőlök a fotelban, relaxálok kicsit, majd nekifogok a munkámnak.
Gondoltam én vasárnap este.
Azután Lívike éjjel átjött (nem szokott), szomjas volt. Megoldottam a problémáit, ő maradt, némi rugdosódás után elaludt, én ébren maradtam. Mióta elestem kissé kényelmetlen az oldalt fekvés, mert kicsit még fáj a karom, ezért forgolódtam, és fel is ébredtem Lívi miatt némileg.
Gondoltam nem érdekes, még csak 1 óra van, majd elalszom, aztán reggelig pihenek.
De felkelt még egyszer, fájt a hasa.
Mákos süti, fánk, sajtos pogi, zabpelyhes hamburger. A hétvégi étrend ízelítői.
Fájt a hasa.
Ültünk negyed órát a klotyón.
Én is, mert egyedül nem akart, enyém volt a kád széle.
Felébredtem megint.
Szóval most kissé fáradtka vagyok.
De ez nem minden.
Kira tegnap este hazahozott egy fészekből kizuhant pipit.
Mondtam ez nem fog menni, hideg van, nincsenek legyek.
De próbáljuk meg.
Neten találtam a Madártani Egyesületnél telefonszámot, telefonáltam, kiderült a küldött képeimről hogy meggyvágó, tudom etetni macskakonzervvel, és holnap szerzek lisztkukacot.
Mázli, hogy éjjel nem kell a madarakat etetni...
Csak napkeltétől napnyugtáig, kétóránként.
Mondanom sem kell, nem relaxáltam, nem is nagyon ültem le.

De mesélek nektek még érdekeset.
Kira ki lett oktatva.
Ő unalmas, és különben is fúj!
Iskolában, szünetben is olvas. Most az Alkonyat köteteit, néha Harry Pottert, néha mást. Egy lány a suliból, hasonló korú:
- Miért olvasod mindig ezt?
- Mert tetszik, de mást is olvasok.
- Tök unalmas, hogy mindig olvasol!

Mondjuk ilyen kultúrkörnyezetben mi mást tehetne?
Mondtam neki, néha én is félek éjjel, mi lesz ha a sok könyv megtámad? Elrabolják az agyam, átírják a gondolataim, felfalnak.
Nem akarok mélyenszántó társadalmi kérdéseket boncolgatni, fáradt vagyok hozzá.
Megyek is, szétbombázom az agyam pár ezer betűvel...


2014. május 10., szombat

Egy téma több oldalról-komfortzóna

A komfortzóna dolog még mindig nagyon sok gondolkodni valót ad :)
Sok példában látom, milyen fontos ez a napi életben. Egyeseknek az, hogy sose hagyják el, sőt meg se közelítsék a komfortzónájuk határait, másnak pedig az, hogy kilépjen belőle amint lehet.

A gyerekek ezeket a határokat még nem húzzák meg élesen. Még keresik azokat, még tágítják a meglévőket. Ha hagyjuk nekik.
Mert amiért nemet mondunk a gyereknek olyasmire ami megvalósítható lenne: ki kellene lépni a komfortzónánkból.
- Anya, szeretnék vágni, kérek lapot.
- Ne vágj, az olló veszélyes.
Pedig csak kéne neki adni egy lapot, egy helyet ahol vághat, és elmondani, mivel jár. Magyarul:
- Oké, itt a konyhaasztalnál csináld, és ami leesik, azt össze kell szedned. Mást ne vagdoss, és az ollóval ne mászkálj kérlek.
Tudom, hogy a gyerekek annyira nem követik még a szabályainkat, legalábbis én ismerek ilyen gyerekeket, de amit többször elmondunk és betartatunk, az előbb-utóbb átmegy.

Ez talán egy gyenge példa, de azt hiszem sokszor azért vannak a gyerekek feleslegesen megijesztve, távol tartva bizonyos dolgoktól, mert a szülő nem vállalja a tevékenységgel járó macerát. Ami neki macera. Mert a gyerek szeret pocsolyában ugrálni, sárban csúszni, 2x2 milliméteresre felszabni rengeteg papírt, szétszórni a lisztet miközben segít, és a többi. De ez nekünk macera, mert rendet a legritkábban tesz maga után. Nem fogja az ötéves lemosni a sarat a cipőről, lisztet takarítani, stb. Ezt nekünk kell.
Akit sosem engednek szabadon, igazán szabadon, az belefásul előbb utóbb az életbe, és szomorú ilyen gyerekeket látni. Akik már meg sem próbálják, akik már titokban sem mennek a vágyaik után.

Van az az eset, mikor a szülőnek az nem fér bele ebbe a zónába, hogy "rászóljon" a gyerekre olyasmiért amiért bizony kellene. Ami miatt sokat kéne beszélgetni, és a saját életén is változtatni.
Például az elhízott, rosszul táplált (nem alultápláltra gondolok) gyerek szülője. Aki kétségbeesve látja, hogy az ovis korú gyerkőc bizony kövér, és vitamint keres, amivel lefogyhatna. Vagy táplálékkiegészítőt ad a gyereknek, amiről olvasott hogy fogyaszt. Ahelyett, hogy dietetikus tanácsát kérné ki, ami minden kórházban, SZTK-ban van, és másképp főzne. Pár egyszerű szabály bevezetésével jelentősen tud alakítani a gyereke külsején. De kényelmetlen, mert kihagyni ezt-azt a táplálkozási láncunkból, ami nem minden esetben pótolható, és nem ugyanazok az ízek elérhetőek, nehéz. Annak pedig aki nem vállalja a kényelmetlenséget ami a változással, a komfortzóna elhagyással jár, ez lehetetlen küldetés. Bizony ebbe beletartozik az is, hogy a saját álláspontunkat sokáig és erősen kell védeni, mert a gyerek próbálkozni fog. Ha eddig csipszet és cukros üdítőt kapott, de most már nem kaphat, akkor szerezni akar, mert függő. No és nem maga akart leszokni, hanem más döntött így. Valljuk be, ezeket a dolgokat magunkkal kapcsolatban is nehéz betartani, akkor is nehéz ha magunk döntünk így, nemhogy a gyerekünk esetében, aki hisztizik, kiabál, sajnáltatja magát, könyörög.
A szülő vagy kiáll magáért, vagy elfogadja: ilyen alkat a gyerekem, nem tudok mit tenni. Gyárt egy ideát, ami mögé bújva csökkenti a felelősség-érzését.

Hányszor mondjuk a gyerekünknek: - Most nem érek rá, ne zargass, ezt be kell fejeznem, dolgom van. Majd elfelejtjük, ő pedig nem jön újra. Nem mondja el, vagy mondja másnak. De kinek?
Lekockásítva: a gyereknek kell a felnőtt társaság is, azon keresztül kapcsolódik a másik, a felnőtt világhoz. Azon keresztül tanul, válik felnőttebbé ő is. Ami ugyan lassú folyamat, és semmiképp nem lesz a gyerekünkből kicsi én. Mert a mi behatásunkhoz hozzáadódik a saját egyénisége, amit én pl. nem akarok eltüntetni. Akkor sem, ha messze áll tőlem bizonyos tekintetben, mert nem is hasonlít.
Szóval kell a gyerekeknek a beszélgetés a felnőttekkel, az ítélkezésmentes, igazán odafigyelő meghallgatás, a véleményének kérdezése, meghallgatása, figyelembe vétele.
Minden gyereknek kell a férfi és a női társaság is. Mivel a világ kétpólusú, az emberi társadalom férfiakból és nőkből áll, így gyermekkorban is mindkettőre szükség van. Ez normál esetben az anya és az apa.
Egyik oldal nem pótolhatja a másikat. Például lehetek én bármennyire vagány anya, lehet velem pl. játékból verekedni, bokszolunk a fiúkkal, harcolunk időnként, nem leszek apa. Nem is akarok. Vannak dolgok, amit semmiképp nem tudok pótolni.

Az egyik legfélelmetesebb téma a szülőknek a szex kérdése. A másik a halál.
Minden gyerek érdeklődik, a saját korának megfelelően kérdez. Főképp ha bekerül az iskolába, ahol már nyíltabban beszélnek a nagyobbak a részletekről. Hozzáteszem: az ugyanolyan tudatlan nagyobbak, hisz pár pornófilmtől nem lesz senki tudós.
Szóval a szexuális felvilágosítás.
Lényeges, hogy annyit mondjunk el, amennyit kérdezett.
Lényeges, hogy mindkét szülő elmondja a saját nézőpontját, a fiú és a lánygyereknek is.
Itt a komfortzóna aktívan működésbe lép.
Mert a szülők legtöbbje óriási misztikummal kezeli a kérdést, mintha valami rejtegetnivaló dolog lenne. Persze nem élünk szexuális életet nyíltan, nem erről beszélek. De ha kérdeznek, akkor válaszolunk, akkor is, ha elpirulunk. Mert azt szeretnénk, hogy a gyerekünk majdani szexuális élete is rendben legyen, tudja amit tudnia kell, és maga fedezze fel amit neki kell.
Mert mindenki szexuális együttlétből jött létre, minden ember él nemi életet, pont olyan normális mint a napi mosakodás.
Egy tegnapi beszélgetés:
12 éves fiam:
- Anya, mostanában miért nem társkeresőzől?
- Mert azokon nagyjából csak szexet keresnek a pasik. Nekem pedig nincs kedvem megkeresni azt az 1%-ot, aki nem ilyen.
- Neked meg ennél több kell, ugye?
- Pontosan.
Ennyi, ennyire egyszerű. Ki lehet mondani, anélkül hogy levinnénk az egészet egy mocskos szintre.

Az én saját véleményem az, hogy aki ezekről nem tud nyíltan beszélni (nem mocskos beszédre gondolok, ismét hozzáteszem), az nem érett a szexre. A nyílt beszéd nem a nagy tömeg előtt való beszéd, hanem mondjuk egy adott emberrel való nyílt beszéd. És a szexnél maradva azt hiszem fontos az is, sőt nagyon fontos, hogy aki gyerekkel beszélget ilyesmiről, az ne csak merjen beszélni róla, hanem ismerje a testét, ismerje a szexszel járó fizikai érzeteket.


A halál is érdekes téma.
Mind meghalunk, ebben nincs vita.
Legalábbis a testünk.
Ki mit tanít ezzel kapcsolatban a gyerekének, a saját hitéből adódik.
A lányom kórboncnoknak készül.
Ez többeknél kiverte a biztosítékot. A saját apukájánál is. Mert legyen inkább háziorvos, vagy annyi más jó és szép része van az orvosi szakmának!
A kórboncnok miért nem szép?
Az egyik legátfogóbb ismeretanyaggal rendelkező orvos! Rengeteg kutatás és felfedezés tárháza, bár én nem csinálnám, de jónak és szükségesnek tartom. Ha pedig ez vonzza, akkor ebben támogatom. minden orvos találkozik a halállal, mert az élet része.
Jobban örülök ennek, mintha mondjuk ügyvéd akarna lenni.

A poént a végére hagytam, az adrenalinfüggő macskáról. Aki elhagyni kényszerült a komfortzónáját. Mert ő az ablakon jár ki, immár 3 éve, mióta itt van. Hisz az ajtó közelében kutya van. A kismacskák viszont az ajtón át közlekednek, ezért a nagyot is kidobtam párszor ott. Morgott, fújt, nem tetszett neki. A napokban viszont azt láttam, hogy óvatosan közelíti az ajtót, majd mikor látja hogy nincs veszély, kiszalad. pedig nyitva volt az ablak...

2014. május 7., szerda

Komfortzóna

Délután Szabolccsal:
- Anya, egyre jobban szeretem ezeket a zenéket (épp Europe szól).
- Tán mert jók?
- Igen. És az Ákost is utáltam, de már nem. Hogy lehet ez?
- Sokat hallottad, és olyan mint a drog.
- Nem lehet abbahagyni?
- Valahogy úgy.
- Mert az Ákos nagyon jó, ugye?
- Igen. Én tudom.
- A Bon Jovi is nagyon jó. Miért ez a neve?
- Mert a családnevéből alkotta meg az együttes nevét. Bongiovi- Bon Jovi.
- Ez jó. Te meg régen Jovi néni voltál, ugye?
- Igen. Pár haverom így hívott.
- És úgy néztél ki mint most a Kira. De ő nem szereti a Bon Jovit.
- Nem baj, viszont szereti a Metallicát.
- Én még a Tankcsapdát is szeretem.
- Tudom. Én is. És még 3 és fél hét van az Iron Maiden koncertig (!!!)

Rájöttem a napokban arra, hogy nem az a gáz, mikor hatszázszor megkérdezik, mi történt veled (esés, sebes arc), hanem az, mikor nem kérdezik. Csak néznek, kicsit sajnálva. Na, akkor sejthető: az illető azt hiszi engem megvertek, nem is kicsit :))))

Azt hiszem valami nagy felfedezés küszöbén vagyok a párkapcsolataimmal és magammal kapcsolatban. Még nem tudom pontosan mi is ez, de a sok gondolkodás oda vezetett, hogy jelenleg nem tudom elmondani, megmagyarázni azt, miért is kezdtem bele egy-egy kapcsolatba. Mennyi valós indoka volt ezeknek, és mennyi olyan, hogy ne legyek egyedül vagy hogy vadásszak mert megtehetem. Voltak persze olyanok is, akikkel végig jól működött, amely kapcsolatok nem ilyen indokkal születtek, de azok kamaszként voltak, most nem számítanak. Még nem látok tisztán, azon gondolkodom, elmegyek Evelynhez, tisztába tenni a dolgaim. Szerintem még nyáron időt szakítok rá.
Ő egyébként Waldorf sulit csinál Zuglóban, ezt szervezi ezerrel, és én csodálom a lelkesedését, a kitartását és a bevállalósságát.

Azt persze tudom, hogy erősen ki kell lépnem a megszokott dolgaimból ha változást akarok, ez rendben is van részemről. Hisz én nem ragaszkodom a szokásaimhoz, nincs szoros időrendem, sőt percről percre élek. Nem tudom reggel, mit csinálok majd délután. Nagyjából keretet adok a napnak, de ha befut valami más, simán megváltoztatom a terveket ami nem extra sürgős.  Tehát én könnyen elhagyom a komfortzónám, másrészről pedig biztos hogy erősen be vagyok kövülve az életembe.

Érdekes ez a komfortzóna-dolog. Megalkotjuk tudattalanul a határainkat, majd nem lépünk ki a behatárolt világunkból. Mert kényelmetlen vagy félelmetes, idegen. Én mindig unalmasnak tartottam azt, ami megszokott. Értem ezalatt például, hogy egy hétnél tovább sosem jártam ugyanazon az útvonalon suliba vagy haza. Persze ennél is voltak határok, mert 4-5 féle verzió volt az Újpest-Nagykörút vonalon, de ezek is ismétlődtek egy idő után.  A lakást, házat rendszeresen átrendezem, valamit megváltoztatok. De azt hiszem ez is valami komfortzóna-dolog, mert így érzem magam komfortosan, kényelmesen, ha vannak időről időre változások.

A másik dolog, hogy nem tudunk kilépni a megszokott életstílusból, abból a közegből, amibe születünk. Illetve nehezen. Mert a másikat meg kell szokni, felfelé is nehéz menni, nem csak lefelé. Nehéz téma ez, mert nem tudjuk ésszel megmagyarázni mi miért van, több benne a spirituális, kissé elvont, mint hinnénk.
Mi miért van, mi hogyan alakul ilyenné? Pontos, tudományosan megmagyarázható dolgok összessége vagy a tudatalattiban elraktározott mintákból adódó, létrejövő sorsvonalak?
Egy cikk erről, ami a lehető legjobbkor landolt mailként a telefonomon, mikor erről gondolkodtam. Mert véletlenek nincsenek...

2014. május 2., péntek

Érdekes

Aki szép, az lehet unalmas.
Aki kevésbé szép, legyen érdekes.
Van aki érdekes is, és szebb a kevésbé szépnél.
Megfelelő megvilágításban.


Azt hiszem az unalmasság eléggé hangulatfüggő dolog.
Én úgy gondolom, nem vagyok alapvetően unalmas. Vannak viszont olyan pillanataim, napjaim, mikor igen. Mikor két értelmes mondatot nem mondok, csak amit muszáj. Mindenki szokott befordulva lenni, kell olyan is. Az meglátszik a külsőn is, mikor maga alatt van az ember. No de a befordulás nem azonos a magam alatt levéssel, ugye?

Akkor ezt tisztáztuk.
Szóval szerintem aki nagyon szép, de unalmas, azt hamar meg is unják. Aki szebb és érdekes is, az sokaknak ijesztő kombináció. Gyanús hogy némelyek azért nem szeretik, nem kultiválják az okos nőket (maradjunk ennél a vonalnál), mert szeretnek ők fölényben lenni.
Az igazi okos nő, bizonyos vélemények szerint, ezt a képességét ügyesen rejtve tartja. Naivan és a háttérben okosan irányítva a dolgokat és a férfit éli életét.
Megint oda jutunk, ahová mostanában többször: nem szeretnék alakoskodva élni. Akkor inkább... tudjátok.

Azt hiszem aki játszik egy szerepet, az a zsigereiben színész, nem csak úgy kitalálja: mostantól nem látszom okosnak.
Engem mindig zavart az, mikor megismerve valakit, levált az álarca, és láttam hogy valójában más, mint amit mutatott. Ez nem feltétlen partner, hanem akármilyen ismerős. Kolléga, barát, szimpla ismerős, ilyesmi.
Zavart, mert átverve éreztem magam. Ahelyett, hogy örültem volna hogy velem kedves és normális, zavart (ez olyan ember esetében áll, akit jó ideje ismerek, mert idő kell egy ember megismeréséhez).
Holott tudom, mindenki mindenkivel más. Csak kicsit, de más.Én is.
Igen, ilyenek vagyunk. Már aki ilyen. Néha csak kicsit, szinte észrevehetetlenül, néha szembetűnően, de mások vagyunk, ha más áll velünk szemben.
Lehet hogy az a színész, aki mindenkivel ugyanolyan.

Nálam az a baj(?), hogy időnként előjön a filozófus. Nos, én olyan társra vágyom-mert minden szünet ellenére foglalkoztat a gondolat, csak nem olyan gyakran-, aki a filozófusnál sem forgatja unottan a szemeit vagy menekül messzire, mert nem csak a félőrültet vagy a normálisat szereti. De azt hiszem a filozófus okoskából vissza kell vennem kicsit.
Tán nem kell mindenben a mély értelmet keresni, mert nem mindenben van.
Két baleset történt velem az utóbbi két hétben.
Egyszer a tükörsima betonon csúsztam el, amit előzőleg fellocsoltam véletlen, majd rátrappoltam gumipapucsban-> hanyatt estem. Semmiség, pár pillanatig számoltam a csillagokat, majd az érdeklődve néző kutyának mondtam: ez egy ilyen nap Buksi, és röhögtem. Szerintem ő is.
Majd most, két napja a faluban, hogy teljesebb legyen a poén, sok ember előtt léptem fel. A könyvtár hepehupás bejárati betonútján botlottam meg, próbáltam korrigálni hogy ne essek el, így estem sokkal nagyobbat, mintha nem korrigáltam volna. A fejemmel végigszántottam a betont, megszámolta a hepehupákat az arcom, és ráestem a kezemre. Pont sokan dolgoztak arrafelé, jöttek segíteni, kaptam zsepit is, mert folyt a vérem, de nem sokáig. Kicsit elállt, elintéztem a könyvtárat, és addigra megint csak nevettem az egészen. Most nagyon jól nézek ki...
De mit nekem pár arcseb, mikor ott vannak a fogaim, az orrom, a szemüvegem, amiknek semmi baja, pedig közel voltak. A karom fáj, de ennyi.
Ami miatt ez szóba jött, az esések lelki oka, ami miatt esik-kel az ember.
Nézzük, hosszas kutatás után mit találtam:

Csonttörések, csontkinövések és a csontokat érintő sérülések akkor következnek be, ha roppant állhatatosságunkról akarunk tanúbizonyságot adni, és közben lelki törések érnek bennünket. Ilyenkor tudat alatt már elegünk van a helyzetből, belefáradtunk, ám a hajszoltság tovább folytatódik. El kell gondolkodnunk azon, hogy talán valami mással kellene foglalkoznunk, és teljes gőzzel az ellenkezőjét csinálnunk annak, amit addig tettünk - hiszen a két véglet megélése után lendülünk be automatikusan a középpontba.

Balesetek (általában)"kicsúszott a lába alól a talaj", "elvesztette az egyensúlyát", "kizökkent a kerékvágásból", nincs összhangban önmagával.



Én mostanában, pár hete eldöntöttem, hogy ellenkezőleg csinálok bizonyos dolgokat mint eddig. Hisz amit eddig tettem, nem vitt semerre. Még egy pár mondat az uncsi pasi témáról: nem keresek, én találni akarok nem örökké kereső lenni, de előtte jól akarom érezni magam a bőrömben. Nem akarom azt, hogy bejön a képbe valaki én pedig aggodalmasan állok a tükör előtt, hogy ezt nem. Ezt nem tárom senki elé, mert gáz. Szerintem. Most vegyem pozitívnak a pár nappal ezelőtti ajánlatot? Ugyan, az nem rólam szólt, csak arra jártam mikor kellett (volna) valaki.

De ezt a változást nem más miatt akarom csinálni, véghez vinni, hanem magam miatt. Ez az első. Így a fejemből kiűztem azt, hogy társtalálás, és a cél most valami önmegvalósításféle, jelentsen bármit. Abba kell hagynom az evést mint szeretetpótlékot (ami már sikerült), többet kell mozognom sportjelleggel, energiát kell nyernem valahonnan, mert jelenleg hamar elfáradok, hisz túlsúlyom van és sokat eszek feleslegesen. Ezzel van a testem elfoglalva. Ezt, amit itt leírtam az utóbbi két hétben elindítottam. Elkezdtem egy fokhagyma kivonat kúrát, mert az segít az energiafelszabadításban, egy-két napig kínnal de már nem is gondolva rá kevesebbet eszem, jelentősen kevesebbet. A mozgás még mindig kevés, mert mindig van valami dolgom, ami miatt lebeszélem magam.
Ezeket azért írtam le, mert látható: jó döntéseket hoztam, és be is tartom, megvalósítom őket. Késleltetett, figyelmeztető baleset? Lehet. Vagy szimplán nincs oka, nincs összefüggés a két baleset közt, nincs összefüggés a döntés és a balesetek közt. Ez is lehet.
Szóval a filozófus ezen agyal, a laza pont letojja az egészet, a bolond röhög rajta.

Alap esetben szép (kevésbé csúnya) és érdekes vagyok.
Most olyan, mint aki szögesdróttal szerelmeskedett.
De érdekes.

Úgy döntöttem a balesetekkel kapcsolatban, hogy várakozó álláspontra helyezkedem. Csinálom amit eldöntöttem, elkezdek végre futni is rendszeresen, nem csak a boltba menet pár métert, és majd meglátom. Ha megint történik valami, akkor elmegyek valakihez akivel kibogozzuk a szálakat. Ha nem, akkor pár hétig szebb voltam bárkinél, és majd elmúlnak a sebek.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...